A genomszerkezet változatosan alakult az élővilág nagy ágaiban. A baktériumok és vírusok genomjai sok szempontból a hatékonyság és - az ebből eredő - kompaktság mintaképei: genomjukat maximális gyorsasággal replikálják, tehát alapvetően csakis olyan géneket tartalmaznak, amelyekre szükségük van, a „felesleges”, funkció nélküli DNS alig-alig van jelen. A gyors növekedés és korai reprodukció előnyös az olyan élőlények esetén, amelyek gyakorta esnek át gyors populációnövekedésen. A vírusoknál és baktériumoknál a kis genom előnyös, mivel gyorsabban lemásolódhatnak, ami kulcsjelentőségű adaptáció, ha a fajok közötti vagy a gazda-parazita verseny a forrásokért erőteljes. Valóban, sok vírus és baktérium „áramvonalasította” a genomját azáltal, hogy sok "felesleges"géntől megszabadultak (genom erózió vagy génvesztés).
Az eukarióta genomokat a prokariótákéhoz hasonlítva azok hatalmas méretűek, nemkódoló és ismétlődő szekvenciákat tartalmaznak, amelyeknek nem biztos, hogy van egyáltalán funkciója. Az emlős genom minden tekintetben impozáns, ha egy baktériumgenomhoz viszonyítjuk, akár méretét akár komplexitását vesszük tekintetbe. Az eukarióta gének nagy részét intronok szakítják meg. Az eubaktériumok és archeák génjeiben kevés az intron, és eltávolításuk az elsődleges transzkriptumból más mechanizmussal, az ún. ön-szerkesztés (self-splicing) útján történik. A prokarióták és eukarióták intronjai közötti hasonlóság alapján Walter Gilbert, aki az intronokat az 1970-es évek végén fedezte fel, 1987-ben arra a következtetésre jutott, hogy minden mai életforma ősében jelen lehettek intronok, és egyszerűen elvesztek azokból a génekből és genomokból, amelyekben ma nem fordulnak elő. Ez az „ intronok korán” („introns early”) hipotézis ma is nagymértékben elfogadott. Ugyanakkor az ellenkező nézet szerint az intronok olyan struktúrák, amelyek csak jóval később jelentek meg, a prokarióta-eukarióta hasadás után („intronok későn”, „introns late” hipotézis).
Az elmélet mellett szól, hogy számos, filogenetikailag bazális (ősi) taxonban nincsenek intronok. Az eukarióta genomok alapvető sajátsága, hogy aránytalanul több nemkódoló DNS-t tartalmaznak, mint a prokarióta genomok. A humán genomnak csak kb. 1,5 %-a áll fehérje-kódoló szekvenciákból. Hatalmas, nemkódoló DNS-ből álló régiók alkothatnak nagyrészt „önző DNS-t” (selfish DNA), amely pusztán replikálja magát, és akkumulálódik a genomokban. Némileg váratlanul a nemkódoló DNS több, mint 10%-a erősen konzervált a régen szétvált fajokban, mint például az egér és az ember, ami arra utal, hogy erős szelekciós nyomás tartja fenn. Sok nemkódoló régió, közte intronok is átíródik RNS szekvenciákká, mint például mikroRNS-ek, amelyek általában 22 bázispár hosszúságúak.
Sok eukarióta gén elsődleges transzkriptuma alternatív splicingon esik át, így egy gén akár többféle mRNS-t is kódolhat. Klasszikus példa a CD44 gén, amely egy sejtek közötti interakciókban szerepet játszó sejtfelszíni glikoproteint kódol. A CD44 génnek 21 exonja van, amelyek közül 12 alternatív splicingon esik át, így potenciálisan több százféle fehérjevariáns jöhet létre. Az alternatív splicing (RNS szerkesztés) fontos mechanizmus, melynek révén a metazoák növelhetik a korlátozott számú génről termelődő fehérjéik funkcionális diverzitását. Az alternatív splicing mintázatáról és szabályozásáról a különböző taxonokban kevés adat áll rendelkezésre.
A struktúrgeneseken kívül tisztán szabályozó szerepű gének is vannak, pl. homeobox (hox) gének, amelyek (többek között) a testtengelyek kialakulását, a pax gén a szem szerkezetének kialakulását szabályozza. Ezek „mestergének”, azaz a génszabályozási hierarchiában magasan helyezkednek el. A hox-gének klaszterekben helyezkednek el. A klaszterben 3’ irányba lévő gén előbb fejeződik ki az ontogenezis során és az embrióban is az elülső (anterior) testvég fejlődését befolyásolja. Úgy is fogalmazhatunk, hogy kolinearitás figyelhető meg a gének kromoszómán elfoglalt helye és kifejeződési mintázata között. A Hox gének az állatoknál mutatják a fent jellemzett kifejeződési mintázatot (kolinearitás). Igaz, hogy az élővilág egyéb részeiben is előfordulnak, de ott „egyszerű” szabályozó génekként működnek. Ennek szellemében vezették be a zootípus fogalmát, ami az ilyen típusú génkifejeződés alapján definiálja az állatokat, és elkülöníti őket az egyéb élőlényektől. Erős indikációk vannak az irányba, hogy a testfelépítés bonyolultabbá válása a filogenezisben összefügg a Hox gének és klasztereik bonyolultabbá válásával.
