1914. július 27-én született Kiskunhalason (Bács-Kiskun vm.). Apja, Fischer Ernő szabómester az első világháborúban elesett. A negyedik gimnáziumi osztály elvégzése után kimaradt a középiskolából. 1928 és 1931 között Budapesten, 1931-32-ben Jánoshalmán egy fatelepen segédmunkásként kereste kenyerét. 1932-ben Kiskunhalason műbútorasztalos-inasnak állt. Segédlevele 1934. 1935-ben belépett a famunkások szakszervezetébe, majd a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, később kapcsolatba került az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjával is (párttagságát 1937-től ismerték el).
1942. júniusában letartóztatták, majd novemberben hat hónap fogházra ítélték. Az ország német megszállása után illegalitásba vonult, igazolványokat szerzett üldözötteknek, bekapcsolódott a Magyar Front szervezésébe. 1944 augusztusában ismét lefogták. Ekkor öngyilkosság-kísérletet tett a vallatástól való félelemben. 1944. novemberben már Újpesten volt, ahol részt vett a Magyar Kommunista Párt (MKP) területi bizottságának megszervezésében, és parancsnoka lett a városban létrehozott fegyveres katonai egységnek álcázott partizáncsoportnak. A fegyveres ellenálló csoport az év utolsó napján megakadályozta, hogy a visszavonuló német csapatok felrobbantsák a villanytelepet és a víztornyot.

1945. A szovjet csapatok januári bevonulását követően az MKP újpesti titkáraként Pest megyei pártszervezőként tevékenykedett, bekerült a vármegyei nemzeti bizottságba, majd a törvényhatósági bizottságba, ahol a kommunista frakció vezetője lett. 1945. őszén az MKP nagy-budapesti bizottságán a káderosztályt vezette, ami kulcsterület volt a bolsevik típusú pártok tevékenységében. 1948. márciusban a kádercsoport tagja volt, amely a száznál több alkalmazottat foglalkoztató üzemek államosítását segítette elő; Budapesten egy puccsszerű akció során mintegy 400 üzem élére neveztek ki munkásigazgatókat.
1948. szeptember és 1949. között a szociáldemokraták átrostálását végezte: a volt SZDP egynegyede nem lehetett tagja a megalakuló Magyar Dolgozók Pártjának (MDP). 1949 elején nevezték ki az MDP Központi Vezetősége (KV) Káderosztálya helyettes vezetőjének; a kinevezésről szóló döntés azonban 1949. június 28-án született Rajk-per vádlottainak letartóztatása után. 1951 júliustól a sztálinvárosi pártbizottság első titkára, majd 1954. szeptembertől a Rákosi Mátyás nevét viselő csepeli vasmű párttitkára volt. A következő években a párt vezetésében több magas pozícióba került, és 1955-1956- ban visszakerült a KV-be.
Október 23-a éjjelén a forradalom középpontjába került. A KV rendkívüli testületet hozott létre a fegyveres felkelés leverésére, amelyet a Katonai Bizottságnak is neveztek; szerepét és döntési kompetenciáját a mai napig vita övezi. A forradalom utáni időszakban az MSZMP ideiglenes központi bizottságában (IKB) és a Szervező Bizottságban (SZB) tevékenykedett, majd a Honvédelmi Minisztérium Katonai Tanácsa mellé pártösszekötőként delegálták, részt vett a karhatalom és a Munkásőrség szervezésében, továbbá a Kommunista Ifjúsági Szövetség megszületésében. 1957. február 12-én az SZB megszűnésével lépett be a Káderosztály vezetőjévé, majd 1958 elején a belügyminiszter első helyettesévé nevezték ki, felügyelte a határőrséget, karhatalmat, tűzrendészetet, légoltalmat, és 1959. júniustól a kormányőrséget, egészen 1963-ig a büntetés-végrehajtást is.

