Béres Ildikó - egy igazi energiabomba, a gyermeknevelés és a színház mellett két tv-műsor szerkesztője és műsorvezetője. Láthatjuk a TV21 Ungvár és az Erdélyi Magyar Televízióban. A művésznő 1977-ben született Benében. Szívesen emlékszik vissza gyermekkorára, ezen belül nagymamája tanításaira, melyeket mai napig hasznosít az életben. - Valahol ezt is a nagymamámhoz vezetem vissza, aki nagyon fontos volt az életemben. A történet ott kezdődött, hogy nagymamámmal sokat néztük a televíziót. Mindig csodáltuk a jégtáncosokat, színésznőket, műsorvezetőket, akiket nap mint nap néztünk a tévé képernyőjén. Ő ültette el bennem a gondolatot, hogy milyen jó lenne, ha majd egyszer én is színésznő vagy műsorvezető lennék. Az első élményem, azt hiszem, tizenöt éves koromban volt, mikor Vidnyánszky Évike néni elvitt minket egy táborba, és ott láthattunk élőben egy igazi színházi előadást. - 1998-ban célirányosan Beregszászba került a csapatunk 80 százaléka. - Nagyon szeretem a kollégáimat, sokszor nosztalgiázom, hiszen az a családias, bensőséges légkör semmihez sem hasonlítható. Rengeteg dolgot éltünk meg együtt. - Amikor a TV21 Ungvár elindult, felkértek egy olyan műsor készítésére, amelyik a divatról szól. Úgy gondoltam, erről a témáról nem lehet heti szinten beszélni hosszú távon, ezért megegyeztünk abban, hogy ez egy olyan műsor lesz, amelyik a nőkről szól, de nem csak nőknek és nem csak nőkkel. - Mindig nyitott szemmel járok. Szinte mindenféle nőket és férfiakat elhívok, azért, hogy többet tudjak meg róluk. Nagyon szeretem, ha valakivel jól el tudok beszélgetni. Mindenkiben van valami érdekes, akár életüket, akár szakmájukat tekintve. - Néha magabiztos vagyok, néha határozott, és néha össze tudok törpülni egy kis szürke egérré. - Úgy hiszem, meg kell látnunk az élet apró örömeit is. - Jelenleg Erdélyben élsz és dolgozol. - A szerelem! Megismerkedtem a férjemmel, aki erdélyi, és szintén színházi ember, majd eljött az a pillanat, amikor döntenünk kellett, hogy maradunk Kárpátalján, vagy megyünk Erdélybe. - Mióta vagy az ottani színház tagja? - Hét éve vagyok a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat tagja. - Van egy kamasz lányod. - Kicsi korában szerencsém volt, hiszen nagyon könnyen elengedett az utazások előtt, és édesanyám mindig segített. Természetesen, ahogy telt az idő, ő is „megfertőződött” jó értelemben a színház és a művészet világával. Ebből az következik, hogy színésznő akar lenni. - Erdélyben is vezetsz egy műsort. - Két éve megkeresést kaptam az Erdélyi Magyar Televízió főszerkesztőjétől, hogy lenne-e kedvem egy már működő műsor vezetéséhez. Igent mondtam a felkérésre. Ez egy vasárnaponként látható másfél órás beszélgetős műsor, amely kiegészül zenével és üzenetekkel. Rengeteg érdekes emberrel, alkotóval és számomra is meghatározó figurával találkoztam. - Igen, van. A szakmában van egy kolléganőm, aki nyugdíjas és 80 év felett van - Biluska Annamária. Véleményem szerint úgy kell élni az életet, ahogyan ő éli. - Szerintem minden napnak megvan a saját motivációja. Szeretek esténként úgy lefeküdni, hogy legyen valamilyen minimális sikerélményem. Mindegy, hogy mi az. Lehet az is, ha kitakarítok, vagy az, ha a gyermekemmel tölthetek minőségi időt, vagy akár, ha a színházban sikerül valami. - Nem vagyok igazán tervezgető típus. Készülök a karácsonyra. Már megvan a hangulat. Béres Ildikót a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának legutóbb bemutatott produkciójában, Bartis Attila Rendezés című darabjában láthatta a közönség. Kárpátalján, Beregszászon színésznő húsz éve, most pedig a marosvásárhelyi közönségnek játszik. Béres Ildikóval arról beszélgettünk, mit hagyott ott, és mit talált itt, milyen az otthoni színpadon játszani és milyen két határon túl.Beregszászon Vidnyánszky Attila alapította a Nemzeti Színházat 1993-ban, korábban egy népszínház működött csupán. A mai napig az a csapat alkotja a színházat, amely húsz éven keresztül dolgozott együtt a kezdetektől - magyarázza a Marosvásárhelyre frissen szerződött színésznő, aki Kijevben diplomázott, de minden évből egy felet a budapesti egyetemen tanult egy ukrán-magyar együttműködés jóvoltából. A beregszászi színházban általában egy évben egy produkció született, azzal járták a világot. Vidnyánszky Attila nagy fesztivál-előadásokat rendezett, nem kevés sikerrel. Évi egy előadás valószínű ma már kevés a beregszásziaknak, de a helyi közönséget „meg kellett tanítani színházba járni” - meséli Ildikó. Sok embernek ugyanis fogalma sem volt, hogy mi történik egy színházban, és azokkal a darabokkal, amelyeket eleinte játszottak nem lehetett becsalogatni a közönséget.