A Family Guy egy amerikai televíziós animációs szitkom, amelyet Seth MacFarlane alkotott. Az Amerikai Egyesült Államokban 1999. január 31-én a Fox, míg Magyarországon 2008. október 1-jén a Comedy Central mutatta be.
A sorozat a Griffin család mindennapjai körül zajlik: a családfő Peter és az anya Lois, valamint három gyerekük: Chris, Meg, és Stewie, illetve kutyájuk, az emberi tulajdonságokkal felvértezett Brian életéről szól. A helyszín Rhode Island állam egy kitalált városa, Quahog.
A sorozatra jellemző a szürreális, fekete humor, illetve a metafikciós bevágott jelenetek, amelyek nem kapcsolódnak a cselekményhez.
Közvetlen előzménye az alkotó, Seth McFarlane által készített "The Life of Larry" és "Larry & Steve" című két rövidfilm volt. A főszereplőket: Larryt és kutyáját, Steve-et McFarlane átalakította, és belőlük lett Peter és Brian. 1998-ban elkészült a sorozat hét perces pilot epizódja, amelyre a FOX-nál rábólintottak és berendeltek egy egész évadot.
A Family Guyt első bemutatása óta pozitívan kezeli a kritika. Tizenkétszer jelölték Emmy-díjra, és 11-szer Annie-díjra, ebből hármat-hármat el is nyert. 2009-ben az Emmy-díjátadón a legjobb komédiasorozat díjára jelölték, és "A Flintstone család" 1961-es jelölése óta először fordult elő, hogy animációs sorozatot jelölnek a kategóriában.
Ugyanakkor a sorozat számos kritikát is kap, főként a nyelvezete, valamint kendőzetlen, sokak számára sértő humora miatt.
A sorozatnak jelenleg 23 évada és több mint 400 epizódja került adásba. Ebben a sorozatban szinkronizált utoljára 2023-as halála előtt Cs. Németh Lajos, aki Dr. Elmer Hartman hangját kölcsönözte.
A Griffin család tagjai
A sorozat főszereplői Griffinék, köztük is legfőképpen a címadó Peter Griffin, az infantilis, kicsit ütődött és minden őrültséget a fejébe vevő, de alapvetően jószándékú családapa.
Felesége, Lois háztartásbeli háziasszony és zongoratanár, aki a vagyonos Pewterschmidt család sarja.
Legidősebb gyerekük Meg, akit csúnyasága miatt gyakran bántalmazás tárgya és még a saját családja is semmibe veszi; a középső gyerek Chris, aki túlsúlyos, buta, és sok szempontból az apja kisebb kiadásban; és a legkisebb Stewie, aki még csak csecsemő, de lenyűgöző intelligenciával rendelkezik és kifinomult módon beszél (az eredeti változatban brit akcentussal), szexualitása kérdéses, és sokszor egyfajta őrült tudósként funkcionál.
Számtalan visszatérő szereplő is van a sorozatban, elsősorban Griffinék szomszédai: a szexmániás pilóta Glenn Quagmire, a postás afroamerikai Cleveland Brown, a deréktól lefelé béna rendőr Joe Swanson és felesége, Bonnie, a zsidó sztereotípiákat maximálisan megtestesítő patikus Mort Goldman (és fia, Neil), valamint a vén pedofil Herbert bácsi.
Fontos szerepet töltenek még be a Quahog-i 5-ös csatorna hírolvasói, Tom Tucker és Diane Simmons (később Joyce Kinney), a riporter Tricia Takanawa és az időjós Ollie Williams.
A sorozat születése és fejlődése
MacFarlane 1995-ben állt elő először a Family Guy ötletével. Egyetemi vizsgafilmje a "The Life of Larry" volt, amit a konzulense elküldött a Hanna-Barbera stúdió részére. A vállalat alkalmazta őt a film láttán, annak köszönhetően elkészülhetett 1996-ban a folytatás, a "Larry and Steve". Ennek főszereplői egy középkorú férfi és a kutyája voltak.
A Fox, azután, hogy egy hasonló sorozat, a Texas királyai, viszonylag népszerű lett náluk, megkereste MacFarlane-t, hogy szívesen látnának egy komplett sorozatot a kisfilm karakterei alapján. Ebből lett a Family Guy, amelynek a pilotjához 50 ezer dollárt biztosítottak részére.
