Dr. Hajba Ferenc története mély betekintést nyújt a magyar értelmiségi élet emlékezetébe, különösen azokba a közösségekbe, melyek a 20. század nagy társadalmi és történelmi viharain mentek keresztül. Számomra különösen fontos személy, hiszen gimnazista éveimben az ő szárnyai alatt nevelkedtem. Fiatal volt, mindig vidám és energikus, sosem unatkoztunk mellette. Ahogy egykori „szobatársa”, Feketéné Zsóka találóan megfogalmazta: „Ferikém, akit te nem ismersz, vagy az anyját nem tanítottad, az meg sem született”.
Hajba Ferenc Szombathelyen látta meg a napvilágot 1944 karácsony másnapján. Kisgyermekkorából emlékszik az agyonbombázott, romos városra, de arra az optimizmusra is, ahogy az emberek megkezdték az újjáépítést. Édesapja szabómesterként dolgozott, és a Petőfi utcában, az általános iskola mellett laktak. Zenei tehetsége hamar megmutatkozott, és már 3. osztályos korában felvételt nyert a Zeneiskolába hegedű szakra, amely a mai Szily János utcában volt.
Hosszú éveken át járta a Savaria Gimnáziumot, amely kiváló tanári karával jelentős hatást gyakorolt rá. Kedvenc osztályfőnöke, Novák Zoltán, valamint magyar tanára, Szemző Magda, akik sokat tettek fejlődéséért, különösen emlékezetes személyiségek voltak számára. Vicces megjegyzése szerint a testnevelés órákat nem tornateremben tartották, hanem a Romkertben, ahol a sűrűn nőtt gesztenyefák között tanultak focizni a diákok.
Érettségi után a Pécsi Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait magyar-orosz-ének szakon, ami nem volt könnyű feladat, hiszen a magyar szak már önmagában is két szakirányt jelentett, és az orosz, valamint az ének sem volt egyszerű „büfé” szak. Tanulmányai mellett aktívan zenélt, részt vett a nyári Varázsfuvola előadásokon, ahol neves énekesekkel dolgozott együtt, mint Simándy József, Berta Alfonz, Kováts Kolos és László Margit.
1967-ben szerezte meg első diplomáját, majd megházasodott és megkapta első tanári állását a szombathelyi Hámán Kató iskola zenei tagozatán. Később, 1974-ben a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tanított nyugdíjba vonulásáig. Karvezetőként folytatta elődei munkáját, kórusai számos díjat nyertek különböző fesztiválokon. Nemzetközi sikereket is elért, hiszen a kórus a szocializmus időszakában Nyugat-Európába is eljutott.
A Haladás Művelődési Házban működő férfikar vezetését 1973 szeptemberében vette át, melynél elődje, Németh István volt az alapító. Közel három évtizedig, 2000 decemberéig irányította a kórust, hatalmas elhivatottsággal és odaadással. A kórus az ő vezetésével 1974-ben és 1976-ban aranykoszorús minősítést szerzett az országos megmérettetéseken, emellett megkapta a megyei Derkovits-díjat (1975), a Fesztiválkórus minősítést (1978) és nívódíjjal is kitüntették (1981).
Dr. Hajba Ferenc híres volt arról, hogy szórakoztatás és nevelés volt személyes hitvallása, amelyet kórusai működése során is követett. Élvezetes, tanulságos előadásaival a zenén keresztül értékeket közvetített a közönség számára.
A pápai zsidó közösség múltja és emlékezete
Pápán a XVII. század elején kezdett bevándorolni a zsidó közösség, amelyet egy Esterházy gróf védett. Az itt élő családok a város és környéke társadalmába mélyen beilleszkedtek, sokan kereskedők, iparosok, tanítók, orvosok, és egyéb foglalkozásúak lettek. A kiállítás ezeknek az embereknek és családoknak az életét mutatja be, akik többségében az 1944-es deportálások tragikus végzetét élték át.
A pápai kiállítás személyes történeteken, fényképeken és dokumentumokon keresztül hozza közelebb a látogatókhoz eme közösség életét. A személyes emlékezet segítségével nemcsak a történelmi tények kerülnek előtérbe, hanem az egyéni sorsok is, amelyek emberközelivé teszik e sötét korszak eseményeit.
Sokan, akik átélték a borzalmakat, visszatértek, mások elmenekültek vagy Budapestre költöztek. Az egyik példaként említhető Kaufmann Lili, aki túlélte Auschwitzot, majd új életet kezdett, bár a háború utáni sorsa sem volt egyszerű.
A kiállítás a kommunikatív emlékezet működésének egyik példája, amely élőszóban megőrzött történetekkel egészíti ki a történelmi tudást. Fontos megemlíteni, hogy minden család nem volt feltétlenül példás, de közös sorsuk, tragédiájuk összekötötte őket.
Az emlékezés és közösség fontossága
A kórház egyik fiatal tanulója így vallott egykori mestereiről és az azzal kapcsolatos élményeiről: a kórus muzsikája nem csak a hangokról szólt, hanem arról is, hogyan lehet egy közösség tagjait összekötni, nevelni és szórakoztatni. Hajba Ferenc munkássága tehát nem csupán a zenében nyilvánult meg, hanem a lokálpatrióta, közösségépítő szellemi meggyőződésében is.
Az ő tanítványai és kórusának tagjai ma is közeli személyes kapcsolatot ápolnak vele, ami jól mutatja azt a mély kötődést, amelyet létrehozott egy életre szóló értékrend és zenei örökség által.
Kitekintés: Történelmi és gazdasági helyzet Zalában az 1920-as években
A 20. század második évtizedei és húszas évei Zalamegyében nem csak a kultúra és közösségi élet szempontjából fontosak, hanem gazdasági és társadalmi változások szempontjából is. Az akkori sajtó folyamatosan beszámolt a gazdasági nehézségekről és a közlekedési kihívásokról, amely Zalát és környékét sújtotta, így befolyásolva a mindennapi életet és a közösségi tevékenységeket is.
A magas bankráta és a gazdasági pangás egyaránt nehezítette a fejlődést, de a helyi közösségek, mint amilyen Hajba Ferenc környezete is volt, igyekeztek tartani a lelket, és a kulturális értékek megőrzése mellett folytatták pedagógiai és művészeti munkájukat.
Összegzés
Hajba Ferenc életútja és munkássága - a tanári pályától a kórusvezetésig - mélyen kötődik egy olyan korszakhoz és közösséghez, amelyben a zene és a tanítás eszközei mellett a helytörténet, a társadalmi összetartozás és az emlékezés is fontos szerepet kapott. Pápai szomszédaink, a zsidó közösség története pedig rámutat arra, mennyire értékesek azok a kommunikált és személyes emlékezetek, melyek segítenek megérteni múltunk árnyalatait és megőrizni azokat az értékeket, amelyeket a történelem nem vehet el.
tags: #hajba #ferenc #elfeledett #papai #szomszedaink