A világ egyik legnagyobb kliséje, hogy mennyire brutálisan telik az idő, de amikor tisztán látom magam előtt, ahogy az akkor még szinte totál ismeretlen Az éhezők viadala vetítésén ülök, tényleg nehéz másra gondolni.
Sőt, utána még kétszer repetáztam belőle a moziban, a Suzanne Collins regényén alapuló film pedig nem csak tizenévesen rántott be, de még ma is közel áll hozzám, hasonlóan a teljes szériához.
Épp ezért lehet, hogy az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, talán az egyetlen young adult regényadaptációról van szó, mely képes volt átlépni műfajának korlátait.
A viszonylagos kritikai siker mellett óriási közönségre tett szert a film, mely aztán a pár évvel korábban megjelent regényekkel egyetemben világra szóló jelenséggé váltak.
Cikkünkben pedig amellett, hogy megünnepeljük Az éhezők viadala 10. Suzanne Collins 2008-ban jelentette meg a The Hunger Games, avagy Az éhezők viadala című regényét, aminek cselekménye Panem disztópikus világában zajlik, mely egy fiktív észak-amerikai országnak felel meg.
Panem különlegessége abban rejlik, hogy két nagyobb egységre lehet szedni: az egyik a szinte leírhatatlan fényűzésben élő gazdagok Mekkája, a Kapitólium.
A technológiailag is fejlett városban akkora a jólét, hogy gyakorlatilag még dolgozni sem kell, ezt a fajta luxust pedig az a 12 körzet teszi lehetővé, melyek körbe veszik a Kapitóliumot, egyúttal kitermelnek minden olyan javat, amire a felső 5%-nak szüksége lehet.
Ennek egy igen kellemetlen mellékhatása, hogy magukban a körzetekben ugyan eltérő mértékben, de egyaránt a szegénység dominál, némelyikben pedig az éhínség általi halál mindennapos történés.
A körzetek egy korábbi felkelésének eredményeképp a Kapitólium minden évben megszervezi a szimbolikus erejű Éhezők viadalát, aminek során minden körzetből két-két, véletlenszerűen kiválasztott tizenévest eresztenek egymásnak egy arénában - a vérre menő küzdelmek végén pedig csak egyetlen győztes, vagy hát inkább túlélő maradhat.
A 74. Suzanne Collins regénysorozata három éven belül trilógiává bővült, míg az első, 2012-ben debütáló filmfeldolgozás a durván 80 millió dolláros büdzséjéből világszinten 700 milliós hasznot hozott a Lionsgate stúdió konyhájára, ami egy ennyire friss, méghozzá young adult cím esetében megsüvegelendő teljesítménynek számítana még ma is.
Az éhezők viadala 84%-os összértékeléssel áll jelenleg a Rotten Tomatoes oldalán, én pedig nem győzőm hangsúlyozni, hogy milyen ritkaságszámba megy az, amikor egy elsősorban fiatalabb korosztálynak pozícionált alkotás egyszerre szólítja meg a nézőket, érdemel ki pozitív kritikusi visszhangot és kaszál a pénztáraknál.
Nem példátlan, de viszonylagosan ritka együttállás ez, főleg ha figyelembe vesszük azokat a young adult feldolgozásokat, amik Az éhezők viadala sikerén felbuzdulva nagy számban készültek el a 2010-es évek során.
A Gary Ross rendezte filmet olyan produkciók követték, mint Az útvesztő, A bevatott, a Végjáték vagy épp Az 5. hullám.
Az előbbi kettő még a maga folytatásait is megérte, ám ha beszélhetünk a young adult filmek egy olyasfajta renoméjáról, amit Az éhezők viadala felépített, - de minimum megalapozott - akkor azt az előbb említett címek szinte azonnal alább ásták.
Suzanne Collins első regényének feldolgozása azonban nem csak egy egyszeri durranás volt.
A lendület a széria további filmjeinél is kitartott, ugyanis a könyvtrilógia két folytatása, a Futótűz és A kiválasztott is megkapta a maga nagyvásznas megfelelőjét.
