A gyöngybagoly (Tyto alba) kozmopolita faj, alfajai minden földrészen előfordulnak. A közös tulajdonság, mely minden alfajra jellemző és rendkívül sajátos külsőt kölcsönöz nekik, a szív alakú arcfátyol. Elterjedésének a kontinenseken a szélsőséges csapadék és hőmérsékleti viszonyok szabnak csupán határt. Alapvetően melegkedvelő faj, a szélsőséges hideg időjárás az egyik legfőbb természetes halálozási ok, és így elterjedést befolyásoló tényező is egyben. Az európai földrész nagy részén megtalálható fészkelő fajként. Ez alól kivétel Oroszország Uraltól nyugatra eső része, Norvégia, Finnország, Törökország, Albánia és Bulgária nagy része. Általában elmondható, hogy hiányzik a nagy kiterjedésű síkságokról és a hegységekből. Leginkább a változatos növényborítottságú dombságokat kedveli.
Állandó madárfaj, csak a fiatal egyedek kóborolnak el nagyobb távolságokra. Magyarországi elterjedése megyénként változik, legnagyobb állományai a Dél-Dunántúl három megyéjében élnek (Tolna, Baranya, Somogy). A Duna-Tisza közén sokkal ritkább.
Faji bélyegek
A gyöngybagoly egyedi bélyegei alapján más madárfajjal összetéveszthetetlen. Két, Magyarországon is előforduló európai alfajának (Tyto alba alba, Tyto alba guttata) és a két alfaj keveredéséből származó hibridek felismerése nem jelenthet nehézséget.
- Testhossz: 33-39 cm
- Szárnyhossz-átlag: 290 mm
- Csüdhossz-átlag: 57 mm
- Tollfül: nincsen
- Ujjak: csupaszok (csak szőrszerű képletek)
- Faroktollhossz-átlag: 115 mm
- Alapszín: fehértől rozsdavörösig változik, a hát hamuszürke
- Írisz: sötét, csaknem fekete
- Csőr: szürkés
- Arcfátyol: szív alakú, nagyon karakteres, a csőr ormán a tollak taréjszerűen torlódhatnak
- Mell: fehértől rozsdavörösig, fekete 1-3 mm pöttyökkel fröcskölt
- Testoldal és tarkó: hamuszürke, gyöngyös mintázattal
- Farok: 4-5 sötét keresztsáv húzódik, alulról fehéres, felülről rozsdaszín alapszínen
A fejtető, tarkó, dolmány és hát, illetve a vállfedők hamuszürke alapszínen mutatott feketével szegett fehér pöttyei („gyöngyök”) minden más bagolyfajtól egyértelműen megkülönböztetik. Ezen felül a szabályos, valóban szív alakú, világos arcfátyol és a csaknem fekete szemek segítik az azonnali kézből történő határozást. A csüd részben tollas, az ujjak feletti pár centiméter és az ujjrész gyéren sertézettek. A faroktollakon 3-4 sötét sáv osztja fel a sárgás alapszínt. Gyöngybagolyra jellemző képlet a harmadik, legbelső karmon kb. a kikeléstől számított 7. hónapban kialakuló kiálló perem („fésű”), amely a karom teljes hosszában végigfut, s a karom élén helyezkedik el. Ez a perem a kor előrehaladtával felszakadozik.
Vedlés
A részleges, költés utáni (postnuptialis) vedlés (2Y és azt követő adult korú egyedeknél) július és augusztus közé esik; egy-egy vedlési idényben csupán néhány kézevezőt cserélnek. A kézevezők egyrészt a szárnyvég felé (descendens módon), másrészt a test felé (ascendens módon) egyszerre vedlenek az 5. kézevezőtől kiindulva. A karevezők a legkülsőktől váltódnak a test felé (ascendens módon) haladva; a testtollak vedlése folytonos, azokat lassan és elnyújtva cserélődnek, szinte egész évben. A juvenil madarak részleges vedlése (postjuvenilis) még a kirepülést megelőzően a fészekben megkezdődik, és kizárólag a testre korlátozódik.
