Cseke Eszter hajszín és a vizuális világ új dimenziói

Amikor kiderült, hogy interjút készíthetek Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással a WMN-re, lázas felkészülésbe kezdtem, hogy képben legyek az összes munkájukkal, a számtalan díjjal és elismeréssel és az On the Spot minden évadával, a témáik hátterével, míg végül rájöttem, hogy engem kicsit más érdekel. Csupa olyasmi, ami vagy a kulisszák mögött, vagy a kulisszák világát megelőzően történt, amiről Eszterék nem szoktak beszélni, de ennek mégis nagyon sok köze van a munkájukhoz. Meglátogattam őket az otthonukban, - két hónapos kisfiukkal éppen fél éves szünetet tartanak az utazásban, - ahol meséltek arról, hogyan kerültek egy osztályba, mit csinálnak, amikor már elegük van mindenből, vagy éppen hogyan képzelik a munkát egy kisgyerekkel.

STA: Andris, kiskorod óta ismerlek, és van egy meghatározó élményem veled kapcsolatban: 12 éves vagy és levakarhatatlanul hívogatsz az én első munkahelyemen, mert valamilyen interjú kapcsán szeretnél velem találkozni. S. Takács András: Tízéves lehettem, amikor a tévében láttam egy riportfilmet egy túszdrámáról. Ennek az érdeklődésnek az útja mutatja meg talán a későbbi közös munka alapvetését.

CsE: Én nagy kitérővel kerültem a színművészeti tévés szakára és lettem Andris osztálytársa. Hároméves koromban eldöntöttem, hogy színésznő leszek és onnantól kezdve folyamatosan csak szerepeltem, színdarabokat írtam és rendeztem. A gyerekkorom a színészet erős gőzében telt, ami egészen a középiskola végéig kitartott. Mivel drámatagozatos gimnáziumba jártam, így egyértelmű volt, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetemre felvételizek színésznek. De valahogy, valami „megalvadt” a számban a gimnázium alatt, úgy éreztem, hogy komolyabbat kéne csinálni. Felvételiztem a jogi egyetemre, ami nekem nagyon idegen pálya volt, de be kellett bizonyítanom magamnak, hogy addig fogok magolni, amíg fel nem vesznek. Felvettek. Majd két és fél év alatt nagyon gyorsan el is vesztettem az érdeklődésemet. Abbahagytam az egyetemet és ekkor jelentkeztem a tévés szakra.

STA: Nekem nem meglepő, hogy a drámatagozat után jogi egyetem következett, utána meg megint más. Vannak emberek - és Eszter ilyen -, akik bármerre indultak volna el, egy bizonyos spektrumon belül, akkor abban sikeresek lettek volna. CsE: Volt egy dolog, amiért mindennél jobban lelkesedtem, már egész fiatal korom óta, ez pedig az utazás. Az, hogy fedezzük fel a világot. Erre gyerekkoromban nem volt lehetőség, amikor pedig elkezdtem utazni, akkor már nem tudtam leállni. Ezzel egyébként mindketten így vagyunk.

STA: Én emlékszem rá. A Színház és Filmművészeti Egyetem felvételije volt, már a második vagy harmadik kör. A történethez tartozik, hogy én nem akartam a színműre jelentkezni, mert a közgázra készültem, de Vitray Tamás, akivel néhány évvel korábban interjút készítettem, és azóta is mesteremnek tartok, rábeszélt, hogy menjek el a felvételire. Ott pedig annyi helyes ember és főleg helyes lány volt, hogy nagyjából el is döntöttem, hogy ha felvesznek, maradok. CsE: Én viszont senkire sem emlékszem. Andrist addigra már ismerte a fél iskola, mert az interjúja Vitray Tamással olyan jól sikerült, hogy Vitray novellát írt róla a könyvébe, de nekem nagyon idegen volt ez a közeg, szorongtam. Rengeteg tanár, köztük sok híres ember. Ráadásul az egyik felvételiztető megkérdezte, hogy a hajam gyári vörös-e, amire válaszoltam, hogy igen. Mégis szerintem egy lányt nem lehet jobban sarokba szorítani egy ilyen helyzetben, mint valami ostoba, személyes kérdéssel.

