Még hallgathatok. Van még csöndem. Mint ahogy csöndem volt elég! Dehát el kell kezdenem. Bár van csöndem elég és volt csöndem elég, mint a halottaknak. halottaknak, akik hazaértek. anyagba. Pedig én hazúlról elfutottam. mint a légben futó tejút-gyémánt-sejtzászló-árnyékú táltosfiúnak. már nem hallgathatok! befejezettségükkel-végtelen cifra, kőlécbordázat-toll törékeny futamai!

tűzözön-kegyelemnek, piros csipke és hasábzuhogása a recsegve kúszán egymásba-zuhanó Piros Kegyetlen Átalakulásnak? lángoló szempillákkal, melyek, mint parázs-csipkesarló, égő tollruhában, lángoló kék pikkely-cipőben, melyek mint a pikkelycsillag-kékség ágai, vagy láng kürtöket fúvó égő szőrzetű kölyök-vad, mint époszomban, A Szent Tűzözön regéiben? újra, azt írtam egy versem címéül: A múlt-idő arany-ága. volt-e az én ifjúságom a Múlt-Idő Mítoszi Kalevala-Fáján?
- lennék csomagolva. puha üveghártya van. odanyúlni. derengés!”
- És mégis! tátongó fekete lukakig (pozitív őscsillag-összeroppanás gömbpontja) és fehér lukakig (negatív őscsillag-összeroppanás gömbpontja).
- zsírosan zokogva, fölkiáltok: „Világ, megszülettem!”
- Fölkiáltok: „Emberiség! teljességében, az anyag teljességében!
Ez a kettősség! bizonyítható valóságai? erkölcsének eszméletében! adódik vissza, az a fény is belehal a pontba. fekete luk! És a fehér luk? A titokzatosság, a teljesség nem-tudjuk-még titokzatosság-csatornája? behólyagozza! Csak a forgás él! A pont-lebegés: halál! összeesni! Ez a pozitív-anyagú mindenség-világ! távolság négyzete) ellen-gravitációs törvényt is kér!
A nyomás-tömeg a testekre és a testekben ellen-nyomás-tömeget is! Ha valami tehetetlenűl összehull: halott, pörgéstelen pont lesz! van negatív-anyagú mindenség-világ? Az anyag önmagának anyagi tükörképe! energiamegmaradás csak e kettős világban lehetséges! világkettősségben! alatt egy másik, negatív mindenség-tartály gyűrű-őskorong is van.
kentaurjai, zöld moszatlebenyei, sárga marcipánfogaskerék-hemzsegései, kék atomgömbgolyó-hidacskagolyó szerkezet mértani vázai! Ez lenne a fehér luk? beszélek erről? törvények szerint, kegyetlenűl! S csak e kettő: a Bűn és Bűnhődés együttes-léte, egy-teljessége: az emberszív haláltalan gyönyörű bizalma. e kettősség! Jaj, Leo Tolsztoj tudta ezt, jaj, Fjodor Dosztojevszkij tudta ezt! is hogy legyen!
tölcséresedő csatornái! korongnyílásukkal a szájpont és a végbélpont, az emésztőnyílás és az ürítőnyílás (a két elemi pont között) huzatos forró és huzatos hideg anyagszéláramlással virágzók! a Pozitív-Negatív virágkürtök, növénytrombita-bársonyszájak! Kék homályok, barna ámulat. Halottaim rothadoznak szívemben. Ősbetegségtan, a Palaepathológia!
Halottaim mégis megújúlnak. Az én halottaimat nem lehet feledni, halottaimat nem lehet eltemetni. Halottaim kimásznak a földből. Halottaim itt vannak szobámban. Halottaim szaga a hajamban. hangjának halála, halottaim foga harapása, pillantásuk tűze a szívemben. ajkaimon: vérpont-koszorú tűz-lüktetése. nyálamba keverve. Meghalásuk kardja, belém döfve! kődárda-pikkely-kőlevélkúpot.
Így élek én: bennem: holtjaimmal. halottnak! És emlékeim? És gyűrtségeim? csecsek szoptatás-szagára. Meg kisebbik öcsém születésére. titokűző nem-boszorkány szemére. temetői falusi kő-Krisztus, a fehérremeszelt, a fehér havazásban. János, halálára is. papírospép eldugaszolta a pisilőjét, s nem tudott pisilni. Hát ezért halt meg. halt meg János öcsém, tíz hónapos korában, dehát nem tudott pisilni.