Kor
Az adult tojó egyedek már a tojásokon ülve elkezdik a repülő tollak intenzív vedlését, míg ekkor a hímek az intenzív költés eleji vadászat alatt nem pazarolják energiájukat tollcserére. Gyakorlati szempontból terepen juvenil, 1Y, és 1+ madarakat szokás elkülöníteni. Az alább részletezett pontos kormeghatározás a vedlési mintázat alapján terepen körülményes és bizonytalan.
- Pullus: a fiókák lassan fejlődnek, kb. 50-60 napig maradnak a fészekben, és annak közvetlen környezetében, a kirepülésre általában csak ez után kerül sor. Jellemzően 2-2,5 napos időközönként kelnek, így a fészekaljon belül jelentős fejlettségbeli különbség van. A kb. 2 hetes koráig még csak fészektollazatot viselő fióka alapszíne világosfehér-vajszínű; arcfátyla fejletlen. A 3 héttől fokozatosan megindul az evezőtollak fejlődése; ekkor még sok pihetoll a fejen, dolmányon és az alsótesten. Az 5. hétre fejlődnek ki a juvenil tollak, de foszlányokban fészektollazat még ekkor is van a tollruhában.
- Juvenil (1Y): néhány toll még október-novemberben is nő a részleges vedlés során. Minden evező- és nagy fedőtoll megmarad; 3. hónap végéig a fészektoll-maradványok megfigyelhetők.
- Adult:
- 2Y: a kézevezők között egyedül az 5. (esetleg a 4., nagyon ritkán a 6.) toll cseréje észlelhető. A karevezőknél egy vedlési centrum látható, általában 3-4 belső toll cserélődik. A vállfedők vedlése nem mutat jellegzetes mintázatot.
- 3Y: a tollváltás során a szárnyban további 2-7 kézevező hullik ki, általában a 6-7. és a 3-4., ill. 6-10 karevező is.
- 4Y: általában 2-6 számú kézevező toll váltódik, leggyakrabban a 8. (7-9.) és a 2. (1.). Néhány egyed ilyenkor egy újabb vedlési sorozatba kezd.
Kb. 5-7 hetes, még részben fészektollazatos 1Y korú Tyto a.
Ivar
Az ivar terepi meghatározása gyöngybaglyoknál sokszor nagyon bizonytalan. A korábban ivari elkülönítésre használt harmadik karmon lévő fésű nem bizonyul megbízható ivari bélyegnek. A fésű bemetszéseit vizsgálva a nagyobb térközben osztott karmokat korábban tojóknak tulajdonították. A testtömeg is csak homályos támpont lehet, mivel az elfogyasztott táplálék és a testtömeg aránya a gyöngybagoly esetében nagyon magas lehet (egy 300 g-os madár egy 30 g-os rágcsálót lenyelve testtömegét rögtön 10%-al növeli). Költési időszakban a hímek által táplált tojók testtömege sokkal jelentősebb.
Ugyanazon költőhelyen kézre került adult egyedek egymás mellett összevethetőek. A tojók így páros összehasonlításnál sokszor szembetűnően robosztusabbak, testtömegük nagyobb. Ezen túlmenően a legbiztosabb DNS alapú szexálás híján a tollazati bélyegek segíthetnek a nemek elkülönítésében a 2Y és az követő korú egyedek esetében. A két alfaj által képzett hibrid utódok színezete és pöttyözöttsége nagy változatosságot mutat, emiatt a színezet, valamint a pöttyök eloszlása csak a tipikus alfaji egyedeknél használható. A 2012-ben publikált hollandiai kutatások eredményei alapján az 1. és 2. kézevező csúcsán lévő első sötét sáv a hímeknél 7,5 mm-nél keskenyebb, a tojóknál 7,5 mm-nél szélesebb. Ez a paraméter a két ivarnál szignifikánsan, és több független mérő személy esetén is konzisztensen mutatta a madarak valós ivarát. A módszer hitelt érdemlő hazai igazolása egyelőre még nem történt meg, így ez kellő körültekintéssel használandó az ivarhatározáskor.
