Az antináci tüntetést követően polémia bontakozott ki portálunkon is, hogy mi a helyes magatartás a náciktól való „elhatárolódást” illetően.
Az egyik - rendre félremagyarázott - álláspont szerint: a kormánypárti politikusoknak nem arra kell felelniük, hogy ők személyesen kívánják-e a zsidók megkülönböztetését, hanem hogy miért tűrik hátországukban az antiszemita és antiszemita-gyanús jelenségeket.
Ezen a nyomvonalon haladva, ezúttal a Kerényi Imre által közpénzen szerkesztett Nemzeti Könyvtár egyik alkotójának - akinek Kocsis Máté józsefvárosi polgármester szobrot is állított - főművével foglalkozunk.
Tormay Cécile írónővel való megrendítő találkozását Gerlóczy Márton meséli el, és segédanyag is mellékel az olvasást megkönnyítendő.
A minap becsöngetett hozzám régi kedves barátom, Mel Gibson.
A segítségemet kérte.
Csak egyetlen napra érkezett Budapestre, hogy leadjon egy számlát a Magyar Művészeti Akadémia titkárságán, ahol nagy örömére összefutott Kerényi Imre Miniszterelnöki megbízottal.
Leültek és elbeszélgettek erről-arról, majd ittak egymás véréből kicsit, amihez Fekete György is csatlakozott.
Ekkor Kerényi egy kötetet húzott elő az aktatáskájából, Tormay Cécile Bujdosó könyv című művét, amit elmondása szerint a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adtak át neki pár hónappal ezelőtt.
A kötetet Szegedi Csanád szemetesében találták, de mivel nem tudták azonosítani a szerzőt, felkeresték Kerényit, akiről azt hallották, hogy ért a magyar irodalomhoz.
A kötetben mind Szegedi, mind Kerényi megjelölték a számukra fontos részeket, Szegedi piros, Kerényi fekete toll segítségével.
Mel abban kérte segítségemet, hogy fordítsam le neki ezeket a részleteket, és beszélgessünk el kicsit róluk.
Az alábbiakban az általunk legfontosabb részleteket közlöm, illetve egy rövid kis szótárat, amit a Bujdosó könyv segítségével készítettünk, és ami segíthet felismerni és nevén nevezni a dolgokat.
„Túl a Dob utcán a Rombach utca tájékára értem. És a budapesti gettó zsivajogva nyüzsgött körülöttem.
Senki se szabta ki az özönlő zsidóságnak ezt a városrészét.
Elmúltak már azok az idők, mikor Buda és Pest területén nem hálhatott meg zsidó, nem lehetett saját neve alatt se háza, se üzlete.
Ötven év alatt birtokukba vették, a várost.”
„Rövid emlékezetű, új népek között az ős kelet utolsó fennmaradt népe a zsidó.
Biblikus hagyományok hordozója, soká hurcolt roppant átkozódások megvalósulásának a sóvárgója.
Hol megvetett, hol félelmes, örök idegen.
Hívatlan jön és nem megy, hogyha küldik.
Szétszóródik és mégis összetart... Belefészkel az országok testébe.
Láthatatlanul országot szervez magának más népek országában.
Törvényeket teremt túl vagy innen a törvényeken.
Tagadja a haza fogalmát és mégis van hazája, mely vele vándorol és vele telepszik meg.
Tagadja a többi népek Isten fogalmát, miközben maga mindenütt újra építi templomát.
Jeruzsálem ledőlt falait siratja és húzza a falakat láthatatlanul maga után.
Elszigeteltségét panaszolja és titokzatos csatornarendszerrel köti össze végtelen városát, mellyel már beépítette jóformán az egész világot.”
„Az emberiség olykor évszázadokra megfeledkezik a zsidó nép terveiről és hatalmáról.
Az egyiptomi végzet, Kánaán sorsa, Róma feloszlása, Bizánc vallási villongásai, Spanyolország süllyedése... oly messze van.
És messze vannak a nagy zsidóüldözések is, melyek következetesen akkor lobbantak fel, ha a júdeai nép túl vakmerően nyújtotta ki a kezét.
