Sok szülő kétségbeesetten szembesül azzal a ténnyel, hogy gyermekének haja hullani kezd. Ez a probléma sokszor már kisgyermek korban megmutatkozik, a szülők pedig tehetetlenül szemlélik a lefolyását és elhatalmasodását, főképpen azért, mert minden elvégzett vizsgálat negatív eredményt mutat, tehát szervi oka sem fellelhető.
Az alopecia szó eredete az ókori görög nyelv szerint „róka betegséget” jelent, utalva ezzel a ragadozóknál évente kétszer lezajló vedlés folyamatára. Az areata jelentése: foltokban vagy kör alakban megjelenő. Az alopecia areata jellegzetes tünete a hajas fejbőrön, vagy a szőrzeten, különféle nagyságú, kör alakú foltokban jelentkező kopaszság. A foltos hajhullás az Egyesült Államokban megközelítőleg 6,5 millió embert érint, korra és nemre való tekintet nélkül bárkinél jelentkezhet. A tünetek rendszerint hirtelen, egyik napról a másikra alakulnak ki. A betegség a hajas fejbőr mellett a szemöldökön és az arcszőrzeten is jelentkezhet: bizonyos területeken a szőr kihullik.
A betegség hátterében autoimmun folyamat zajlik, vagyis az immunrendszer a kórokozók helyett a szervezet saját sejtjeit támadja meg. Az alopecia areata esetében a téves támadás a hajtüszők ellen irányul, ez okozza a hajszálak elvesztését. A betegség kialakulásának pontos okai nem ismertek, az érintettek többségénél megfigyelhető azonban családi halmozódás: ötből egy érintettnél jellemzően a családban is előfordult a betegség.
A gyermekek hajhullásának típusai és okai
A gyermekek körében előforduló hajhullásnak számos oka lehet, a leggyakoribb a genetikai hajlamon alapuló autoimmun betegség, az alopecia areata. Ez a betegség sokszor már kisgyermek korban megmutatja magát, a szülők pedig tehetetlenül szemlélik a lefolyását és elhatalmasodását.
A Monilethrix alopecia-t a szakrendeléseken alopecia areata-nak diagnosztizálják, és a megszokott terápiás kezelésekre igen csekély reakciót mutat. Ennek a betegségnek különböző gyorsaságú a lefolyása és elterjedése, alanytól függően.
Kisgyermekeknél gyakori az ún. koszmó, amely főleg a tarkó részen alakul ki, de bárhol előfordulhat a hajas fejbőrön. A koszmó gombás eredetű, lisztszerű, vastag, porózus szerkezetű réteg, erősen elhatárolódik a körülötte lévő egészséges fejbőrtől. Letisztítás után vöröslő folt marad alatta, és a fehérlő réteg pár óra alatt újraképződik. Akár évekig is megmaradhat.
Egyes esetekben a hajhullás hátterében vírusos vagy bakteriális fertőzések, vitamin- és ásványianyag-hiány (különösen vas, cink és D-vitamin hiánya), hormonális problémák (pl. pajzsmirigy alulműködés), vagy akár stressz is állhat.
Ritkán, de autoimmun betegségek, mint például a lupusz vagy a pikkelysömör is okozhatnak hajhullást gyermekeknél.
Tünetek és diagnózis
Az alopecia areata jellegzetes tünete a hajas fejbőrön vagy a szőrzeten, különféle nagyságú, kör alakú foltokban jelentkező kopaszság. A foltos hajhullás során jól elhatárolt, kopasz foltok jelennek meg a hajban, de a testszőrzeten is jelentkezhetnek a tünetek. A betegek többségén néhány folt jelentkezik, súlyosabb esetben a haj teljes elvesztése is bekövetkezhet. Ritkán, de ez a folyamat a teljes test felületére is kiterjedhet.
A koszmó jellegzetes tünete a vastag, lisztszerű, pikkelyes réteg a fejbőrön, amely alatt vöröslő folt található. A réteg pár óra alatt újraképződik.
A diagnózis felállításához bőrgyógyász szakorvos felkeresése szükséges. A szakember megtekinti a fejbőrt, kikérdezi a szülőket a tünetek kezdetéről, lefolyásáról, és szükség esetén laboratóriumi vizsgálatokat rendel el a hajhullás okának felderítésére.

