A vámpírok megjelenése az emberi gondolkodásban valamikor a kultúra hajnalán, az őskorban következhetett be. A pontos dátumot nem ismerjük, de mégis meg tudjuk állapítani, melyik lehet az a pillanat, amikor színre léptek. Ez pedig akkor következett be, amikor az animizmusnak nevezett ősvallás megjelent kultúránkban. Az animizmus a latin anima / animus - lélek / szellem szóból nyerte az elnevezését.
Mivel a vallás (religio) mint kulturális tényező a hit és a rítus egyidejűségéből eredeztethető, ezért mindig vizsgálandó, hogy mi a meghatározó hitrendszere, és ehhez milyen rituálék kapcsolódnak. Az animizmus legalapvetőbb feltételezése - nevének is ez a forrása -, hogy az élőlényeknek lelkük van, ami a halál után a túlvilágba távozik. A világot szellemek teremtették, és uralják (később ezek leghatalmasabbjait nevezték „isteneknek”), akik szintén a túlvilágon élnek. Ekkor formálódott meg az évezredekig (de gondolkodásunkban tulajdonképp máig) ható világkép: a háromszintű univerzum eszméje. A meghatározó rituálék ezeknek megfelelően főleg a szellemek és istenek imádatára, illetve - a lélek megnyugtatása miatt - a halál utáni végtisztesség megadására irányultak.
Lényegileg az animizmusban bukkant föl először az éltető lélek és a túlvilág, s kezdődött el a gondolkodás arról, mi történik a lélekkel a testből való eltávozás után. A léleknek mint fogalomnak a fejlődése több lépcsőben ment végbe.
A lélek fogalmának fejlődése
1. Az első lélekkoncepció: a lehelet-lélek
A legkorábbi lélekkoncepció nagy valószínűséggel a lehelet-lélek lehetett. Alapja egyszerű megfigyelés: a holt lélegzete nem észlelhető tovább, tehát az éltető erő és a lélegzet ugyanaz. Nem véletlen a magyar nyelvben a lélek, illetve a lélegzik, lélegzet szavak hasonló gyöke.
2. A vér = lélek képzete
A következő lélekkoncepció alapja ismét elemi megfigyelés. Az élőlények - ha vérüket kieresztik - megszűnnek élni. Így született meg a vér = lélek képzete. S mivel magát a vért a lélek hordozójának tekintették, számos kultúrában ebből származnak a tabujellegű vértilalmak, s ezekhez kapcsolódva azon szörnyek is, akik a tilalom dacára a vért ellopják az élőktől, hogy általa lélekhez jussanak: előléptek a vámpírok, s megszülettek a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek.
3. Az árnyéklélek-elképzelés
Az árnyéklélek-elképzelés még mindig a vizualizációhoz kötődik: az élőlények körül ugrándozó, táncoló, „gazdája” minden mozdulatát követő, megfoghatatlan alak a mozdulatlan holttetem mellől látszólag eltűnik; nem csoda hát, hogy a logikus emberi elme előbb-utóbb eljutott arra a következtetésre, hogy a létezés valamilyen rejtélyes módon összekapcsolható az árny jelenlétével. Ennek a lélekfogalomnak a hatása is folyamatosan tetten érhető a nyelvben: a lélek (különböztetett a holtak túlvilágról visszatérő lelke) gyakran fejeződik ki az „árny”, „árnyék szóval. Érdekes adalék - valószínűleg nem is véletlen - hogy a vámpírnak mint élőhalottnak egyik alaptulajdonsága az árnyék, illetve tükörkép hiánya. Általában a rémtörténetekben újra és újra előjön a baljós árnyék vagy tükörkép toposza, amely hol eltűnik.
4. A túlvilágra távozó lélek
Végül pedig a legtöbb animisztikus vallás eljut a túlvilágra távozó lélek fogalmáig. A lélek a test halála után kibújik hasznavehetetlenné vált burkából, s azt odahagyva örökös lakhelyére: a túlvilágba utazik.
A vámpír mítoszának gyökerei
A vámpír fogalma szorosan összefonódik a halottakkal és a túlvilággal kapcsolatos ősi hiedelmekkel. A különböző kultúrákban eltérő módon jelennek meg a halottak visszajárásai, de közös pont, hogy a halottak világa valamilyen módon befolyásolja az élők életét.
Nekromancia és zombik
A nekromancia (nekromanteia) = „halottjóslás”, kezdetben nem a halott visszahívását, az élők közé bocsájtását jelentette, hanem inkább a mai spiritiszta szeánszokon tapasztalható halottidézést. A későbbiekben azonban a fogalom a holttestek „föltámasztását”, a nekromanta mágus által történő „szolgálatba állítását” jelentette. A haiti woodoo vallás szubkultúrájában különösen nagy hatalmat tulajdonítanak a nekromanciának; varázsló praktikái által létrehozható egyfajta engedelmes holttetem, a zombi, aki szó nélkül teljesíti mestere kívánságait. A lélek nélküli hulla azonban veszélyes jószág: épp az emberi tényező, az emberi lélek tűnt el belőle: mozgatója valamiféle sötét, kiszámíthatatlan erő, mely könnyen irányítója ellen fordulhat.
