Feketeszakáll a valaha élt legrettegettebb kalózok egyike, halálának közelgő 300. évfordulója alkalmából ebben a bejegyzésben emlékezünk meg a legenda életéről és bukásának történetéről.
A 18. század hajnala a történelemben a kalózkodás aranykorának is nevezett időszak volt, amely során számos kalózhajó tartotta rettegésben Észak-Amerikát és a Karib-térséget.
A kalózlegenda az angliai Bristol környékén született 1680-ban, Edward Teach néven.
Feketeszakáll pályáját egyszerű tengerészként kezdte, azonban az élet hamarosan közbeszólt, és törvénytelen útra terelte.
Az 1701-ben kirobbanó spanyol örökösödési háború rengeteg hajós embert kívánt a tengeri frontvonalra, ekkor csatlakozott a híres kalóz is az angol haderőhöz Jamaica partjainál.
1717 őszén Feketeszakáll és csapata megtámadtak egy francia rabszolgaszállító hajót, amely a La Concorde nevet viselte.
Feketeszakáll bukását azonban nem a fosztogatás és a legtöbbek számára csak hírből ismert, titokzatos kincs okozta, hanem az, hogy egy meggondolatlan lépése miatt hajtóvadászatot indítottak ellene.
1718 májusában az Anna királynő bosszúja és további 2-3 kalózhajó Dél-Karolina térségébe érkezett, és együttes erővel blokád alá vonták Charleston városát.
A rettegett kalózok közel egy hétig tartották uralmuk alatt a kikötőt, majd egy jelentős gyógyszerszállítmányért cserébe végül továbbálltak.
A legendás kalózkapitány, Feketeszakáll halálának közelgő 300. évfordulója alkalmából a Magyar Éremkibocsátó Kft. örömmel ajánlja figyelmébe a 24 karátos arannyal bevont érme szettet, amely méltó emléket állít a világhírű kalózkapitány legendás életútjának.
1718. november 22. Szerző: Tarján M. Tamás
„Így hát hősünk, Teach kapitány, Feketeszakáll gúnynevét hatalmas mennyiségű szőrzetéről kapta, ami, mint egy félelmetes meteor, betakarta egész arcát, és jobban rettegett tőle Amerika, mint bármely más addig látott üstököstől.” (Charles Johnson kapitány 1724-ben kiadott művében így jellemezte a kalózt)
1718. november 22-én vesztette életét Edward Teach, ismertebb nevén Feketeszakáll, a hírhedt kalóz, miután Robert Maynard, a brit flotta hadnagya megtámadta hajóit az Ocracoke-sziget közelében.
Annaka annak ellenére, hogy önálló kapitányi „pályafutása” mindösszesen alig egy évig tartott, a későbbi kalandregények - és filmek, színdarabok - szerzői alapvetően Teachről mintázták meg a vérszomjas, kegyetlen és zsákmányra éhes kalóz sztereotip figuráját.
Feketeszakáll neve ily módon ma is elevenen él a közemlékezetben, a mítoszok azonban elhomályosították valóságos alakját.
A kalózkodás már több évezrede keseríti meg a hajósok életét: e bűnözési formáról az első források abból az időszakból származnak, amikor még a föníciaiak uralták a Földközi-tengert, de az akkori rablók „modern örökösösei” a világóceán egyes részein - pl. Szomália partvidékén - napjainkban is komoly fenyegetést jelentenek.
Az irodalomban és a vizuális művészetekben mégis egy olyan romanticizált kép alakult ki róluk, amely a nyugat-indiai szigetvilágot rettegésben tartó 17-18. századi tengeri rablókon alapul.
Ez a közismert ábrázolás ugyanakkor meglehetősen sztereotip és számos ponton hibás is.
A kalózokat - sok tekintetben a magyar betyárokra emlékeztető módon - egy olyan törvényen kívüli közösség tagjaiként festi le, mely teljesen kiszakadt a társadalomból, holott tevékenységük a kora újkorban az Amerikát gyarmatosító nagyhatalmak harcászati stratégiájának fontos eleme volt.