1960-as években továbbra is kulcsszerepet játszott a belügyi apparátus átalakításában; 1961 őszén Biszku Béla pozícióváltását követően ismét Miskolcra került, majd később a szemétdombon lapult kérdések miatt megőrizte posztját. 1963-1964 között új fegyelmi átszervezések történtek, végül 1967-ben az OEF (Országos Erdészeti Főigazgatóság) vezetését ajánlották fel neki, amelyet elfogadott, és később a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban miniszterhelyettesként három főosztályt irányított. 1972. januárjától a Hungexpo Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatójává nevezték ki; e pozíciót a külkereskedelmi tárcánál betöltött korábbi tapasztalatok indokolták.
1960-as évek végén és a 1970-es években politikai pályafutása folyamatosan összefonódott a hatalmi struktúrával, miközben a kultúra terén is jelentős tevékenységet végzett. Hobo művészi neve alatt számos koncert, lemez és irodalmi megnyilvánulás született; a zenész-szerző többek között a Hobo Blues Banddel és szóló műveivel vált közismertté. Földes László zenei tevékenységében olyan legendás zenészekkel dolgozott együtt, mint Fekete Jenő és Nemes Zoltán, és a zenei életre gyakorolt hatásait a későbbi generációk is érzik.

A személyes élettörténet és a politikai pálya összefonódása személyiségére is hatott: a művészeti munkásság mellett családi és közéleti szerepe is hangsúlyos maradt. A 1980-as évektől kezdve aktívan szólt a zenei életben, és a budapesti közegből kiindulva internationalis ízű műveket hozott létre, miközben a magyar politikai-történelmi mezőben is meghatározó személyiség maradt. Hobo az 1990-es évek és a rendszerváltás időszakában is megőrizte kreatív energiáját, és a későbbi évtizedekben is új formációkat és projektekbe kapcsolódott be, mint például a Zene Házában bemutatkozó terve. A karrierje során számos zenekar és műfaj ötvözetében alkotott maradandót.
Földes László - kiemelkedő állomások és recepciója a közéletben
A személyiség és a munkapálya leírása során a belügyi tisztségek és a kulturális hozzájárulás párhuzamosan jelennek meg. A kommunista és szociáldemokrata mozgalmakhoz fűződő korai kapcsolatai, a második világháború utáni szervezőmunka, az 1950-es évek végi és 1960-as évek eleji magasabb rangú posztok mind a politikai befolyás növekedését szolgálták. A Fejlődését tehát nemcsak a politikai struktúrákban betöltött szerep, hanem a kultúra és a művészet területén kifejtett tevékenység egyaránt alakította.
Legfontosabb forrásait és visszaemlékezéseit idézve megfogalmazható, hogy Földes László - Hobo - az 1930-40-es évek eseményeitől a 2000-es évek végéig fennmaradó hatóerő volt a magyar zenei és politikai kultúrában. A zenei pályafutásának y‑íve az 1978-as megalapítású Hobo Blues Banddel kezdődött, amely a magyar blues életének legnagyobb mérföldkövei közé tartozik. A későbbi évtizedekben a szerző több mint öt évtizedes karrierje során a blues-t és a költészetet ötvözte, színházi és irodalmi projektekben is tevékenykedett. 2026-ban új zenekarral jelentkezett a Zene Házában, mutatva, hogy kreatív energiája nem lankadott, és továbbra is formálja a magyar zenei kultúrát.

„Ha valaki 80 éves korában új zenekart alapít, kötelezni kell, hogy ehhez elmeorvosi engedélyt kapjon. Ám minden előítélet ellenére én megtettem ezt, és nemrég összehoztam a Budapest Blues Bandet.” E mondat tükrözi Földes László megújulási készségét és a korokon átívelő alkotói elkötelezettséget.
Hobó olt
Hobo életműve több mint zene: költészete és társadalmi véleményei is jelentős hatást gyakoroltak a kortárs kultúrára. A magyar nyelvű blues megvalósítását és a beat-költészethez való kapcsolódást is fenn kell tartani - ez a sokrétű tevékenység adja a személyiség gazdagságát és hosszú távú kulturális hatását.
| Időszak | Esemény |
|---|---|
| 1937-1945 | Párttagság, illegális tevékenység, fogság |
| 1945-1949 | Pályakezdő politikai vezető, káderosztály vezetése |
| 1954-1963 | Belső karrier: tisztségek a belügyi apparátusban |
| 1967-1972 | OEF vezetése, Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban miniszterhelyettes |
| 1972-1980 | Hungexpo Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója |
| 1980- | Élet és zenei tevékenység folytatódik |
Jelentősek a családi vonatkozások is: három fia közül László, Hobo művésznéven, blues-énekes lett; György a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja és később az OVSZ elnöke volt. Földes László személyisége, aki a művészet és a politika közvetlen összefonódását mutatja, maradandó nyomot hagyott a magyar kultúrában és közéletben.