Balassi Bálint, eredetileg Balassa Bálint, Zólyom vagyont jelentő nemesi családból származó korszakalkotó költő és vitéz, a magyar nyelvű líra első világirodalmi rangú képviselője. Életművét és élete sodrását a szerelmek, istenes költemények, vitézi énekek és végvári harcok grandiózus kaleidoszkópja alkotja, amely máig meghatározza a magyar reneszánsz költészet arculatát. Saját magát így jellemzi: „Pallas és vitéz Mars” fiának, ahol Mars a harci vitézkedést, Pallas pedig a tudósköltészetet szimbolizálja. Egyik kezében kard, másikban lant, így élt és halt a magyar késő-reneszánsz legnagyobb alakja.
A család és a származás
A Balassa-rendek hagyománya rendkívül régi, a XIII. század elején már feltűnő szerepet játszottak hazánk életében. Balassi Bálint neve régebben Balassa Bálintként is említették, néha Balázsinak gondolták, és magát is különbözőképpen írta nevét. A család rangja és vagyona jelentős volt; a legnagyobb dicsőség a költő nagyapjáé, Balassa Ferencé, aki szörényi, majd horvátországi báni címig emelkedett, s életét a mohácsi csatában vesztette. A Balassa-család jellegzetes keveréke volt a középkori rablólovagnak és a reneszánsz kalandornak: nemes birtokokért, asszonyokért küzdöttek, okosak voltak, szerették a műveltséget, ugyanakkor harci és végvári életet éltek.
Gyermekkor és neveltetés
Bálint 1554. október 20-án született Zólyomban. Apja Balassa János hű maradt a Habsburg-házhoz, a zólyomi vár főkapitánya volt, anyja Sulyok Anna. Gyermekkorát a király által adott Liptóújvári várban töltötte; otthon nevelték, iskolába nem járt. Fiatal korában nevelője Bornemisza Péter volt, aki a prédikátor-íróként is kiemelkedő alakja volt, valószínűleg ő fedezte fel benne a költészet iránti hajlamot. 1565 őszétől Nürnbergbe került, ahol magántanulóként középszintű iskolát végzett. 18 évesen került először katonai szolgálatba Egerbe, ahol a végvári hadak között megismerte a harcot és a szerelmet is, amik későbbi költészetét meghatározták.
Szerelmek és botrányok
A fiatalon megismert Losonczy Anna iránti reménytelen szerelem végigkísérte élete során. Anna valójában Ungnád Kristóf egri várkapitány felesége volt, így a költő élete tele volt szerelmi konfliktusokkal és nyomásokkal, amelyek számos költemény forrásául szolgáltak. A szerelem és a házasság kérdései, valamint egyházi és világi perei gyakori témái voltak az életének, amelyek részben botrányos históriákat is eredményeztek. A későbbi években Balassi halovány, mégis gazdag életművet hozott létre a tetemes pereskedések és személyes ellentétek közepette.
Házasság, peres ügyek és háború
1584-ben Balassi elvette unokaöccse, Dobó Krisztina özvegyét, így válogatott pereskedések tárgya lett. Ezt követően Sárospatakon és Érsekújváron is komoly harcok és védelmi tevékenységek követték. A házasság és a kapcsolatok körüli törvényes problémák újabb és újabb perek formájában érintették élete alakulását. 1591 őszén Balassi hazatért Magyarországra. A 1593-ban kirobbant tizenöt éves háború előrevetítette az új esélyt a harci pályán és hazafiságában.
Költészet és stílus
Balassi verseiben megjelenik a reneszánsz költői örökség: a szerelem, a természet szépsége, a honvédő harc dicsősége, a hazaszeretet és a vallásos hitélet együtt mozognak a műveiben. Vitézi énekei és vallásos költeményei mind hangsúlyosak. Költészetének jellegzetes formája a róla elnevezett Balassi-strófa. Bálint a magyar nyelv és a nyelvi zeneiség nagy alakja, aki kilenc nyelven olvasott és írt, és művészetével európai szintre emelte a magyar költészetet. Miközben személyes élete tele volt szenvedéllyel és hibákkal, műveiben egy olyan reneszánsz ember mutatkozik meg, aki a haladás és szépség megtestesítője volt. Megfogalmazta a „édes hazám” fogalmát és a hazaszeretet érzetét költeményeiben, például a Búcsút mond hazájának, barátainak és mindenkinek akit szeretett című alkotásában. A vallási élete is impozáns: áhítatos és bűnbánó, mégis a bűnök ellenére sem hagyja el költészetét és életét.
Élet és halál
Az 1591-es visszatérés után Balassi újra megpróbált helytállni a peres ügyeiben, és életét tovább írta a bor- és lókereskedelemből próbált megélni. Az 1594-es esztergomi ostrom során súlyos sérülést szenvedett: egy szakállas ágyúgolyó mindkét combját roncsolta. A seborvos mesterség beavatkozásai ellenére úgy döntött, hogy egy vitéz nem élhet lábak nélkül, és a sebe meggyógyíthatatlannak bizonyult. Közvetlen halála előtt a balusztoi sírboltban temették el, a hibbei római katolikus templomba. A templom előtti emléktábla és a sírbolt emléke mind mai napig megidézi őt és a család elhivatottságát a hazáért és a költészetért.
Balassi öröksége ma is élő: költészetének hatása kontinensen évente visszhangot kap, és a hibbei sírboltja a magyar Kulturális Minisztérium és a szlovák kulturális intézmények közös figyelmének középpontjában áll.
