Arminiánusok és kálvinisták egyaránt hiszik, hogy Isten Krisztusban választott ki bennünket magának, de nem ugyanazt értik a mondat alatt. Arminiánusok többsége szerint Isten nem egyéneket választott ki, hanem azt döntötte el, hogy aki hisz Krisztusban, az választott lesz. Azért lesz választott, mert Krisztusban hisz, és hite által kapcsolódott ahhoz a csoporthoz, melyben lévők a választottak. Kálvinisták szerint Isten egyéneket választott ki a világ teremtése előtt, végzésében Krisztussal kötve össze a sorsukat. A kérdés tehát így hangzik: azért tartozunk a hívők csoportjához, mert Isten kiválasztott, vagy azért vagyunk választottak, mert a hívők csoportjához tartozunk?
A kiválasztás kétféle értelmezése az Újszövetségben
Az Újszövetség kiválasztásról szóló szakaszai közül egyértelműen az utóbbit látom kirajzolódni: a hívők közösségéhez tartozás alapján lesz valaki kiválasztott. Legegyszerűbb lenne az efézusi vagy a római levél egy-egy szakaszán keresztül megmutatni, hogy a kiválasztás egyénekről szól. Az efézusi levél első két fejezete nem hagy kétséget afelől, hogy üdvösségünk és hitünk oka Isten örök idők előtti választása. Isten kiválasztott bennünket (1,4-11), ennek következtében feltámasztott a lelki halálból (2,1-5), hittel ajándékozott meg (2,8-9), és mindez kegyelemből (1,6-7; 2,4-5.8), Isten örök idők előtt eldöntött kegyelmes végzése szerint történt (1,5.9).
A római levélből még könnyebb lenne megmutatni, hogy Isten kiválasztása az elhívásunk oka, és nem következménye. Én most mégis máshonnan szeretnék az egyéni kiválasztás mellett érvelni: a korinthusi levélben Pál szerint a választottak (1,28-29) azért vannak Krisztusban, mert választottak, nem azért választottak, mert Krisztusban vannak: „Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok” (1,30). Érvelhetnék a thesszalonikai levelezésből is, ahol Pál a thesszalonikai hívők hitét választott voltukkal magyarázza (1Thess 1,4-5).
Nincs tévedés a fordításban: azok hittek, akik az örök életre választattak! Először hadd kezdjem Máté evangélista beszámolójával. Máté szerint Jézus nagy szeretettel hívja az embereket a benne való hitre: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28) A hívás mindenkinek szól. De vajon ki az, aki ténylegesen Jézushoz fog menni? A megelőző versekben olvashatjuk a választ: „Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.” (Mt 11,27) Vagyis Jézus szerint az fog hittel hozzá jönni, akinek ő kijelenti magát.
János evangéliumában Jézus még világosabban fogalmaz. Több ízben elmondja, hogy az Atya adott neki embereket a világból. „Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. Vajon azért övéi ezek az emberek, mert hisznek benne, vagy azért hisznek benne, mert az Atyáéi voltak és az Atya neki adta őket? Jézus szerint az utóbbi a helyzet. Értjük Jézus gondolatmenetét? Az Atya ad embereket a Fiúnak. Akit az Atya a Fiúnak ad, az hozzá is fog menni, Jézus pedig nem küldi el őket magától. Jézus még azt is félreérthetetlenül leszögezi, hogy az Atya akarata nélkül senki nem képes hozzá menni: „senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.” (János 6,65)
Az Újszövetség egyöntetű tanítása szerint Isten egyéneket választott az üdvösségre. Bár a Bibliai fordítás uralkodást és annak szinonimáit is használja, ez most a 21. században is meghatározó kérdés marad. A Teremtés üzenete teológiai jellegű, és nem célja tudományos vagy szociológiai értekezés lenni, mégis érdemes felismerni, hogy az Ó- és Újszövetség kiválasztási gondolatai összekapcsolódnak, és folyamatosan megmutatják, hogy Isten kiválasztott egyéneket, akik Krisztusban üdvösségre találnak.
Ószövetségi kontextus és Péter levele
Az ószövetségi gondolatkörben a kiválasztás üdvösségre vonatkozó üzenete tovább él, bár az egyéniségben való kiválasztás néha úgy tűnt, hogy a test szerinti nép kiválasztását tartotta elsődlegesnek. Péter apostol ezt írja: „ Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatásotokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha.” (2Pt 1,10) Ez a mondat az elhívás és kiválasztás személyes felelősségére hívja fel a figyelmet, és összekapcsolja a hívők közösségében megélt sorsokat Isten tervével.
A kiválasztás tanítása tehát nem áll meg az elméleti fejtegetésnél: az egyéni hívők élete és elhívásának erősítése, valamint a közösségi hit megőrzése és növelése a cél. A kiválasztás egyéneket érint, akik Krisztusban találnak üdvösséget, és ezzel együtt kapcsolódnak a hívők közösségéhez. Az Újszövetség tanításai szerint tehát a kiválasztás oka nem csupán az individuális hit, hanem annak a közösséghez való tartozásból fakadó valóságos következménye is.
Különböző szerzők és példák
- Apostol Pál: a kiválasztás és elhívás összekapcsolódik a Krisztusban való hittel.
- Lukács: az apostolok korában a „kiválasztottak” fogalma összekapcsolódott a pogányok hitével is, minek eredményeképpen hívők lettek.
- Jézus beszédei: az Atya adja az embereket a Fiúnak, és a Fiú azokhoz megy, akik az Atya akaratából a Fiúhoz tartoznak.

Eleve elrendelés vs. szabad akarat - Mit mond valójában a Biblia (Isten választ téged, vagy te választod Istent?)
| Szerző | Kiválasztás felépítése | |
|---|---|---|
| Efézus | előre elhatározott kegyelem, Krisztusban való elhívás | üdvösség Isten döntése alapján |
| Római levél | elhívás elméleti feladat, nem következmény | Isten cselekedetei a hit forrásai |
| Korinthusi levél | választottak Krisztusban, nem Krisztusban vannak | későbbi üzenet: az üdvösség a hívők közösségéből fakad |
Az Újszövetség tanításai szerint tehát a kiválasztás belső mozgatója az Atya, aki a Fiúnak adja az embereket, és a Fiú által történik az üdvösség. Lehetséges értelmezni tehát úgy is, hogy Isten szabad döntése fogja össze a hívők csoportját, és ez a kiválasztottság a hit által megvalósuló egységhez vezet. Ugyanakkor a személyes megtérés és hit egyértelműen összefügg azzal, hogy kire és hogyan hat ki Isten kiválasztása a gyakorlatban.