CsE: A testvérem akkor Pekingben lakott, én pedig égtem a vágytól, hogy Kínát valahogy bejárhassam egy hátizsákkal. Úgyhogy megcsináltam az első és a második fordulót, gondoltam, hogy a harmadikra már úgyis csak nagyon kevesen jutnak tovább, én elmegyek Kínába. Nem vettem komolyan ezt az egészet egyáltalán. Ott barangoltam Kínában, volt egy tök jó útitervem, minden ki volt számolva fillérre, meg időre, amikor egyszer csak jött a hír, hogy továbbjutottam a harmadik fordulóra. Hezitáltam, hogy jó, ez nagyon érdekes, meg nagyon izgalmas, de hát Kína is az, itt vagyok, és nagyon jól érzem magam, valamit ki kéne találni. Szövetkeztem a Népszabadság akkori pekingi tudósítójával, hogy találjunk ki valami közös projektet, amin dolgozunk, és engem felvételiztessenek két héttel később.

CsE: Rögtön írtak, hogy na, ne szórakozz anyukám! Vagy jössz felvételizni, vagy nem fogsz ide járni. STA: Az egyetem visszásságairól nem nagyon szoktunk beszélni, mert nagyon hálásak vagyunk a Színművészetinek és a tanárainknak, nagyon sokat tanultunk, rengeteg műfajjal ismertettek meg minket, ezek pedig most az életünket jelentik. STA: Ugyanakkor volt olyan óra, ahol a tanár egy kis cetlire leíratta velünk, hogy az osztályból kit érzünk a leggyengébb képességűnek. Összesítette, és a végén a táblára feltett egy nevet. CsE: Emlékszem, Andris azt írta a saját cetlijére, hogy „én”… Ennek is köszönhetünk egyébként sok mindent, nem akartunk ebbe betagozódni, erről nagyon sokat dumáltunk egymás között. Az ellenállásból nagyon jó dolgok alakulhatnak ki. WMN: Már tudjuk, hogy dehogynem lehet. STA: Erre próbálunk vigyázni. CsE: A gyerekünk ma már megvéd minket. Voltak nekünk is olyan éveink, amikor elég közel jártunk a kiégéshez. Pontosan éreztük a tüneteit, amikor minden a túlzásról szólt az életünkben; túl sok utazás, túl sok film, túl sok utómunka. Ez egyébként is jellemző ránk. Jó, hogy képesek vagyunk kicsit visszarángatni egymást. Mindketten másban vagyunk túlzók. STA: Előfordult, hogy már a kameraundornál tartottunk. Amikor már a huszonötödik utunkon voltunk, és a tizennyolcadik filmet forgattuk egy év alatt, eldöntöttük, hogy hosszabb szünetet tartunk. Akadnak olyan helyek a világban, Ázsiától Amerikáig, amelyek a testi-lelki méregtelenítésre vannak kialakítva. STA: Kint, a helyszínen erre nincs tudatos stratégiánk. Nagyon felemelő, hogy emberek közel engednek minket az életükhöz, a drámájukhoz, adott esetben, a tragédiájukhoz. Ez egyszerre bizalom, felelősség és intimitás. Ez segít.

CsE: Van még egy szokás, amihez ragaszkodunk, ez pedig a reggeli. Történjen bármi, mi a világ minden táján reggelizünk. Ez már-már hobbivá vált, este úgy fekszünk le, hogy várjuk a reggelit. WMN: Amikor megreggeliztek és elkezdtek dolgozni, akkor mi a szereposztás? STA: Eszter sokkal többet dolgozik a filmek utómunkáján, mint én. De egyébként minden munkában, fázisban, döntésben közösen veszünk részt, legfeljebb az arányok mások. Ami az interjúkat illeti, nagyon hamar meg lehet érezni, hogy melyikünk az, aki jobban ki tudja nyitni az interjúalanyt. Egy szülőszobában például ez egyértelmű. Kivéve persze, amikor mégsem. A Fülöp-szigeteken tájfun tombolt, ezért a bábák azt mondták, Eszter ne jöjjön oda várandósan. STA: Még akkor is, ha az egyik szülés végül később tragédiába fordult. A tizedik gyerekét várta egy asszony, aki kettő perc húsz másodperc alatt megszületett. Mivel ruhában szült, ezért nem lehetett látni a sebeket és az elnyomott cigaretták nyomait.