picinyke szikrázó kék pont, körötte halálkék világító cérnakarika, világító kék ködgyűrűcske. zokogott kint a téli szél, mint egy vén Vörösmarty Mihály-vers. gömbhalmazatos fénypontok, kék szikra-szívek lüktetés-csöndjei! És az űrben csönd vala. óvodában egyszer bepisilt egy kislány. Mellettem ült. aranytócsa gőzölgő tehén-lepényként dagadva szét föllángoltatja az olajos padlót. mondták: én voltam! Rágott a szégyen vihogó fogsorokkal. Mint annyiszor azóta. engem vádoltak! Mindíg! Akkor is! Azóta is! Oka én voltam mindennek! Azóta is!
öcsém a világoskékre festett picíny kristályidom-alakú koporsóban. viaszgyertya. Mint egy ősz viasz-könnycsepp. egy szál kopasz, száraz kapor, tányér-küllőkorong félelemtelenség: vastag dér-szőrösen. Ott feküdt a káposzta-lilaterítős szoba-asztalon, ahol a karácsonyfa szokott állani vala. pávákból és nárciszokból horgolt függönyössel behímzett ablaküvegen benézni! Igen, a két villám! A gömbvillám, meg az a másik, az aranycikkanás aranyszigonyú azonnali visszéraláfutás a kövér, vastag, habzsoló és víztojásokkal pezsgő, az óvóda-udvarig leburjánzó bozontos szeméremszőrű zöld óriás-asszony eső-lábában!

én voltam a kicsi Jézus. mámor-gyűrűje, két kezében égő gyertyák, körötte fehér tüll-ruhás angyalok. meg a Lizi, meg a Rozi, meg a Johán, meg a Dani, meg a Szepi, meg Irénke. hattyúknak, mint a libáknak. behavaz, kék és sárga gyertyalángban izzó szigorú szerelmes szemükben a mondás, a kimondás a szó rémülete!
Kezeikben égő gyertyák. gyerek-angyalkopinyákon. izzadtunk, vacogtunk, köhögtünk, szorongtunk! üveglaprózsalegyező csáptollgömb-csokra. kitin-Bibliák, szétharmonikázó barna Biblia-Könyvek. A kis Jézus meg én voltam, két égő óriás fehér gyertyával kezeimben. Karácsony volt. havakkal, óriás ködökkel. „Mennyből az angyal, lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok”.
rothadozni-kezdvén: újraszületni. Mert a halottak megszületnek mindíg újra! a világ megszületik! Mikor megszületik a Megváltódás! A Csecsszopó-Jövő! az a két villám! Az a két villám! csapott. ártatlan, édesded szégyenét! És a másik, a másik, istenem, a másik. az őrjöngő-asszonyölű, szerelemre-vad, szeretkezésre-éhes nyári vihar-asszony-ágyéknyílásából egy szikrázó aranylabda! aztán egyetlen óriás durranással elpukkadt, az elektromosság-szappanbuborék, a kereső-tűzgolyó!
Aztán csak viharzó vad eső! Eső-Lángolás. dobogott és pislogott arany-csészekaréj szemhéjaival, mint a halálraítélt: kivégzés előtt!). levegőben ördög-szag, az esőlevegőben sátán-ágyéka illat, ördög durrantás-szaga. nagy lángokkal. a mák, a torma őslevél-füle eres zöldje, ázott a diófa, szilvafa, ecetfa, barackfa. katona. És vére nem folyt. És könnye se. gondolat. törvényt. S tudja már: van az megmásíthatatlanúl!
És az én gyűrtségeim! Azok a gyűrtségek, öntudatlan gyermekkor-gyászom szorongás-gyűrődései! fölszabaduló: a Túlvilág-Átváltozás Föltámadáskori Készülődő Jövendő Végtelen Jelenkorában. Azok a gyűrtségek! össze volt gyűrve minden! Össze volt gyűrve minden! Össze! rézkoronglap-hasát mutatva) ketyegett a féllábú vekkeróra, gyűrt, ráncos, redős (gyűrtség-marokba-gyömöszölt) volt minden, mint a mostszületett csecsemő véres arca! álom!
