A transzállapot elérésének a módszere, amely során a varázsló, kuruzsló, vagy szellemgyógyító lelki utazáson vesz részt, hogy találkozzon az istenekkel, a szellemekkel. A sámán használhatja a dobpergés monoton ütemét, hogy elérje a transzállapotot. A műveletet általában sötétben végzi. Gyakran használnak pszichedelikus anyagokat is. A transzállapotban a lélek utazása során megpróbálják visszajuttatni az ellopott lelkeket, vagy információt kérnek az istenektől az élelem hollétéről és a vadászatok várható eredményéről. A sámánok dobokat, rituális tárgyakat és ünnepi jelmezeket használnak az istenekkel való azonosulásukhoz. A sámánok viaskodnak időnként különféle alakokkal, hogy az időjárást irányítsák vagy a jóra fordítsák azt. A sámánok világában a dob maga a táltosparipa, amely a sámán útját segíti a szellemek birodalmába és vissza. A világkép szerint a három sík közvetítője a sámán: föld, ég és alvilág, amelyeken át az eksztázisban szerzett tudást felhasználja az emberekért és a közösségért.
Az ősi sámánisztikus hagyományokat a földrajzi környezet nem zárja le: Szibériában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Indonéziában is megjelennek hasonló jelenségek, amelyeket a kutatók közös emberi motivációként értelmeznek. A sámán feladata közvetítőként szolgál az emberek és a láthatatlan világ között, és a transzállapotban megjelenő szellemekkel tartja a kapcsolatot. A beavatás és a transzfolyamatos útja során a sámán megkapja a védőszellemét, amely „második én” lesz. A transzperszonális megközelítésű tanácsadás ebben az értelemben a belső munka eszköze lehet a modern élet válságai során is.
Magyar néphit és a táltos hagyományának ismertetése
A magyar néphit táltosnak nevezi a természetfeletti erejű személyt, aki születésével jelöli ki saját sorsát. A táltos születésének jelei a burokban és fölös számú csontban mutatkoztak, s a fog is fontos jel volt. Már gyermekkorban különböző viselkedés jellemzi: csendes, zárkózott, erős, s a korai évek során a táltos képességei egyértelművé válhatnak. A különleges tevékenységeket, mint például a viaskodás a különböző alakokkal (kerék, lángok, bikák) a környezet befolyásolása érdekében végzi. A viaskodás célja az időjárás befolyásolása és a jóra vagy rosszra fordítása; a jóslat és a kincsek felkutatása gyakori tevékenység.
A sámán és táltos motívumok összefonódnak a magyar népköltészetben is. A népköltészetben a sámándob a világ felé vezető kapu, a világfát jelképezi az ég és föld közötti kapcsolattartás útvonalát. A történetekben a világfa megmászása jelenti a túlvilág felé vezető utat, amelyet a sámán jelöltje végez. A regölés motívuma, amely a haj és a rejtek köré szőtt dalok formájában elevenedik meg, a régi sámánének töredéke; a „hajgatás” vagy „hejgetés” kifejezések a nyelvrokon népek samanizmusaiban is megfigyelhetők. Így a magyar népköltészet és nyelv gazdagsága a samanizmus nyomait őrzi.
A magyar néphitben a világkép három világot különít el: felső világ az istenek és csillagok világa, középső a földi világ, alsó pedig az alvilág. Az Ég nyitvánosságot ad a Hold és a Nap jelképeinek, a Nap a világ fényességét, míg a Hold a gyógyításban és a holdfényes rítusokban kap szerepet. A tejúton sok elnevezés található, amely a csillagok és éghez kapcsolódik. A világképben a Boldogasszony vagy Boldoganya alakja felismerhető: az ősi istenanya, a szülést és életadást összefogja különböző kultuszaikban. A magyar néphit eleme, a föld alatti világ, a sárkányok és démonok motívumai mind ezt a gazdag mitológiai rendszert gazdagítják.
Források és néphagyomány rekonstruálása
A történelem során a sámánhiedelmek és a tatltos hagyományai megőrződtek az írott forrásokban és a folklórban egyaránt. A régészeti leletek, a középkori krónikák, az archaikus népi imák és a folklór mind hozzájárultak a magyar néphit megértéséhez. A világkép elemei között gyakran találunk olyan motívumokat, amelyek a rokonságokat és a kultúrák közötti kapcsolódásokat is jelzik. A honfoglaló magyarok sámánhitéről szóló nyomon követések szerint a sámán hit és a törzsi hiedelmek befolyásolták a korai kultúra alakulását. A sámánizmus rekonstruálása során kiemelten fontos a nyelvi és népi hagyományok vizsgálata, mert ezek hordozzák a régi mitikus világképeket.
A modern kutatások hangsúlyozzák, hogy a samanizmus nem kizárólag vallási tan, hanem komplex kulturális jelenség, amely a gyógyítás, a jóslás, a közvetítés a különböző világok között és a transzállapotok irányítását is magába foglalja. A transzállapot elérése során a sámánok a három síkban dolgoznak, és mindvégig közvetítőként funkcionálnak, miközben a közösséget szolgálják. A sámánisztikus hagyományok a világ minden népét gazdagítják, és a jogi, vallási és kulturális keretekben is megjelennek.
- A transzállapot szerepe a közösség érdekében.
- A sámánavató szertartás fontossága a beavatásban.
- A sámán és a pap közötti különbségek a rítusok irányításában.
- A világfa motívumának metaforikus jelentése a világközpontú tudásban.
- A sámánisztikus motívumok nyelvi és népköltészeti behatásokban.
| Jellegzetes elem | Leírás | Példa kultúrákból |
|---|---|---|
| Dob | alapvető hangkeltő eszköz, amely transzállapot elérésében segít | eurázsiai és amerikai sámánizmus |
| Világtájoló fa | világfa, amely összeköti a három síkot | sámán-történetek, mesék |
| Totemállat | közösséghez kötődik, sámán identitását is jelöli | magyar néphit totemmotívumai |
| Beavatás következménye | tudás és erő megszerzése | sámánavató szertartás |
