Erwin Rommel, a sebtében felállított Deutsche Afrika Korps frissen kinevezett parancsnoka 1941. február 12-én érkezett meg az európai fagyos télból a langyos észak-afrikai tavaszba. Rommel tábornok természetesen nem nézelődni jött a festői szépségű líbiai Bengáziba, hanem hogy Adolf Hitler elhatározásából kisegítse a bajból a Führer szorult helyzetbe került barátját és szövetségesét, Benito Mussolinit. A kihívásokat valamint a váratlan és kalandos helyzeteket imádó öntörvényű tábornok ugyan szigorúan megkötött mandátummal és viszonylag kis erőkkel érkezett Észak-Afrikába, ám ennek ellenére, hetek alatt mindent felforgatott.
„Igen merész és ügyes ellenfél áll velünk szemben. Egy, a háború vérzivatarából kiemelkedő, nagy hadvezér." (Winston Churchill Rommelről, 1942 januárjában)
A Nyugat-Európa feletti villámháború és az Afrika felé forduló figyelem
Blitzkrieg: Hitler uralma alá hajtja Nyugat-Európát. Franciaország 1940 júniusában bekövetkezett gyors bukása után minden addiginál élesebben vetődött fel a hogyan tovább kérdése a német véderő, a Wehrmacht főparancsnokságán. A június 22-én Compiègne-ben aláírt fegyverszüneti megállapodással Hitler szerencsecsillaga is a zenitjére hágott. 1936 márciusától, a rajnai demilitarizált övezet rajtaütésszerű megszállásától kezdve minden a Führer hazardírozó szándékai szerint alakult. Hitler gyakran hazardírozott, 1941-ig többnyire sikerrel.
A Danzig kérdésében kirobbant német-lengyel konfliktus 1939. szeptember elsején Lengyelország lerohanásához vezetett. Nyugati nagyhatalmak, London és Párizs, nem reagáltak aktív hadműveletekkel azonnal. A „furcsa háború" hónapjai után a németek új stratégiát kerestek, miközben a hátország Versorgungja és a nyugati front erősödése egyre nyomasztóbb lett.
Az 1940-es év nyarán a németek az észak-afrikai térség felé fordultak: a balkáni hadjárat mellett Afrika felé is olyan tervet dolgoztak ki, amely Anglia megtörését célozta. Hitler azonban betegesen félt minden tengeri hadművelettől, és mivel a La Manche felett nem sikerült légi fölényt kivívni, elodázta az inváziót. Végül a tengeri stratégia oldaláról a gyarmatbirodalom körüli nyugati irányú nyomás növelte meg a nyomást és az észak-afrikai térség fontosságát.
Az olasz szövetség és Mussolini Afrika-kísérlete
A Háromhatalmi egyezmény (1940) alapján Németország és Mussolini Olaszországa volt a fő európai szövetséges. Bár az olasz csapatok eleinte lendületesnek tűntek, a 1940 végére mindhárom fronton visszanyerték, vagy csak kisebb területeket tarthattak meg. Albániától Görögországig, Görögországban vereségek sorozata, Afrika felé pedig mind nagyobb külpolitikai és katonai nyomás nehezedett Mussolinire. 1941 elején Mussolini líbiai hadtestei komoly bajba kerültek, és a brit erők előretörésével Tripoli és Bengázit is veszélybe kerülték. Hitler ennek nyomán terveket szőtt a Balkánon és Afrika észak-afrikai felvonulására.
Hitler a Szovjetunió elleni offenzívát is fontolóra vette, de a Balkánon és Afrikában szüksége volt megtartani a német érdekeket. Ezzel párhuzamosan a németek úgy gondolták, hogy Angliát meg kell gyengíteni egy észak-afrikai hadművelettel, amely a Szuezi-csatornát és a Közel-Keletet is érinti. A Führer stratégiai döntései szerint Anglia árnyékában való fennmaradása a Nyugat-Európában már kiérlelt sikereket fenyegette, ezért észak-afrikai akciókat fontolgatott. A terv végül olyan dinamikával alakult, amely Rommel végül Afrika felé vezette.
Az Afrika Korps megszületése
1941 elején Mussolini és Hitler döntése nyomán a Németország támogatására létrejött Afrika Korps (Deutsche Afrika Korps, DAK) született. A 5. könnyűhadosztályból és a 15. páncéloshadosztályból álló kontingens, amelyet Rommelt nevezett ki a Führer, hamarosan a líbiai frontvonal élére került. Rommel frissen érkezett parancsnoksága alatt egy gyors, villámgyors hadműveleti taktikát alkalmazott, amely a brit erők megkerülésére és a sivatagban történő manőverezésre támaszkodott. A DAK a szokatlan körülmények között is képes volt hatékonyan dolgozni, és Rommel ezen taktikája révén sorozatos sikereket ért el a kezdeti időszakban.