Proletár-Evangéliumom János-Apostola! tövis-szünetháromszögeiben is vérpontok, piros festékpettyek, a festett csigás-göndör barna gipsz-szakállig lecsurgó (a bal halántékon, s arc-csonton, orcán, a bal szájszögletet beerezve) halál-vérszalag! Ó, az én gyűrtségeim! lángon fölpuhúlt üveghártya, s gyűrtsége, ráncossága, redőzetessége hallható, mintha csöngene a gyűrt csönd, átlátszó üvegcsöngettyű-hangon. üvegszemfödő levegőgyűrtség!
Szorongtam? Bolond gyermek-szívem volt beteg, gyermek-álomtudatom angina pectorisa volt ez a gyűrtség? Nem tudom! jelentését, esendő szilárd, zárt és porló alakját! képzeletek gyűrtsége. kristályzatú a tárgyak és dolgok közti levegő, a minden üreget és homályt, minden fényt (álombelit) kitöltő levegő szilárd csöndje!
lobogtak! gyermekkézben, piros gyermektenyérben összegyűrt alumíniumhártya. ködpuha) Piros Kéz gyűrné dögszagú, halál-illatú, halott-émelyítő-párolgásos tenyerébe a Létet! Létet, dolgaival és jelenségeivel és állapotaival. rágyűrve azt a szalmaszálra, a boldogság fitymabőrét) fújva kavernátalan gyerek-tüdőnk piros forró örömét! betűhímzéses nyomda-pepita-újság-papírfehér égés és tűz, ha a Lét Kisimúlt! már jó volt!
Azóta is! Akkor már nagyon jó! Jó volt nagyon! És a tücskök a gyárban! gyárban! Ó, a Szent Tücskök éjszaka a gyárban! Részvénytársaságnál, (Frama), mint annyi falumbeli lány, fiú, asszony, férfi. szikrakristályokként a gyapjú pihéi!

Szerettem C. Gabriellát, nagyon szerettem. C. koncentrációs táboban. hömpölygött fekete lázzal, emlői Isten jókedvű, harmatos tavaszi csillagai. imádkozó-sáska combjain a tűz piros irgalma. Aztán elmentünk a gyárba villamoson. műszak éjjel tíz órakor kezdődött. éjszakán. Azok a tücskök ott a gyárban. Azok a tücskök! A gyár egyetlen óriás szívrengés! egy hatalmas világító kék szív.
orsózták kövér hurkafonatokban okádva a hüvelykujj-vastag puha gyapot-kötelet, mintha ember-hurkatöltő fújna ki lassan alsó testnyílása barna pontján fehér, meszes fekáliát, csigabiga húsörvény-rózsaszájából kocsonyás szerelem-nyálat) fehér üvegládikákból, izzó fénydobozokból. nyersanyagból szőtt Szív az Új Történelem Mellkasában függve. forró zajcsöndbe. Akkor mindíg azt hittem: beledöglök!
gyapotpépet lassúdadan fújó bőrhengersorai közé zuhanok. Kimentem a klozetra: cigarettázni. se használt! Visszajöttem. Így minden éjszaka. Csoda sötét hang-látomása! Áramszünet! A gépek csattogva lassan, sippogva lassan leálltak, mint az elaluvó madár. Csönd. Derengve bekévéző fehér holdfénykötegek az öreg gyár vascsipke-gótika ablakain. gépsorok, emberarcok, emberkezek. orrhegyek, mint a Hold-Feltámadás Túlvilágban. lassú lassú lassú hópehely-szivárgása. Gyapot-hózuhogás sárga holdfényszerelemben. Csönd. fölzengtek a tücskök. Fölzengtek a tücskök: a gyár tücskei! tömött hangszikra kezdte. összecsikorgása. Aztán a másik. Aztán a harmadik. aztán millió hangszikra, szikrahang virágzása a gyár-éjszakában!
pettyezte, rácsozta, szőtte láthatatlan égő tűztömegpont-lángvonal hang-ketreccé, tücsökszó-aranydrótvonal-szövedékdobozzá a szuszogó, fáradt, nehéz, szendergő gyárbelső-éjszakát. Nyüzsgő, lángoló hangpont-tömegek, tömegpont-hangámúlatok végtelen aranypóknyál-szövedék-szikracsipke-hangbozontja volt az a boldog gyárbelső-éjszaka. És megjöve a hajnal. újra fény. Fénykockák. Üvegdobozok. S fölzendültek a gépek. aranycsöngettyűi, a hangszikra-pénzecskék, éjem hangpont-csillagai, esendő éjszakám szikrahang-üvegcsillagai visszabújtak ki-tudja-hol-van barna bánat-üregükbe. A zörgés mögé!
