A szőrt az emberek többsége leginkább a fején szereti látni, haj - vagy férfiak esetében esetleg borosta, szakáll vagy bajusz - formájában. Egyes férfiak orr- és fülszőrzete, valamint a szemöldöke azonban egyre bozontosabb lesz, ahogy öregszenek. Ez a jelenség sokakat érint, és bár természetes biológiai folyamatok eredménye, esztétikailag sokak számára zavaró lehet.
A szőrszálaink, nőjenek akárhol is, minden esetben három növekedési fázison mennek keresztül. Az első az úgynevezett anagén, azaz a növekedési fázis: ilyenkor az irhában lévő szőrtüszőből, az előző szőrszál maradványaiból nő ki a szőrszál, miközben a pigmentsejtek termelik a szőr színéért felelős festékanyagot. Ezt követi az átmeneti (katagén) fázis. Ebben a szakaszban a szőrszál növekedése lelassul, és idővel meg is áll. A szőrtüsző összezsugorodik, és a szőrszál távolodni kezd tőle: folyamatosan halad kifelé. Ez a fázis a három közül a legrövidebb, néhány naptól néhány hétig terjedhet. Az utolsó, úgynevezett telogén (nyugalmi) fázisban a szőrszál eléri a bőrfelszínt, és testrésztől, valamint életkortól függően 2-6 hónapig a szőrcsatornában marad.
Az első fázist többek között a tesztoszteron nevű férfihormon is befolyásolja. Pubertáskorban ennek hatására indul meg az arcszőrzet, valamint a test egyéb tájain lévő szőrszálak növekedése. Ezek hosszú ideig az első, anagén szakaszban maradnak. A legtöbb férfi bosszúságára azonban a későbbiekben - ismét a tesztoszteron hatására - az orrban és fülben lévő szőrtüszők is érzékennyé válnak a tesztoszteronra, így az életkor előrehaladtával ezek is növekedni kezdenek.
A férfi testén sok helyen sarjad szőr. De mégsem a természet csúf tréfája ez, hiszen fontos feladatuk van: szűrőként funkcionálnak. Orrszőrünk kiszűri a port a levegőből, védve ezzel a tüdőt. A fülszőrzet pedig a hallójáratoktól tartja távol a piszkot és a kis csúszómászókat. Ehhez még hozzájön egy tény, miszerint minél idősebbek leszünk, annál erősebben nő a szőr a testünkön és az arcunkon, miközben a fejtetőnkről elkezd fogyni. Ez a tesztoszteron hatása. Ez a hormon úgy van programozva, hogy a kor előrehaladtával a fejtetőn lévő haj kihulljon, viszont az orrban, a fülekben, a szemöldökök között, a háton és a hason lévő szőr növekedését serkentse.
Az orrszőrök nem tévesztendők össze az orrnyálkahártyát borító csillószőrökkel, amelyek csak mikroszkóppal láthatóak, s amelyek fő funkciója az orron át a tüdőbe jutó levegő megtisztítása. A külső hallójáratban található apró szőrszálak elsődleges szerepe a védelem. A szőrzet segít megakadályozni a por, pollen, apró szennyeződések és rovarok bejutását a fül mélyebb részeibe. Emellett támogatja a fülzsír természetes elszállítását, vagyis a váladék és az elhalt hámsejtek kifelé történő mozgását. Az életkor előrehaladtával - főként férfiaknál - a szőr vastagabbá és sűrűbbé válhat, amit hormonális változások okoznak. Ez azonban nem betegség, hanem természetes folyamat.
Az orrszőrnek van egy másik nagyon fontos feladata, ami megszűnik, ha kitépjük utolsó szálig a szőröket. Az orrszőr ugyanis jelez egy csikiző érzéssel, ha valami bele akarna menni az orrjáratokba, legyen az egy kicsi bogár, virágszirom, túl sok por vagy bármi más. Ilyenkor elindul az idegek között a kommunikáció és az a szervezetünk természetes reakciója a tüsszentés. Ezen felül az orrszőrnek van egy hidratáló funkciója is, hiszen a kilélegzett levegő az orrjáratban párát képez, a szőrszálak pedig bent tartják ezt a nedvességet.
Sajnos az orrban és fülben növő szőrszálak látványa nem felel meg a mai kor esztétikai követelményeinek. Ezért kell eltűnniük.

Az orr- és fülszőr eltávolítását illetően fontos a biztonság és az egészség megőrzése. Éppen ezért, ha megnyirbáljuk, nagyon óvatosnak kell lenni, tövestől kitépni pedig semmiképpen sem szabad: az így keletkező seb ugyanis kiváló táptalaja különböző kórokozóknak, baktériumoknak, amelyek így akadálytalanul juthatnak a véráramba, gyulladásokat, gombásodást vagy akár súlyosabb problémákat okozva.
