A széna szárítással tartósított zöldtakarmány szerepe és jellemzői

A széna szárítással tartósított zöldtakarmány, amely magas vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt haszonállataink egyik legfontosabb - természetes és jóízű - téli takarmánya. Két fő típusát a réti és a szántóföldi szénafélék alkotják. Előbbiek között az első kaszálásból származó anyaszénát és a nyár folyamán újrasarjadzó növények második és harmadik kaszálásával nyert sarjúszénát különböztetjük meg. Szalmának a szemtermésükért termesztett növények cséplése után visszamaradó szárak és szárrészek összességét nevezzük, amelyet többek között takarmányozásra, alomnak és fűtésre is használnak. Két fő típusát a gabonaszalmák és a hüvelyesek szalmái alkotják.

A széna gazdasági és mezőgazdasági értékét több tényező határozza meg. A hosszabb tenyészidejű növények rostban gazdagabbak, de tápláló fehérjékben szegényebbek. A széna útját követve eljutottunk a múlt századi parasztportára, ami a szárított takarmány utolsó állomása volt. Itt tárolták, itt, az istállóban került aztán az állatok elé. De azért ez sem volt ennyire egyszerű, oda kellett figyelni néhány dologra. A széna tárolásának két formája volt: vagy a szénás pajtákban, padlásokon várt a sorsára, vagy ha ezek nem voltak, vagy éppen már tele voltak, akkor kazalban, boglyában az udvarra lett lerakva. Mindkét esetben nagyon fontos volt, hogy szárazon kerüljön oda a széna, mert különben menthetetlenül megjelent benne a penész, alkalmatlanná vált az állatok táplálására.

Így aztán sokszor igen csak igyekezni kellett, hogy még a zivatar előtt le legyen rakva a szekérről a széna, bekerüljön a pajtába, kazalba. Az ilyen helyzetek elkerülésére találták ki a nagy, „lábas” pajtákat, amikbe befértek a magasra rakott szénás szekerek is. Két kapu volt rajta, a szekér megállt a közepén, az állatokat pedig kifogták a járomból/igából, és kivezették a hátsó kapun, el az istállóba. Az ilyen pajták általában az udvar végében álltak, keresztbe fordítva, mintegy lezárva a gazdasági épületek sorát. Építésük módja függött a gazda anyagi tehetségétől, volt, aminek falai a szellőzőket kihagyva téglából épültek, volt ahol a tetőszerkezet tégla lábakon állt, az oldalfalak pedig széles deszkákból készültek. Ezeket az építményekbe a széna tárolása mellett a szekeret is beállították, de itt tartották sokszor a föld megművelésére használt, állatok által mozgatott eszközöket, ekéket, sarabolókat és boronákat is. A másik megoldás a kazal rakása volt, ami már a takarmány egy részének az elvesztésével járt. Mert a jól megrakott kazal fedő, vízlepergető részét már nem szerették az állatok, ha meg netalántán rosszul, nem egyenletesen volt megrakva, tömörítve és be is ázott, megrothadt, és akkor még nagyobb volt a veszteség.

A lovak, a nyulak és a kérődző állatok alaptakarmánya a széna. A széna szárított füvek és pillangós növények keveréke, amely ideális esetben körülbelül 12-15%-os nedvességtartalommal rendelkezik. Az elmúlt években Magyarországon az egyre gyakoribb és intenzívebb aszály, valamint az éghajlatváltozás hatásai jelentősen megnehezítik a gazdák dolgát a széna előállítása és beszerzése során. Nemcsak a termés mennyisége csökken, hanem sajnos egyre több az elhanyagolt, gazos kaszáló, valamint a nem megfelelően betakarított vagy tárolt takarmány is. A jó minőségű széna már ránézésre is sokat elárul magáról. Színe zöldes vagy világos sárgás, míg a megfakult, szürkés, barnás vagy fekete árnyalatú széna egyértelműen kerülendő. Illata kellemes, friss. Az illat hiánya utalhat arra, hogy a szénát túl későn kaszálták, hosszú ideig tárolták, vagy a szárítás során kedvezőtlen körülményeknek volt kitéve, ami a beltartalmi értékek csökkenésével járhat. Tapintásra a jó széna puha, és magas a leveles részek aránya.

A por mennyisége locsolással vagy gőzöléssel csökkenthető, azonban fontos hangsúlyozni, hogy ezek az eljárások kizárólag a por megkötésére szolgálnak, a beltartalmi értéket nem javítják. Az aszályos időjárás és a poros talajviszonyok, valamint a nem megfelelő betakarítási technológia következtében a hazai szénák nyershamutartalma gyakran magasabb, vagyis földesebb, porosabb lehet. A szénában sokszor nehéz felismerni azokat a növényeket, amelyek az állat szervezetére kedvezőtlen, akár mérgező hatással lehetnek. A széna az állatok takarmányozásának alapja: erre épül fel a megfelelően összeállított, kiegyensúlyozott étrend. Ideiglenesen vagy kiegészítésként a széna pótlására alkalmazhatók a szénapelletek is. Ezek strukturált rostot biztosítanak, könnyen adagolhatók, és beltartalmuk kiegyensúlyozott, így alkalmasak a napi takarmány kiegészítésére. Fontos azonban, hogy a pellet nem helyettesíti teljes mértékben a hosszú szálú szénát, mivel a rágás és a bélműködés szempontjából a széna továbbra is nélkülözhetetlen az állatok számára. Ugyanakkor fontos látni azt is, hogy a széna önmagában nem minden élethelyzetben fedezi teljes mértékben az állatok tápanyagigényét. Növekedés, vemhesség, laktáció, fokozott igénybevétel, illetve idős korban indokolt lehet az étrend célzott kiegészítése.

A széna szárítással tartósított zöldtakarmány, a haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Vitamintartalma más takarmányfélékkel összehasonlítva magas. Magyarországon legnagyobb jelentőséggel a réti széna bír. Az anyaszéna az első kaszálásból származik, míg a sarjúszéna a nyár folyamán újrasarjadzó növények második és harmadik kaszálásából. Az édes réti széna zömét pázsitfűfélék és pillangósvirágúak alkotják, míg a savanyú széna a lápréteken termő savanyúfüvekből.

Előnyös, ha a beltartalmi értékeket megőrző betakarítás és megfelelő szárítás végrehajtásával minél kevesebb veszteség keletkezik. A széna megfelelő minősége kulcsfontosságú a tejelő tehenek ésszarvasmarhák, illetve a többi haszonállat táplálásában. A svéd jellegű vagy más kontinensekhez hasonló gyakorlatok is mutatják, hogy a minőség megőrzése stratégiai feladat a gazdaságokban, hiszen a széna alapvető eleme a téli takarmányházaknak.

Táblázat: A széna jellemzői és értékelése

tags: #haj #szena #szena #kotta