Kezelési lehetőségek
A kezelés mindig az alapoktól függ. Az alopecia areata esetében a terápia célja egyfelől a gyulladásos folyamatok mérséklése, a kezelés ezért rendszerint kortikoszteroidokkal, vagy egyéb immunszuppressziós szerekkel történik. A betegség megléte nem okozza a hajtüszők pusztulását, ezért ha eredményes a kezelés, a gyulladás csökkenését követheti a hajtüszők működését stimuláló terápia.
A betegek egy részénél, akiknél csak néhány folt jelent meg, néha spontán gyógyulás következik be és a tünetek nyom nélkül eltűnnek. Kisebb foltok esetén működik a szteroidos kezelés, és az orvosi körülmények között a kontrollált fényterápia is használhat bizonyos mértékben, mert „a kóros autoimmun folyamatokat UV-fénnyel vissza lehet valamennyi szorítani”.
Kiterjedt esetekben azonban a gyógyszeres kezeléstől várnak eredményt. Vannak ígéretesnek tűnő gyógyszeres lehetőségek, noha a kórkép terápiájában még nincs egységes, az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott kezelési protokoll. Bizonyos kezelések jelátviteli útvonalat blokkolnak a sejteken belül, gyulladáscsökkentő hatásúak, a hajfollikulusok (tüszők) őssejtjeinek osztódását eredményezik. Az ilyen terápiával kezelt betegek nagy százalékánál pár hónapon belül jelentős visszanövést észleltek.
Az olyan gyógyszerek, mint a ruxolitinib, bizonyos betegségekre már receptre felírhatók, de az alopecia areata esetében az alkalmazhatóságra, hatásosságra még nincs elég klinikai bizonyíték. Ilyenkor a kezelőorvos az egyes esetekben eljárhat úgy, hogy indikáción túli kérelmet, illetve egyedi méltányossági kérelmet nyújt be az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, valamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő felé, és akkor a hajhullással küzdő beteg hozzájuthat a készítményhez, amely egyébként a számára drága lenne.
Az átmeneti javulást ugyan el szoktak érni szteroidos injekciókkal (egyenesen a fejbőrbe), de ennek hatása múlandó, lelkileg, testileg méginkább meggyötri a beteget, a nem kívánt mellékhatásokról nem is beszélve. Az egyetlen esélyt a fejbőr megpuhítása és serkentése jelenti. A puha, rugalmas fejbőr nem töri le tőből a növekvő hajszálakat, a folyamatos serkentés hatására pedig tényleg növekszik az amúgy egészséges haj. Ennél a betegségnél a bőr változása okozza a legtöbb problémát, nem pedig a hajhagyma, amely sokszor még a legapróbb sorvadást sem mutatja.
A koszmó kezelésére javasoljuk az ORising Tricky baby sampon használatát, amely megelőzi az ilyen problémák kialakulását és erősíti a gyenge babahajat. Hoftalmikus szem gyulladáscsökkentő hatású a kék búzavirág hatóanyagnak köszönhetően így a sampon nem csípi a babák szemét és meggátolja hogy a klóros fürdővíz is akár ilyet tegyen.

A lézeres hajstimuláció mind az alopecia areata, mind az androgén alopecia esetében segítséget nyújthat, hiszen ezzel a kezeléssel a haj növekedése és a hajszálak állapota egyaránt egészséges, természetes állapotba kerülhet. Bármilyen alopeciáról is legyen szó, a lézeres kezeléssorozatot a fejbőr tisztításával kezdjük, így a szennyeződések, keratin lerakódások nem állnak az új hajszálak növekedésének útjába. Az új hajszálak lézeres stimulációja növekedési fázisba hozza és abban is tartja a hajszálakat, így azok képesek megerősödni és hosszúra nőni.
A régóta, 5 évnél hosszabb ideje fennálló hajhullás kezelése, illetve a hegesedéssel járó hajvesztés kezelése nem lehetséges, vagy nagyon kis mértékű eredménnyel számolhatunk ezekben az esetekben. Amennyiben időben elkezdjük a hajhullás kezelését, a lézeres hajterápiával elképesztő eredményeket tudunk elérni! A lézeres hajterápia alapvetően 10 alkalmas kezeléssorozat, azonban már 4-5 alkalom után látványos változás tapasztalható.
A lelki támogatás fontossága
A hajhullás nem csupán fizikai, hanem komoly lelki terhet is jelenthet a gyermekek és a szülők számára. A kopaszodással járó stigmák miatt a gyermekek társadalmi beilleszkedése nehézkessé válhat, hiszen gyakran elszenvedői a gúnyolódásnak és a kiközösítésnek. Fontos, hogy a szülők támogassák gyermeküket ebben a nehéz időszakban, és segítsenek nekik elfogadni önmagukat.
A fekete kendő viselése, vagy a paróka használata átmeneti megoldást jelenthet, de a teljes elfogadás és önbizalom növelése érdekében fontos, hogy a gyermekek megtanuljanak szembenézni a problémával és elfogadni a helyzetet. Sok esetben a gyermekek számára a paróka viselése nem kényelmes, és frusztrációt okozhat.
A Die Haarspender Egyesület például hajadományozással és parókakészíttetéssel segít a rászoruló gyermekeken. Az egyesület célja, hogy emberi hajból készült, természetes hatású parókákat biztosítson azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen okból elveszítették a hajukat. Ezek a parókák nemcsak esztétikai problémát oldanak meg, hanem jelentősen hozzájárulnak a gyermekek önbizalmának és életminőségének javításához.

Fontos, hogy a társadalom is nyitottabbá váljon a hajhullással küzdő gyermekekkel szemben, és elfogadóbb attitűddel viszonyuljon hozzájuk. A kopaszság nem szégyen, és nem szabad, hogy akadálya legyen a teljes élet megélésének.