A feleszmélés bosszúja: az üldözés, mindig rövid ideig tartott.
A zsidóság a balsiker után sebesen tűnt vissza a homályba és mákonyport hintett a népek szemébe, hogy nemzedékekre megvakuljanak és ne emlékezzenek.”
„Károlyi forradalmát majdnem kizárólag zsidók csinálták.”
„Elfoglalnak minden szabad helyet.
A kormányban ma kimondottan három, - ténylegesen öt zsidó miniszter ül.
Garami, Jászi, Kunfi, Szende és Diener-Dénes kezében van a kereskedelmi, a nemzetiségi, a népjóléti és munkásügyi, a pénzügyi és a külügyi tárca.
A belügyminiszeri rendőri főosztály révén az ő hatalmukban van a rendőrség és a politikai nyomozóosztály is, melynek élére hirtelen kineveztettek egy Szilárd-Singer és egy Német-Deutsch nevezetű egyént, - a rendőrség felbujtói.
A hadügyminiszter jobb keze egy zsidó fényképészsegéd: Vágó Jenő, alias Wilhelm Jakab forradalmár.
A sajtóosztály főnöke: Simonyi Henry, illetve Steiner Hersch, a sajtó-kormánybiztos: Göndör Ferenc, illetve Krausz Náthán.
Javarészt zsidók a Nemzeti Tanácstagjai is.
Zsidó a városparancsnok, a katonatanács kormánybiztosa, a munkástanács vezetősége; kizárólagosan zsidó Károlyi Mihály tanácsadói és túlnyomóan zsidók azok is, akikkel tegnap éjjel csakugyan útra kelt a balkáni front parancsnokához, Franchet d'Esperay francia tábornokhoz, Belgrád felé.”
„Egyelőre Károlyi az ideiglenes hadügyminiszter, de látni való, hogy mögötte a szociáldemokrata Böhm Vilmos, a kis zsidó villanyszerelő áll, aki nem rég a vezetékeket és az írógépeket javítgatta a minisztériumban.”
„A védelemre fegyverkező nép közé pedig agitátorok lopakodnak: pesti zsidók, akik lázítanak és fosztogatásra izgatnak.”
„Mint egy régi megegyezésben, hangtalan parancsszóra a munkásszervezetek zsidó vezérei, a munkáspénztárak zsidó alkalmazottai, magukhoz sikkasztották a vezetést.
Ismerték a jelszavakat, melyekkel ma a tömegekre hatni lehet, összeköttetésben voltak a budapesti lázadókkal.”
„A zsidó faj ereje és szerencsétlensége, hogy sohase csodálkozik semmi felett és nem hisz abban, amit tesz.
Képzeletemben ekkor már világosan láttam a termet, melyben egykor Tisza István; a nagy kormányos nemes alakja küzdött annyi tomboló viharban, és felrémlettek hirtelen azok is, akik csak az ő holttestén át juthattak be oda.
Tetemrehívásra mentek.
Nem tudták és mégis tetemrehívásra mentek.
És szavuk nyomán ki serkent a vér az ország tátongó sebeiből és kiserkent a megaludt vér a geszti sírboltban is.
Ahogy felvonultak, a vörös drapériák előtt, kirajzolódtak a vörösön az arcok.
„Egy dagadt szemű, puha nagy varangy, egy szimatoló dögkeselyű, egy kéjgyilkos, egy fekete hiéna.
Hideg, alattomos emberkínzók, terheltek, vérdühben fertőzök, szadikus degeneráltak, hatalmi tébolytól püffedt arcok, félhülyék és egész gonosztevők, szinte elevenen feloszló koponyák.
Mintha fegyházakból és tébolydákból jöttek volna elő.
A népbiztosok.”
„A budapesti zsidó irodalom vezérírója, Bródy Sándor, az ,,Az Est" című lapba ma cikket írt a német császárról...”
„Kajánul gonosz idióták ezek az emberek, akiknek vezére írónak vallja magát, de megöli Magyarországon az irodalmat.
Lukács-Löwinger György, a nagyfejű kis zsidó filozófus, milliomos bankár fia, feleségének, a bolsevista Gontscharoff-Goldberger Helénnek befolyása alatt, proletár apostol lett.”