A kritikai fogadtatás habár egy fokkal visszafogottabb, összességében abszolút pozitív volt, míg a franchise csúcsán a Futótűz közel 900 millió dolláros bevételt termelt, egyedülő a kreatív szempontból totál feleslegesen két részre szedett finálé második felvonása mutatott számottevő visszaesést a maga 650 milliós termésével, ami nem kizárt, hogy sokkal inkább A kiválasztott ugyan hangulatos, de eseménytelen első részének szólt.
A könyvtrilógia egyébként maga végig szórakoztató olvasmány, viszont a harmadik könyv esetében -amellett, hogy Collins nem húzhatta meg harmadjára is a viadalos koncepciót - jöttek ki leginkább az írónő prózai hiányosságai.
Azt gondolom, sokat mondó, hogy Az éhezők viadala nem egyedül a young adult műfaj területén indított be egy új trendet, hanem még a videójátékiparra is kifejtette a maga hatását - egy olyan hatást, ami mind a mai napig nem elhanyagolható tényező a piacon belül.
Mindenekelőtt érdemes lehet megjegyezni, hogy Collins regénye merített innen-onnan ihletett, mint például a görög mitológia Thészeuszának története.
A saját gyermekeit feláldozó Athén mellett a Római Birodalom gladiátorviadalai is alakították az írónő művét.
Ez a fajta klasszikus ihletettség nem pusztán a cselekményen, de a filmek látványvilágán, díszlet- vagy épp jelmeztervezésén is tetten érhető.
Elég csak az első részben látott felvonulásra gondolni, ahol a körzetek kiválasztottjai impozáns harciszekereken mutatják meg magukat a Kapitólium közönségének.
Mindezt meg kell fűszerezni a 2000-es évek egyik "legnagyobb" innovációjával, a Big Brother-féle valóságshowkkal, és meg is kapjuk Panem vagyonosainak gyomorforgató érzéketlenségét, aminek a Viadalok intézményét köszönhetjük.
1999-ben jelent meg Koushun Takami japán író első regénye, a Battle Royale.
A cselekményben egy fasiszta, totalitárius fiktív Japán kormány kényszerít gimnazista diákokat arra, hogy egy szigeten addig gyilkolják egymást különböző eszközökkel és fegyverekkel, amíg végül csak egy túlélő maradhat.
A disztópikus történetet szinte azonnal, 2000-ben már filmre is vitték Fukuszaku Kindzsi rendezésében a regénnyel megegyező címmel.
Rengetegszer került összevetésre a japán alkotás Collins írónő trilógiájával, és habár az arénás koncepció valóban hasonló, a két mű mind hangulatvilágában, mind gondolatiságában nagyban eltér a másiktól.
Mindenesetre ha a Battle Royale-t tituláljuk az ötlegazdának, Az éhezők viadalának akkor is elengedhetetlen érdeme van abban, hogy a japán találmány meghonosodott abban az iparágban is, ahova talán mindig is teremtetett.
Az éhezők viadala sikerét követően a világ egyik legnépszerűbb játékában, a Minecraftben is szinte villámcsapás szerűen születtek meg a különböző "Hunger Games" és "Battle Royale" játékmódok, ahol egyszerre akár 60 főnél is több játékos küzdött a győzelemért a virtuális arénákban.
Az első úttörője a műfajnak a Daybreak Game Company 2015-ös fejlesztése, a H1Z1: King of the Kill címre hallgató játék volt, ami élettartamának gyakorlatilag minden pontján egy technikai csőd volt, ám annyira pörgősen tálalta a battle royale koncepciót, hogy történetének csúcsán több mint 150 ezer játékos vetette be magát a Z1 arénáiba egyidejűleg.
Az ordító technikai hiányosságokat és a szemmel láthatóan nem elég kompetens fejlesztőcsapat munkáját elnézve nem volt kérdés, hogy egy korrektül összerakott kihívó szinte azonnal megfoszthatja bizonytalan trónjától a H1Z1-et, ami a PlayerUnknown's Battlegrounds 2017-es megjelenésével meg is történt.