STA: Igen, ez lesz hétfőn a tévében, egy gázai születés története után (febr. 8. hétfő 22.20, Duna TV). CsE: Utóbbinál mindenki azt mondta, hogy Gázában, egy nagyon konzervatív muzulmán közegben, háború után, a Hamászdiktatúrában lehetetlen lesz megcsinálni a filmet. Rengeteg kitartással és szerencsével végül sikerült. Nekem ez a forgatás meghatározó volt, mert ez volt az első kórházi szülés, amit láttam. STA: Nyilván nem visszük Afganisztánba. CsE: Valószínűleg nálunk kicsit máshol van az ingerküszöb. Azt se felejtsd el, hogy ketten vagyunk, kidolgozható erre egy forgatókönyv. Ötéves terveink vannak, addig pedig a kisfiunk jön velünk, utazunk, és ezt az életmódot hárman csináljuk. STA: A következő, nyolcadik On The Spot évadot csak 2017-re vállaltuk. De vannak párhuzamosan olyan munkáink, amelyek ettől függetlenek.

CsE: Van egy egész estés dokumentumfilm-tervünk is. Követünk egy nénit, aki egy kilóval született Auschwitzban. Az elején szóba sem akart velünk állni, nagyon rossz élményei voltak, negyven éve nem él az országban. Ehhez képest mostanra már-már unoka-nagymama kapcsolat alakult ki köztünk. Megfogadta, hogy többet nem teszi a lábát magyar földre, de most mégis eljön. Elmegyünk vele egy németországi konferenciára is, ahol a méhen belüli traumákat vizsgálják. WMN: Hét év alatt rengeteg témát dolgoztatok fel, és számtalan díjakat, elismerést besöpörtetek. CsE: Van, hogy Andris hazajön és lobogtat egy Financial Times cikket, hogy úristen, ezt most azonnal olvassam el, erről kéne filmet csinálni. De olyan is előfordul, hogy csak ülünk a repülőn, és kipattan a fejünkből egy ötlet. A legszebb az egészben, hogy még mindig a kíváncsiság mozgat minket.

Olvasási idő kb. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Jógázik, könyvet olvas, vagy a szokottnál is közelebb engedi magához a természetet Cseke Eszter, ha úgy érzi, fogytán van testi-lelki ereje. „Az első, amibe biztos, hogy kapaszkodnék és kapaszkodni tudok, ha szeretnék feltöltődni, az a kundalini jóga, amit Balin talált meg bennem.”

kínai útiterv és utazási motiváció

„Egy másik kapaszkodóm az az energia, mellyel a lánytestvéreimhez kapcsolódom. Két nővérem van, és ezt a fajta kapcsolatot egyre fontosabb köteléknek érzem. És igazi, mélyről jövő segítség akkor is, amikor krízis van, vagy csak össze van kavarodva az ember, és nem tudja, merre van a kiút…”

CsE: A természetért való felelős gondolkodás és a Balin megszületett harmónia maradandó része életünknek. Azt is látjuk, hogy Balin erőteljeset változik a turizmus és az építkezések felgyorsulása, ezért fontosak a helyi kezdeményezések, mint a Sungai Watch és a zöld megoldások.

Az On the Spot epizódjai a Balin készült felvételek hatását mutatják, amelyben a helyi kultúra mély összeköttetésben áll a természettel és a rítusokkal, miközben a modernizáció nyomása is kísérti a szigetet.

Végeredményként a sorozat olyan történeteket hoz el, amelyek mikro-sorsokként érintik a globális problémákat, és megmutatják, hogy a helyi közösségek összefogása lehet a változás motorja, még ha a nagyobb rendszerszintű átalakulás hosszú és nehéz út is.

  1. Részletek a Balin érvényes rítusokról és a hitrendszer fenntartásáról
  2. A környezeti kihívások és a helyi kezdeményezések eredményei Indonéziában
  3. A családdal végzett munkák és gyerekvállalás összetett dinamikája

Rendkívüli országgyűlés: Magyar Péter A Parlamentben, Óriási Vita!

Balinéz kultúra és rítusok bemutatása

Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? A balinézek gyakorlatai és a rítusok kapcsolják össze a szemléletet a mindennapi cselekvésekkel, és ezt a kapcsolódást próbálják megvilágítani az On the Spot epizódjai is.

tags: #cseke #eszter #hajszin