„A rabbinusok fiának: Karl Marxnak, eredeti nevén: Mardochajnak kommunista kiáltványa pedig a zsidó világuralom programja.
Ha megvalósul, elpusztul Magyarország és utána az emberiség kultúrája.”
„A héber nép története, az Ószövetség, a Talmud és a világ különböző nyelvein megírt zsidó irodalom és minden, ami a júdeai néptől származik, túláradó érzékiség.
A kegyetlenség pedig az érzékiségből meri fantáziáját és energiáit.”
„A zsidó faj rövidlátó, ha visszafelé néz, ezért hagyja ki számításából a múltat, de távolba látó, ha előre néz és ezért szimatolja ki a jövőt.”
„Az ellenforradalom nem a kapitalisták harca a proletariátus ellen, de a magyar nemzet harca egy idegen faj ellen.
Áldozatai nem bankárok és kapitalisták, de a szegény magyar középosztály, az éhező értelmiség, tengődő iparosok, nyomorgó tisztek, napszámosok, földművesek, diákok, hivatalnokok, mesterlegények és hóhérai nem proletárok, hanem Szamuellyek, Pogány Józsefek, Lukács Györgyök és Kun Bélák.”
„Aztán eljött a kor, mely kedvezett nekik.
A XIX. század új szobrot emelt az arany borjúnak.
Az arany a zsidóságé lett és ez lett az első beteljesülés.
A kürtök és trombiták, melyek egykor fegyverek nélkül ledöntötték Jericho falait, életre keltek újra.
És idegenek megépítették kőfalait és királyok szolgáltak néki... de a birodalomnak rabszolgái és hadseregei még nem voltak.
A zsidóság új prófétái ekkor kisajátították lánglelkű, nagy emberbarátok évszázados gondolatát a szocializmust.
Megsemmisítették benne az ideált, helyébe tették a materializmust, megfojtották benne a szeretetet, helyébe tették az irigYSéget és az osztálygyűlöletet és - megteremtették birodalmuk népét és katonaságát a - proletárt”.
„A diktatúra a magántulajdon megsemmisítése után is meg
Gondor Ferenc zsidó öröksége és a történelmi emlékezés dilemmái
Az antináci tüntetést követően polémia bontakozott ki portálunkon is, hogy mi a helyes magatartás a náciktól való „elhatárolódást” illetően.
Az egyik - rendre félremagyarázott - álláspont szerint: a kormánypárti politikusoknak nem arra kell felelniük, hogy ők személyesen kívánják-e a zsidók megkülönböztetését, hanem hogy miért tűrik hátországukban az antiszemita és antiszemita-gyanús jelenségeket.
Ezen a nyomvonalon haladva, ezúttal a Kerényi Imre által közpénzen szerkesztett Nemzeti Könyvtár egyik alkotójának - akinek Kocsis Máté józsefvárosi polgármester szobrot is állított - főművével foglalkozunk.
Tormay Cécile írónővel való megrendítő találkozását Gerlóczy Márton meséli el, és segédanyagot is mellékel az olvasást megkönnyítendő.
A minap becsöngetett hozzám régi kedves barátom, Mel Gibson.
A segítségemet kérte.
Csak egyetlen napra érkezett Budapestre, hogy leadjon egy számlát a Magyar Művészeti Akadémia titkárságán, ahol nagy örömére összefutott Kerényi Imre Miniszterelnöki megbízottal.
Leültek és elbeszélgettek erről-arról, majd ittak egymás véréből kicsit, amihez Fekete György is csatlakozott.
Ekkor Kerényi egy kötetet húzott elő az aktatáskájából, Tormay Cécile Bujdosó könyv című művét, amit elmondása szerint a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adtak át neki pár hónappal ezelőtt.
A kötetet Szegedi Csanád szemetesében találták, de mivel nem tudták azonosítani a szerzőt, felkeresték Kerényit, akiről azt hallották, hogy ért a magyar irodalomhoz.
