Az Adam Sandler-vígjátékoknak akkor is különleges, speciális stílusuk van, ha ezeket a filmeket más-más rendezők készítik. Dennis Dugan egyike a bevált Sandler-rendezőknek, aki most is ki tudta domborítani a komikus színész dilis humor-stílusát. Adam Sandler (Ben Stiller-rel kb. egy időben) a 90-es években indította be a vígjátéki karrierjét, olyan filmekkel, mint Billy Madison (1995), vagy egy évre rá a Happy Gilmore, amelyek már megadták az alapvonalát a Sandler-filmeknek: egy jóadag kölykös-srácos hangvétel, ártatlan és infantilis vágyakkal és időtöltésekkel, szeretetreméltó, de mindent elhülyéskedő főhőssel a cselekmény közepén.
Bár biztos sokan vannak, akiknek nem jön be ez a Sandler-humor, de szerintünk legtöbbször működőképes, élvezetes, vicces, és csak ritkán megy át gusztustalankodóba, vagy efélébe. A remek indítás után a 96-os Golyóálló c. krimivígjáték elágazásnak tekinthető, mert az nem lett tipikus Sandler-vígjáték, hanem egy normális film, amiben Sandler volt éppen az egyik főszereplő (a másik Damon Wayans, a vicces Wayans-fivérek egyik fiatalabb tagja).
A 99-es Apafej már megint visszatérést jelentett a kitalált Sandler-vonalra, és ez a film is egészen jó vígjáték lett, olyan, amit többször is kedvünk van megnézni. Aztán jött az értelmezhetlen Sátánka, amire kár szót is vesztegetni, a Kismenő, ami helyenként vicces volt, de nem az igazi Sandler-minőség, a Ki Nevel a Végén szintén, csak még gyengébben, az 50 Első randi, és így tovább.
A legújabb filmjeinél beleszaladtunk egy erős hullámvölgybe, gondolunk itt a szörnyű remake-re, Csontdaráló címmel, a Távkapcs-ra, amit hiába rendezett az egyik bevált Sandler-rendező, Frank Coraci (összesen 4-en vannak, Dugan, Coraci, Steven Brill, és Peter Segal), uncsi és nem-vicces lett, vagy a tavalyi Férj és Férj-re, ami szintén nem ütötte meg a jó öreg Sandler-szintet. Ezek után a lehető legnagyobb kíváncsisággal készültünk a volt izraeli titkosügynökből lett New York fodrász történetére, aminek írásában már Sandler is részt vett, hosszú idő után ismét bedolgozva magát a forgatókönyvírói csapatba.
Vele együtt dolgozott a könyvön Judd Apatow is, akinek nem rajongunk a stílusáért, bár mostanában nagyon sok vígjátékban részt vesz íróként, producerként, rendezőként. Valljuk be, a Zohan sztorija nem rossz. Amikor először meghallja valaki húsz szóban (vagy kevesebben) a film rövid sztoriját, tetszik neki. Vicces, ahogy egy sérthetetlen izraeli ügynök ott akarja hagyni a harcokat, hogy New York-ban békésen varázsolja fényessé és selymessé a hajakat.
A Zohan karaktere és a humormechanizmus
Ráadásul Adam Sandler olyan képpel tudja ezt előadni, amit nem lehet nevetés nélkül hagyni. Szóval jó az alapötlet, de egy igazi jó vígjátékhoz több kell ennél - folyamatosan adagolni és fokozni kell a humorforrásokat, az alap vicces helyzetből ki kell nőniük további humoros helyzeteknek, plusz fel kell bukkaniuk “funny” karaktereknek, akik maguk gondoskodnak egy-két jelenet viccességéről. Mindig sokatmondó információ egy filmről, mi kerül be a trailerébe, nos, a Zohan mindegyik trailerében egyaránt benne volt a “talpas verekedés”, ami nem is annyira vicces.
Az a jelenet, amikor Zohan frissen megérkezve New York-ba, bemutatja a városnak, és egy bunkó rasszista fickónak, hogy mit tud (állva a talpával pofozkodni), az egyszer kicsit vicces, de azért nem annyira nagy dobás, hogy feltétlenül bekerüljön a trailerbe. De bekerült, és ez azért van, mert olyan sok igazi geggel végülis nem szolgál a film. Zohan két fronton támad új, New York-i életében: egyrészt menő hajakat csinál az idősebb hölgyekből álló vendégkörnek, másrészt szexuális szolgáltatásokkal is ellátja őket.
A Zohan-karakter “közvetlen férfiassága” jó ötlet, mert ebből később még több vicces jelenet és beszólás eredhet (a legjobbak a vörös hajú zsidó srác, Michael megnyilvánulásai, akivel Zohan megérkezésekor barátságot köt, és akinek a mamáját is többször “megmasszírozza”, amitől a srác folyton rosszul lesz). Zohan tehát teszi a dolgát, a lehető legtermészetesebben, mindenkinek csak jót akar: fellendíti a gyönyörű palesztin bevándorló lány, Dalia fodrászüzletét, több módon is széppé varázsolja az idősebb hölgyeket, őrzi a kerületet, és mindenkivel barátságot köt, beleértve az utca másik oldalán levő palesztin boltosokat is.