A Gólem-toposz
A lélek nélküli tetem azonban nem él. A név eredeti jelentése: „nyers agyag”. A Gólem maga a teremtés, az emberelőttes, az Ős-Ádám, a (még) teljes lehetőség. A bibliai hagyomány alapján jött létre a héber hiedelemvilágban a megelevenített engedelmes agyagszörny motívuma, azonban a leghíresebb és legtöbbet földolgozott (s a későbbi szörnyetegképzetekre is legnagyobb hatású) változat a XVII. Eszerint Gólemet Líva (Juda) ben-Becálel prágai rabbi (megh. 1609) alkotta meg, aki kabbalisztikai tudománya által életet lehelt belé, s a zsidó népmonda szerint mindennemű szolgálatot végeztetett vele.
Frankenstein és a modern Prométheusz
A Gólem-toposz és a lélek nélküli emberforma szörnytest talán még ikonikusabb megjelenése Mary Shelley: Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című rémregényében érhető tetten. Maga a Frankenstein című regény 1818-ban született a Genfi tó partján álló Diodati villában. A történet főszereplője Vlad Dracul Ţepeş havasalföldi oláh hoszpodár (vajda), aki iszonyú kegyetlensége és még a machiavellizmus felől szemlélve is égbekiáltóan opportunista volta miatt vált hírhedté már a saját korában, a XV. Stoker interpretációja szerint Drakula ördögi praktikák folytán élőhalottá vált, és sajátos létezését évszázadokig fent tudta tartani, ezalatt emberfeletti műveltségre téve szert.
A vámpír biológiai és spirituális megközelítése
A vámpírok létezésének magyarázata többféleképpen közelíthető meg, mind a tudományos, mind a spirituális szempontokat figyelembe véve.
A vámpír mint visszajáró holt
A vámpírt úgy határozhatnánk meg, mint visszajáró holt testet, amely részben megőrzi korábbi identitását, bár vannak kísértetszerű tulajdonságai is. Energiájához újra és újra föl kell töltekeznie lélekkel. De miért nem jó akármely élőlény vére lélekpótléknak?
A lélek különböző minőségei a zsidó hagyományban
Az ókori pogány görögség gondolkodásának enciklopédikus igényességű szintézise Arisztotelész görög filozófus nevéhez fűződik. A Nefes (נֶ֫פֶשׁ): az animális lélek, az életerő, amely hajtja, fenntartja, biztosítja a létezést. A Ruach (רוח): szellemi lélek, ez istentől, a Szent Szellemtől (tulajdonképpen a Szentlélektől) származik. Ez adja az értelmet, és a kapcsolatot a spirituális világgal. Magába foglalja az erkölcsöket, valamint a jó és a rossz megkülönböztetésének képességét. A Nesámá (נשמה): halhatatlan (lehelet) lélek, amely az ember halálával visszaszáll Istenhez.
A vámpír csak a vér-lélekhez (nefes) tud hozzájutni, mivel már a ruach is a Szentlélektől származik. Ugyanakkor a vér-lélek embertől történő eltulajdonítása teszi képessé arra, hogy élőként cselekedjen, és értelmét is megőrizhesse. Bár a vér a lélek legprimitívebb minősége, mégis ez működteti a fölöttes szinteket, ezért a mózesi törvények a legszigorúbban tiltják bármely élőlény vérének fogyasztását. Ezt a tilalmat szegi meg a vámpír, s ezáltal válik a káosz és a sötétség, a teremtéssel szembeszálló ördögi hatalom eszközévé. A vámpírlét az önzés ördögi szint alatt álló foka: míg a sátáni erők a teremtést elvi, szellemi alapon támadják, a vámpír a puszta létezés vágyától űzve fordul szembe az isteni renddel.
Bram Stoker Drakulája és a vámpírkultusz
A vámpírkultusz első modern kori fölerősödése egyértelműen egy ír-angol szerző: Bram Stoker: Dracula (magyarul: Drakula gróf válogatott rémtettei) című regényének köszönhető. Stoker forrásául a londoni British Museumban folytatott intenzív kutatásai kínálkoztak, de nagy hatást tettek rá Vámbéry Ármin magyar néprajzkutatóval folytatott beszélgetései, a Londont ekkoriban izgalomban tartó Hasfelmetsző Jack-féle megoldatlan gyilkosságsorozat, illetve barátsága az irodalmár és felfedező Richard Burtonnel, aki tizenegy hindu vámpírtörténetet fordított le angolra.
Stoker Drakula gróf alakjában olyan évezredes szorongások, félelmek és tabuk láncolatát hozza összefüggésbe, amelyeknek eredete a történelemelőttiség homályába vész. Mégis, ezek érzékelhetően testet öltenek regényében. A szőke odalépett, fölébem hajlott, már a leheletét éreztem a bőrömön. A semmiből előtűnő három nőalak a görög mitológiából ismert empusza, más néven a brukolakhosz figuráját vetíti elénk. Az empuszák Hekaté istennő kísérői.