Európai állomány és trend
Alfajra való tekintet nélkül, a gyöngybagoly európai állományára jellemző, hogy csökken, vagy jobb esetben stagnál a populáció. A gyöngybagoly 1970-1990 között Máltáról kipusztult, és Európa több mint felén 20%-os állománycsökkenés volt tapasztalható. Az európai állomány a világállomány kb. A hazai trend pontosan nem ismert, mivel a faj kifejezetten érzékenyen reagál a zord telekre. Egy-egy kemény tél során az állomány 50-60%-a is elpusztulhat, de ez a nagy fluktuáció része a faj természetes dinamikájának.
Veszélyeztető tényezők
Egy-egy veszélyeztető tényezőt akkor kell komolyan venni, ha az jelentősen befolyásolja egy állomány nagyságát, ivar- és/vagy korösszetételét (pl. csak a tojókat gyéríti), vagy a populáció dinamikáját. A téli hideg, az éhezés, a természetes ragadozók és a természetes betegségek önmagukban nem veszélyeztetik a gyöngybagoly hazai állományát. Ezek közül a Kárpát-medencére időről-időre beköszöntő szélsőségesen kemény kontinentális telek akár a gyöngybagoly-állomány felének is pusztulásását okozhatják. E természetes állomány-ingadozástól önmagában nem kell tartani, hiszen a gyöngybagoly számos olyan evolúciós alkalmazkodással bír, amely ellensúlyozza a komoly téli állományveszteségeket (pl. testméretéhez képest kisebb, de több tojást rak; több utódot repít; egy költési szezonban az állomány jelentős része kétszer is költ). A természetvédelmi megfontolásoknak akkor jön el az ideje, amikor e természetesen is fluktuáló állománydinamikát a rárakódó emberi hatások befolyásolják. Ezek a veszélyeztető tényezők lelassítják az állomány regenerációs sebességét, és így két természetes összeomlás között nem képes az egyedszám a kiindulási magas értéket elérni. Európában elsősorban a tanyasi, extenzív mezőgazdálkodás és a külterjes állattartás csökkenése, míg hazánkban - talán fontossági sorrendben - az élőhelyvesztés, a költőhelyek megfogyatkozása, az útmenti elütések, az áramütések, valamint a mérgezések a leggyakoribb veszélyeztető tényezők.
Gyakorlati természetvédelem
A gyöngybagoly hazánkban elsősorban a templomtornyok, valamint a padlások, állattartó telepek, magtárak rejtett életű költő madara, amely szívesen elfoglalja a mesterséges költőládákat is. A fészkelési lehetőségek szűkülése, az élőhelyek leromlása, az azzal összefüggésben lévő táplálékkínálat-szűkülés, az élőhelyek fragmentálódása, valamint az útmenti elütések mind olyan közös természetvédelmi politikát igényelnek, amelyek ritkán dőlnek el a gyakorlati természetvédők kezében.
Toronytér-elválasztás
A toronytér elválasztás lényege, hogy a harangok szintje felett, a templomtorony süvegterét tartós deszkapadozattal elrekesztjük az alatta lévő szintektől, és a süvegtér bádog szerelőablakán egy alkalmas berepülőnyílást készíttetünk. Így a baglyok számára megfelelően tágas tér áll rendelkezésre, a fiókák le-és kiesése teljesen kizárt. A madarak által okozott szennyezés nem érinti a kényes harangszerkezetet, mindemellett kizárható a galambok megtelepedése is, hiszen a sötét süvegteret elkerülik, így a kezelők szempontjai is érvényesülnek.
Az épület teljes megnyitása/nyitva tartása
Amennyiben a baglyok az egész tornyot használják, nem szükséges a szerkezeti átalakítás, hacsak a kezelők nem kérik. A kikelő fiókák biztonságát szem előtt tartva azonban két módszer alkalmazását javasoljuk: belső költőláda kihelyezését, vagy a költősarkok biztonságos kialakítását. Ez utóbbi a költősarok deszkapalánkkal való körülkerítését jelenti. Mindkét módszer segítségével megelőzhető a fiókák leesése a toronytéren belül. A teljes megnyitás hátránya, hogy a bagolyürülék és a betelepülő galambok konfliktushoz vezethetnek. Fontos szabály, hogy tilos olyan épületet „megnyitni”, ahol már korábban volt galamb probléma.