A 15 perces pilot epizód (amely az adásba került első részhez képest még több ponton eltér) elnyerte a hálózat tetszését, és berendeltek egy egész évadot.
A korai epizódok esetében inspirációt jelentett az "All In The Family" című, 1970-es évekbeli sorozat, valamint a Simpson család; de számos nyolcvanas évekbeni szombat délelőtti rajzfilmsorozat is láthatóan nyomot hagyott rajta (Rubik, the Amazing Cube, The Fonz and the Happy Days Gang).
A pilot 1998. május 15-én készült el, és az eredeti terv az volt, hogy a MADtv című műsorban lesznek apró jelenetek.
MacFarlane a sorozat vezető producere már a sorozat kezdetei óta. Rajta kívül a kezdetekben David Zuckerman, Lolee Aries, David Pritchard és Mike Wolf töltötték be ezt a pozíciót. A későbbiekben Daniel Palladino, Kara Vallow, Danny Smith, és David A. Goodman is csatlakoztak a stábhoz.
A sorozat epizódjainak vázlatát kezdetben tucatnyi író készíti el, majd amikor ez megvan, továbbadják a többieknek, akik befejezik azt. Ekkor készülnek el a bevágott jelenetek is, amin MacFarlane és a stáb közösen ötletelnek, és a legviccesebbek kerülnek be az epizódba.
Mivel kézzel rajzolt animációt is használnak, ezért egy-egy epizód elkészítése akár 10 hónapig is eltarthat, ez az oka annak, hogy a Family Guy csak igen ritkán reagál aktuális közéleti témákra.
A korai epizódokon jól megfigyelhető, hogy írói nem rajzfilmeknél közreműködtek korábban, hanem élőszereplős szitkomsorozatoknál. Az írók közül Steve Callaghan kapta a legtöbb kreditet munkásságáért.
A forgatókönyvírók 2007-es nagy sztrájkja alatt a sorozat készítése is leállt, a Fox azonban MacFarlane utólagos jóváhagyása nélkül készíttette az újabb epizódokat, amit a Variety interjújában "ordas nagy parasztságnak" nevezett. Ő maga is sztrájkolt, a szerződése azonban úgy volt megfogalmazva, hogy valamennyi epizódhoz szükséges az ő jóváhagyása is.
Vetítési történet és népszerűség
A legelső epizódot 1999. január 31-én mutatták be, közvetlenül a XXXIII. Super Bowl után. 22 millióan látták, és rögtön visszhangokat keltett a felnőtteknek szóló humora miatt.
A második epizódot ugyanebben az évben, április 11-én adták, vasárnap este fél 9-kor, az X-akták és a Simpson család között.
Az első évad végén a Nielsen mérései szerint a 33. legnépszerűbb sorozat volt, átlagosan 12 milliós nézőszámmal.
A második évadot már csütörtök este 9-kor adta a Fox, egyszerre az NBC "Frasier - A dumagép" című sorozatával. Ez drasztikus nézőszám-csökkenéssel járt együtt, ezért a következő epizódokat rendszertelenül adták le.
2000 márciusában csütörtök este fél 9-re került, csakhogy ekkor az ABC "Legyen Ön is Milliomos!" című vetélkedőjével ment egy időben, amivel nem tudta felvenni a versenyt.
2001 novemberében tért vissza a harmadik évaddal, ismét csütörtök este 8 órakor, ami megintcsak nem volt szerencsés választás, mert a "Survivor"-ral és a "Jóbarátok"-kal kellett volna felvennie a versenyt.
A Fox megkísérelte eladni a vetítési jogokat, nem sok sikerrel. Végül a Cartoon Network jutott hozzá, szinte fillérekért.
2003. április 20-án kezdték meg a vetítést az Adult Swim-en, és a sorozat azonnal népszerű lett a késő esti műsorsávban, a két és félszeresére növelve a csatorna nézettségét.
A premierrel egyidejűleg kiadták az első két évadot DVD-n, ami hatalmas siker lett, egy hónap alatt eladtak belőle 400 ezer példányt. Végül 2,2 millió darab DVD fogyott, amivel 2003 legjobban fogyó televíziós DVD-kiadványa lett, és a Chappelle's Show első évada mögött a valaha volt második legtöbbet eladott ilyen kiadvány.