Az ember genomja 3,2 gigabázis (Gb), azaz 3,2 milliárd bázispár, míg Protopterusé (tüdőshal) 140 Gb, egyes egysejtűeké több száz Gb-nyi, a Fritillaria (növény) 130 Gb-nyi genommal bír. A genomméretet gyakorta mérik pikogrammokban (pg): 1 pg DNS jó közelítéssel megfelel 1 Gigabázisnak (Gb), azaz 1 milliárd bázispárnyi szekvenciának. A DNS mennyiségét az egyes fajok haploid genomjának C-értékével jellemezzük. Ahogy genomok százainak mérete összehasonlíthatóvá vált, különös C-érték mintázat rajzolódott ki. Azt várták, hogy az anatómiai, fiziológiai és viselkedési szempontból komplexebb élőlényeknek komplexebb, ennél fogva nagyobb genomjuk van. A metazoáknál és a virágos növényeknél a C-érték 108 bp - 1011 bp között van.
A nagyobb taxonómiai egységeken belül is hatalmas különbségek lehetnek (pl. a kétéltűeknél 109 bp-1011 bp közötti értékek fordulnak elő), de a nagyobb egységeken belüli minimális genomméret nő a komplexitás növekedésével. Az első valódi többsejtű törzseknél a C-érték 107-108 bp nagyságrendbe esik. A C-elegans C-értéke 8x107 bp. Az evolúciós fán emelkedve az élőlények komplexitása és a DNS mennyisége közötti kapcsolat homályos, bár a komplexitással a minimális genomméret általában nő (pl. a gerinceseken belül). A nagy taxonokon belül - gerincesek, virágos növények - nincs kapcsolat a morfológiai komplexitás és a genomméret között. A gerinceseken belül a gömbhal (Fugu) haploid genommérete 0,5 Gb, az egér-, és emberi genom 3 Gb körüli méretű, az emberé 3,2 Gb, míg a szalamandrák genommérete elérheti az 50 Gb-t.
Bizonyos taxonómiai egységeken belül a genomméret szórása viszonylag kicsi. A madaraknál, hüllőknél és emlősöknél az osztályon belül kicsi a variáció. Más esetekben - elsősorban a rovaroknál, kétéltűeknél és a növényeknél - a C-értékek közötti különbségek az osztályokon belül akár tízszeres lehet. A házilégy (Musca domestica) genommérete például drámai módon eltérő lehet a roppant különbségek miatt. A kétéltűeknél, pl. a legkisebb genom alig kevesebb, mint 109 bp, míg a legnagyobb 1011 bp körüli nagyságú. A már említett szalamandrák körében tízszeres különbségek figyelhetők meg, még egy genuson belül is kétszeres különbség tapasztalható, ami megfelel a gerincesekben tapasztalt különbségeknek. Ekkora komplexitásbeli különbség nem tükröződik a kétéltűeknél, így a DNS-többletért más módon kell elszámolnunk.
Jack Oyston, az angliai Bath-i Egyetem evolúcióbiológusa és kollégái május végén, a Nature Communications Biology folyóiratban tették közzé eredményeiket, melyek szerint a molekuláris adatokon nyugvó, evolúciós törzsfákat létrehozó filogenetikai vizsgálatok pontosabban visszaadják az élőlények valós földrajzi elterjedését. A 20. század második felének molekuláris biológiai forradalma lehetővé tette élőlények genetikai információjának, fehérjéik aminosavsorrendjének, RNS-molekuláik, valamint az összes sejtes élőlénynél örökítőanyagul szolgáló DNS-ük bázissorendjének megismerését. Az elmúlt évek evolúciós genetikai eredményei arra utalnak, hogy az élővilág két nagy csoportra (doménre) osztható, a baktériumokra és az archeákra. Az eukarióták az archeák egy csoportját alkotják, legközelebbi rokonaik a nemrég felfedezett Asgard archeák.
Az 1990-es évektől az első baktérium-, majd állati genomok szekvenálásával nagy lendületet kapott a molekuláris filogenetika, és hol kisebb, hol nagyobb módosításokkal átíródott az élet törzsfája. Oystonék szerint erre jó példát jelentenek a méhlepényes emlősök, ahol a molekuláris fák által azonosított emlőscsoportok jobban visszaadták ezen emlősök mai földrajzi elterjedését. De egyes csoportoknál úgy vélik, hogy a morfológiai és molekuláris alapú vizsgálatok jól kiegészítik egymást. A megvizsgált morfológiai törzsfák 54, míg a molekulárisak 65 százaléka jobban illeszkedett a földrajzi elterjedéshez, mint véletlenszerű adatoknál, és összességében a molekuláris fák jobban teljesítettek.
