25 éve a mai napon forgatta Lengyel Zsolt az Apa kocsit hajt című számhoz a legendás klipet a szilveszteri Megáll az Év! című Geszti adás számára. Csirkéket kértünk a forgatáshoz, amelyek aztán össze-vissza ugráltak a stúdióban és összeszarták még a Kamerákat is.
Állítólag minden férfi annyi idős, amennyi a barátnője. Ha ez igaz, akkor tizenkét éves körül/lehetek, mert azt a Tudósok-videót, amit Éva féltucatnyi sírva röhögő szmájlival átküldött, leginkább egy kiskamasz találhatja viccesnek. A telefont az anyósülésre dobom. Félreállok az autóval. Végignézek a műszerfalon. Amikor benne ültem, apám helyén a kormánynál, mégis az enyém volt.
Egy autóklubos Európa-atlasszal képzeltem végig a nagy utazást: Bécs, Milánó, Monte Carlo. Behunytam a szemem, forgattam a kormányt: Linznél délre - balra. Alagút, egyenesen. Olaszország, hegyi utak, mint James Bond a filmben, padlógáz; keményen fogni a kormányt a szerpentineken kanyarogva. Nem tudom, miért pont Monte Carlo. Apám kedvenc száma volt - ki is énekelte? A Neoton, persze… bár apám a refrént kicsit átköltötte.
Aznap meleg volt, mintha tényleg a tenger kéklett volna a távolban, a fehér hegyek között, és nem a tolnai dombok az akácoson túl. Meleg napokon nyitva szoktuk tartani a ház ajtaját; a legyeket amúgy sem tudta volna kint tartani sem üveg, sem szúnyogháló. Sietnem kellett, mert anya délután Szekszárdra készült. Még azelőtt kellett volna elérnem Monte Carlóba.
Hiába nyomtam padlóig a gázpedált, az álló járműnek nem volt hangja, tizenkét évesen pedig már nem utánoztam a bőgő motort. Nem volt szokatlan. Nagyapám arca volt, amitől megijedtem. Kilépett a házból, rám nézett. Az arca vörös volt, és remegett a szája széle. A tekintetéről pedig - ma úgy mondanám, a szemével mintha felnyársalt volna - kristálytisztán emlékszem, hogy akkor az jutott eszembe: mint aki éppen meghalt.
Te büdös kurva! Pisti bácsi apám barátja volt. Kövér arcán mindig úgy állt a mosoly, mint egy disznó. Két napja is járt nálunk, amikor apa kint volt valahol a földeken. Talán a malacarcútól. Nem jutottam el Monte Carlóba. A tekintetem végigcikázott a műszerfalon. Az autó állt. Levehettem a lábamat a fékről. Rossz a fék. Ha megszerelem a féket, apám talán kiengesztelődik.
Elegem van belőled! Érted? Apám nem tudja fékezni az indulatait. Sietnem kell. El kell bújni. Anya után én szoktam következni. Kész, baszd meg, ennyi volt, engem többet nem látsz! Apám kiviharzik a házból. Anya utánabotladozik, az arca vörös, az orrából vér csorog. Szólnék. Mozdulnék. Nagyapám mégsem halott. Talán csak ezért a pillanatért élt. Anyára néz. Nagyapám a földbe vágja a baltát, közelebb húz magához. Nem megmondtam, mi lesz, ha városi nőt hozol ide?
Van a nyári vihar zaja, és nagyapa hangja. A kölköt hagyd ki ebből! Apámnak nincs ilyen hangja. A szeme viszont éget, mint a villám fénye. Belém is ég, ahogy még egyszer rám néz, mielőtt beszáll az Opelbe. Apám beindítja az autót. Kérlek! Ne menj el! Az Opel már gurul, amikor anya feltépi az ajtaját. Mozdulnék. Ez az ő dolguk, mondja halkan. Szorítása enyhül a vállamon. Nagyapám most már egyáltalán nem szorít. Gyere, meg köll kacsolni a szőlőt. Mert ha nem kacsoljuk meg, összevissza nől szüretig.
Képeslap helyett levelek jöttek, amiket nagyapám nem engedett elolvasnom. Nem bírtam magamban tartani. Mindent megkérdezett apámról. Anyáról nem beszélt, talán mert ott ült a sarokban, én legalábbis ott láttam magam előtt, mint akkor a nyári konyhában, a szobámban, a tornácon, a fürdőszobában, a konyhaszéken, a kamrában, apám ágyán, és amikor a júliusi forróságban megéreztem az okos szemű nő izzadságát, arra gondoltam, anyának sokkal jobb szaga volt.
Sok mindent elmondtam volna neki, mert kedves volt nagyon, de mindig csak apáról kérdezett. Végül nagyapámról és a házunkról is kérdezett. Sokat. Miközben válaszolgattam neki, egy füzetben kipipálta a kockákat: hol balra, hol jobbra. A nyomtatott szöveg túl apró betűs volt, hogy elolvassam, de azt láttam, amit a végére írt: „kiegyensúlyozott, átlag feletti intelligenciájú”.
