Haj ki kisze ki kisze gyujj be sodar gombocke: a kisze hagyománya és meséje

A kisze nem más, mint egy leányruhába öltöztetett szalmabábu, ami a telet, betegséget, és a böjtöt is jelképezte.

„Egy hosszú rúd végére szalmabábut tesznek, azt leányruhába öltöztetik, kiviszik a faluból.

Ott leveszik róla a ruhát, s elégetik, vagy vízbe dobják.

A kiszézéshez különböző hiedelmek is kötődtek.

Vigyáztak, hogy a báb menet közben ne forduljon meg, nehogy visszájára forduljon minden.

Bolha, tetű mind lehulljon, dög, kolera itt maradjon!

A kiszehajtás után a patakparton a leányok letört fűzfaágakra szalagokat kötöttek, s énekszóval hozták be a tavaszt a faluba, jártak házról házra.

A háznál a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról.

A villőfa mérete és díszítése szinte falvanként változott.

Virágvasárnap (Húsvét előtti vasárnap) az eladósorú lányok szalagokkal díszített kaput készítettek és felpántlikázott nagy zöld ággal, énekelve mentek végig a falu utcáin.

A kaput a hívogatók tartották, a hosszú sor végén pedig a csalogatók álltak.

Haj, ki kisze, haj!

Haj, ki kisze, haj!

Jégből volt a palotája, jég a szekrénye, a ruhája, még az ennivalója is jégből volt.

A kedve mindig fagyos volt, így aztán birodalmában nem nevetett senki, dalolni sem volt kedve senkinek.

Abban az évben még a szokásosnál is hidegebb volt a tél, és még a hosszúnál is hosszabb ideig tartott.

A süvítő szél befurakodott a kabát alá, pirosra csípte a gyerekek orrát, de még Bundi kutya hegyes fülét is megcakkozta.

A madarak összebújtak egymással, nem volt kedvük énekelni.

Sokan megbetegedtek a zimankós hidegben.

Volt, akinek a torka fájt, mások köhögtek és tüsszögtek nagyokat.

Csend volt a jégbirodalomban, nagy csend és sötétség.

Csak egy valaki élvezte a hosszú hideget, Dér Janó, a jégmanó, aki a csillogó jégpalotájában járkált fel s alá naphosszat.

Egyik nap azonban váratlanul megtört a csend.

Édes dallam suhant át a fák dermedt ágai között.

- Hallottátok? - Az lehetetlen!

Dér Janó birodalmába senki sem teheti be a lábát engedély nélkül, különösen nem a tavasztündér!

Tavasztündért azonban nem lehetett megállítani!

A hóvirág óvatosan kidugta a fejét a hótakaró alól.

Szinte észrevétlen volt, hiszen fehér színe beleolvadt a környezetébe.

Körülnézett és belevacogott a látottakba.

Mindenütt hó és jég, a levegő szürkéllett a füstös ködtől.

Egy éhes veréb épp mellette szállt le, elhullott magot keresgélni.

- Helló-belló verebecske! - Ki szólít engem itt, ahol még a madár se jár - rajtam kívül persze?

- Hóvirág vagyok!

- Ó, de szép vagy!

- Pszt!

Csak csendesen!

- Mi? Miszebábot? Milyen miszebábot?

- Nem Misze, hanem KISZE, vagy kici, kiszőce, kicevice, de hívhatod banyabábnak is, ahogy tetszik!

- Öltöztessetek fel egy szalmabábot és aggassatok rá minden rosszat, amitől szeretnétek megszabadulni: hideget, sötétséget, betegséget, rontást.

- És akkor megszabadulunk minden rossztól?

- Bizony!

És jöhet végre a tavasztündér, hozhatja a meleget, a világosságot, az egészséget és a jókedvet!

- Nagyszerű!

- Várj! A lényeg még hátravan!

Varázsigét is kell mondani hozzá, mert anélkül nem ér semmit!

- Ezt ni! Jól elfüstöljön!

A betegség tűnjön!

- Rendben. Igyekszem megjegyezni.

Segítsétek gyerekek!

- Köszönöm a segítséget!

Megyek, elújságolom a jó hírt a tavasztündérnek!

- Gyerekek, addig készítsétek el kiszebábot!

Mire elűzitek a rosszat, a tavasztündér is ideér!

- Ügyesek legyetek!

A viszont látásra, hamarosan!

kisze népszokas képe

A tavasz első virágai - Mese a természetről, gyerekeknek

tags: #haj #ki #kisze #ki #kisze #gyujj