Költőláda kihelyezése
A torony és a baglyászok szempontjából a leginkább kímélő megoldás. Sok esetben indokolt a költőládák alkalmazása: ha nagyon galambos az épület, ha semmilyen más módszer nem alkalmazható az épület sajátos építészeti jellege miatt, vagy ha a nyest (Martes foina) kártétele kivédhetetlen más módon. A költőláda méretét tekintve rugalmasak lehetünk: 40x40x80 cm az a legkisebb dimenzió, amire a gyöngybaglyoknak szükségük van. A láda elkészítésénél fontos szempont, hogy könnyű legyen. Általában fózolt deszkaanyagból készül, de a 10 mm-es rétegelt lemez is kiváló, tartós alapanyaga lehet. A ládát a templomtorony zsalugáteres ablaka mögé illesztjük szorosan, így a torony belső terébe a költőládán keresztül semmilyen állatfaj nem tud bejutni.
A baglyok röpte HD
Oszlopra erősített kültéri költőláda
A gyöngybaglyok számára épülettől függetlenül alkalmazható kültéri költőhely teremtő módszer az oszlopra szerelt költőládák kihelyezése. Ez a módszer igényli a legalaposabb mérlegelést, mivel ugyan szinte bárhová telepíthető, de a legdrágább, legmunkaigényesebb módszerek egyike. Elsősorban olyan területekre érdemes kihelyezni oszlopládákat, ahol kevés a megfelelő épület, de jók a táplálkozó területek. Hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy egymástól távoli megyékben (Bács-Kiskun és Zala megyék) alkalmazva is nagyon jó eredménnyel foglalták el gyöngybaglyok - és más védett madárfajok, pl. szalakóta (Coracias garrulus), füleskuvik (Otus scops), vörös vércse (Falco tinnunculus) - az oszlopládákat.
A keményfa-oszlopot (pl. akác) kérgezzük le mindenképpen. A földtől 2 méter magasan helyezzünk fel legalább 1 méter hosszan bádog vagy műanyag gallért, hogy a szőrmés ragadozók oszlopra mászását megakadályozzuk. Érdemes az oszlopot a környékbeli fáktól ugrástávolságnál messzebbre felállítani. Gondolkodjunk előre, és olyan helyre helyezzük ki a ládát, amit májustól-augusztusig jó eséllyel meg tudunk közelíteni. Oszlopláda állításnál a ládát (és a betongyámot az oszlopra) még a földön szereljük össze, és a véglegesre szerelt ládás oszlopot kötelekkel húzzuk fel. Már felállított oszlopra utólag felszerelni a ládát sokkal nehezebb és veszélyesebb, nagyon alapos előkészítést és pontos kivitelezést igényel.
A módszer előnyei: a megfelelő táplálkozó terület közepére is kihelyezhető, nem függ épületkezelőktől és épület felújításoktól, nyest ellen levédhetőek az oszlopok (fém gallér), egyszerű, gyors ellenőrzés, nagy sűrűségben mezőgazdasági kártevő gyérítésre alkalmazható pockos területeken, lucernatáblákon, magánterületre állítva szavatolható a költés biztonsága, forgalmas utaktól és veszélyes légvezetékektől távol helyezhetőek.
A módszer hátrányai: tetemes anyagköltség (a láda és az oszlop drágább, mint egy épületbe kihelyezett deszkaláda), a felállítás szervezést, traktort, több embert igényel, legmegfelelőbb egy beton gyámra állítani a fa oszlopot (drága, nehéz), tőzeges, laza talajon nehéz az oszlopot stabilan felállítani, szabad területen fenáll a vandálkodás lehetőségének veszélye, ellenőrzésnél a megközelítés nehéz lehet (esős időben terepjáró kellhet).