Ékesen demonstrálja ezt a Földet körülhajózó Sir Francis Drake és Sir Walter Raleigh pályafutása I. Erzsébet angol királynő korából, az említett kapitányok ugyanis a spanyol kereskedelmi flották kifosztásából származó kincstári haszon miatt legalább akkora elismerésben részesültek, mint felfedezéseikért, vagy a kolonizáció során végzett munkájukért.
Háborús időkben az uralkodók rendszerint szerződést kötöttek az egyes kalózvezérekkel, melyben megbízást adtak az ellenséges hajók kirablására és elpusztítására; ez azt eredményezte, hogy a világtengerek a nagyhatalmi vetélkedés állandó mellékhadszínterévé váltak.
Miután a 17. század második felében a kolonizáció új lendületet vett, a buccaneer névvel illetett kalózok tartósan a nyugat-indiai szigetvilágban rendezkedtek be, ugyanis az intenzív gyarmatosítás eredményeként - egyrészt az Ó- és Újvilág közti árucsere, másrészt az afrikai rabszolga-kereskedelem miatt - jelentősen megélénkült az atlanti hajóforgalom.
A kolóniákat igazgató kormányzók többsége a közép-amerikai térségre nézve nem tekintette hatályosnak az Európában megkötött békeszerződéseket, ezért a „szerződtetett” tengeri rablók évtizedeken keresztül szabadon fosztogathattak.
E tevékenység így a képzett, munka nélkül tengődő hajósok megtűrt életformájává vált, akiknek megélhetéséről az önállósuló kalózkapitányok valóságos vállalkozókként gondoskodtak.
Miután - az állandó pusztítás következtében - a karibi gyarmatok kimerültek, a századforduló expedíciói már egészen az Indiai-óceánig merészkedtek a zsákmányért, majd 1701 után a spanyol örökösödési háború kínált „megélhetést” egy rövid időre.
A kalóztársadalmat ugyanakkor tartósan kedvezőtlen „piaci folyamatok” sújtották, ugyanis a magas európai munkanélküliség miatt folyamatosan nőtt azok száma, akik a tengeren próbáltak szerencsét, közülük pedig mind többen léptek a bűnözés útjára.
Így miután az utrechti és rastatti békeszerződések 1713-14 során lezárták a Habsburg-Bourbon konfliktust, az Újvilágban hirtelen több ezer képzett harcos maradt „megbízás nélkül”, akik a következő esztendőkben káoszba borították a térséget.
Edward Teach felemelkedése A férfi, aki Feketeszakállként tartotta rettegésben az Újvilágot, ekkor, a karib-tengeri aranykor alkonyán szegődött el kalóznak.
A források szerint 1716-ban költözött át New Providence szigetére, a tengeri rablók - Bahamákon alapított - híres „köztársaságába”, ahol Benjamin Hornigold szolgálatába lépett.
Feketeszakáll valódi nevét és születésének idejét - a kalózokra jellemző módon - sűrű homály fedi.
A hozzá intézett leveleket Edward Teachnek címezték, és a tengerészeti jelentésekben, valamint Charles Johnson 1724-ben kiadott híres munkájában is így hivatkoztak rá, ám a férfi a forrásokban más álneveken - pl. Kentish kapitányként - is felbukkant, ezért a fenti név valódisága megkérdőjelezhető.
Feltételezések szerint a kalóz az angliai Bristol kikötővárosából származott, és valamikor az 1690-es években - kamaszként - kelt át az Atlanti-óceánon.
Jamaicán telepedett le, majd az önkéntesek sorába lépett, miután Anna brit királynő (ur. 1702-1714) a Habsburgok oldalán bekapcsolódott a spanyol örökösödési háborúba.
Rettegett híre miatt - melyet utólag Johnson kalózokról írt műve jelentős mértékben felnagyított - mára jószerével feledésbe merült az a tény, hogy Feketeszakáll „karrierje” a tengeri rablók között mindösszesen két évig tartott.
