A tér és a Nándor utca sarkán ma álló, trapéz alaprajzú, hátsó részén zárt udvart magába foglaló lakóház valószínűleg több középkori épület helyén jött létre a 18. század elejétől kezdve.
Valószínűleg a középkorban is állt itt egy épület, de ekkor még nem lakóházként, hanem fogadóként funkcionált, hogy a szombati piachoz érkező vásározóknak legyen hol megszállniuk.
A török korban ez a fogadó is elpusztult, Buda visszafoglalása után pedig ennek maradványaira épült fel egymás mellett két lakóház, amiket a 19. században építettek össze.
A tér egy eredetileg jóval nagyobb középkori teresedés, illetve területi egység az ún. Szombathely (másként Szombat piac) része volt, és annak fokozatos beépülésével, két részre szakadásával jött létre.
A helyszínen végzett leletmentő ásatások és régészeti megfigyelések alapján egykor épületek álltak a tér ma üres középső részén is, de a török kor végi helyszínrajzokon már nagyjából a mai alakjában látható.
A mai formájában szabálytalan háromszög alakú tér a város északi, ún. Bécsi kapuja mögött alakult ki három nagy és egy kisebb utca összefutásánál: délről a Táncsics és a Fortuna, nyugatról a Nándor utca, valamint ugyancsak nyugatról a Kard utca találkozik itt.
A térnek nevet adó kaput egyébként éppen a hódoltság korában kezdték Becs kapuszu-nak, azaz Bécsi kapunak nevezni.
Maga a tér a barokk korban még mint Wiener platz (Bécsi tér) szerepel, és csak 1850 körül tűnik fel a Wiener Thor Platz (Bécsi kapu tér) forma.
Északról a Sforza Bástya és a Káptalandomb, keletről a Szabadsajtó utca, délről a Kármelita templom, nyugatról, a Rába felől a XVI. század közepétől falak zárták le, ma erről az oldalról a Rába-kettőshíd határolja.
Ezen a ponton állt egykor a város nyugati kapuja, a reneszánsz stílusú Bécsi kapu, melyet Miksa német-római császár készíttetett 1568-ban.
A visszafoglalás után a körülötte állt romos, középkori eredetű épületeket fokozatosan igényes barokk, illetve copf, majd klasszicista épületekkel cserélték fel.
Mindebben szerepe volt annak is, hogy a tér és környéke egyes ingatlanait különböző építőmesterek és festők szerezték meg.
Végső formáját azonban csak a 19. század végén, a 20. század elején nyerte el, miután - jórészt korábbi épületek helyén - felépült az evangélikus templom (délkeleti rész) és a Magyar Országos Levéltár hatalmas tömbje (északi oldal - Bécsi kapu tér 2-4.).
A hajdan egységes miliőre ma már csak a nyugati oldal négy, egymás mellett álló háza (Bécsi kapu tér 5-6-7-8.), és keleti oldal egy épülete (Bécsi kapu tér 1.) emlékeztet.
A térre néző főhomlokzata a polgári copf építészet szép példája.
Földszinti része háromtengelyes, egyszerű kiképzésű, egyetlen dísze a jobb oldalon nyíló kapu fölötti kettős füzér, illetve a két ablak copf rácsozata.
A négytengelyes kiosztású emelet sokkal igényesebb: az ablakok között és a széleken kettős ión lizénákkal tagolt, melyek felett konzolos díszű főpárkány fut végig.
A két szélső ablak mellvédjén füzér, a két középsőén szalagfonat díszítés látható.
Hosszú, boltozatos kapualj vezet az udvarra, melynek déli szárnya földszintes, északi és nyugati szárnya emeletes.
A legtöbb budavári lakóházhoz hasonlóan a Bécsi kapu tér 8. is középkori alapokon nyugszik.
A török hódoltság előtti időszakból csak a pince és néhány faltöredék maradt meg.