Vita a film politikai és kulturális kontextusáról
Ez a zsidó-arab, pontosabban izraeli-palesztin viszony, amit a film ábrázol, teljesen rendben van, nem erőltetett, nem demagóg, hanem jól kiitalált, és persze gyakran humoros is. Mindkét oldal megkapja a maga paródiáját, és ezek egyike sem bántó, ami nagyon jó dolog. Zohan “izraelisége” amúgyis több humoros paródiaelem tárgya a filmben (a sárga színű bubble-s üdítőital imádata, a fura akcentusa, a szüleihez való viszonya, a hummus sokoldalú használata, stb), amin lehet derülni. A film tehát mindenben kellő mértéket tart, Zohan idióta beindult szexuális mentalitásától kezdve a politikai, nemzetiségi utalásokig, és ez feldobja a filmet.
Ráadásul az idősebb hölgyek is méltósággal vannak bemutatva a filmben, akikre nem vet rossz fényt, hogy Zohan folyton “megmasszírozza” őket. Úgy tűnik tehát, hogy egészében jól működik a Zohan, ez nagy vonalakban tényleg így van, csak hát a humorvonal nem tartott ki a majdnem két órás filmidő alatt, voltak hosszabb részek, amikor konkrétan nem történt semmi vicces, és miután már megszoktuk Zohan szexuális attitűdjét, kevesebbszer tudtunk mosolyogni a csábító mozdulatain.
Rob Schneider, a Sandler-filmek egyik állandó szereplője ezúttal egyáltalán nem volt vicces, pedig a magyar szinkron igyekezett feldobni a karakterét a szokásos magyar hangjával. A szinkron egyébként nagyon jól sikerült, elvileg idegesítő lehetett volna két órán keresztül Sandler fura akcentusának magyar megfelelőjét hallgatnunk, de nem így lett. Az Adam Sandler-barátok kedvelni fogják ezt a filmet, mert bár kevesebb ősi Sandler-elemet használt, mint lehetett volna, azért rá lehetett ismerni a stílusára.
Ami a kritikákat illeti, a nem kifejezetten Sandlerre beindultak, akik “csak” egy “jó kis nyári vígjátékot” szeretnének kikapni, nos, ők sem fognak csalódni, mert a Zohan a színvonalasabb vígjátékok családjából való, szerencsére. Zohan titkosügynök Izrael ásza, fél kézzel elbánik bárkivel, lerendez bármit pillanatok alatt, átrúgja a falat, elkapja a golyókat, úszásban sincs párja. De ő ezt unja már, fodrász szeretne lenni titkon, így a következő bevetés kapóra is jön számára.
Távlati megjegyzések és a forgatás
Az Adam Sandler-vígjátékok nagy általánosságban nem túl rosszak, akad köztük kifejezetten kedvelhető is. A szekér jól megy, dőlnek a milliók, persze, hogy aztán előbb-utóbb csak elszáll az ötlet, a maradék humor, de úgy van vele a sztár, hogy bármit is csinál, abból siker lesz. A Ne szórakozz Zohannal a Sandler-filmek egyik legdrágább produkciója, a forgatás 15 milliárd forintba került. A sztárt tengerészgyalogos-kiképző és profi edzők készítették fel a filmre. Bemutató dátuma: 2008. július 17.

A Zohan gyakorlati megvalósítása: Izraeli exkommandós fodrász, aki New Yorkban talált rá a megvalósításra és a személyes álomra. A rendező Dennis Dugan, Judd Apatow dramaturgiai közreműködésével a forgatókönyv egyedi ötvözetét hozta létre, amely a Sandler-filmekre jellemző haveri poénokat és a politikai utalásokat is magában hordozza. A kísérlet sikeressége abban rejlik, hogy a film képes megőrizni Sandler jellegzetes humorát, miközben megnyitja az utat a különböző kultúrák közti paródia felé lehetőségek felé.
Watch the "You Don't Mess With the Zohan" Trailer
Zohan egy olyan ikonikus karakter, aki a fodrász művészetével kombinálva hoz létre mulatságos jeleneteket, miközben a történetben megjelennek a konfliktusok és barátságok is. A film első tíz perce Izraelben játszódik, majd New Yorkba költözik, ahol a humor és a romantika ötvöződik. A film érdekessége, hogy a Valódi izraeli szakértelem és a modern pop-kultúra találkozása miatt a karakter hiteles és szórakoztató ábrázolást nyer, amely sok nézőnek tetszett.
A film megnézése után az a benyomás marad, hogy Zohan megközelítése eltér a korábbi Sandler-vígjátékoktól: erősen parodizálja a hadsereg- és identitás-témákat, miközben a fodrászat és a könnyed szerelmi szálak humoros perspektívát adnak a történetnek. A rendezők és a forgatókönyvírók közös munkája révén a film képes maradni a Sandler-univerzum részeként, miközben új elemekkel bővíti a King of Comedy hagyományait.
Összességében a Ne szórakozz Zohannal! egy alternatív út a Sandler-virtusból: a drága, látványos produkciók között megállja a helyét, és a kritikusok szerint néhány jelenet kiemelkedően szórakoztató lehet. A film ugyanakkor hosszabb lehet a kelleténél, és a poénok egy része ismétlődővé válhat. Ennek ellenére a film megmarad egy emlékezetes próbálkozásnak, amely Sandler-edzést és a fodrászvilág iránti szenvedélyt ötvöz.