A ló alapvetően egy hierarchikus csoportban élő állat, ahol minden tagnak megvan a maga szerepe és feladata és rangsor az egyes egyedek között. Minden ménes egy ménből és a hozzá tartozó több kancából áll, összesen 8-10 egyedből áll egy ménes általában. A ménes vezetője a legidősebb kanca, akinek a ménes vezetése és őrzése a feladata. Ezzel szemben a vezérmén az új területek felderítésében és új kancák szerzésében tevékenykedik, a fiatal mének elhagyják a ménest. A ménes tagjai között szoros kötődés alakul ki, amelynek az egyik megnyilvánulása egymás szőrének rendszeres ápolása. A lovak alkalmazkodóképessége kiváló, de emellett napi több óra mozgásra van szükségük, amelynek hiánya viselkedési rendellenességeket vonhat maga után. Egyaránt jellemző rájuk a bizalmatlanság és a kíváncsiság, valamint társas lények lévén, igénye van a kapcsolatteremtésre akár másik ló hiányában is, így más állatokhoz vagy emberekhez szintén könnyen igazodik.
A ló érzékszervei és kognitív felépítése
A lovaknak nagyon jó a hosszútávú memóriájuk, például könnyen hazatalálnak, de rövidtávú memóriájuk mindössze 10 másodperces, amin belül képesek dolgok összekapcsolására, például büntetés és jutalmazás. A lovak szemei nagyon kifejezőek, szinte minden bennük rejlő érzelem leolvasható segítségükkel, emellett tükrözi vérmérsékletét és a környezeti ingerekre adott reakcióit is. A konok, félős lónak nyugtalan a tekintete, míg a nagy, kifejező szemű lovak többnyire élnék vérmérsékletűek, a félig fedett szem esetében pedig egy „flegma” állattal van dolgunk. A ló szeme sokkal nagyobb, mint az emberé, de nem lát vele jobban. Elhelyezkedéséből adódóan (a fej oldalán) látótere eléri a 300 fokot, aminek a közeledő ellenség észlelésében van felbecsülhetetlen előnye, de ha szemből közelítjük meg, akkor a holtterében leszünk. Hallásuk nagyon kifinomult 180 fokban forgatható fülüknek köszönhetően, ezáltal jelentősen több hanghullám fogadására képes, mint az emberi fül. Segítségével ellenségének közeledését könnyen felismeri és meg tudja határozni annak irányát.
A ló orra nagyon fontos szerepet tölt be az érzékszervek között. A szagok és azok érzékelése mind a kapcsolatok kialakításában, mind pedig tájékozódásban nélkülözhetetlenek. A ló minden számára új dolgot először a szaglásával próbál meg beazonosítani, a csikók anyjukat is a szaguk alapján ismerik meg. A lovak bőrérzékelése fejlettségéből adódóan nagyon érzékeny, a simogatás és bőrének érintése nyomot hagy emlékezetében, többek közt ezért is kerülni kell a durva bánásmódot. Az egymástól elzártság és a mozgástér korlátozása számos fizikai és pszichés megbetegedés okai lehetnek.
Kommunikáció és társas viselkedés
A lovak kommunikációja elsősorban testbeszéd és hangok segítségével történik, a fülek-, száj- és az orrlyukak állása, a nyak íveltsége és a farok viselkedése nagyon fontos jelzői a ló kedélyállapotának. A szinte vízszintes tartásban lévő nyak oldalra álló fülekkel és nyugodtan pihenő farokkal párosulva elégedett állapotot tükröz. Ezzel szemben a magasra emelt nyak és horkantás, előrehegyezett fülekkel a zaklatottságot fejezi ki. A lónak a hangja is fontos kifejező eszköze, amely a nyerítéstől a visításig széles skálán mozoghat. A hátracsapott fül a bizalmatlanság jele, hogyha előre is nyújtja az állat a nyakát, akkor valószínűleg ránk fog támadni, ami többnyire a harapást jelenti. Találkozáskor az idegen lovak orrukat összedugva vesznek egymásról szagmintát, amit nyerítés kísérhet, akkor tisztázzák az idegen felek a dominancia sorrendet. Ha ez egyik elfogadja a másikat domináns félnek, akkor egyszerűbb a helyzet kimenetele, de ha egyszerre mindkettejük érvényesülni szeretne, előfordulhat, hogy harc lesz a vége.
Viselkedés és hatékony kezelés
A küzdelem állhat egy harapásból, ha egyoldalú, de egymást is megharaphatják, előfordulhat még ilyen helyzetben egymás faron lökése, rúgás hátsó vagy első lábbal. Előre hegyezett füllel, amit nyugodt szuszogás kísér, a ló az érdeklődését fejezi ki, ha horkant közben, akkor még feszültség van benne. A legkedvezőbb esetben azonban, nyugodtan odadugja a fejét, amit öleléssel és simogatással megköszönhetünk neki. A ló megérzi, ha félünk tőle és nem megfelelően fogja kezelni ezt a helyzetet. Nagyon fontos a lovakkal történő következetes viselkedés. Ha egyszer valamit egy bizonyos módon kértünk tőle és azt ő készségesen teljesítette, törekedjünk rá, hogy mindig ugyanúgy jelezzük neki, mit szeretnénk.