Most csak ennyit. Ennyit magamról. zsákoló, szőlőt-kapáló, krumplit-kapáló, kukoricát-kapáló. És mindíg temetőt járó. katonaszökevény. És temetőt-járó mindíg! A sírásót nagyon szerettem. festetlen üreg-hasú fa-fölkiáltójelek! megtanított a boldog testi szerelemre. gyötrött és gyötörni-kész, gyötrődni-kész életemet. Asszonytest-Csoda tudta, hogy ifjúi elmém és legényke-ágyékom férfi-bátorságát jött kiváltani! Ő: a Szorongás-Gyűrődés-Éjszakából. Ének. Tudta Ő Szent Teste Halmazat-Csodájával.
kocsonyafodorrózsa-húsrózsaörvény a kürtszáj nyálhabkoszorús peremkörét és sárga habos kürt-üregét bezárja! Ó, az a Tékozló Hatalmas Izzadt Mosolygó Nőstény-Megadás. Nőstény-Megváltó! Az Anyag Virágzó Teljessége! gyöngyvirág-szagú élet-sírja lángolt a tücsökszó-arany-harang-csönd-őséjszakában. koromban megházasodtam. Testemmel sohasem voltam hűséges a házasságban. Vége. Ámen. ami ezután jön: az már csak folytatás. És ami ezután jön: az már csak folytatás. Mint a halandóság! Mint a halál! Mint a föltámadás! a talán-föltámadás. Mint a talán-túlvilág. Mint a Mennyország. Mint a Tisztítótűz!
1972. rozsdás réseiből, fekete szüneteiből, csont-buborékkelyhe varratos gömb-belső üregéből és fekete fogsorpatkós gödreiből, hártyaszilánkos szakadékaiból fehér hóspárga-köteg szétrózsálló kévéit fújva, hogy jöjjön már, jöjjön már a Halál, mert meghalni kell! kell halni! Mert valakinek meg kell halnia! Mert meghalni kell valakinek! Halál megtörtént már! Az a halál! Megvalósult már a halál-megváltódás! oly édes, édes, tiszta, tiszta életében halálra ítélte! édes édes életével halálra ítélte! volt! Maga is föld már. Az Én Asszonyom! lélegzik lebegvén kuporogva. Én meg néztem, époszi ámúlattal! Az a tó! szikrázó száraz semmiségek!
Halál utáni halálok. A maradvány-halhatatlanság. és csontvázunkba-se halhatatlanúl! Föltámadás-előttiek. Ha lesz föltámadás. És lesz-e föltámadás? Mert lesz-e föltámadás? és misztikus eszméletlen szent virágzásban, mint Szuzó: Misztikus Szent Látomás-Könyvében! csúcstövéből kinőve, zöld mohaspárga tekergéssel a csonttojás-üreg orrlikak alatt. meg a nádasban, meg a szőlőben, meg a földeken, meg az erdőben, meg a temetőben. A katholikus temetőben. lukcsillagokkal kinőtt ibolyák, szarkalábak, lángvirágok, zacskós-pamut istenke-kesztyűk, a fehér csönd tűzliliomai! halálgyöngybuborékot pórusain kifújó halál-haldokló, zokogó kristályszőrcsillag!
a szitakötőket: a bunkófejű, rügyszív-fejű gyász-cikkanásokat, sistergő tűzrúd-cikkcakkokat! A cigányok a temető alatt laktak! Pontosan a temető alatt! Őket is de szerettem! királyok szívalakú szakálla-csücske! Angyala. száműzött csillagon: vaksága-önmagába-száműzötten, mert nagyon szerette őt az Isten, s megvakítván egy vak fehér csillagra ültetve száműzte őt, mert az Isten nem lehet szerelmes! szeretheti! őbelőle-teremtményeit, ő-anyaga gyúrtjait szerelmesen nem szeretheti! nem lehet szerelmes!
szemgolyóját, ezért száműzte önmagát a lánnyal (lányába hímszerelmét) vakon a Vakság Fehér Csillagára. Az Isten. És Vilma csak mosolygott. Ő volt a Titok! sokszor néztem őt szerelmesen! Ő volt a Vak Titok! Vilma, A Meztelen-Szűz-Mária!