Hornigold beosztottjaként Edward Teach villámgyorsan emelkedett felfelé a ranglétrán: a kapitány már 1716-ban egy kisebb vitorlás - ún. sloop - parancsnokává nevezte ki őt, majd 1717 novemberében, egy másik sikeres portya után nekiajándékozta a Le Concorde nevű francia fregattot, melynek fedélzetén több mint háromszázan szolgáltak.
A kalóz rövidesen 40 ágyúval szerelte fel zászlóshajóját, és átkeresztelte a Queen Anne's Revenge - azaz Anna királynő bosszúja - névre.
Miután a legénység 1717 végén megelégedett, hogy Hornigold rendre sértetlenül elengedi a brit kereskedőhajókat, Teachet választották meg a kalózflotta vezérének; a férfi ekkor vette fel a Feketeszakáll nevet.
A hírnév hullámain A kalózkapitány a „hatalomátvétel” után nagyszabású expedíciót szervezett, mely során a következő hónapokban Belize partjaitól Martinique szigetéig, északi irányban pedig egészen Delaware-ig végigrabolta a partokat, és kifosztott minden hajót, amely útját keresztezte.
Edward Teach különös lobogója - melyen egy csontváz lándzsával szúrt keresztül egy szívet, miközben pohárköszöntőt mondott az ördögre - és ijesztő külseje, hatalmas szakálla és sötét öltözéke jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy nevének hallatán az Újvilágban reszkettek az emberek, baljós hírét pedig a kirabolt kapitányok által mesélt történetek tovább fokozták.
Mindazonáltal Feketeszakáll - a hiedelemmel ellentétben - korántsem tartozott a vérszomjas kalózok közé: a foglyul ejtett hajósokat és utasokat rendszerint szabadon engedte, amint követelései teljesültek.
Ezt igazolja a Charlestonnál 1718 májusában felállított blokád története is.
Miután Teach befejezte fosztogató körútját, nyolc hajóra bővült flottájával zár alá vette a dél-karolinai város kikötőjét, amit csupán azzal a feltétellel volt hajlandó feloldani, ha a szárazföldről gyógyszereket kap.
A kalózvezér kétnapos határidőt szabott a polgárok számára, és követelésének úgy próbált erősebb érvényt szerezni, hogy a Charlestonba érkező hajók utasait is túszu l ejtette.
Bár a várt orvosságos láda végül jelentős késéssel került a Queen Anne's Revenge fedélzetére, a foglyok épségben távozhattak, Teach „csupán” értékeiktől szabadította meg őket.
A kalózvilág alkonya Feketeszakáll charlstoni „nagylelkűségében” az is szerepet játszhatott, hogy Charles Eden észak-karolinai kormányzó 1718 tavaszán királyi kegyelmet ajánlott számára, amit a megszerzett információk tükrében korántsem volt tanácsos visszautasítania: elterjedt ugyanis a hír, hogy Angliából hadihajókat indítottak el az Újvilágba azzal a céllal, hogy végleg leszámoljanak a karib-tengeri kalózokkal.
Teach ravasz módon először alvezérét, Stede Bonnet kapitányt küldte el a szárazföldre, annak sértetlen visszatérése után, 1718 nyarán azonban ő maga is úgy döntött, feladja törvényen kívüli életmódját.
Nem sokkal a kegyelem elfogadása előtt Feketeszakáll - beosztottjai és a későbbi kutatók egy része szerint szándékosan - zátonyra vezette és elsüllyesztette zászlóshajóját, a Queen Anne's Revenge-et, ami később meggondolatlan cselekedetnek bizonyult.
A rettegett kalóz ugyanis rövid időre letelepedett az észak-karolinai Bath Townban, ám az új élet egyhangúsága néhány hónapon belül arra ösztönözte, hogy - a szárazföld közelében fekvő Ocracoke-szigeten - ismét szervezkedésbe fogjon.
Miután Alexander Spotswood, Virginia kormányzója tudomást szerzett arról, hogy Feketeszakáll olyan hírhedt kalózokat gyűjtött maga köré, mint Charles Vane és Calico Jack, saját költségén hajtóvadászatot szervezett a férfi elfogására.
