A Hortobágy területe teljes egészében az alföldi flóratartomány (Eupannonicum) tiszántúli flórajárásához (Crisicum) tartozik. A flórajárás a homoktalajok gyér előfordulása, a lápok jóformán teljes hiánya, az előzőekből és a tagolatlan felszínből fakadóan szegényes mikroklíma-adottságok, a kontinentális éghajlat és az erős civilizációs hatás miatt fajszegény. A hazai flóra mintegy fele, kb. 1250 edényes növényfaj fordul itt elő. Az Erdélyből lefutó folyók és völgyek a területet nem érintették, ezért dacikus elterjedésű fajok közül csak a mozgékony szaporodási stratégiával bírók (pl. öldöklő aszat) jutottak el idáig. Ami a Hortobágy legjellemzőbbnek mondható fajait, a halofrekvens és halofiton életmódúakat illeti, érdekes módon nincs a Kárpát-medencében csak itt élő faj.
A medencében másutt élő sótűrő fajok közül viszont hiányoznak egyes, inkább az atlanti tengerpartokon jellemző növények, mint a Linum maritimum, a Glaux maritima, több bennszülött taxon, mint egyes mézpázsit-alakok. Hiányoznak bizonyos atlanti-mediterrán elterjedésű bodorkák, elsősorban is a Trifolium subterraneum. A Hortobágy egykori szódás-szoloncsák fajai közül a magyar palka valószínűleg kipusztult. A flóra antropogén eredetű elszegényedése is jelentős tényező a viszonylag alacsony hortobágyi fajszám kialakulásában, melynek okai közül kiemelkedik az erdőirtások és erdőgazdálkodás a Tisza mentén, a folyószabályozás és a belvízrendezési kísérletek, a löszgyepek felszántása, a maradék löszterületek legeltetése. Érdekes, hogy a flóralisták alapján az utóbbi 4-5 évtizedben már csak viszonylag kevés faj pusztult ki.
Az egyik legnagyobb hazai állomány Mételyfű. Henye kunkor. Az érdemek között megemlíthető, hogy az Erdő- és halofrekvenciák közül is úgy tűnik, a bennszülött fajok aránya viszonylag magas a sziki növényzet erejéből adódóan. A mai alkati vegetáció legjellemzőbb növényzeti típusa a társulások szikes talajokon kialakult szériesze nyújtja a nyílt vizű, alig szikes, tündérrózsás mocsaraktól a löszhátak felé. Nem csak a legtöbb szikes talaj fordul elő a Hortobágyon, hanem talán a legváltozatosabb módon is, ami miatt a rajtuk kialakult növényzet is értelemszerűen sokszínű.
Az Észak-Tiszántúlnak saját, speciális bennszülöttje ennek ellenére nincs, bár egyes endemikus-szubendemikus taxonok elterjedési súlya ide esik (pl. magyar sóballa, magyar sóvirág, erdélyi útifű). Jellemzőbb azonban, hogy kontinentális elterjedésű fajok országos elterjedési súlypontja van itt, mint a seprőparéjéé, a sziki ballagófűé, a keleti sziksófűé, a magas tarackbúzáé, vagy a kiterjedt, zsombékos réttársulásokat képező hernyópázsité. A sziki társulások éles határokkal, tarka foltokban képesek egymásba ágyazódni. A mozaikos társulás-szerkezet a Kárpát-medence legdiverzebb élőhely-komplexumai közé tartozik, különösen a szolonyec szikesek tekintetében. Ez a mozaicitás legdiverzebb, legtisztább módon extenzív legeltetéssel tartható fenn. Kétségtelen, hogy - különösen a cickafarkos és az ürmös sziki gyepek nem nélkülözhetik a legelési tevékenységet.
Azonban a Bombatér 1990-es felmérésekor derült ki, hogy több száz ha-os területfoltok kopárak maradtak, ahol tovább dolgozott a sziki erózió a több, mint 30 éve elmaradó legeltetés nélkül is. Kiterjedt padkások, marokkal rakott és szakadozott szikek, rövid füvű csenkesz és mézpázsitgyepek élnek ott, ahol 30 éven át legfeljebb egy-egy lőtéri tűz jelentett mindennemű emberi tevékenységet. Ezeknek az önfenntartó szikeseknek az ismerete nagyon fontos, hiszen meglétük különleges talajtani adottságokat sejtet. Területükön a nemzeti park A zónáit (vadon zóna) kell kijelölni. Érdekes, hogy egyes nagyon sós területek ...
A Hortobágy gyepjeinek mai állapotát illetően legtöbb helyen magukon viselik korábbi túllegeltetések, a jelenlegitől eltérő állatfajjal és fajtával történő használatok nyomait akkor is, ha elvonatkoztatunk az utóbbi 20-30 év gyeptönkretételi kísérleteitől (műtrágyázások, felülvetések, libázás stb.). A Hortobágy degradációját és gyomosodását Magyar Pál már a '20-as években jelezte, szerencsére az általa jósolt folyamatok (pl. a madárkeserűfű előretörése) nem játszódtak le olyan méretekben, ahogy attól ő tartott. Egy-két taposást tűrő gyomfajt leszámítva a sziki gyeptársulások, de a sziki rétek is, meglehetősen stabilak, a degradációtól eléggé védettek. Visszaállásuk gyors, 10-20 év alatt lejátszódik, ha vastag ősgyeppel és megfelelő vízállással támogatják őket.
