Isten jó és tökéletes. Mindenről tud, és mindent képes irányítani, ami a világban történik. Hogy létezhet akkor a rossz? Márpedig van. Isten megakadályozhatná, és tökéletessége révén, úgy tűnik, meg kéne akadályoznia. Ez nem csupán egy elvont filozófiai probléma. Érezni akarjuk, hogy Isten tud rólunk, törődik velünk, és gondoskodik rólunk. A magyarázat nélkül hagyott féktelen rossz megnehezíti, hogy így érezzünk. Teljes mértékben elveszíthetjük az Istenben való hitünket a bajok láttán, vagy tompíthatjuk érzékenységünket, és kizárhatjuk a világ egy részét vallásos észlelésünkből. Az előbbi esetben spirituális halált szenvedünk, az utóbbi esetben pedig jelentősen korlátozzuk spiritualitásunkat azáltal, hogy lecsökkentjük azokat a helyzeteket, amelyekben kapcsolódni tudunk Istenhez.
Íme a megoldás: rossz csak abban az esetben létezik, hogyha az egy szükséges eszköz egy magasabb rendű jó eléréséhez. Például, amikor egy orvos védőoltást ad a gyerekeknek valamilyen fertőzés ellen, a fájdalom rossz. Hogyan tudjuk ezt bebizonyítani? Egyszerű, hogyha következő évben létrehoznak egy tablettát, amellyel kiváltják ugyanazt a hatást, már nem várnánk az orvostól, hogy folytassa az injekcióadást. De most, amikor az injekció az egyetlen mód, hogy immunizáljuk a gyerekeket, eltűrjük a gonosz fájdalmat, a magasabb rendű jó érdekében. Sokan tapasztalnak halálközeli élményt, vagy kerülnek a klinikai halál állapotába. Alagutat vagy fényt látnak, és hangokat hallanak. Ezen túlmenően, miután felépülnek, megváltozik az élet iránti tiszteletük. Megbecsülnek minden egyes napot, minden lehetőséget, minden élményt, amelyet átélhetnek. Sokkal élőbbek az élmény után, mint amilyenek előtte voltak. Életük jobb lesz: fókuszáltabb, érzékenyebb, alaposabb. Nos, a halálközeli élmény vagy a klinikai halál állapota tele van fájdalommal. Fizikai fájdalom, rémület, kétségbeesés és lelki megpróbáltatás mind jelen lehet. Mindazonáltal ami ebből az élményből származik, az nagyszerű dolog. Nincs szükség ilyen szélsőséges tapasztalatokra ahhoz, hogy egy élmény kiváltsa ezt a hatást. Gyakran hétköznapi események által is megtörténik. Sérülés, válás, munkahely elvesztése, hozzátartozó vagy jó barát halála, árulás, elszegényedés - ezek és más hasonló események azt eredményezik, hogy az ember megkérdőjelezze addigi életét. Mi az, ami igazán fontos? Mit csinálok a világban? Milyen céljaim kéne, hogy legyenek? Gyakran nem tesszük fel ezeket a kérdéseket, mert a válaszok túl kézenfekvők: „Befejezem a tanulmányaimat, szerzek egy állást, megházasodom, gyermekeim lesznek, segítem a közösségemet, jól érzem magam, és … végül meghalok. Ennyi.”
A „miért” kérdés sohasem merül fel. De amikor valami megzavarja ezt a mintát, akkor a kérdések megjelennek. Néha a válaszok az egész világképünket megkérdőjelezik. „A saját szenvedésem segített meglátni milyen sok fájdalom van a világban. Ezért elhatároztam, hogy tenni fogok valamit.” „Láttam milyen nagy szükségem volt a segítségre, ezért mostantól jobban fogok törődni a kapcsolataimmal.” „Felismertem, hogy olyan dolgokra voltam utalva, amelyek mulandók, nem megbízhatók. Az élmények fájdalmasak voltak, mégis egy jobb élet felé vezettek. Nos, néhány fájdalom, amelyet ebben a világban átélünk, Isten eszköze arra, hogy felébresszen minket.”
„Elvesztél a homokozóban, villanyvasúttal játszadozol. Nem ez a célja az életnek. A szabad akarat teszi alkalmassá az embert a spiritualitásra.” Azt is megfogalmazza, hogy a jó és a rossz közötti egyensúly szükséges ahhoz, hogy a szabad akarat működjön. A szabad akarat lehetővé teszi az embert, hogy megmutassa Isten jelenlétét, és hogy jó vagy gonosz döntéseket hozzon. Ha minden jutalmat és büntetést közvetlenül látnánk, a választás nem volna igazán szabad.
A klasszikus problémát fokozza a modern kísérletek kritikája: a Zimbardo- és Milgram-kísérletek utóélete rámutatott, hogy adatok kozmetikázása és előzetes hipotézis igazolása gyakran része a kutatásoknak. A keresztény világnézet a gonoszság forrását inkább az emberi szívben látja, mintsem a rendszerekben, és hangsúlyozza a szív megváltását vagy legalábbis annak megfékezését. A hatalom és a társadalom viszonya tehát nem egyértelműen okozója a gonoszságnak; a gonoszság fennállása mellett a felemelő feladat az, hogy a szív megváltoztatásába fektessünk be.

Ha gonoszság ér bennünket, az út a békés távolságtartás legyen. A gonosz gyakran törekszik megbékélésként masszírozni a helyzetet, de a rezsim vagy a személyes kapcsolatok újra meg újra visszarántják a helyzetet. A keresztyén tanítás szerint Krisztus példája vezet bennünket: nem erőszakkal győzzük le a gonoszságot, hanem a megbocsátással és a határozott ellenállással. A Keresztút képe és a Krisztus győzelme példázza, hogy a gonosz ellenőrizetlenül csak addig érvényesül, amíg meg nem engedjük neki, hogy átvegye a teret.
Végül a cikk arról szól, hogy a gonoszság legyőzésének útja csakis Krisztus példáját követve érhető el: megőrizni a békés távolságot, gyakorolni a megbocsátást, és kompromisszumok nélkül oldalra állni a helytállás mellett. A valóságos gonoszság a belső döntések következménye, és minden ember felelőssége, hogy a jó oldalon maradjon. A hatalom szükséges a rosszal szembeni harcban, de a gonoszság gyökere mindig az emberi szívben van.
Gyakorlati útmutatás a mindennapokban
- Visszajelzés és önreflexió: ha szolgáltatással vagy emberi kapcsolattal kapcsolatban problémát észlelünk, ezt nyugodt, asszertív módon kell közölni, nem pedig a másikra rónni a hibát.
- Érték- és költségtudatosság: a minőségi eredményért hajlandóak legyünk többet fizetni és megvárni a megfelelő időpontot a szolgáltatásra.
- Bízni a mértékletességben: a hajvágás vagy egyéb szolgáltatás esetében ne törekedjünk azonnali megoldásokra, amelyek hosszú távon sebezhetők lehetnek.
- Szembenézés a valósággal: legyünk felkészültek arra, hogy ami elvárásaink szerint nem megy, azt meg kell beszélni és alternatív megoldásokat találni.
Így a gonoszság ellen csak olyan módon lehet harcolni, amely nem ad teret az erőszaknak és a negativitásnak, hanem képes megőrizni az emberi méltóságot és a szabad akarat felelősségét.