A kötetben mind Szegedi, mind Kerényi megjelölték a számukra fontos részeket, Szegedi piros, Kerényi fekete toll segítségével.
Mel abban kérte segítségemet, hogy fordítsam le neki ezeket a részleteket, és beszélgessünk el kicsit róluk.
Az alábbiakban az általunk legfontosabb részleteket közlöm, illetve egy rövid kis szótárat, amit a Bujdosó könyv segítségével készítettünk, és ami segíthet felismerni és nevén nevezni a dolgokat.
„Túl a Dob utcán a Rombach utca tájékára értem. És a budapesti gettó zsivajogva nyüzsgött körülöttem.
Senki se szabta ki az özönlő zsidóságnak ezt a városrészét.
Elmúltak már azok az idők, mikor Buda és Pest területén nem hálhatott meg zsidó, nem lehetett saját neve alatt se háza, se üzlete.
Ötven év alatt birtokukba vették, a várost.”
„Rövid emlékezetű, új népek között az ős kelet utolsó fennmaradt népe a zsidó.
Biblikus hagyományok hordozója, soká hurcolt roppant átkozódások megvalósulásának a sóvárgója.
Hol megvetett, hol félelmes, örök idegen.
Hívatlan jön és nem megy, hogyha küldik.
Szétszóródik és mégis összetart... Belefészkel az országok testesébe.
Tagadja a haza fogalmát és mégis van hazája, mely vele vándorol és vele telepszik meg.
Tagadja a többi népek Isten fogalmát, míg maga mindenütt újra építi templomát.
Jeruzsálem ledőlt falait siratja és húzza a falakat láthatatlanul maga után.
Elszigeteltségét panaszolja és titokzatos csatornarendszerrel köti össze végtelen városát, mellyel már beépítette jóformán az egész világot.”
„Az emberiség olykor évszázadokra megfeledkezik a zsidó nép terveiről és hatalmáról.
Az egyiptomi végzet, Kánaán sorsa, Róma feloszlása, Bizánc vallási villongásai, Spanyolország süllyedése... oly messze van.
És messze vannak a nagy zsidóüldözések is, melyek következetesen akkor lobbantak fel, ha a júdeai nép túl vakmerően nyújtotta ki a kezét.
A feleszmélés bosszúja: az üldözés, mindig rövid ideig tartott.
A zsidóság a balsiker után sebesen tűnt vissza a homályba és mákonyport hintett a népek szemébe, hogy nemzedékekre megvakuljanak és ne emlékezzenek.”
„Károlyi forradalmát majdnem kizárólag zsidók csinálták.”
„Elfoglalnak minden szabad helyet. A kormányban ma kimondottan három, - ténylegesen öt zsidó miniszter ül.
Garami, Jászi, Kunfi, Szende és Diener-Dénes kezében van a kereskedelmi, a nemzetiségi, a népjóléti és munkásügyi, a pénzügyi és a külügyi tárca.
A belügyminiszteri rendőri főosztály révén az ő hatalmukban van a rendőrség és a politikai nyomozóosztály is, melynek élére hirtelen kineveztettek egy Szilárd-Singer és egy Német-Deutsch nevezetű egyént, - a rendőrség felbujtói.
A hadügyminiszter jobb keze egy zsidó fényképészsegéd: Vágó Jenő, alias Wilhelm Jakab forradalmár.
A sajtóosztály főnöke: Simonyi Henry, illetve Steiner Hersch, a sajtó-kormánybiztos: Göndör Ferenc, illetve Krausz Náthán.
Javarészt zsidók a Nemzeti Tanácstagjai is.
Zsidó a városparancsnok, a katonatanács kormánybiztosa, a munkástanács vezetősége; kizárólagosan zsidó Károlyi Mihály tanácsadói és túlnyomóan zsidók azok is, akikkel tegnap éjjel csakugyan útra kelt a balkáni front parancsnokához, Franchet d'Esperay francia tábornokhoz, Belgrád felé.”
„Egyelőre Károlyi az ideiglenes hadügyminiszter, de látni való, hogy mögötte a szociáldemokrata Böhm Vilmos, a kis zsidó villanyszerelő áll, aki nem rég a vezetékeket és az írógépeket javítgatta a minisztériumban.”