A sarki épületrész kapualjában fellelt gótikus kőkeretet és pillérmaradványt leszámítva a középkor lenyomatát leginkább a Kard utcai hátsó épületrész utcai homlokzata őrzi.
A ház feltárásának Horler Ferenc és Holl Imréné által 1960-ban jegyzett tudományos dokumentációjában olvasható, hogy az előző évben elvégzett falkutatás során itt a középkori épület keleti végét jelző sarokarmírozás mellett három téglaboltozatos pinceablakot, egy falfülkét és két földszinti ablak szemöldökkövét is találtak.
Utóbbi ablakok teljes rekonstrukciója tervben volt, amihez 1960-ban még részletrajzok is készültek, de végül a szakemberek letettek erről a szándékról és megelégedtek a kőtöredékek bemutatásával.
Mindkét épületet, vagyis épületrészt a középkori házak romjainak felhasználásával a 18. század első felében újjáépítették.
Érdekes módon végig a 18. század folyamán és a 19. század elején - egymást váltva - különböző kovácsmesterek családjai lakták.
Közülük az 1776-1825 között birtokos Lobner Jánoshoz köthető az épület mai formájának kialakítása.
1824-ben Appl Flórián, az akkori tulajdonos jelentősen átépíttette a házat.
Ez az átépítés már jól dokumentált, mivel Budapest Főváros Levéltára ma is őrzi az 1824. július 8-ára datált eredeti terveket, mégpedig egy-egy földszinti és emeleti alaprajzot, valamint egy homlokzatrajzot.
A terveket Weixlgärtner Mihály budai kőművesmester készítette.
A legfontosabb változás a sarki épületrészt érintette: Weixlgärtner a telekhatárokhoz igazodva megnövelte ennek alapterületét és ezzel párhuzamosan ráépített egy emeletet az addig minden bizonnyal földszintes épületszárnyra, ami ezzel elérte a hátsó, már korábban is emeletes rész magasságát.
Az emeletráépítéshez kapcsolódóan épült a mai főlépcső is, továbbá a hátsó épületrész egy földszinti nyílása részlegesen be lett falazva.
Az épület egészen az 1920-as évtized elejéig az Appl család tulajdonában volt, majd több résztulajdonostól 1929-ben és 1930-ban vette meg gróf galántai és fraknói Esterházy Móric (1881-1960).
Gróf Esterházy Móric kezdeményezte a ház utolsó nagymértékű átépítését.
Ehhez Abos Brunó építészmérnök és építőmester 1930-ban két tervsorozatot is készített, amelyek szintén megtalálhatók Budapest Főváros Levéltárában.
A belső terek jelentős átalakításán felül ekkor épült be a tetőtér is.
Emellett még a kapu jelenlegi szárnyai és természetesen a már említett, két vasgerenda által megtámasztott zárterkély is az Esterházy-féle átalakítás hagyatéka.
A kapu zárókövén olvasható 30-as szám a mai napig őrzi ennek az átalakításnak az emlékét.
Az Esterházy családhoz köthető még a sarokerkély mellvédjén található plasztika is.
Ezen vaddisznóvadászatot ábrázoló jelenetek mellett középen gróf Esterházy Miklós (1711-1764) látható, amint 1755-ben Szentpétervárott Erzsébet cárnő a Szent András-rendet adományozza neki.
Gróf Esterházy Móric a századforduló után egyre többször tartózkodott az épületben, a földszinti sarokszoba volt a dolgozója, az emeleten báltermet, a földszinten pedig szalont alakított ki, 1930-ra pedig már a tulajdonjogot is megszerezte.
Miután feleségül vette a mélyen vallásos Károlyi Margit grófnőt, a szalon mögötti helyiségben egy kápolnát alakított ki, de ez Esterházyék kitelepítése után megszűnt, helyén ma két lakás van.
1944 októberében a Gestapo letartóztatta Esterházy Móricot, először börtönbe, majd koncentrációs táborba hurcolták, Károlyi Margit lányával és nővérével Majkra menekült, ingóságaikat a németek elkobozták, a maradékot pedig az oroszok vitték el.