Szarmód, higiénia és ápolás
A lóápolás rutinszerűségének fontossága kiemelkedő: a lovas felszerelések ápolásának is rendszeresnek kell lennie, hogy mind a magunk, mind a ló egészségét megőrizzük, és hosszú távon használhassuk őket. Szükséges, hogy minden lovaglás alkalmával megtisztítsuk a fontosabb részeket, de időszakosan teljes részletességgel is ápoljuk eszközeinket. A ló leszerszámozása után az első a zabla alapos lemosása legyen, a kantár bőréről nedves kendővel tudjuk eltávolítani a ló izzadtságát, a nyereg alól vegyük ki az izzasztót és a nedves felével felfelé tegyük le kiszáradni. A heveder bőrét és az ínvédőt is tisztítsunk meg minden sártól és szennyeződéstől. Felszerelésünket rendszeresen ellenőrizzük, aminél van rá lehetőség, varrassuk meg, ha nem, akkor cseréljük le saját épségünk érdekében. A bőrből készült részeket száraz, hűvös helyen tartsuk, hogy a penészképződés vagy kiszáradást elkerüljük. A ló ápolása és tisztán tartása az esztétikai szempont mellett egészségügyileg is erősen indokolt. Ezáltal elkerülhetőek az olyan bőrbetegségek, fertőzések és feltörések, amelyek fő okozói a higiéniai hiányosságok.
A ló bőrének, szőrének rendszeres tisztán tartásához vakarót, gyökérkefét, szőrkefét és puha rongyot használunk. A vakaró fémből (nem durva „marhavakaró”, hanem rugós, kör alakú lóvakaró), műanyagból vagy gumiból készült eszköz, amely segít eltávolítani a rászáradt trágyát vagy a vastagabban felrakódott sarat. A vakaróval fellazítható a szőr mélyébe rakódott por is. A lágyabb részeken és az érzékenyebb lovaknál használjunk gumivakarót. Ezt követi a durvább szőrzetű gyökérkefével történő tisztítás. Az ápolást körkörös mozdulatokkal a nyak bal oldalán kezdjük, onnan a mellkason, a háton, a hason és a faron át folytatjuk, végül pedig az elülső és a hátulsó lábakat ápoljuk le felülről lefelé haladva. Alaposan keféljük át a lábtő elülső részét és a csüdhajlatokat. Utána ugyanazt ismételjük a másik oldalon is. A gyökérkefe a legalaposabban megtisztítható eszköz, a szőrkefe pedig a kivakart finom por eltávolítására szolgál; a szőrkefében összegyűlt port a vakaróval tudjuk lehúzni, majd a helyére visszaütni a port. A hajlamos szőrtípusokatól függően felhasználható szőrfénnyel is díszíthetjük a szőrzetet, amely utólag megfényesedik.
A fej ápolása az előzőekhez hasonlóan történik, itt azonban nemigen használunk vakarót. Figyeljünk arra, hogy azokon a helyeken, melyeket a ló fokozottan félt, a szem és a fül környékén, óvatosak legyünk és ne okozzunk kellemetlen élményt. Az ápolás végén nedves szivaccsal távolítsuk el a szennyeződéseket a szem környékéről, az orrlyukakból és a száj széléről, sarkából. Egy másik szivaccsal a végbélnyílást, a hüvely vagy a pénisz környékét mossuk meg. Vannak lovak, amik kifejezetten élvezik az ápolást és az azzal járó törődést, viszont vannak olyanok is, amelyek csiklandósak, érzékenyek. Előfordulhat, hogy a kancák a sárlási időszakban a megszokottól eltérően reagálnak.
Az optimális sörény- és farokápolás érdekében a hosszabb sörény gyakran kis szakállára van szükség; a sörényt csak nagyon vékony sörényű lovak esetében nyírjuk ollóval, egyébként inkább „tépjük”. A sörény és farok karbantartása során a hosszú szőrszálakat nagy gonddal kezeljük, hogy elkerüljük a bozontosságot és viszketést. A paták ápolása kiemelten fontos: a paták tisztítása patakaparóval minden lovaglás előtt és után ajánlott, és szükség esetén patazsírral vagy pataolajjal kenjük karbantartás céljából. A patkó állapotát is rendszeresen ellenőrizni kell, patkolás vagy reszelés után pedig különös figyelemmel kell lenni a külső felület állapotára. Hideg időben a patákat óvatosan kezeljük, melegben pedig a nedves időben is fontos a teljes száradás. A patkó és a pata kíméletes mozgatása érdekében szükség lehet kovács bevonására.
Az alapos tisztítás után a ló ápolását befejező lépésként a sörény hosszát szabályozzuk: a sportlovaknál a sörény gyakran egy tenyérnyi hosszú, amely könnyen ápolható és a versenyre is könnyen fonható. A hosszabb sörény esetén figyelembe vesszük az ápoltságot; a túl hosszú vagy rendezetlen sörény viszketést és élősködőket okozhat. A sörény teljes levágása csak állatorvosi javaslatra indokolt. A farkat nem szabad nyírni, csak egyenlőre vágva tartani. Ha nincs szükség hosszabbra, a farkat olyan hosszúságúra vágjuk, hogy az állat felemelt állapotban is elérje a csánk alá. A nyírt szőrzet megítéléséről mindig megoszlanak a vélemények; a nyírás nemcsak esztétikai kérdés, hanem az állat egészségéhez is kapcsolódik. Ridegen tartott ló esetén nem szabad nyírni; azonban ha a tél vastag szőrt növeszt, amelyben a lovaglás közben izzad és hosszú ideig szárad, akkor megfázás vagy tüdőgyulladás lehet a vége. A nyírást bízzuk olyan valakire, aki már jártas ebben, hogy elkerüljük a sérüléseket és a hibákat.
- Rendszeres ruházati és felszerelés ápolás
- Megfelelő tisztítási sorrend a test minden részén
- Paták és lábak gondos ellenőrzése és karbantartása
- Sörény és farok megfelelő formázása a versenyekhez
- Szőrtípusok és nyírási döntések