„A védelemre fegyverkező nép közé pedig agitátorok lopakodnak: pesti zsidók, akik lázítanak és fosztogatásra izgatnak.”
„Mint egy régi megegyezésben, hangtalan parancsszóra a munkásszervezetek zsidó vezérei, a munkáspénztárak zsidó alkalmazottai, magukhoz sikkasztották a vezetést.
Ismerték a jelszavakat, melyekkel ma a tömegekre hatni lehet, összeköttetésben voltak a budapesti lázadókkal.”
„A zsidó faj ereje és szerencsétlensége, hogy sohase csodálkozik semmi felett és nem hisz abban, amit tesz.
Képzeletemben ekkor már világosan láttam a termet, melyben egykor Tisza István; a nagy kormányos nemes alakja küzdött annyi tomboló viharban, és felrémlettek hirtelen azok is, akik csak az ő holttestén át juthattak be oda.
Tetemrehívásra mentek.
Nem tudták és mégis tetemrehívásra mentek.
És szavuk nyomán ki serkent a vér az ország tátongó sebeiből és ki serkent a megaludt vér a geszti sírboltban is.
Ahogy felvonultak, a vörös drapériák előtt, kirajzolódtak a vörösön az arcok.
„Egy dagadt szemű, puha nagy varangy, egy szimatoló dögkeselyű, egy kéjgyilkos, egy fekete hiéna.
Hideg, alattomos emberkínzók, terheltek, vérdühben fertőzök, szadikus degeneráltak, hatalmi tébolytól püffedt arcok, félhülyék és egész gonosztevők, szinte elevenen feloszló koponyák.
Mintha fegyházakból és tébolydákból jöttek volna elő.
A népbiztosok.”
„A budapesti zsidó irodalom vezérírója, Bródy Sándor, az ,,Az Est" című lapba ma cikket írt a német császárról...”
„Kajánul gonosz idióták ezek az emberek, akiknek vezére írónak vallja magát, de megöli Magyarországon az irodalmat.
Lukács-Löwinger György, a nagyfejű kis zsidó filozófus, milliomos bankár fia, feleségének, a bolsevista Gontscharoff-Goldberger Helénnek befolyása alatt, proletár apostol lett.”
„A rabbinusok fiának: Karl Marxnak, eredeti nevén: Mardochajnak kommunista kiáltványa pedig a zsidó világuralom programja.
Ha megvalósul, elpusztul Magyarország és utána az emberiség kultúrája.”
„A héber nép története, az Ószövetség, a Talmud és a világ különböző nyelvein megírt zsidó irodalom és minden, ami a júdeai néptől származik, túláradó érzékiség.
A kegyetlenség pedig az érzékiségből meri fantáziáját és energiáit.”
„A zsidó faj rövidlátó, ha visszafelé néz, ezért hagyja ki számításából a múltat, de távolba látó, ha előre néz és ezért szimatolja ki a jövőt.”
„Az ellenforradalom nem a kapitalisták harca a proletariátus ellen, de a magyar nemzet harca egy idegen faj ellen.
Áldozatai nem bankárok és kapitalisták, de a szegény magyar középosztály, az éhező értelmiség, tengődő iparosok, nyomorgó tisztek, napszámosok, földművesek, diákok, hivatalnokok, mesterlegények és hóhérai nem proletárok, hanem Szamuellyek, Pogány Józsefek, Lukács Györgyök és Kun Bélák.”
„Aztán eljött a kor, mely kedvezett nekik. A XIX. század új szobrot emelt az arany borjúnak.
Az arany a zsidóságé lett és ez lett az első beteljesülés.
A kürtök és trombiták, melyek egykor fegyverek nélkül ledöntötték Jericho falait, életre keltek újra.
És idegenek megépítették kőfalait és királyok szolgáltak néki... de a birodalomnak rabszolgái és hadseregei még nem voltak.
A zsidóság új prófétái ekkor kisajátították lánglelkű, nagy emberbarátok évszázados gondolatát a szocializmust.
