Hajóbalesetek a 18. században és a rajta keresztül elveszett hajókrendszerek története

Aldottan gazdag, de a hajóépítésben és hadviselésben egyre összetettebb tengeri közlekedéshez vezető korszakról szól ez a cikk, amely a keresztes háborúk tengeri hadviselésétől kezdve a balatoni hajóépítés történetéig vezet. A centralitást a haditengerészeti és kereskedelmi hajók fejlődése adja, valamint az anyagokban megörökített balesetek és leletek tanúvallomásai.

A keresztes hadjáratok tengeri kereskedelme és hajókínálatának megváltozása

In the 11th and 13th centuries, the merchant city-states of Italy became rich on the transport of crusaders, and their servants, horses and armour. Later, the Crusader armies themselves built fleets and fought in the Mediterranean against the Berber-Turkish-Tunisian-Egyptian fleets and pirates of Africa. A hajók és hajtók alkalmazkodása a keresztes hadjáratok igényeihez hosszú távon megváltoztatta a Földközi-tenger hajóbeli szerkezetét: gályák, dromonok és új típusú vitorlás hajók egyaránt megjelentek, és a lovak szállítása különös jelentőséget kapott már a hajótestek tervezésében is. A keresztes hadjáratok keretében Velence, Genova, Amalfi és Pisa hajói váltak tengeri hatalmakká.

A hajótestek szerkezete a korszakban több száz évre meghatározta a tengeri közlekedés lehetőségeit: a tatnál bejáratok a lovak számára, a cargo területek vízmentes lezárása, a kormánylapát megjelenése a kormányzás és manőverezés alapja lett. A korabeli hajók legkorábbi dokumentációi alapján ezek a konstrukciós megoldások terjedtek el a Földközi-tengeren és a lenyűgöző sebességű hajózást lehetővé tevő új típusú gályák felé mozdultak.

Külső források szerint a XI-XII. században a dromon és a gálya részeinek megújulása a kereskedelem és hadviselés jelentős rohamlépését hozta. A keresztes hadjáratok előtti évszázadokban a földközi-tengeri kereskedelmet sok kis vitorlás hajó bonyolította, amely sokféle nevű és konstrukciójú volt; a különböző neveket, mint nave, navis, galee vagy dromon, egymás mellett használták. A gályák és dromonok részleteit a korszak krónikái is megőrizték, és a későbbiekben a bizánci és arab források is megőrizték ezen hajóformák névváltozatait.

A hajóképességek és a lovak szállítása

A keresztes hadjáratok alatt a lovak szállítása logisztikai kihívás volt: a kereskedelmi flották és a hadseregek ezt a feladatot egyaránt ellátták. A hajók tatján létrejött külön bejárat és a lovak befedésének módszere, a kátránnyal történő vízmentes lezárás és a fartüköri összeköttetések mind ezt szolgálták. A lovak szállításának megtervezése lehetővé tette, hogy a lovas hadsereg a parttól távolabb is megálljon és ott hadakozzon, ahol a legjobb feltételek adottak voltak.

Az első keresztes hadjáratokat megelőző időszakban a normann hajóhajók már Angliába vittek lovakat, a vikingszekereknél pedig knarr nevű kormányevezős szállítóhajókon is szállítottak állatokat. A korszak fokozatosan rábírta a tengeri erőket a nagyobb, tömeges teherbírású hajók építésére, és így alakult ki a gályák, dromonok és vitorlás hajók egyre differenciáltabb arzenálja.

Részletes hajódizájn és elnevezések

A korszak hajótípusai között a legfontosabbak a dromonok, gályák, chelandionok és a későbbiekben megjelent katergonok voltak. Az arab és bizánci forrásokban olyan elnevezésekkel találkozunk, mint taride (lószállító hajók), shalandiyyat a bizánci hajókra utalva vagy chelandion a lószállító hajókból fejlődő hadihajókra. A XII. századtól egy új kifejezés, a katergon kezdett terjedni, és a hadigályák általános megnevezése lett a bizánci birodalomban. A hajók neveinek sokfélesége ellenére az igazán fontos, hogy a hajótestek és azok evezőrendszerei hogyan változtak a kor igényeihez igazodva: a bireme, a dromon és a kattintott új evezős elrendezések mind mind ezt a folyamatot tükrözik.

A 11. század végére a Norvégiából induló flották és a velencei, genovai hajók összetett flottái már több mint 60-120 hajóból álltak. A 12. század végére a keresztes hadjáratok során a kereskedelmi hajóflották és hadihajók nagy diverzitását láthatjuk, ahol a hajótestek hossza gyakran 39,5 métert is elérte, a fegyverzetek és a legénység pedig igen nagy volt. A korszak egyik leghíresebb korszakhatárhoz kapcsolódó részlete a gályász evezős rendszerének megújulása: a két szinten elhelyezett evezők és az új, fedélzeti elrendezés jelentősen megnövelte az evezősök teljesítményét.

Érdekes régészeti és irodalmi adatok

Az első keresztes hadjáratok előtti évszázadokban a Földközi-tenger kereskedelmét sok kis vitorlás hajó bonyolította. A hajóroncsok vizsgálata alapján az átlagos hajótest mérete körülbelül 20 méter hosszú, 5 méter széles volt, fedélzettel, és a raktér mélysége körülbelül 2-2,5 méter. A hajók két árbocosak voltak, középső és orrvitorlákkal, és általában két kormányevezővel kezdték meg a hajókormányzást. A régi gályák részleteit tekintve a biremák volt a meghatározó konstrukció a 10. század végére, amely két sor evezőt von maga után, és a hajótest hossza közel 39,5 méter. A Korszakban a sarkalatos fejlődésak második felében a gályák hossza is meghaladta a korábbiakat, és a két evezőpadon ülő evezősök és a belső evezőnyílások részletes megoldásai is új standardokat hoztak.