Teachet az expedíció egyik alvezére, Robert Maynard hadnagy fedezte fel, amikor két kisebb hadihajójával 1718. november 21-én megközelítette az Ocracoke-szigetet, ahol a kalóznak szintén két vitorlása állomásozott.
A közel egyenlő erőket felsorakoztató felek sokáig farkasszemet néztek egymással, majd 22-én reggel a kalózkapitány fortélyhoz folyamodott.
Apró hajóival manőverezni kezdett a lagúnák között, amivel Maynardot is cselekvésre ösztönözte, kellő helyismeret hiányában azonban a hadnagy vitorlásai hamarosan zátonyra futottak.
Feketeszakáll természetesen éppen erre várt: azonnal ágyúztatni kezdte a megbénult brit hajókat, aminek következtében az ellenséges legénység harmada harcképtelenné vált.
Úgy tűnt, Teach győzelme elkerülhetetlen, ekkor azonban a hadnagy alkalmazott cselt.
Megmaradt katonáival megbújt hajója fedezékében, és amikor a kalózok a - korábban gránátokkal megszórt - fedélzetre léptek, a sűrű füstből előtörve, koncentrált támadással meglepte őket.
Maynard emberei a közelharcban felőrölték Feketeszakáll csapatát, és magával a vezérrel is végeztek.
Edward Teach fejét az összecsapás után árbocrúdra tűzve vitték Virginiába, elfogott legénységét pedig később perbe fogták és felakasztották.
A brit hadnagy tettéért utóbb semmilyen jutalomban nem részesült, ez azonban semmit nem von le győzelmének szimbolikus jelentőségéből.
Néhány héttel Feketeszakáll halála után a Karib-tengerre érkező brit hadihajók megsemmisítették a „kalózköztársaságot”, és az onnan sikeresen elmenekülő kapitányokra is nehéz idők következtek.
A gyakori támadások következtében mind szélesebb körben elterjedt az a szokás, hogy a kereskedőflottákat erős kísérettel látták el; ez egyszerre nehezítette meg a zsákmányszerzést, és kínált munkalehetőséget a „gazdátlan” tengeren lévő hajósoknak, így a kalózok sok évtizedes aranykora az 1720-as években véget ért.
A kalózkodás a kora újkorban az Amerikát gyarmatosító nagyhatalmak harcászati stratégiájának fontos eleme volt, háborús időkben az uralkodók rendszerint szerződést kötöttek az egyes kalózvezérekkel az ellenséges hajók kirablására és elpusztítására.
Polgári nevében ugyanakkor nem lehetünk biztosak, több álnevet is használt, miként az is csupán feltételezés, hogy Bristolban született, és kamaszként, valamikor az 1690-es években telepedett le Jamaicán.
Miután pedig Anna brit királynő a Habsburgok oldalán bekapcsolódott a spanyol örökösödési háborúba, Teach önkéntesnek jelentkezett.
A következő hónapokban Belize partjaitól Martinique szigetéig, északi irányban pedig egészen Delaware-ig végigrabolta a partokat, és kifosztott minden hajót, amely útját keresztezte.
A következő évben királyi kegyelmet ajánlottak számára, miközben az a hír terjedt, hogy Anglia hajóhadat indított Amerikába azzal a paranccsal, hogy végleg leszámoljon a karib-tengeri kalózokkal.
Teach úgy döntött, él a lehetőséggel, ezért zátonyra futtatta zászlóshajóját, és letelepedett az észak-karolinai Bath Townban.
Ezen expedíció egyik alvezére, Robert Maynard hadnagy két hajójával az az Ocracoke-szigetnél „futott bele” a kalózok szintén két vitorlásába 1718. november 21-én.
Több órán át farkasszemet néztek, majd 22-én Feketeszakáll ügyes manőverekbe kezdett, és zátonyra futtatta a hadnagy mindkét hajóját.
Edward Teach fejét az összecsapás után árbocrúdra tűzve vitték Virginiába, elfogott legénységét pedig később perbe fogták és felakasztották.