A PUBG egy lassabb, valósághűbb (és eleinte legalább annyira kiforratlan) játékmenetet kínált a játékosoknak, miközben megőrizte a battle royale alapvetéseket, a poszt-szovjet hangulatú lövöldével pedig egyszerre több mint 3 millióan játszottak 2018 januárjában, ami brutálisan nagy számnak számítana még ma is.
Ekkorra már nem volt kérdés, hogy valóban megszületett a battle royale műfaj a videójátékok világában, és minden jel arra utalt, hogy nem is áll szándékában a sebes távozás.
Az Epic Games fejlesztette színes-szagos Fortnite egy kooperatív túlélőjátékból nőtte ki magát a battle royale műfaj egyedüliként regnáló királyává, mely első évében nemcsak hogy 150 millió játékosra tett szert, de kulturális jelenséggé is vált a világ minden táján.
A széles közönséget megcélzó játékban még mindig ugyanaz a koncepció, mint eddig: nagyjából 100 játékos küzd a legkülönfélébb fegyverekkel, csapdákkal, járművekkel és képességekkel azért, hogy ő maradjon talpon utolsóként az arénában.
Az azóta megannyi filmes kötődésű és más játékokkal való együttműködéssel bíró Fortnite népszerűsége gyakorlatilag példátlan a komplett játékipar történetében, az Epic Games pedig végtelen pénzre tett szert az amúgy ingyenesen játszható programban található mikrotranzakcióknak köszönhetően.
Messzire kalandoztunk ugyan a cikk alanyától, ám Az éhezők viadala-jelenség nagyságát mi sem érzékelteti jobban, hogy ha közvetett módon is ugyan, de máig kihatással van egy, az alapanyag számára idegen médium trendjeire.
Arra még ki sem tértem, hogy a filmszéria arca is külön kultuszt szerzett magának: ugyan megannyi remek színészt és emlékezetes alakítást köszönhetünk a filmeknek (kezdve Woody Harrelson hibátlan Haymitchétől, egészen Jena Malone szemtelen Johannájáig), az első rész idején viszonylag még ismeretlen Jennifer Lawrence visszafogott, de hiteles játékával és kisugárzásával el tudta lopni a showt.
Korábban főleg az X-Men: Az elsőkből vagy A hallgatás törvényéből ismerhette a fiatal színésznő nevét a nagyközönség, az áttörést viszont egyértelműen a panemi körzetek fecsegőposzátája, Katniss Everdeen szerepe hozta meg Lawrence-nek.
Önálló mémmé vált a feltörekvő csillag, aki a fél világot levette a lábáról látszólag nemtörődöm habitusával és száraz humorával, mely kifejezetten üdítőnek hatott a Jimmy Fallon-féle ripacskodó, hangos hollywoodi hullámban.
A young adult-láz viszonylag hamar, pár éven belül elült, és Az éhezők viadala franchise is csendespihenőre vonult: a rajongók nem tehettek többet, minthogy újra és újra elolvasták a trilógiát, vagy elővették azok filmváltozatait.
Aztán 2019-ben a semmiből jött a bejelentés Suzanne Collins írónőtől, hogy nem csak érkezik a franchise legújabb regénye, de gyakorlatilag már készen is van.
2020 májusában pedig azzal a lendülettel meg is jelent az Énekesmadarak és kígyók balladája, mely Az éhezők viadala előzményeként is értelmezhető.
A történet középpontjába a fiatal, mindössze 18 éves Coriolanus Snow, tehát a trilógia zsarnoki elnöke került.
A fiúnak, annak érdekében, hogy bizonyítsa rátermettségét, azzal a feladattal kell szembenéznie, hogy mentorálja a 10. Éhezők Viadalának leggyengébb, a 12-es körzet kiválasztottját.
