A teremtés történetének eredeti elbeszéléseit Mózes első könyvének (Genezis) első két fejezete adja, míg az Éden kertjének lejegyzését a harmadik fejezetben találjuk. A Genezis első fejezete a mindenség születése előtti időre enged betekintést, mikor még csak Isten létezett. Ennélfogva a történelem előtti korok kifejezése értelmetlenné válik, és a mögtte álló koncepció rögtön diszkreditálható, hiszen mikor Isten önmagát és mindent átható akaratát kijelenti az emberiségnek, az a nagybetűs Kezdet. A Szentírás tanúsága szerint a kezdet hat 24 órás időtartamú napot ölelt fel, amikor Isten megteremtette a teljes világmindenséget. A teljes világmindenségben bennefoglaltatik az összes égitest, így minden csillag és bolygó, valamint minden, ami csak a Földön van. A háromosztatú és mégis egylényegű Isten már a Genezis első soraiban feltűnik. Itt Isten ugyanis már egy rövid bepillantást enged saját természetébe, hiszen (eredeti héber nyelven) egy többes számú igét használ a teremtés elkezdésére (Genezis 1:26).
A teremtés hat egymást követő (és egymásra felépülő) napján Isten először az univerzumot és a Földet alkotja meg, a második napon az eget és a légkört teremti meg, a harmadik napon a szárazföldet és minden növényi életet, a negyedik napon a csillagokat, minden bolygót és magát a Napot és Holdat, az ötödik napon az egek madarait és minden vízi élőlényt, míg a hatodik napon létrehozta az összes szárazföldi állatot és megkoronázásként magát az embert. Isten utolsó, legmagasabb teremtményét különlegessé tette az egész teremtett világban, hiszen kizárólag az ember az a teremtett lény, akit Isten saját képére formált. Így érthetővé válik az is, miért szán(I) Isten az embernek vezetői pozíciót a Földön, aki mintegy az egész teremtett világ gondnokaként és ügyintézőjeként parancsot kap Istentől arra, hogy az egész világot irányítása alá vonja.
- Isten a teremtés hat napján teljessé tette a világmindenséget: először az eget és a földet hozta létre, majd a levegő, a szárazföld, a növények, a nap- és holdtestek, végül az élőlények sorrendjét.
- A hat nap alatt kész gyönyörű és összetett világ született meg: a teremtés szobra a mindenség, amelyben az energiák és formák egysége jellemző.
- Az ember az istenképre formált teremtmény, akinek vezetői feladata van a földön, és akire rábízott gondozói feladatok vonatkoznak.
A hét nap értelmezése a teremtésminta alapja, és a hetedik nap pihenése jelzi, hogy Isten befejezte teremtői munkáját. E minta jegyzi be a hét szerkezetét és a pihenés mintáját, amely ma is érvényben van világszerte. A következő részek a Genezis mélyebb rétegeit tárják fel az ember teremtéséről és a kert Édén belüli helyének kapcsán.
Ádám, Éva és az Éden kertje
Isten a föld porából teremtette meg az embert, majd az élet leheletét lehelte belé, így vált az ember élő lélekké. Isten az embert a neki megálmodott különleges helyre, az Éden kertjébe helyezte. Az Éden gyönyörű és minden bőséggel teljes volt, és Ádámnak már majdnem mindene megvolt, ami az élethez szükséges, értelmes feladata és feladatai is voltak.
Isten segített Ádám társ utáni vágyát felébreszteni azzal, hogy az összes teremtett lénynek adhatott nevet. A névadás ebben az időben nem önkényes döntések mentén történt, hanem az adott lénynek a legbelsőbb valóját tükrözte vissza. Miután Ádám megvizsgálta minden teremtett lény legbelsőbb tulajdonságait, rádöbbent, hogy nincsen köztük őhozzá hasonló és hasonló rangú. Isten álmot bocsátott Ádámra, és bordájából nagy körültekintéssel megalkotta Évát. Amint Ádám meglátta Évát, rögtön megértette, hogy egy különleges teremtménnyel áll szemben, aki által ő maga is egésszé vált; húsból való hús, csontból való csont.
Isten mind Ádámot, mind Évát a saját képére teremtette (Genezis 1:27). A Szentírás ezen soraiban keresendő a család ősképe, mint a társadalom legkisebb szervező egysége (Genezis 1:24; Máté 19:5-6). A házasság archetípusa, mint Istentől elrendelt intézmény, amely egy férfi és egy nő közötti életreszóló kötelék legyen, itt jelenik meg először. Mindez az ártatlanság állapotában történt, mivel Ádám és Éva nem követték el a bűnt (Genezis 1:25).
Az Úr egy egyszerű szabályt adott: egy bizonyos órában Éva engedett a kígyó kísértésének, evett a fáról, majd Ádám is evett belőle. Így mindketten vétkeztek Isten ellen, és elveszítették ártatlanságukat (Genezis 2:8-12). A bűn következményei sújtották az érintetteket: a kígyó megátkozása, Éva fájdalma a gyermekvállalás során, és Ádám munkája, amelyet fáradságos munkával kell elvégeznie. A bűn következményeinek hosszú sorában azonban megjelenik a remény is: az eljövendő Megváltóról szóló első jövendölés a Genezis 3:15-ben, amely szerint a kígyó fejét tapodni fogja a Megváltó.
Az Ószövetségi történet ezért összekapcsolja a kezdetet a reménnyel, miközben megmutatja az emberi nemzedék kezdetének mély összefüggéseit Istennel és az Ő képére formált teremtményekkel.
