A kisze nem más, mint egy leányruhába öltöztetett szalmabábu, ami a telet, betegséget, és a böjtöt is jelképezte. „Egy hosszú rúd végére szalmabábut tesznek, azt leányruhába öltöztetik, kiviszik a faluból. Ott leveszik róla a ruhát, s elégetik, vagy vízbe dobják. A kiszézéshez különböző hiedelmek is kötődtek. Vigyáztak, hogy a báb menet közben ne forduljon meg, nehogy visszájára forduljon minden. Bolha, tetű mind lehulljon, dög, kolera itt maradjon!”
A kiszehajtás után a patakparton a leányok letört fűzfaágakra szalagokat kötöttek, s énekszóval hozták be a tavaszt a faluba, jártak házról házra. A háznál a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról. A villőfa mérete és díszítése szinte falvanként változott. Virágvasárnap (Húsvét előtti vasárnap) az eladósorú lányok szalagokkal díszített kaput készítettek és felpántlikázott nagy zöld ággal, énekelve mentek végig a falu utcáin. A kaput a hívogatók tartották, a hosszú sor végén pedig a csalogatók álltak. Haj, ki kisze, haj! Haj, ki kisze, haj!
Jégből volt a palotája, jég a szekrénye, a ruhája, még az ennivalója is jégből volt. A kedve mindig fagyos volt, így aztán birodalmában nem nevetett senki, dalolni sem volt kedve senkinek. Abban az évben még a szokásosnál is hidegebb volt a tél, és még a hosszúnál is hosszabb ideig tartott. A süvítő szél befurakodott a kabát alá, pirosra csípte a gyerekek orrát, de még Bundi kutya hegyes fülét is megcakkozta. A madarak összebújtak egymással, nem volt kedvük énekelni. Sokan megbetegedtek a zimankós hidegben. Volt, akinek a torka fájt, mások köhögtek és tüsszögtek nagyokat. Csend volt a jégbirodalomban, nagy csend és sötétség. Csak egy valaki élvezte a hosszú hideget, Dér Janó, a jégmanó, aki a csillogó jégpalotájában járkált fel s alá naphosszat.
Egyik nap azonban váratlanul megtört a csend. Édes dallam suhant át a fák dermedt ágai között. - Hallottátok? - Az lehetetlen! Dér Janó birodalmába senki sem teheti be a lábát engedély nélkül, különösen nem a tavasztündér! Tavasztündért azonban nem lehetett megállítani! A hóvirág óvatosan kidugta a fejét a hótakaró alól. Szinte észrevétlen volt, hiszen fehér színe beleolvadt a környezetébe. Körülnézett és belevacogott a látottakba. Mindenütt hó és jég, a levegő szürkéllett a füstös ködtől. Egy éhes veréb épp mellette szállt le, elhullott magot keresgélni. - Helló-belló verebecske! - Ki szólít engem itt, ahol még a madár se jár - rajtam kívül persze? - Hóvirág vagyok! - Ó, de szép vagy! - Pszt! Csak csendesen! - Mi? Misze-bábot? Milyen miszebábot? - Nem Misze, hanem KISZE, vagy kici, kiszőce, kicevice, de hívhatod banyabábnak is, ahogy tetszik! - Öltöztessetek fel egy szalmabábot és aggassatok rá minden rosszat, amitől szeretnétek megszabadulni: hideget, sötétséget, betegséget, rontást. - És akkor megszabadulunk minden rossztól? - Bizony! És jöhet végre a tavasztündér, hozhatja a meleget, a világosságot, az egészséget és a jókedvet! Már nagyon várjuk! - Nagyszerű! - Várj! A lényeg még hátravan! Varázsigét is kell mondani hozzá, mert anélkül nem ér semmit! - Ezt ni! Jól elfüstöljön! A betegség tűnjön! - Rendben. Igyekszem megjegyezni. Segítsetek gyerekek! - Köszönöm a segítséget! Megyek, elújságolom a jó hírt a tavasztündérnek! - Gyerekek, addig készítsétek el kiszebábot! Mire elűzitek a rosszat, a tavasztündér is ideér! - Ügyesek legyetek! A viszont látásra, hamarosan!
Sikeresen űzték a telet a Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola kisdiákjai február utolsó péntekén. A vízkeresztől hamvazó szerdáig vagy húshagyó keddig tartó báli időszakot az elcsendesülés, böjti időszak követi a hitvilág szerint, egészen a húsvétot megelőző virágvasárnapig. Ehhez az ünnepkörhöz tartozik a Magyarországon ismert Busójárás és Kisze báb égetés, mellyel jelképesen elűzik a telet és a betegségeket. A Mikepércsen hagyománnyá vált népszokást már ismerik, megszokták a falu utcáin, és messziről üdvözlik a felvonuló sokadalmat.

Hagyomány és közösségi szerep
A kisze esemény nem csupán szórakozás: összetartó erő, amely megőrizte a község hagyományait, és rövid időre összegyűjtötte a helyieket. A tél elűzése mellett a betegség és a rosszindulat távozását is jelképezte, így a közösség együttőszevetésében kapott jelentőséget. A kapuk díszítése, a fűzfaágak és a leányok énekével kísért menet mind-mind a tavasz érkezését és a megújulást ígérték.
Az ünnepi időszakhoz kapcsolódóan megemlítendő a busójárás és a kisze báb égetés hagyománya, amely hazánkban több helyen ismert. A Mikepércsen élő közösségben pedig évről évre visszatér a felvonulás, amely a falu utcáin vonul, és a lakosok örömmel fogadják a látványt.
Időrend és releváns részletek
- Szél, hideg és betegségek elleni védelmi hiedelmek a telet jelképező kisze köré.
- A kisze felkészítése és a helyszínek kiválasztása a falu határán vagy a templom környékén.
- A kisze közösségi éneklése és a patakparton történő visszavitele a tavasz hírnőinek.
- A tavasztündér metaforája, amely a melegséget, világosságot és egészséget hozza magával.
- A hagyomány évköre a böjti időszakkal és a virágvasárnapi ünnepléssel együtt.
Vizuális anyag és források
A történet részletei és a szokás leírása a falusi hagyományok átörökítését és közösségi összetartását illusztrálják, ahogyan a gyerekek és idősek közösen vesznek részt a kisze elkészítésében és a menetben.