Rommel a 7. páncéloshadosztály parancsnokaként Franciaországban mutatott kivételes hadicselei alapján került át Afrikába. A sivatagi hadviselés sajátosságai közelebb hozták a frontvonalakat a különleges harci képességekhez: a mozgékonyság, az improvizáció és a hatalmas területek feletti uralom fontossága válik meghatározóvá. Rommel sikeresen használt mesterséges harci eszközöket és a 88 milliméteres lövegeket, hogy visszaverje a britektől jövő támadásokat, és megvédje saját tartalékait. A sivatag azonban nem csak katonai front volt: az időjárás, a körülmények és a kapzsi erők között is meg kellett felelni.
Rommel legendája a sivatagban
A sivatagi hadviselés lovagias jellege és a frontvonalon végzett közvetlen vezetés hozzájárult Rommel legendás hírnévéhez. A brit és amerikai csapatok tisztelete is megmutatkozott: a kezdeti sikerek után Churchill többször is dicsérte a német tábornokot. Rommel közvetlen a frontvonalból vezette csapatait, és katonái imádták bátorságáért és precizitásáért. A konfliktus során a DAK egységei és harckocsijai gyakran voltak alul, de Rommel képességei és hadicselei lehetővé tették a fölény fenntartását a sivatag északi területein is.
1942-ben az El-Alamein mellett sorsdöntőnek bizonyult a németek helyzete. A brit erők erőteljes ellentámadást indítottak, és a németek felvették a harcot a kimerültséggel és a tartalékok kiapadásával. Rommel a Kasserine-hágónál az amerikaiak beavatkozását is élesen szembesítette a harctévén, és Kairó felé tartó hadoszlat életben tartására törekedett. A britek azonban Moses és Montgomery összehangolt támadása végül a németek visszavonulásához vezetett.
A visszavonulás során Rommel a németek utolsó afrikai hadseregével Tunisziig marchált vissza, ahol 1943 elején az erők egyesülésével az olasz és német egységek elvesztették hatalmukat a térség felett. Rommel ekkor még részt vett élete utolsó afrikai páncéloscsatájában a Kasserine-hágónál, majd visszatért Európába. A Führer azonban március 11-én a lovagkeresztjéhez adományozta Lovagkeresztjét és vissza küldte, hogy regenerálódjon. A hadsereg azonban már nem volt ugyanaz.
Rommel sorsa és öröksége
1943-ban Rommel a német összeomlás után részben a nyugati fronton, majd 1944-ben a Normandia-i invázió körüli események következtében visszavonult a fronttól. Július 17-én súlyos sérülést szenvedett egy támadásban, amely után végül a gyógyulás és a politikai súrlódások között döntött: október 14-én Burgdorf és Maisel tábornokok meglátogatták otthonában, és átadták neki Hitler ultimátumát. Rommel mérgező döntést hozott: bevette a mérget, és meghalt. A hivatalos közlemény szerint a sérülés okozta halál volt az, amely megölte, bár számos elmélet kering a merénylet körüli eseményekről és Rommel szerepéről a belső ellenzékben.
Hitler temetést rendezett számára, és az özvegynek részvétet nyilvánított. Rommel legendája a háború végéig fennmaradt: a német északi-afrikai hadjárat ikonjaként és a sivatagi harcok mesterének emlékét megőrizte. A brit és amerikai beszámolókban is tovább él a „sivatagi róka” becenevű tábornok képe, aki az észak-afrikai fronton úgy teremtett stratégiát, hogy közben a terep adottságait és a Hadműveletek dinamikáját kiválóan olvasta.
Összegzés
A Németország Afrika-kampánya (Afrika Korps) és Rommel személye a II. világháború egyik legikonikusabb fejezete. A sivatagi hadviselés speciális feltételei közt Rommel kiváló harctéri érzékkel, gyors döntésekkel és toborzó erővel bírta haderejét, miközben pártfogói és ellenfelei egyaránt elismeréssel szóltak róla. Az észak-afrikai frontos események közepette az Afrika Korps súlyos veszteségek árán is ki tudta terjeszteni befolyását, ám végül Tunisz és a környék visszavesztésével a végső vereség lett a sorsuk. Rommel halála után tovább élt a sivatagi legendája, amely a páncélos hadviselés és a gyors, dinamikus hadtaktika hősiességének szimbólumává vált.

Was Rommel Abandoned and Neglected in Africa? Impossible Logistics of the Afrika Korps
tags: #afrika #korps #indulo #feldolgozas