Vannak helyek, ahol sok más gyerek is van, olyanok, mint te. Ahol lakhatsz és új barátokat szerezhetsz. Azonban azt is látjuk, hogy a nagyapádnál megfelelő helyed lenne. Nem tetszett, hogy többes számban beszélt. Mintha sokan álltak volna mögötte láthatatlanul, akik nem kedvesek. Szeretem nagyapát. Azt felelte, értem, mire csak némán mosolyogtam rá, ő visszamosolygott, meg akarta simogatni a fejemet, és nem tudom, milyen magyarázatot talált rá magában, amikor vadul elkaptam a fejemet a keze elől - anya ott figyelt a sarokból, és nem akartam, hogy rosszul érezze magát, amiért ez a néni is hozzám akar érni.
Valami okosságot mégis kitalálhatott, mert nagyapámnál maradhattam Murnán. Nem tudom, nagyapám megköszönte-e neki. Máig hálás vagyok annak a nőnek, hogy a megfelelő kockát pipálta ki. Mostanra, majdnem huszonöt évvel később, már biztos aszott és öreg. Meglazítom a nyakkendőmet. Fáradt vagyok, kutyafáradt. Megnézem a telefont: három újabb üzenet Évától. Két másik is jött, gondolom olyanoktól, akikkel pár napja üzengetünk egymásnak. Komolytalanok. Mostanában nem akadt senki, akinek valamije feledtetné anyát. Az anyósülés felé fordulok. Már nem vagyok gyerek, anya, gondolom.
Nem egy Opel Kadettben ülök, és azóta Monte Carlót is láttam. Nem akkora szám. A kaszinóban buktam száz eurót, a bárban tíz euró volt egy kávé. Még kacsolom a szőlőt, anya. Nyissz-nyissz! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a honlapon kis szövegfájlokat használunk, cookie-kat, hogy személyhez nem köthető adatokat gyűjtsünk a webhelyet felkereső felhasználókról. Az alábbi gombra kattintva elfogadja a sütik használatát. Merthogy rajzszög és pikásszó most!
Ez egy igazi vekkerstekker! A kőszobrász agyába kamikász kotorász. A precíz információ kegyelme sokszor megfelelnek a valónak a repülés száz éve a vérszemeket kölcsönöz mindenkinek, tehát új alkalom a rajzszög és pikasszó most. Körmenet döbbenet az. Absztrakt fogalmak rohannaka kritériumok már régen kihaltak. Mindig is felcsillanodott a színek fantasztikus lehetőségei. Pompás tapasztalat a régi szolmizáció határmezsgyéjén a ti plasztikus nyelű recés konyhakés mondd meg te ki szúrt le.
Mindenki mindent tud. Új reneszánsz oszt ilyet én is tudok bizony! Azt hiszem én is. Az információszerzésben a modern korokban sok fiatalt bonyolít le. Rajzszög és pikasszó most! Apa kocsit hajt. „Gyere Tibor! Megyünk a városba!" Dudál türelmetlenül Apa. Apa kocsit hajt. Két kézzel, egy kézzel, kéz nélkül Apa kocsit hajt. Apa ideges! Hű de ideges Apa, bizony! Apa kocsit hajt figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen!
A járókelők sétálnak a friss levegőn, Apa pedig kocsit hajt. Apa kocsit hajt; nagy, fehér, Fiat ezerötszázas gépjárművet! Jáááááááááááájjjj, Apa hogy hajtod a kocsit! Ez borzasztó! Ez borzasztóóóóóóóó, Apa hogy hajtod a kocsit! „Apa nézd! Gyere Tibor, megyünk a városba- dudál türelmetlenül Apa! Apa kocsit hajt!
Apa kocsit hajt! Két kézzel, egy kézzel, kéz nélkül Apa kocsit hajt. Apa ideges. Apa kocsit hajt figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen. A járókelők sétálnak a friss levegőn, Apa pedig kocsit hajt. Apa kocsit hajt, nagy, fehér Fiat 1500-as gépjárművet. Jaj, Apa! Hogy hajtod a kocsit. Apa, nézd! Egy ismerős megy a járdán, és nem lép le az úttestre, mert akkor talán egy kis veszély fenyegetné. Apa legyint, és Apa kocsit hajt. Apa tudja, hogy helyes munka és időbeosztással minden nehézséget át lehet hidalni. Fehér gépjárműnk gyorsan suhan, mert Apa vezeti. Apa tudja fékezni az indulatait, mert ő tapasztalt. Apa a szememben egy hős személy, Anya pedig a legdrágább nekem a világon. Megérkeztünk uticélunk végére, s sikerült a tervünk, vége e kalandnak, mondja Apa most. Mi bent vagyunk Apával a városban. Anya otthon főz. Anya otthon főz finom ebédet. Vége.
Written by: Bada Dada, DR.