A törzsfák pontosságának időbeli növekedési trendje azonban önmagában nem magyarázza, hogy miért jobbak a molekuláris fák a morfológiai fáknál a földrajzi elterjedés visszaadásában. A kutatók hangsúlyozzák, az eredmények nem azt sugallják, hogy nyugdíjazni kellene a morfológiai módszert, hiszen egyes esetekben kritikus lehet az élőlények közti kapcsolatok feltárásában. A fosszíliák korának figyelembe vétele nélkülözhetetlen lehet a teljes történet megértéséhez. A morfológiai és molekuláris adatok egytől egyig kiegészítik egymást, és gyakran együtt mutatnak jobb képet a földrajzi elterjedésről.
„Jó pár évvel ezelőtt mi is csináltunk filogenetikai elemzéseket” - mondta Ősi Attila. Rabi Márton, a krokodilok evolúcióját vizsgáló kutató, elmondta, hogy ha muszáj kizárólag morfológiai információkat felhasználva törzsfákat építeni, akkor érdemes a tip-dating módszerhez folyamodni. A tip-dating morfológiai óra lehetővé teszi, hogy a fosszíliák korát is számításba vegyék a törzsfa rekonstrukciójánál. Rabi szerint az egyszerű morfológiai filogenetikai vizsgálatok gyakran ellentmondanak a fosszíliák sztratigráfiai elterjedésének, és olyan evolúciót feltételeznek, amire nincsen bizonyíték.
Nagyon fontos megállapítás, hogy körülbelül 500 millió évvel ezelőtt következett be a kambriumi robbanás, amely után elképesztő sokféleségben jelentek meg a mai soksejtű állatcsoportok ősei. Az utóbbi évtizedekben a genetika fejlődése új módszert adott a távoli múlt vizsgálatához. A gének elemzése napjainkban az élőlények evolúciós történetének megértésében is segíthet. A „genetikai régészet” legismertebb módszere a molekuláris óra. A technika alapja az a tény, hogy az evolúció alatt viszonylag állandó ütemben jelennek meg kisebb változások az élőlények DNS-kódjában. Ahhoz, hogy megfelelő becsléseket kapjanak, sok élőlény DNS-ét kell összevetniük, az órákat pedig kalibrálniuk kell. A calibrációs eljárás azonban nem működik, ha nincsenek fossziliák. Szöllősi Gergely János és kutatótársai most bemutatnak egy teljesen új genetikai módszert - a horizontális géntranszfert.
A kutatók 40 cianobaktérium-, 60 archaea- és 60 gombafaj teljes genomjában található sok tízezer gén szekvenciája alapján több ezer horizontális géntranszfer-eseményt rekonstruáltak. A hibák kiszűrésére saját eljárást dolgoztak ki. A kutatók kimutatták továbbá, hogy eredményeik összhangban vannak eddig ismert genetikai régészeti módszerekkel. A horizontális géntranszfer kiemelt szerepe ráirányítja a figyelmet arra, hogy az evolúció komplex és bazális kapcsolatai nem mindig követik a klasszikus reprezentációkat, hanem külső forrásokból származó DNS-szakaszok is formálják a gének történetét.

Transzformáció, transzdukció és konjugáció (horizontális génátvitel baktériumokban)
Összefoglalóan: a genomok mérete és összetétele nem lineárisan köthető a morfológiához vagy az összetettséghez. Az intronok létrejövetele és elvesztése, a nemkódoló DNS szerepe, az alternatív splicing és a szabályozó gének hierarchiája mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a DNS evolúciója szinte hajszárító gyorsasággal alakítja az élővilágot. A molekuláris és morfológiai adatok együttműködése segít megérteni a fajok földrajzi elterjedésének mechanizmusait és a filogenetikai idők becslését is, miközben a horizontális géntranszfer új dimenziót ad az evolúciós nemzetségek kapcsolatrendszeréhez.
| Rész | Fontos jellegzetesség | Példák |
|---|---|---|
| Intrónok | Kódoló és nemkódoló régiók megosztása; variabilitás prokarióták/ eukarióták között | Intronok korán vs intronok későn |
| Alternatív splicing | Same gén több fehérjevariantust kódol | CD44 |
| Hox gének | Testtengelyek kialakulása; kolinearitás | Hox klaszterek |
| Genomméret | Metazoák és virágos növények domináns nemkódoló DNS-tartalma | Humán 3,2 Gb; szalamandra 50 Gb |
| Horizontális géntranszfer | DNS-szakaszok átadása fajok között | Cianobaktériumok, archaea, gombák |
Meta leírás
tags: #dna #evolution #hajszarito