A harmadik évad részei is milliós példányszámban keltek el.
A műsor népszerűsége és az eladások felkeltették a Fox érdeklődését, így aztán 2004 májusában 35 új részt rendeltek be.

Díjak és elismerések
A Primetime Emmy díjon belül a kiemelkedő animált program - kevesebb mint egy óra kategóriában háromszor (2000-ben a Road to Rhode Island, 2005-ben a North by North Quahog és 2006-ban a PTV c. epizódokért); a kiemelkedő animált program - több mint egy óra kategóriában egyszer (2008-ban a Blue Harvest c. Star Wars-paródiáért) került jelölésre.
A Brian Wallows and Peter's Swallows c. epizódban elhangzott You've Got a Lot to See című dal 2002-ben megkapta legjobb betétdal és dalszöveg díjat (a zenét Walter Murphy szerezte, a szövegét Seth MacFarlane írta).
Ugyanebben a kategóriában a Family Guy kapott még egy jelölést 2007-ben, a Peter's Two Dads c. részben felcsendült My Drunken Irish Dad c. dalért.
Az eddigi utolsó Emmy-díjat Steven Fonti szerezte a sorozatnak, aki a kiemelkedő önálló teljesítmény animációban kategóriában lett első 2007-ben (a No Chris Left Behind c. epizódért).
Az eddigi legnagyobb elismerés, hogy 2009-ben Emmy-díjra jelölték a legjobb vígjátéksorozat kategóriában. 1961 óta először történt ez animációs sorozattal, akkor a Frédi és Béni (The Flintstones) c. sorozat kapott jelölést.
Humor és különlegességek
Az egyik sajátos eszköz, amivel a Family Guy él, az a bevágott jelenetek sorozata. Ezek a sorozat szinte összes epizódjában láthatóak, és jellemzően olyan dolgokról szólnak, amiknek egyébként semmi közük a cselekményhez.
A korai részekben humorforrás volt Stewie is, aki egyfajta szupergonoszként világuralomra akart törni, továbbá olyan eszközöket alkotott, amikkel megszabadulhatott olyanoktól, akiket nem kedvel. Emellett visszatérő elem volt, hogy meg akarta ölni a saját anyját.
Az idő előrehaladtával MacFarlane és a sorozat többi írója is úgy érezte, hogy ez a karakter ebben a formában elfáradt, ezért Stewie új személyiséget kapott.
A Family Guy gyakran utal saját magára is a viccekben, sokszor kritizálják a Fox-ot, illetve alkalmanként a szereplők kiszólnak a közönségnek.
A negyedik évad (eredeti nyelven) azzal kezdődik, hogy Peter közli a családdal, hogy törölték a műsort, mert a Fox helyet kellett, hogy csináljon egy rakás sorozatnak, amiket Peter fel is sorol. Mikor Lois megkérdezi, hogy van-e még esélyük, Peter azt mondja, hogy ha ezeket törlik, akkor talán.

Szinkron és crossoverek
A szinkront a Comedy Central megbízásából a Balog Mix Stúdió (1-18. évad), az Active Studio (19. évad), majd a LaborFilm szinkronstúdió (21. évadtól) készíti.
A magyar hangok listája rendkívül hosszú, számos színművész kölcsönözte már a karakterek hangját az évek során.
Seth McFarlane másik sorozatából alkalmanként szereplők érkeznek a Family Guy-ba is. Roger, az idegen lény szerepel az ötödik évad záróepizódjának legutolsó jelenetében, a Star Wars-paródia (Blue Harvest) kocsmajelenetében, valamint Stan Smith a "Lois megöli Stewie-t" részben látható.
Emellett a 9. évad utolsó részében a Star Wars paródiában is feltűnik Roger, az űrlény, valamint Klaus, az aranyhal.
2009 őszén egy új sorozatot indított útjának a FOX: a Family Guy szereplőgárdájából kiemelte Clevelandet, és egy önálló sorozatba helyezte őt, melynek címe A Cleveland-show. Ezt a sorozatot Seth MacFarlane és Mike Henry (aki Cleveland karakterének kitalálója és hangja) együtt vezette.