A kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, Korpa Tamás, köteteiben különleges módon közelít a természethez és az emberi léthez. A "A lombhullásról egy júliusi tölggyel" című verseskötetében a költő arra vállalkozik, hogy megszólaltassa azt, ami a szavak hatóterén túl létezik, és hogy az emberi szemlélőt belefesse a tájba.
A természet megszólítása, a szavak megtalálása az érzékeltetéshez, ez Korpa Tamás költészetének egyik központi kihívása. Ahogy Láng Zsolt fogalmaz, "a fák beleszövik magukat az idegen térbe. De akkor az már nem idegen. Ez egy újfajta tájérzékelés." Ez a szemléletmód eltér a hagyományos tájleírásoktól, ahol a táj csupán díszlete az emberi történeteknek. Korpánál a szemlélő szövődik bele a tájba, ami a nyelvhasználatában is megmutatkozik: "Úgy látom magam előtt az ő nyelvét, mint itt előttem a fészer melletti diófát: be van erezve általa a kék ég, a fészer teteje, a mohás kerti rézsű."
Tamás Dénes kiemeli, hogy Korpa Tamás kötetének legnagyobb téte éppen ennek a szövődésnek az ábrázolása. "Itt az emberi és a nem-emberi nincs szétválasztódva. A természet nincs egy romantikus magaslatra emelve, amit csak homályos metaforáinkkal tudunk felérni, felfele lődözve." A versekben a természet nem passzív szemlélő tárgya, hanem "megtörténő, cselekvő tájrész, fa, patak". Ez a történés azonban emberre utal, "örökös fordításra".
A kötet verseiben a természet állapota egyszerre mutatkozik erőteljesnek és sérülékenynek. Az orgona példája, amely "hordalékos, köves talajon" is megnő, azt sugallja, hogy a természet képes alkalmazkodni és virágozni még nehéz körülmények között is. Ugyanakkor Korpa Tamás olyan szavakat is képes egymás mellé tenni, mint a "smirgli" és a "pulzus", vagy "karamboloztatni" a lejtőket, "szenilitással" megvádolni a tófelszínt, ami azt jelzi, hogy a természet is hordoz magában sérülékenységet, "nem emberi brutalitást".
A versek olvasása nem mindig könnyű. Tamás Dénes bevallja, hogy "nagyon meg kellett küzdenem velük. Merészségük számos esetben átugorhatatlan képzettársításokat, követhetetlen gondolati szökkenéseket eredményezett". A kisbetűkkel kezdődő mondatok és a pontok használata eleinte megakasztják az olvasót, de rájövünk, hogy ezek a formai megoldások lassításra, elmélyült olvasásra ösztönöznek: "Nagyon lassan kell olvasni Korpa Tamás verseit".
A kötet egységessége meglepő. Láng Zsolt úgy fogalmaz, mintha "ez itt egy nászút története, vagyis emléke, amikor újragondoljuk az egész létet." A versek hangulata és "történetük" magával ragadja az olvasót, a töredékességük pedig nem akaszt meg, hanem éppen ellenkezőleg, izgalmassá teszi az élményt.
A versekben a természet és az ember kapcsolata folyamatosan újragondolódik. Azt olvashatjuk ki a költészetből, hogy a természet nem csupán külső környezetünk, hanem szerves része saját létezésünknek. "Egy fa saját magunk kiterjesztése, gondolhatjuk, miközben ez a saját nem emberi." A kötet figyelmeztetése, hogy "beszélsz és lemaradsz", arra utal, hogy a cselekvés, az elmélyült szemlélődés fontosabb, mint a szavak puszta halmozása.
Korpa Tamás költészete egyedi és megkapó. A természet hangjait és az emberi lélek mélységeit egyaránt megszólaltatja, és arra ösztönöz, hogy mi magunk is szövődjünk bele a tájba, fedezzük fel a természetben saját magunkat és az élet örök körforgását.
A kötet versei konkrét tájegységeket és földrajzi koordinátákat is megneveznek, ami arra utal, hogy a költő számára a természet nem csupán absztrakt fogalom, hanem valós, megtapasztalható entitás. Ez a fajta "földhöz kötöttség" teszi a versek üzenetét még erőteljesebbé.
A természet "magába forduló" jellege, amit a kötet sugall, arra késztet minket, hogy lassítsunk, és megpróbáljunk lépést tartani a természet ritmusával. Ez a lassulás, bár ellenállást válthat ki belőlünk, elengedhetetlen a mélyebb megértéshez.
Lanczkor Gáborral Térey János és Korpa Tamás beszélget
A versekben megjelenő emberi és nem-emberi világ szoros összefonódása arra is utal, hogy a természet nem egy romantikus távlat, hanem "megtörténő, cselekvő tájrész". Ez a szemléletmód megkérdőjelezi az emberi történetek elsődlegességét, és a természet saját "történéseit" helyezi előtérbe.
A "Korpa-szótár" ötlete, amit Láng Zsolt említ, jól illusztrálja, hogy a költő milyen gazdag és egyedi szókinccsel rendelkezik, hogyan képes új jelentéseket adni a már ismert szavaknak, és hogyan teremt új kapcsolatokat közöttük.
A kötetben megjelenő "nem emberi brutalitás" és a "viszonyulás segélykiáltásai" arra utalnak, hogy az emberi tevékenységnek következményei vannak a természetre nézve, és ez a következmény közös felelősségünk.
A versek olvasásakor a töredezettség és a szinte feltörhetetlen személyesség érzete jelenik meg, ami a kortárs költészet egyik jellemzője. Ez a fajta személyesség azonban nem elszigetelődik, hanem éppen a természettel való szoros kapcsolat révén válik egyetemes érvényűvé.
Korpa Tamás költészete egyfajta "nászút" a lét megértéséhez, egy lehetőség arra, hogy újragondoljuk a világot és a benne elfoglalt helyünket. A versekben a szavak "semmiből érkező" ereje mutatkozik meg, és arra ösztönöznek, hogy mi magunk is megfigyeljük és megörökítsük a minket körülvevő világot.
tags: #gyujtopont #korpa #tamas