Megsemmisítették benne az ideált, helyébe tették a materializmust, megfojtották benne a szeretetet, helyébe tették az irigységet és az osztálygyűlöletet és - megteremtették birodalmuk népét és katonaságát a - proletárt”.
„A diktatúra a magántulajdon megsemmisítése után is megóvja a zsidó nemzeti vagyont.
Az uralkodó faj megvédi a maga fajtestvéreit, míg a mi elnyomott fajunk idegenek parancsára pusztítja saját nemzeti vagyonát.”
„1944. április 21-én, pénteken egy lovaskocsi gördült be a kertbe két rendőr kíséretében és két tisztviselővel a városházáról.
Jól ismertük őket.
Utasították anyát, hogy minden értékünket pakolja ki, melyekről ők gondoskodni fognak.
Kizárólag könnyű poggyászra lesz szükség, csak annyira, amit könnyen tudunk vinni” - így emlékezett deportálásukra a családjával Újfehértóról elhurcolt Göndör Ferenc 1984-ben megjelent, A-6171 című könyvében.
Ő és testvére, Katalin emlékére, valamint a holokauszt helyi áldozatai előtt tisztelegve avatták fel az első botlatóköveket csütörtök délután.
Az ünnepségen - amit az Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesület szervezett - Göndör Ferenc gyermekei is részt vettek, dr. Eli Göndör Svédországból, Eva Shabtayt pedig Izraelből érkezett az eseményre.
Kézzel fogható történelem- A múlt feltárása mindannyiunknak kötelessége, így az újfehértói zsidóság történetének megismerése is.
Ebben hatalmas szerepet vállal Suhajné Szoka Margit, az egyesület elnöke, akinek köszönhetően magyar nyelven olvashatjuk Göndör Ferenc emlékiratait - mondta dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő.
Hozzátette: a térségben több nagyobb zsidó közösség élt, akiknek emléke szintén nem merülhet feledésbe.
Dr. Hosszú József, Újfehértó polgármestere hangsúlyozta: a botlatókövek emléket állítanak mindazoknak, akik odavesztek a II. világháborúban, akiket vallásuk, származásuk miatt üldöztek.
A mindennapokban teszik láthatóvá és kézzel foghatóvá a történelmet.
- Tizenhárom éves lehettem, amikor apám mesélni kezdett az életéről.
Újfehértót úgy jellemezte, mint reménytelen szerelmét: szerette, de ez a szeretet viszonzatlan maradt.
Apám egyrészt csalódott volt az iskolában tapasztalt antiszemitizmus miatt, másrészt tele volt szeretettel faluja iránt, ahol boldog gyerekkorát töltötte.
Szerette volna, ha együtt ellátogatunk szülőföldjére - idézte fel dr. Eli Göndör, aki 1993-ban járt édesapjával Újfehértón.
- Megmutatta a házat, ahol gyerekkorát töltötte.
Az utazás alatt végig szenvedélyesen és szívmelengetően mesélte történeteit.
Világossá vált számomra, hogy a gyermekkori Újfehértót még tisztán őrzi szívében.
Utazásunk végén megmutatta apja, dr. Göndör Lajos és húga, Éva sírját a zsidó temetőben.
„Amikor már nem leszek, neked kell őrizni az emléküket” - mondta útban hazafelé.
Abban is gyökeresen egyetértünk, hogy a hallgatásnak és a történetek lejegyzésének közvetítői mindenképp hozzásegítenek a közösség emlékezéséhez.
- A legsúlyosabb veszteségeket a vidéki zsidóság szenvedte el, teljes közösségeket irtottak ki, ahol pedig voltak túlélők, akiknek lelkén örök sebeket ütött a holokauszt, a háború után kénytelenek voltak megszüntetni a hitközséget, mert kevesen voltak a fenntartásához - ismertette Somos Péter újságíró, megjegyezve: ez történt Újfehértón is.
1954. június 2-án jelentette a New York Times Göndör Ferenc halálhírét.
Az amerikai-magyar újságírás jelentős, talán legbefolyásosabb alakját veszítette el.
A hetilap először kizárólag magyarul jelent meg Amerikában, később gyakran közölt angol nyelvű cikkeket is.