Esterházyt kétszer is deportálták: 1944-ben a nyilasok megbízásából a Gestapo letartóztatta, miután támogatta Kállay Miklós kiugrási kísérletét a második világháborúból, aminek következtében 1945 elején még a mauthauseni koncentrációs tábort is megjárta.
Az épület második világháború utáni története a jellegéből fakadóan leginkább a Budapesti Műemléki Felügyelőség, azaz a műemlékvédelem fővárosi szakszerve terveinek és iratainak tanulmányozásával követhető nyomon, amelyeket szintén Budapest Főváros Levéltárában tudunk megtekinteni.
Az ostrom során az épület viszonylag kis mértékben sérült, ezért a legszükségesebb helyreállítási munkák kivételével sokáig érintetlen maradt.
Az átfogó felújítást hátráltatták a tetőtér rendezetlen lakásviszonyai is.
Az 1960-as évtized közepén végre sor kerülhetett az épület belső felújítására.
A tetőtéri lakások közül végül a legnagyobbat megtartották és műteremlakássá bővítették.
Ennek következtében az udvarban elbontották az Esterházyék garázsának épült toldalékot.
1959-ben a hátsó épületrész középkori kváderei mellett H. Gyürky Katalin vezetésével feltárták a sarki épületrész földszintjén több foltban megmaradt, 19. század eleji, palmettakeretes, sávozott, biedermeier falfestést is, de ezeket a maradványokat akkor még csak konzerválták.
Szakvélemények szerint restaurálhatónak és a maradványok alapján kiegészthetőnek ítélték a díszítőfestést, amihez egy nagyméretű színterv is készült.
A restaurált és rekonstruált díszítőfestés állapota azonban rövid időn belül romlásnak indult, így 1983-ban újból restaurálásra szorult.
Payer Károly restaurátor a 2010-es homlokzatfelújításhoz készített restaurálási tervdokumentációban a díszítőfestés akkori állapotát úgy jellemzi, hogy az eredeti töredékeken alig maradt már valami a korabeli festékből és a biedermeier díszítés sima hatásának keltéséhez nélkülözhetetlen simító vakolatrétegből.
A rekonstruált részeken pedig - ezek a díszített falfelület nagyját teszik ki - a nem megfelelő anyaghasználatból kifolyólag megjelentek a szakzsargonban mészkukacnak nevezett vakolathibák.
Az 1983-tól 2010-ig eltelt negyedszázadban megváltozott a műemlékvédelmi szemlélet, ami a kiegészítésekkel szemben megengedőbb lett.
A legutóbbi homlokzatfelújításnál ennek megfelelően kompromisszumos megoldás született: a kétféle vakolat sem szintben, sem a felhasznált festék tekintetében nem tér már el egymástól.
Az épület udvara egy ideig két nevezetességgel is büszkélkedhetett, amelyek közül az egyiknek ma már csak a hűlt helye látható, vagyis inkább sejthető.
Ez a garázsból való kiálláskor, illetve az oda beálláskor lehetővé tette gróf Esterházy Móric személygépkocsijának megfordítását a szűk udvarban.
Az udvar másik nevezetességének karrierje viszont pont ekkoriban futott fel igazán.
Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1982-ben nyilvánította védetté, vagyis pontosabban helyi jelentőségű természeti értékké azt az amerikai direkttermő, Izabella fajtájú szőlőtőkét, amely akkor már több évtizede nőtte be az udvar jelentős részét.
A védetté nyilvánítást a házban lakó dr. Püspök Zsoltné kezdeményezte az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Budapesti Felügyelőségénél, miután a házmesterék ismételten megkísérelték az értékes növény kivágását, amely addigra már oly sok mindent túlélt - a második világégés pusztítása mellett az udvari toldaléképület 1960-as évekbeli elbontását is, amelyre addigra már felfutott.