Balatoni hajóépítés és a Festetics-hajópark

A Balaton gasztronómiája és a kereskedelmi hajózás története szorosan összefonódik a Festetics-család hajóépítő tevékenységével. A Kristóf nevű sószállító vitorláshajó 1753-ban épült, majd a sószállító hajó parkjában több más hajó is megjelent. A 18. század végén Festetics György és fia, László, megkezdte a balatoni hajópark fejlesztését: Bori Antal és olasz hajóácsok részvételével új sétahajókat, postahajókat és egyéb teherhajókat terveztek. A Főnix nevű sószállító hajó 1796-1797 körül készült el, amelyet a Festetics-kincstár és a helyi mesteremberek tervei alapján gyártottak. A hajó 16 evezőst mozgatott, kétárbocos vitorlákkal volt felszerelve, és gyakran személyszállításra is használták, emellett rendezvényeket is szerveztek a fedélzetén.

A Főnix építésének részletei feltárulnak a keszthelyi Festetics-levéltárban és a Directoratus üléseiről származó jegyzőkönyvekben, amely rögzítette a faanyag kivágását és a hajóépítés ütemezését. 1813 táján a Jospehina nevű révészhajóval egy időben a Főnix mögött haladtak, és a révészhajók száma is stabilan négy körül mozogtott az 1795-1815 közötti időszakban. A 1820-as évekre a Főnix után újabb hajók épültek, köztük a Heléna kutter és a Schooner kategóriájú hajók, amelyeket a trieszti Gaspare Tonello tervezett, és a Festetics-birtok vezetősége jóváhagyta.

Régészeti felfedezések és modern kutatások

Az FMC (Ferenczy Múzeumi Centrum) régészei a Dunánál ércek és éremleleteket találtak egy 18. század elejéről származó kolompbal együtt. A fémkeresős hobbi rögzítései és a leletanyag feldolgozása során a kutatók rámutatnak, hogy a kolomp Sárkányölő Szent György-ábrázolásával datálható az 18. század elejére. A Kakukk-hegy közelében talált ezer pénzérme ritkaságban is kiemelkedő, többnyire nyugat-európai érmekkel, az ezüsttallérok között pedig Mária Terézia-korabeli példány is előkerült. A Duna-parti leletek között a Főnix-szerű hajó maradványát keresik drónnal és merülőbúvárral, hogy később kiemelhessék azokat a lajstromba véve. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a fémkeresős tevékenység és a leletmentés során a régészeti értékek megőrzése a legfontosabb.

Infografika és térképek

Kereskedelmi hajózás és hadiflották a Földközi-tengeren (11-13. század) - főbb hajótípusok és útvonalak

Adatok és példák a hajókészítésből

A hajótestek karvel palánkozással készültek, a deszkák illesztését vésett hornyokba és csapokkal rögzítették; a klinker palánkokkal ellentétben ezek a módszerek eltérő költségerőforrásokat igényeltek. A dromonok és gályák evezőrendjei eltérőek voltak: a bireme rendszerére épülő hajóknál a belső és külső evezők egy-egy padon ütötték a levegőt, és az evezőnyílásokon keresztül hajtották a hajókat. A XII. századtól a katamarád megoldásokkal készített dromonokra is rávetítették ezt a technikát, noha a bizánci gályák részletei már más evezőrendekkel működtek a későbbi időkig. Az Anjou-királyok idejére a gályák méret- és legénységgyártása tovább fejlődött: a 108 evezősből álló legénység mellett a hajóparancsnokok és a kormányosok is részt vettek a munkában, a fedélzet feletti evezőpadokra pedig újabb kapitányokat és tengerész szakembereket osztottak be.

Háborúk és hajóroncsok: fontos példák a keresztes korban

A keresztes hadjáratok időszakában a velencei és genovai flotta elsődleges szereplői voltak a tengeri hadműveleteknek: a 1097-ben Tarsos előtt horgonyzott flotta a hadjárat kezdetétől számítva elsőként jött létre, majd 1099-ben a pizai hadjárat 120 hajóból álló flottája, és a velencei flotta 30 hajóból állt. A 1189-1192-es keresztes hadjárat során egy 50 hajóból álló északi flottát is említenek, amelyet koggéknak neveztek és amely Akkóhoz ért. A negyedik keresztes hadjárathoz Velence 50 gályából és egy szállítóflottából álló hadosztályt csatolt, míg a 1217-es holland flottában a kogge típusú hajókat mutatják be. IX. Lajos francia király az 1248-1254-es hadjárathoz a naves és galee hajókat kötötte Marseille-le és Genovával kötött szerződésekben. A későbbiekben a different hajónevek és típusok különféle forrásokban korrelálnak a mediterrán hadviselés történetével.

Végszó a hajók és a tragédiák összefüggésében

A hajózás és a hadviselés összefonódása a 18. században is megmutatkozott a Balaton és Dunakörnyéken, ahol a Festetics-korszak hajóépítő műhelyei továbbgondolták a korábbiaktól tanultakat. A hajók nagyobb létszámú legénységgel és erősebb szerkezettel készültek, hogy a tengeri viharok és a hadviselés kihívásait jobban túléljék. A hajóroncsok és a leletek alapján feltárt információk segítenek megérteni ezt a fejlődést, és a modern régészeti módszerek, mint a drónok és a búvárok, új szemszögből mutatják meg a múlt hajóépítésének részleteit.

tags: #hajo #balesetek #a #18 #szazad