„Ha nem jön egy szerelem az életembe, amely elsősorban Marosvásárhelyre hozott, akkor szerintem én ott maradok Beregszászon” - ezzel a vallomással térünk át marosvásárhelyi ittlétére Ildikónak, aki azt is elárulja, hosszú folyamat volt. Mikor meghozta a döntést, igazából akkor tört rá a kétely, hogy vajon jól döntött-e, vajon mi a helye ebben a városban, ahol nem ismer senkit, nincsenek rokonai, barátai. Van viszont egy nagyon jó színház, amelynek az előadásait még mielőtt idejött volna, elkezdte nézni. Jó színészeket látott, rengeteg jó színészt, ahhoz, hogy feltegye a kérdést: vajon szükség van itt rá? Vagy mit fog kezdeni itt azzal a tudással, amellyel rendelkezik? „Megismertem a csapatot, és nagyon-nagyon jó emberekkel vagyok körülvéve, ezért szerintem mázlista vagyok” - teszi hozzá, hogy nem volt miért marcangolnia önmagát, befogadták.Beregszászon az utóbbi pár évben nagyon hálás szerepeket kapott, nagyon jó feladatokat, és pont ezért volt nehéz döntenie. Kezdetben bizonyos időt itt tartózkodott Ildikó, bizonyos időt Beregszászon. Néha benézett a színházba is, ahol tolmácsolt egy orosz rendezőnek, aki éppen szereplőválogatást tartott, és aki felfigyelve rá, ki is akarta osztani egy szerepre, de nem vállalhatta, nem lévén tagja a társulatnak. Nemsokára azonban ajánlatot kapott Keresztes Attila művészeti igazgatótól, hogy felvennék tagként a színházba. Hosszú ideig tartott az ukrán diploma hitelesítése Bukarestben, az iratok lefordíttatása, míg éppen egy éve, hogy itt van Marosvásárhelyen. Az új társulattal szemben elvárásai nem, csak álmai voltak - magyarázza Ildikó, aki végiggondolta, milyen szerep lenne jó, hogy azt tisztességesen meg is tudja csinálni, mivel úgy vélte, fontos az első benyomás.Meg is kapta első szerepét, teljesen eltérőt attól, amit elképzelt magának. Egy nagyon komoly főszerepet, egy nagyon drámait egy olyan embertől, aki nem rendező, hanem író. „Egy picit aggodalmaskodtam emiatt, ő is és a csapat is, de hiábavaló volt” - eleveníti fel a találkozást Bartis Attilával, aki a Rendezés című darab szerzője és rendezője. „Én mindig aggodalmaskodom, bármely kicsi szerepet kapok, maximalista vagyok a színházban, szeretem jól megoldani a feladatot. Azzal fekszem, azzal ébredek, azzal álmodom, nézem az utcán a karaktereket, keresem a gesztusokat, míg meg nem születik egy karakter” - mesél önmagáról a színésznő, aki keresgélő emberként, ha megkap egy szerepet, nem érzi rögtön annak a karakterét. Most viszont valahogy az elején ráérzett a történetre, és bár nagyon nagy utat járt be a társulat az előadással, nagy mázlinak tartja, hogy Bartis bízott benne.Amikor egy színész lendületben van, és lemegy egy premier, várja a következő lehetőséget - válaszolja érdeklődésünkre Béres Ildikó, hozzátéve, hogy nem dől hátra, és nem nyugszik meg, várja az új feladatot. A bemutatón, ami megszületik, az még nyersanyag, azon tovább kell dolgozni, tehát hátradőlésről amúgy sem lehet szó.
Az elmúlt évek eseményei és a két határon átívelő karrier során Béres Ildikó úgy érzi, otthon érzi magát a Kárpátalján és Erdélyben egyaránt. A beregszászi színházban az utóbbi években nagyon hálás szerepeket kapott, és a hazai közönség számára ismerős lehet az বেած hangvételű, magas színvonalú előadás. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatához való tartozás mellett fontos állomás volt a korábbi ukrán diploma hitelesítése Bukarestben, amely hosszú folyamat volt, de végül megalapozta a külföldön szerzett tapasztalatok hazai elismerését. - Miközben a pályát építette, Bartis Attila Rendezés című darabjában nyílott meg először az a kapu, amely az írói, rendezői munkához is közelebb vitte, és ezt a szerepet töltötte be a színésznő a produkcióban. - A hivatásához való hozzáállásban pedig mindig az a fő motívum, hogy a kezdetektől fogva maximalista marad, és igyekszik minden feladatot a lehető legmagasabb szinten megoldani. - A premier után pedig nem a pihenésé, hanem a következő feladat felkutatása és a továbblépés tölti ki az idejét.
Húzós podcast / Berencsi Attila (Beri Ary) – A filmjeimet meg sem néztem
Beregszászról Marosvásárhelyre költözése után Ildikó könnyen illeszkedett az új közösségbe, és a csapat partnereként gondol magára. A tv-műsorok szerkesztésében és vezetésében szerzett tapasztalatok a színészi pálya gazdagítását is szolgálják, hiszen a kettős szerep lehetővé teszi, hogy különböző médiumokban és formátumokban mutathassa be a történeteket. Szintén meghatározó élmény volt számára a személyes kapcsolatok és a családi háttér fontossága, amelyeket a nagymamája tanításai ihlettek a mindennapokban. - A helyi közönségnek szánt munkálatok és a közvetlen kapcsolatok ápolása mindig is elsődleges volt számára, ezért is érezte úgy, hogy Semmi sem motivál jobban, mint a személyes eredmények és a kis sikerélmények megtapasztalása nap mint nap. - A karácsonyi hangulatra való készülődés szintén része az életnek, amelyet meglátásait és terveit is befolyásolja. - A korábbi tapasztalatok és az új lehetőségek összhangja adja azt a stabil alapot, amelyre Ildikó építi a jövőjét a színházban és a médiában egyaránt.