Bízom benne, hogy Collins aktívan részt fog venni az Énekesmadarak és kígyók balladájának kreatív folyamataiban, ahogy tette azt a trilógia során is.
Nem evidens, persze, hogy egy regényíró egy adaptáció készülte során pozitív hatással lesz a végeredményre, viszont merem állítani, hogy Az éhezők viadala egy remek példa arra, amikor az írott alapmű egy ahhoz illő, s azt kiteljesítő mozgóképes vízióval találkozik.
Az élet véres valóságshow lesz a jövőben: Az éhezők viadala tini-scifijében orwelli és médiakritikai rémálmok riogatják a siheder szerelmeseket.
Az éhezők viadala sok kritikus szemöldökét felszalajtotta, mikor a tinikre szabott filmek körében a Harry Potter- és az Alkonyat-szériát is megszorongatta a maga 700 millió dollárjával.
Mivel a mai tizen- és huszonévesek alkotják az első olyan generációt, amely a hidegháborút már csak tankönyvekből ismeri, így a komor, de akció- és látványdús diktatúraábrázolás szórakoztató formában tette számukra átélhetővé egy meg nem tapasztalt kor miliőjét.
Suzanne Collins trilógiája egy Katniss Everdeen nevű lányról szól, aki az Aratáskor kisorsolt húga helyett önként jelentkezik a 12-18 éves fiatalokat élet-halál harcra kényszerítő versenyre.
A szabályok szerint a Támogatók adományokkal segíthetik a számukra szimpatikus jelölteket, így a tévében közvetített műsorban Katniss kénytelen megjátszani, hogy szerelmes egyik versenytársába, Peetába, hogy a nézőknek beadják a halál árnyékában egymásba bolonduló fiatalok meséjét.
Az éhezők viadala ügyesen egyensúlyozott a tinifantasy-toposzok és azok kiforgatása között, tömegfogyasztásra alkalmas árucikként leplezve le a negédes ifirománcot.
A társadalmi berendezkedés kegyetlenségéhez mért konfliktus most sem terheli Katniss vállait, sőt: az alkotók a könyvhöz igazodva jobban súlyozzák a szerelmi szálat.
A valójában vadászpajtásához, Gale-hoz vonzódó Katnissre a diktátor, Snow elnök ráparancsol, hogy a viadalgyőztesek diadalkörútján meggyőzően játssza el a Peeta iránti szerelmet.
Az elnök szeretne szimbólumot faragni a párból, hogy az arénában megkísérelt öngyilkosságukat a nép ne a hatalom markából kibújó lázadó gesztusként értelmezze.
Habár a Futótűz történetében és stílusában is újdonságokat ígért a rendezői stafétát megkaparintó Francis Lawrence, a második etap tulajdonképpen nem tesz mást, mint megismétli az első rész szerkezetét (egy óra dráma a disztópiában, egy óra survival-show) és témáit.
Az éhezők viadala nagy vonalakban vázolt orwelli disztópiájával még csak ígéret volt, amit a Futótűz nem vált be: a folytatás nem díszíti tovább, csupán újra átrágja a már feldobott témákat.
Az első rész sikeréhez az is hozzájárulhatott, hogy a film görbe tükrében a mai fiatalok által tapasztalt világ köszönt vissza: a tömegek manipulálhatóságánál és a valóságshow-kritikánál sokkal érdekfeszítőbb volt például az, hogy az érvényesülés egyedüli módjának a protekciószerzés és a tettetés bizonyult, vagy hogy a szórakoztató popkultúra eltérítette az embereket attól, hogy részt vegyenek a politikai és társadalmi változások előmozdításában.
A Futótűz tisztes iparos módjára reprodukálja és szaporítja meg az előző mozi nyerő motívumait, és a fő konfliktus is aktuális témafelvetés marad, hiszen nem a fecsegőposzátát szabadságjelképpé avató Katniss megölése, hanem a lány által képviselt szimbólum eltörlése a tét - karaktergyilkosság, ha úgy tetszik.
