Több ezer évet kell visszautaznod az időben ahhoz, hogy a hajfesték ősének tekinthető, első hennás megoldásokkal találkozz.
Az egyiptomiak kisujjában volt a divat, ami nem csak a szembetűnő ruhák és ékszerek viselésében merült ki, hanem gyakorta színezték a hajukat is.
Valószínű, napjainkban a hölgyek imába foglalnák azoknak az egyiptomi nőknek a nevét, akik felfedezték, hogy a hennaporos hajfestés mennyire menő, ráadásul a hajat sem roncsolja annyira.
De ha már a hajfestés eredetéről mesélünk, nem mehetünk el szó nélkül az ókori rómaiak és görögök mellett sem, akik eleinte növényi festékekkel színezték a hajukat.
Leggyakrabban feketére, ami viszont nagyon károsnak bizonyult, így váltottak egy meghökkentő, de állítólag működő módszerre.
Erjesztett piócákat használta hajuk festéséhez.
Bő két hónapig erjesztették őket ólomedényben, majd az ez idő alatt kibocsájtott anyagokat kenték a hajukra.
Azért ugye jó, hogy borbély szalonunkban csak simán prémiumminőségű festékeket használunk a természetes hajszínekért?
De hogy visszakanyarodjunk történelmi utazásunkhoz, ugrunk egy nagyot, mert több száz év elteltével már sárga hajkoronákkal futkostak a nők.
Na nem a tisztességesek, hanem a Római Birodalom idejében a prostituáltaknak volt ilyen színűre festve a hajuk.
Ehhez főleg égetett növényeket, magvakat használtak és ha tökéletlen lett a végeredményt, akkor sem volt még minden veszve.
Egy véletlennek köszönhető, hogy az angol kémikus, William Henry Perkin megalkotta az első szintetikus festéket.
1863-ban a malária ellenszerét kutatta, amikor a kísérletek közben kreált egy addig ismeretlen mályva színű festéket.
Ebből az anyagból - nem sokkal később - Perkin kémikus mestere, August Hoffman kivont egy színváltoztató molekulát, ami - most figyelj - a mai napig a legtöbb hajfestéknek az alapját képezi.
Egészen a paleolit időszakig visszamenőleg is találhatók megfigyelések a hajfestésről.
A birodalomban rendkívül divatosak voltak a parókák is, melyeket viszont már merészebb színekre is, így zöldre, kékre, vörösre vagy épp aranyra is befestettek.
Az ókori Rómában és Görögországban aztán felbukkantak az első tartós hajfestékek, igaz, még csak feketében.
A korai verziókban ólom-oxidot és kalcium-hidroxidot kombináltak, ám rájöttek, hogy ezek rendkívül mérgezőek.
A Római Birodalomban időszámításunk előtt 300 körül a prostituáltak számára kötelezővé tették a szőke hajat, hogy ezzel tegyék egyértelművé a mesterségüket.
Többségük paróka viselésével oldotta meg a dolgot, ám akadtak köztük olyanok is, akik égetett növények és diófélék keverékével világosították a hajukat.
A középkorban az egyház kifejezetten ellenezte, mégis népszerű volt a hajfestés, a legtöbben pedig szőkés tincsekre vágytak.
Ugyanakkor a szőkítés egy többek között méz és fehérbor keverékével két napba telt.
A vörös hajszínt évszázadokig a boszorkánysággal azonosították, az 1558-ban trónra lépett I. Erzsébet királynő divatba hozta azt.
Az uralkodóéhoz hasonló hajkoronára vágyó nők sáfrány és kénpor irgalmatlanul büdös keverékével festették vörösre a hajukat, a mellékhatásokat is vállalva.
A 17.-18. század frizuradivatját a hófehér, rizsporos parókák, illetve a hajpor határozta meg.
A 19. században pedig a szintetikus festékek bevezetése kezdte meg a forradalmat.
1863-ban William Henry Perkin véletlenül létrehozta a mauveine-t, amely az első szintetikus hajfesték lett.
1907-ben Eugene Schueller a PPD segítségével megalkotta az első kémiai hajfestéket, mely az Oréale nevet kapta.
A hajfestés technológiája a 20. század elején egyre szélesebb körben terjedt, bár a kezdeti időszakban sokan még óvtak tőle.
A hajfestés népszerűségéhez nagyban hozzájárult Hollywood, különösen Jean Harlow, a Platinum Blonde című film és Howard Hughes promóciós tevékenységei.
A piaci bővülés érdekében a szépségipar az öregedéssel és az őszüléssel kapcsolatos aggodalmakra épített marketingstratégiát is.
Az ötvenes évektől megjelentek a házilag alkalmazható hajfestékek, ami lehetővé tette a nők számára, hogy otthon festhessék hajukat.