1885-ben Bihardiószegen, egy piciny Bihar megyei faluban született Krausz Náthán néven.
Nagyváradon diák az ottani tanítóképzőben, megismeri Ady Endrét is, és hamarosan a helyi Nagyváradi Napló és a Szabadság c. lapokban publikál.
1911-ben Göndörre magyarosítja nevét, Kaposvárra költözik, ott újságíróként hírnevet szerez magának.
A fiatal, jótollú és szenvedélyes újságíró szakszervezeti vezető is, majd a Tanácsköztársaság sajtódirektóriumának elnöke.
Ez azért meglepő, mert Göndör mindig is antikommunista volt és súlyos kritikával illette a Tanácsköztársaságot is.
Hamarosan a Kommün funkcionáriusai elől is menekülnie kell, majd néhány hónappal később már a Horthy rezsim fehérterrorja üldözi.
“Élete kockáztatásával ököllel mert szembeszállni a vörös terrorral, és most bujkálnia kell a fehér igazságszolgáltatás elől? A fehérterror elől Bécsbe szökik, arra számítva, hogy hamarosan visszatérhet Budapestre.
Göndör és köre először támogatja Károlyi Mihályt.
Később, már Amerikában közel kerül Horthy bizalmasához, gróf Széchenyi László nagykövethez, és szóba kerül az is, hogy visszatér Budapestre.
Göndör ugyanis elkötelezett antifasiszta és lapja, mint ahogyan az 1930-as években az amerikai magyarok döntő többsége is, Franklin Delano Roosevelt elnököt támogatja.
A második világháború után Göndör lapja leleplezi az Amerikába „beszivárgó” egykori Horthystákat és nyilasokat, akik válaszul, antiszemita hadjáratot indítanak ellene, és “zsidó brigantinak” nevezik.
A szélsőségeseket, akik a magyar fasizmussal vagy kommunizmussal szimpatizáltak, szigorúan bírálta és lapjában is kiközösítette.
Nem meglepően, a második világháború után csak rövid ideig támogatta az antifasiszta magyar kormányt.
A nekrológok szerint a magyar sajtó “egyedülálló, pótolhatatlan figurája” volt, aki mindig kiállt “az okos, emberséges és becsületes dolgokért.”
Azt írták: “Nem lehet elképzelni New Yorkot Göndör Ferenc nélkül.
Ezen sorok írója reméli, hogy Göndör gazdag közírói munkásságát végre Budapesten is elkezdik kutatni.
Érdemes lenne politikai tárgyú amerikai cikkét újra megjelentetni.
Gondolatai ma is időszerűek.
A világ népei közül talán a zsidósággal kapcsolatosan él a köztudatban a legtöbb sztereotípia az ismertetőjelek terén.
Én a mai napig nem tudom megállapítani, hogy ki zsidó, és ki nem, pedig állítólag elvárható lenne, ha már ott figyel a hámsza a nyakamban.
Annyi azonban biztos, hogy azok között, akiknek tudható az úgynevezett származása - például azért, mert a világ legtermészetesebb dolgaként felvállalják azt -, éppúgy akad mindenféle ember, mint bárhol máshol, és itt nem a tipizálási kényszerben szenvedők által meghatározott külső jegyekre gondolok.
„Másfelől láttam a sok elnyomást a nap alatt: az elnyomottak könnyeit, és hogy nincs, aki vigasztalná őket; elnyomóik részéről az erőszakot, és hogy nincs, aki vigasztalná őket.” Kohelet - Prédikátor könyve, 4.
Ezt az idézetet Göndör Ferenc A-6171 című könyve elé, amelynek magyar fordítása tavaly év végén jelent meg az Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesület kiadásában.
A könyv szerkesztője és fordítója Suhajné Szoka Margit, az egyesület elnöke.
Az Újfehértón már évek óta áprilisban megtartott holokauszt megemlékezés a járványhelyzet miatt a tavalyihoz hasonlóan az idén is elmaradt, így az annak alkalmából tervezett nyilvános könyvbemutató is.
Minden zsidó családnak vannak történetei „abból” a korból.