cigányok a katholikus temető alatt laktak! sárga barlanggá sárga fénylő óriás gesztenyetok-belsőkké, s rágtak szegény-kezükkel akaratlanúl a temető alá hatalmas sárgaföld-barlangokat. temető alatti barlangokban laktak a cigányok. Barátaim! granadírmarsot! A maradékot. A virágzó moslékot! A szegénység maradékát! És vitte haza, a barlangokba: Sándornak, meg a többieknek!
csövekből, dúdorokból és hajlatokból összecsavarozott Szőrbozontos Őstücsökóriás-Karácsonykirály, hogy: „Csordapásztorok”! karácsonyfa, és sírta énekét, mint akit nyúznak, a vad, Sándor, a Király-cigány, karcosan, érdesen, kacéran, hetykén, pálinkásan, borosan, jajgatva, sose-szajha szájjal, sose-céda szájjal, harmonikaszuszogás-hangon az Én Karácsonyomat! A Király-Cigány! A Sose-Koldús! Az Asszonyok Hím-Fejedelme! Kan-Meghágója. Sándor, az én Barátom!
a Titok Belsejébe, a Titok Gyomrába csak engem eresztettek. adtak és engedtek. réztücsök-tömörségkirály, pipázott és köpködött Sándor. Isten. hiszen szárazságot szívott, mint a sivatagi Ősnapsugár-Hal Gyomrában: a tikkadtra-aszalódott Eltévedés!
Trézsi meg pipázott, s köpött. a lócsontváz! az orrlikas zöld-zománc szájszervkanalak körűl koszorúban. zöld zománc-csőrkanál-ikerszájat. agyagfalból kiállván. mint a meghalt szerelem, mohazászlókként rongyosan lógtak ki az agyagfal arany-csöndjéből, békanyálként szakállazva és korhadt fogakként rohadozva a maradék-halálok. virágkoszorúval a fején. És Sándor pipázott és köpködött. És szikrázott az arany hólyag-golyó csöndszívében a hatalmas csontváz-ló!
Halcsikója! Mint a Kimondhatatlanság Óriás Époszi Kő-Kérdőjele! az ő szürke lovuk volt valaha. Csillagszigetén. növénycsipkecsillag-csésze) lila pikkelysüveg-fejjel a faluszélen, útszélen, temetőszélen. Mindez: mintha én találtam volna ki. ki. Játék-képzeletem játékőrülete! Képzelet-játékom gyermek-té...
A verset, amit akkor írtam,amikor tíz napja, vagy inkábbkét hete nem láttalak, mert mondtad,hogy kell egy kis szünet, hogy átgondold,mi volt és mi legyen, a verset, ami arról tulajdonképpen közhelyes érzésről szólt,hogy rossz nélküled, vagy másmegfogalmazásban, csak veled jó,s eljátszott számtalan olyan szóval,akit kizárólag akkor képes az ember használni,amikor mélyen beleszeret valakibe,minden más esetben ezeket a szavakat,kicsim, csillagom, szivem,és sorolhatnám, mindenki messze elkerüli.
A verset, amit akkor írtam, s gondoltam,megmutatom, már nem olvastad el,mert az utolsó, a szerelmünk szempontjábólvégzetes találkozón azt mondtad, hogysoha, még soha nem éreztél így egy férfi iránt,és ez fantasztikus, ez volt az egyik kedvencszavad, én nem szerettem annyira,de erre soha nem gondoltam, hogy nem,mert annyira szerettem benned mindent,még azt is, amit tulajdonképpen nem szerettempéldául ezt a szót, amivel most a kapcsolatunkatminősítetted, s amihez rögtön, hogy ne árválkodjonmagában, hozzáfűzted, hogy ugyanakkor megint mondtál egy olyan szót, amit gyakranaz átlagosnál gyakrabban használtál másesetekben is, hogy ugyanakkor borzasztó,hogy ennyire egy érzés függvényébe kerültél,s veszélyben érzed a szabadságodat,az életed egyéb területeit, s hogy emiattkérted tulajdonképpen a szünetet, hogy,így mondtad, megéri-e ez a veszteség.
Itt gondoltam egy kérdéssel megkönnyítsem, amit mondani akarsz, hisz szerettelek.Meg?