A szikes növényzet rendhagyó megjelenési formája a sok szakmai vitát kiváltó sziki tölgyes és sziki magaskórós erdősztyeppje. Ohati-erdő és az újszentmargitai Tilos-erdő a szikespusztai tölgyesek (Galatello-Quercetum roboris) közé tartozik. Felső lombkoronaszintjében uralkodó a kocsányos tölgy, elegyfaként a csertölgy, szálanként akad molyhos tölgy is. Az alsó lombkorona-szintben sok a tatárjuhar, a mezei juhar és a mezei szil. Gazdag a cserjeszint, sok a veresgyűrű som és a fagyal. Aljnövényzet szerint az erdőnek két típusa van: ligeterdőkhöz hasonló részekben nyíló hagymás-gumós növények, és a ligeterdőkkel közös fajok.
A szikespusztai tölgyesek állományait nagy kiterjedésű tisztások tarkítják, helyenként nádasokkal. A vízállásos részeken foltokban tölgypusztulás lép fel. Az összeomló holt erdő helyén nádas alakul ki, amely azonban párologtatásával ki is szárítja termőhelyét. A szikeserdei rét és a szikespusztai társulások összeolvadásában uralkodó a sziki kocsord. Alatta sárga és lilavirágú fészkesek díszlenek, tömegesen a pettyegetett őszirózsa, a szárazabb helyeken kisebb csoportokban az aranyfürt is megjelenik.
A rovarfogó növények Magyarországon gazdag és változatos csoportot alkotnak. A rovarfogó növényekhez a virágos növények mintegy 600 faja tartozik, 7 növénycsalád és 15 nemzetség képviselői. Élőhelyük igen változatos: megtalálhatók savanyú kémhatású tőzeglápokban és egyéb vizes élőhelyeken, Ázsia dzsungeleiben, Amerikában, Ausztráliában és Dél-Amerikában is. A legelső rovarfogó növény, amellyel a természettudomány foglalkozott, a Vénusz légycsapója - botanikai nevén Dionaea muscipula - volt. A levél felső részén található mirigyképző sejtek fehérjebontó váladékot termelnek, amely az áldozatot megemészti.
A Roszágban és hazánkban előforduló darabonkénti rovarfogó növények közé tartozik a Drosera-harmatfüvek és a hízókák által kifejlesztett aktív és passzív csapdákkal. A Drosera levelei ragadósak, és a leveleken lévő mirigyek a ragadós váladék mellett emésztőenzimeket is termelnek. A Drosera más módon is reagál: a levél felülete fényben csillog, váladéka illatanyagokat is tartalmaz. A hízókák levelei teljes felületükkel fedik a ragacsos csapdát, és a táplálék fogyasztásakor kétféle mirigyet találnak a növények. A kancsóka és a kürtvirág a passzív csapdák közé tartozik, míg a Drosera és a Vénusz légycsapója aktív mechanizmusokat is használnak.
A Sarracenia-félék a tál- vagy kehely alakú csapdaikban csalogatják a rovarokat nektár és élénk színek segítségével. A rovar bejut a tömlőbe, ahol a hosszú szőrök és a belsejében lévő emésztőnedvek megakadályozzák a kijutást. A Darlingtonia nemzettség csak egy fajt tartalmaz, amelynek hazája Kalifornia hegységei; a Sarraceniák viszont az USA délkeleti részéből származnak, és ma sok helyen tarthatók. A vizes élőhelyeken a rencék tömegesen fejlődnek, ennél a növényfajnál a hólyagcsapdák a fő fogómechanizmus.
A hazai növényvédelmi és ökológiai folyamatok megértése nélkülözhetetlen mind a természetvédelmi, mind a kultúrtörténeti hagyaték értékeléséhez. A rovarfogó növények természetes élőhelyeiken különösen a szerves nitrogénvegyületek felépítéséhez szükségesek, és ezért kiemelten fontos megóvni az élőhelyeiket.
Melyik húsevő növény fogja a legtöbb legyet?
- A Hortobágy flórája a Crisicum flórajárás része, amely szikesekről, szikes gyepterületekről és löszpusztai elemekről épül fel.
- A szikes pusztagyepek mozaikos szerkezete lehetővé teszi különböző növényzeti típusok párhuzamos jelenlétét.
- A rovarfogó növények gazdag változatossággal képviseltetik magukat hazai viszonylatban is: Dionaea, Drosera, Nepenthes, Sarracenia, Utricularia és társai.
Az emberi tevékenység és a történeti kertművészet példázatai is rávilágítanak, hogy a növényzet példamutató megőrzése hogyan szolgálhatja a kultúrát, a gazdaságot és a biológiai sokféleséget. A kerttörténet hazai fejlődése a platánkor és a fenyőkor korszakaira bontható, melyben a klíma és a gyűjtő-utazások hozta növényanyag meghonosítása alapvető szerepet játszott. A modern kertfenntartásban a ritka és veszélyeztetett növények utolsó menedékei lehetnek a nemzeti kertkincsek, és ennek megfelelően szükség van tudatos megőrzésükre.
A rovarfogó növények világa a természetvédelmi és ökológiai megközelítés fontos része, hiszen éppen ezek a fajok jelzik a nitrogén- és tápanyag-ellátásban mutatkozó alkalmazkodóképességet. Ezek a jelenségek megmagyarázzák, hogy a növények hogyan alkalmazkodnak a különböző vízállási és tápanyag-kínálati környezetekhez a Hortobágyon és a hozzá hasonló szikes területeken.