Az 1960-as évekre a nők 40 százaléka festette a haját Amerikában, és ez az arány egyre nőtt más régiókban is.
Napjainkban a világméretű piac évi körülbelül 17,8 milliárd dollárral forog, és 2025-re várhatóan 28 milliárd dollárra nő.
A divat jelenlegi állása szerint nagyjából bármilyen hajszín „ér” és meg is valósítható, kezdve az ősztől, a természetes árnyalatokon át egészen a legextrémebb színkombinációkig.
A hajfestés története során megannyi változáson ment keresztül: volt a lázadás szimbóluma, a divat netovábbja, de rituális célokat is szolgált.
A hajfestés kezdetei: a gyökerek az Eufráteszig érnek, és az őskorból származó festékek ismeretei is felbukkannak.
A hajfestés első régészeti emlékei i. e. 2177-ből az Asszír Birodalomból származnak, kassziát és póréhagymát használva.
A görögök és rómaiak receptjei közé tartozott a fa hamu és lúgos szappan vagy ecet a világosításra, és a sötét színek voltak a kedvencek.
A középkorban a hajfestés visszaszorult, de henna, sáfrány és tojás felhasználásával továbbra is festettek.
A reneszánsz idején a parókák és a különböző keverékek ismertek voltak, például indigó és zúzott rovarok.
Az 18. században a velencei szőkés árnyalatok divatja aranyosított nyomot hagyott a hajfestési szokásokban.
Az 1930-as évekre a mozgóképes kultúra és a filmipar növelte a hajfestés iránti érdeklődést, és a plasztikus szőkítésre törekedtek a sztárok.
Jean Harlow platinaszőkéje például jelentősen növelte a hajfestés népszerűségét.
1947-ben megjelent az első otthoni használatra gyártott hajfesték, a Poly Color, majd 1950-es években a Miss Clairol Hair Colour Bath hozta el a szezonális otthoni szőkítést.
Ezzel párhuzamosan a reklámok és a média erőteljes hatása segítette a hajfestés társadalmi elfogadottságát.
Ma a hajfestékek között éppúgy megtalálhatók a természetes és a növényi alapú készítmények, mint a szintetikus formulák, és a technológiák folyamatosan fejlődnek.
A hajfesték összetevői között gyakran található alkohol, ammónia vagy ammónium-oleát, habosító anyagok, hajkondicionálók és illatanyagok, miközben a hatóidő és a pigmentek rendszere határozza meg a tartósságot.
A modern szőkítő porok különböző oxidálószerekkel működnek, és a technika lehetővé teszi többféle színtónus elérését, a hajszál belsejébe jutó pigmentek hozzák létre a tartós színt.
A technikák között megtalálható a melírozás, ahol a kiválasztott tincseket világosítják, és a különböző módszerek, mint a lyukakkal borított sapka vagy alufóliával körbetekert tincsek, hozzájárulnak a természetes vagy merész hatásokhoz.
A korszakokon átívelő történet során a hajfestés nem csupán külső divat, hanem társadalmi és művészeti jelenség is volt, amely kiállításokon és múzeumi tárlatokon keresztül is megjelenik.
A hajfestés érdekes példája a budoár-szerű megjelenítés a kiállításokon, ahol a századokkal korábbi fodrászszalonokat idézik meg enteriőrökkel és tárgyakkal együtt.

És ha már a vizuális történetmesélésnél tartunk, a kiállítás kurátora dr. Szabó Zsuzsanna példája is bemutatja, hogy a fodrászat hogyan vált társadalmi jelenséggé.
A kiállítás számos régi tárgyat és fotót vonultat fel, amelyek a fodrászok mindennapjait és a végzetes, mégis vonzó stílusokat elevenítik fel.
„A jólfésültség története - Nagyvárosi forradalom a fodrásziparban” című kiállítás rólunk mesél.
Érdekes előtörténet az Európa-szerte történt változások áttekintése, melyek során talán nem okoz meglepetést, hogy a borbélyok fodrásszá válásának színtere a 17. századi Franciaország volt.
A középkorban és reneszánsz korban a szőke hajszín a romantikus ideál volt, amelyet a természetes összetevőkkel, például timsóval és mézzel próbáltak megvalósítani.
A 20. század elejétől pedig a hajfestés mindennapi tevékenységgé vált, otthoni szettjeikkel és szélesebb választékkal.
Ma már a hajfestés szinte korlátlan lehetőségeket kínál: a haj természetes árnyalataitól az extravagáns színekig sokféle megoldás érhető el.
A hajfestés története tehát nem csupán technológiai fejlődés, hanem kulturális és szociális jelenség is, amely mindannyiunk öltözködési és önkifejezési gyakorlatát formálja.