Ezeknek a történeteknek a többsége tele van kitaszítottsággal, üldöztetéssel, szenvedéssel és halállal.
Arra nem mindenki volt képes, hogy akár csak szóban elbeszélje, nemhogy leírja ezeket a történeteket.
Az én szüleim gyerekkorában szinte semmit nem mondtak az átéltekről, és hogy ennek az elhallgatásnak mik az okai azt pszichológusok vizsgálták.
Szerepe volt benne a szégyennek - nehezen érthető, de ismert dolog, hogy az áldozat és nem az elkövető érez szégyent a történtek miatt.
Aztán az is közrejátszott az elhallgatásban, hogy meg akartak óvni minket a nyomasztó történetektől.
Nicht vor dem kind - hallottuk sokszor ezt a jiddis mondatot: ne a gyerek előtt…
Köszönet jár nekik azért, mert nem akarták elültetni bennünk a félelmet, mert szép gyermekkort akartak számunkra biztosítani; köszönet jár a hallgatásukért.
És nem kisebb köszönetet érdemel Göndör Ferenc és azok, akik hozzá hasonlóan leírták történetüket, hogy megörökítsék azokat számunkra, mindenki számára.
Írhatnám, hogy el tudom képzelni, milyen nehéz lehetett írni a megaláztatásokról, a szörnyűségekről, de ez csak üres szólam lenne, mert valójában nem tudom elképzelni én sem, akinek a családjából tizenhárman vesztek oda.
Göndör Ferenc története a békés, idilli Újfehértón kezdődik, ahol - ahogy a szerző írja - „néhány ember zsidó volt, mások nem - ez ilyen egyszerű volt”.
Valóban egyszerű lehetett, ezt hallottam a szüleimtől is.
Anyám mesélte, hogy a barátnőivel elkísérték egymást a hittanóráikra, és ebben senki nem talált kivetnivalót, beleértve a papot és a rabbit.
Aztán valami elrontotta és lassan szétzilálta ezt az egyszerű, magától értetődő világot, amelyben a zsidó lakosoknak a többiekkel egyenrangú helye volt.
Rendeletek születtek a zsidók ellen, akik először nem is értették, el sem hitték, hogy velük ilyesmi megtörténhet.
Mint ahogy a könyv egyik szereplője, Edna Lengyelországban munkaszolgálatot teljesítő apjának sem hittek.
„Úgy hiszem, meg fog őrülni - mondta a lánya -, nem tud különbséget tenni a képzelet és a valóság között.”
Pedig nem ő volt beteg, hanem az a kor, és ez hamarosan bebizonyosodott.
Mindez persze fokozatosan történt, de rövidesen érezhetővé vált a zsidó gyerekek számára is, akik egyre több megaláztatást szenvedtek el tanáraiktól és társaiktól egyaránt.
Voltak akkoriban „igazi” magyarok és voltak zsidók, akik katonai kiképzés helyett földmunkán vettek részt.
A korlátozó rendeletek és törvények egye sokasodtak, lassan elmaradtak a nem zsidó barátok részben félelemből, részben utálkozásból.
Mit ad ehhez hozzá Göndör Ferenc elbeszélése, aki 1944-ben 16 éves volt, mikor elhurcolták otthonából családjával együtt?
Az özvegy édesanyjához végteleneg ragaszkodó gyerek portréját, a hitét a legnagyobb szenvedések közepette is őrző és vállaló ember alakját, aki segít sorstársain és akin segítenek, aki, bármilyen csapás érje, a pusztító gyűlölet közepette sem képes gyűlölni.
Másfelől látunk olyan személyeket, akik a történetben a túlélésért is harcoltak, és akiknek emléke a mai napig él.
- A településen a holokauszt idején több mint 1300 fős izraelita közösség élt.
Napjainkban egykori lakóházaikról kevés emlék él a helyi köztudatban.
Cél a ma még álló épületek, egykori tulajdonosaik történetének megismerése, botlatókő letételével a zsidó múlt iránti tisztelet kifejezése.
Kiállítások és konferenciák szervezése, kiadványok írása, szerkesztése, megjelentetése.