Dr. Püspök Zsoltné édesanyja, Valentsik Ferencné (Zsóka néni) 2000-ben úgy emlékezett vissza a szőlőtőke eredetére, hogy az 1930-as évek végén unokanővérének férje, aki akkoriban házmester volt Esterházyéknál, Csákvárról hozott magával egy vesszőt, amit aztán elültetett a ház udvarán.
A ház leghíresebb lakója valójában egy szőlőtőke, ami a II. világháborús romokon hajtott ki, és bár a házmesterek többször ki akarták vágni, a ház egyik lelkes lakója - dr. Püspök Zsoltné - kiharcolta, hogy védetté nyilvánítsák, ugyanis az ő édesanyja találta meg a kövek közül kisarjadó szőlőindát.
Visszaemlékezések szerint a 30-as években kerülhetett ide Csákvárról egy szőlővessző, ami csodával határos módon túlélte a háborút és egyszer csak kihajtott.
Stílusok és korok harmonikus együttélése jellemzi a két külön épületből összeforrt sarokházat a középkori falmaradványoktól a biedermeier szekkókon át az 1930-ban gróf Esterházy Móric által hozzáépíttetett zárterkélyig.
A Bécsi kapu tér legdélebbi és egyben a névadó várkaputól legtávolabbi pontján, a Kard utca sarkán zártsorú beépítésben álló egyemeletes épület legalább kettő, korábban önálló ház egyesítésével jött létre.
Manapság ez a két épületrész külsőleg olyannyira elkülönül egymástól, hogy első látásra két külön épületet vélünk felfedezni benne.
A térre néző homlokzat hattengelyes. Az épület kapuja a saroktól számított negyedik tengelyben nyílik.
A Kard utcai homlokzat tengelykiosztásánál már sokkal inkább szembetűnő, hogy egy olyan épülettel van dolgunk, amely története során számtalanszor átépült és kiegészült.
A Bécsi kapu téri homlokzaton két, a Kard utcára nézőn három helyen látható zsalugáterek vakablakokat fednek el.
A sarki épületrész földszintjén megmaradt, 19. század eleji biedermeier falfestések a restaurálási munkák fókuszában álltak, bár a rekonstrukciók többször is újrakorrekcióra szorultak a nem megfelelő anyaghasználat miatt.
A teret körülölelő házakban érdemleges régészeti kutatások még nem voltak, így azok kiépülésére csak a műemléki helyreállítások során végzett megfigyelések, illetve történeti források alapján lehet következtetni.
Legújabban régészeti leletmentésre, megfigyelésre volt mód a tér északi-északkeleti oldala alatt feltáruló alagút- és pincerendszerben.
Szomszédnéni: Becsipogott a kapu
A térnek és a házaknak több helyi legendája és érdekessége is ismert, melyek a közösségi emlékezet részévé váltak; a Kisfaludy Károly bronzszobrának avatása és az ehhez kapcsolódó történetek pedig a tér 19-20. századi megítélését is formálták.
1936-ban a tér közepén Kazinczy Ferencnek emeltek emlékművet.
Azóta a helyszín arculata alapvetően már nem változott dacára annak, hogy épületei az 1944-1945-ös ostrom során, majd 1956-ban igen erős sérüléseket szenvedtek.
A ház leghíresebb lakója és az udvar titkos oázisa ma is vonzza a bámészkodókat és a várostörténet iránt érdeklődőket.
| Időszak | Fontosabb esemény |
|---|---|
| Középkor | Fogadó funkció, pince- és faltöredékek |
| 16. sz. | Bécsi kapu építése (1568) |
| 18. sz. eleje | Újjáépítés a középkori romok felhasználásával |
| 1824 | Appl Flórián nagy átépítése (Weixlgärtner tervei) |
| 1930 | Esterházy Móric átépítése (zárterkély, tetőtér) |
| 1944-45 | Ostrom és háborús pusztítás |
| 1959-1983-2010 | Homlokzat- és falfestés restaurálások |
| 1982 | Udvar szőlőtőkéjének védetté nyilvánítása |