Ám a 146 perces filmben mégsem jutott elég hely annak, hogy az előző rész által felvetett kérdéseket megválaszolja.
A kétosztatú társadalom megfestése kifejezetten szürke.
Nagyrészt a felületes, buta gazdagok vs. Slusszpoén, hogy a Futótűzben a kidomborított szerelmi szál működik a legkevésbé: nem csak a kidolgozott motiváció és okfejtés hiányzik, amögül hogy Katniss egyre közelebb kerül a jellegtelen Peetához, de az első film tinisorozat-történetét is kisatírozzák ezzel a húzással.
Ráadásul az Oscar-díjjal kitüntetett és minden irányból körberajongott Jennifer Lawrence sem élete alakítását nyújtja.
Dicséretes ugyan, hogy a Futótűz szinte minden komolyabb fordulatot érzelmileg is lecsenget főhősében, de a pszichológiai határhelyzetekben a fiatal színésznő néha már-már hisztérikusan túljátssza a heves reakciókat.
De legalább a mellékkaraktereket jobban kidolgozták, a letűnt tiniszínész Jena Malone dühödt-pimasz Johannája vagy a Gengszterkorzó 4.
Az éhezők viadalára aggatott dicséretek - szignifikáns témafelvetés, korrekt akciódramaturgia, példaképnek tekinthető főhős - a Futótűzre is illenek, csak a meglepetés ereje párolgott el.
A hollywoodi blockbuster-átlagot felüllicitálja, de a science fiction kiábrándult jövővíziónak elitjétől jócskán elmarad.
Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Az Éhezők Viadala filmek alapjául három regény szolgál. Szerzőjük Suzanne Collins, aki 2006-ban írta meg a The Hunger Games című regényt.
A könyv 2008-ban jelent meg, sikere még két folytatást követelt - a Catching Fire 2009-ben, a Mockingjay egy évvel később jelent meg -, és mozivászonra kívánkozott.
Az éhezők viadala Hunger Games 2012.
Valamikor a jövőben, az Észak-Amerika helyén létesült állam mind a tizenkét kerületéből kiválasztanak egy-egy 12 és 18 év közötti lányt és fiút, hogy részt vegyenek a televízióban élőben közvetített éhezők viadalán, egy könyörtelen megmérettetésen, aminek végén csak egyvalaki maradhat életben.
Kritika a Filmtetten Az éhezők viadala: Futótűz The Hunger Games: Catching Fire 2013.
Miközben Peetával a Győzelmi Körútra készül, Katniss megérzi, hogy a forradalom már a levegőben van.
A Kapitólium azonban még teljes kontrollt élvez, és Snow elnök bejelenti a 75. Éhezők Viadalát, a „Nagy Mészárlást”.
Kritika a Filmtetten Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész The Hunger Games: Mockingjay - Part 1 2014.
Katniss Everdeen, vonakodva bár, de a Kapitólium elleni lázadás jelképévé válik.
A harmadik Collins-regény alapján készült film két részben kerül a mozikba.
Kritika a Filmtetten Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész The Hunger Games: Mockingjay - Part 2 2015.
Katniss Everdeen teljesen azonosult a fecsegőposzáta-szimbólummal.
Az általa vezetett 13-as körzet mindent elsöprő forradalmat indít a Kapitólum megbuktatására.
A harcosok merényletet terveznek Snow elnök ellen, akinek rögeszméjévé vált a fiatal lány elpusztítása.
Kritika a Filmtetten Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája The Hunger Games: The Ballad of Songbirds and Snakes 2023.
Az ifjú Coriolanus Snow az utolsó reménysége az egykor büszke Snow családnak, akik kegyvesztetté váltak a háború utáni Capitoliumban.
Hogy pozícióját biztosítsa, vonakodva bár, de vállalja az elszegényedett 12. körzet kiválasztottja, Lucy Gray Baird mentorának szerepét.
A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található.
Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán.
Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben.
De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része.
Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembekerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.
Bemutató dátuma: 2012. március 22.