Egészségügyi szempontból a fülszőr eltávolítása általában nem indokolt, mivel fontos szerepet tölt be a hallójárat védelmében. Fontos ugyanakkor figyelni arra, hogy a túl gyakori vagy nem megfelelő módszerrel történő szőrtelenítés irritációt, mikrosérüléseket, fertőzést okozhat - különösen, ha a szőrt teljesen kitépjük, vagy éles eszközt használunk a hallójárat közelében.
Tévhit vagy valóság: a szőr visszanő erősebben? Sokan tartanak attól, hogy ha egyszer leborotválják vagy levágják a fülszőrt, az erősebben, vastagabban fog visszanőni. A növekedés ütemét, vastagságát és sűrűségét elsősorban hormonális tényezők és genetikai hajlam határozza meg. A borotválás után a szőr hegye tompább, egyenes, emiatt érzékelhető sörtésebbnek, de nem valóban vastagabb. Tehát a szőrvágás nem fokozza a növekedést - viszont nem is állítja meg azt.
A mi tippünk: ha csupán egy-egy kis gonosztevőtől szeretnénk megszabadulni, vágjuk le őket egyszerűen egy lekerekített hegyű ollóval. Ha nyugodt kezekkel vagyunk megáldva, ez a metódus a legegyszerűbb és a legbiztonságosabb. Aki számára ez mégis túl kockázatos lenne, az a legjobban teszi, ha egy szőrvágót ragad. Egy ilyen nyírókészülék teljesen fájdalommentesen vágja le a nemkívánatos, túl hosszúra nőtt orr- és fülszőröket - majd pár hét nyugalom következik.
Ha valakit nagyon zavar az orrszőrzete, jobban teszi tehát, ha csak a kikandikáló végeit vágja le, azt is nagyonóvatosan. Vannak már apró, toll formájú orr- és fülszőrzetre való elektromos borotvák. Ha a szőr levágása mellett döntünk, akkor olyan ollót vegyünk, ami kifejezetten arcszőrzet formázására való, például szemöldökolló vagy a bajusz trimmelésére való eszköz, mert ezeknek le van kerekítve a vége.
Az orrszőr- és fülszőrnyírók a modern férfi és női szépségápolás apró, de nélkülözhetetlen eszközei. Ezek a kompakt, precíz gépek gondoskodnak arról, hogy megjelenésed mindig ápolt és rendezett legyen - akár egy fontos megbeszélés, egy randevú, vagy egyszerűen a mindennapi komfortérzeted miatt. Az orr és fül környéki szőrszálak teljesen természetesek, mégis zavaróvá válhatnak, ha túl hosszúra nőnek. Egy jól megválasztott orrszőrnyíró vagy fülszőrnyíró kíméletesen, de hatékonyan segít megszabadulni tőlük, mindezt fájdalom és irritáció nélkül. Sokan még ma is ollóval vagy csipesszel próbálják megoldani az orr- és fülszőrzet vágását, ám ez nemcsak körülményes, hanem balesetveszélyes is lehet. Az elektromos szőrvágók ezzel szemben biztonságosak, gyorsak, és a legnehezebben hozzáférhető területeken is precíz eredményt biztosítanak.
Otthoni használatra ajánljuk például a Philips NT5180 Orr- és fülszőrnyíró készüléket. Kényelmes, ergonómiailag tervezett kialakításának köszönhetően könnyen és gyorsan lehet eltávolítani a nem kívánatos szőrszálakat, a puha gumimarkolat garantálja a stabil tartást és biztos mozdulatokat. Éles és pontos vágást biztosít, sokoldalú védelmi rendszere és az innovatív ProtecTube technológia meggátolja nem csak azt, hogy megvágd magad, de sem a bőrt sem pedig a szőrszálakat nem húzza. Tisztítása könnyű, egyszerűen a csap alatt lemosható és utazáshoz is tökéletes, ráadásul a készülék mellé jár egy utazótok, manikűr olló, körömcsipesz és egy szemöldökcsipesz is.
Ha profikra bíznád inkább magad, a meleg törölközős borotválkozás utolsó lépéseként cérnával eltávolítják a Budapest Barber Shop borbélyai a kilógó, oda nem illő szőrszálakat.

A férfi szerelmének 5 titkos fázisa – Hol tartotok most?
Az orrszőr- és fülszőrnyírók nem csupán eszközök, hanem a személyes higiénia és az ápolt megjelenés zálogai. Egy jól kiválasztott modell időt takarít meg, és hozzájárul a magabiztos, gondozott megjelenéshez.
tags: #fulszor #orrszor #idoskorban #ferfiaknal