Saint Thomas szigetén járunk, annak is fővárosában, Charlotte Amalie kisvároskában.
A sziget az Észak-amerikai- és a Karibi-kőzetlemez ütközése, majd az alábukás során kialakuló vulkáni működés következménye.
Ma már csak a vulkánikus kúpok emlékeztetnek a hajdani „tűzijátékra”.
A partszakasza viszont igen tagolt, amely mindig is csalogatta a kalózhajókat a kikötésre.
Saint Thomas sziget fővárosa, Charlotte Amalie védett öbölben fekszik.
A főváros még a dán fennhatóság idején kapta nevét.
A 18. század hajnalán számos kalózhajó portyázott a karibi-térségben.
Volt kalóz, aki nem hivatalos uralkodói engedéllyel, volt, aki saját szakállára támadta meg a kereskedelmi hajókat, mint Feketeszakáll, a hírhedt kalóz.
Ő és kalóztársai a Föld legnagyobb réz és bronz kalózszobor-gyűjteménynek a tagjai a fővárosban, az egykori őrtorony környékén.
Az egykori őrtornyot ma Feketeszakáll várának nevezik.
A vár méretét jól jelzi, hogy egyszerre csak nyolc ember tartózkodhat benne.
A hírhedt kalózok között helyet kapott Black Caesar, aki Feketeszakállnak volt hű embere, és 1718-ban akasztották fel a virginiai Williamsburgban, vagy az ír származású Anne Bonney, aki úgy ivott, harcolt a kalózhajón, mint bármelyik férfi, és akit elfogása után terhessége miatt nem végzett ki.
A megörökített személyek sorát gazdagítja a rumoshordón ülő Hook kapitány is, aki ugyan egy kitalált figura, és Pán Péter történetéből ismerünk.
A sziget turizmusa részben a kalózok legendái köré épül.
Feketeszakáll (becsületes nevén Edward Teach) szobra méretében is kiemelkedik a többi szobor közül, hatalmas szakálláról kapta a nevét, kalapjából olykor égő kanócokat lógatott le a rémisztő hatás kedvéért.
Anna királynő bosszúja nevű hajóján fosztogatta a hajókat, és rabolta ki a partok településeit.
Állítólag nem volt olyan vérszomjas, mint ahogy külseje sugallja, nem bántotta a fogságába került embereket sem.
Utolsó csatájában egy kisebb ágyú összecsapás után a kalózkirályt, amikor az ellenség szétlőtt hajójára óvatlanul átment, akkor a fedélzeten megbúvó ellenfelek közelharcban végeztek vele, fejét árbocra tűzték.
Henry Morgan walesi kalóz, később az angol flotta tengernagya és Jamaica kormányzója lett.
1667-1672 között ő volt az egyik leghírhedtebb karibi kalóz, elsősorban közép- és dél-amerikai spanyol városok kifosztása miatt lett hírhedt.
(balra) (letöltés)
William Kidd kapitány skót tengerészként szolgált, akit kalózkodásért perbe fogadtak, majd 1701-ben Londonban kivégeztek (jobbra).
Az angol Christopher Condent 1710 és 1721 között kalózkodott (balra).
1718-ig a Karib-tengeren, majd Afrika partvidékén fosztogatta a hajókat.
1723-ban letelepedett Franciaországban és gazdag kereskedőként élte életét.
François l’Olonnais francia kalóz volt (jobb), aki spanyol birtokokat fosztogatott Venezuelától Nicaraguáig.
Vadsága és kegyetlensége miatt a „spanyolok ostorának” nevezték.
Az ír Anne Bonney a leghíresebb női kalóz, aki a Karib-tengeren 1718-1720 között kalózkodott.
A valódi kalózok között helyet kapott Pán Péter meséjének Hook kapitánya is (balra).
A kalózókról igen sok film készült. A feladatban filmeket kell társítanod forgatási helyszínekkel. A Gyűrűk Ura c. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag c. A Trója c. A. B. C. D. E. F. G. H.
