A filozofikus témát az atya az irodalom, a magyar líra legszebb alkotásainak tükrében elemezte. Babits Mihály Memento és Tóth Árpád Új tavaszig vagy a halálig című verseivel, majd Szent Ágoston Vallomások című munkájából vett részletekkel mutatott rá a végtelen időfolyamban születés és halál, fiatalság és öregség periodikusságára, s arra az érzelmi feszültségre, amely az ellentétpár között feszül, s amely felveti jelen-múlt-jövő megállíthatatlan, emberileg szabályozhatatlan, a teremtéssel kezdődött időfolyamát és egyúttal relativitását is.
Az idők végtelen folyamát érinti meg az az ellentétpár, amely az állandó jelen és a múló idő között feszül. Azt, hogy az itt és most, vagyis a jelen, miként válik ott és akkor-rá, azaz múlttá, s miként válik az, ami ma még csak jövő, majdan jelenné és azután pedig múlttá. Az ember benne él az időben, s néha szeretne kilépni ebből a múló időből, megállítani a múlékony pillanatot, a múlékony jelent, mutatott rá.
Idő, időtlenség és az ember mennyei törekvése
Goethe művében, Faust második részében olvassuk: „Rászólnék a pillanatra: Oly szép vagy, ó, maradj velem!” Mert vannak az életnek olyan helyzetei, olyan eseményei, amikor megszűnik az idő, s amelyben az időtlenségbe kerül az ember. Ilyenek például a szeretet, a szerelem, de ide tartozik a játék is, valamint az ünnepek, amelyek kiemelik az embert a múló időből, a múlandóság szorításából, amelyek nyomán az ember fölött szinte megáll az idő…
Az ember az örökkévalóságot nem tudja megtapasztalni, de az időtlenséget igen. Ezzel kapcsolatban a szentek életútját hozta fel példának, akik létezésükkel, tevékenységükkel kiléptek a múlandóság szorításából, és valamilyen módon jelenvalóvá tették-teszik számunkra a teljességet. Az idő folyamát, változását kétféleképpen is szoktuk emlegetni: a múlik és telik szavunkkal, emelte ki. Ha csak múlik, elherdált, elszalasztott az idő, hangsúlyozta, arra kell törekednünk, hogy teljen, hogy a megélt időben bensőleg gazdagodjunk, az idővel jól gazdálkodjunk, lelkileg-szellemileg-érzelmileg töltekezzünk, teljesebbé váljunk.
A költészet példája és a halandó ember figyelmeztetése
Ezzel kapcsolatban Babitsnak Õsz és tavasz között című versét hozta fel példának, amelyben a halandó embert a költő így figyelmezteti szimbolikus erővel az idő múlására, az elvesztett, visszahozhatatlan időre: „Akit egyszer én eleresztettem, / az a madár vissza sohse reppen. / Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki...”.
Petőfi Szeptember végén című verse halhatatlan sorait idézve - „Elhull a virág, eliramlik az élet…” - mutatott rá: Sokan nem tudják, hogy valójában a költő itt Izajás prófétát idézi. S ezzel összefüggésben a megállíthatatlan idő és az emberi küzdelem a múlandóság ellen új fényt kap. A kiemelt idézetek rámutatnak: az idő tétje nem csupán biológiai lét, hanem etikai és érzelmi dimenzió is, amelyben a jelen ereje és a jövő reménye összeér.
Idő és vallásos filozófia a reneszánszon túl
A vallásos szemlélet hangsúlyozza, hogy az idő megállíthatatlan folyamata mellett az ember belső gazdagodása lehet a megoldás. A szentek példája arra utal, hogy létezésükkel kiléptek a múlandóság szorításából, s jelenvalóvá tették-teszik számunkra a teljességet. Ezzel párhuzamosan a költészetben és irodalomban megjelenik az idő relatív természetének felismerése: a jelenné váló múlt, a múló jövő és a megélt jelen kölcsönhatása formálja az ember sorsát és etikai döntéseit.
Összegzés nélkülözhetetlen elemeiről
Az idők folyamának kettős megnevezése - múlik és telik - nélkülözhetetlen szemléleti keret: a múlás felismerése segít elkerülni a lehetetlen megváltásokat, a telejség pedig az életteli belső tartalmat szolgálja. A jelen azonnali megélése és a múltba szálló jelenné válás között húzódó feszültség az, amely az emberi lét fundamentumát adja, illetve amelyet a vallási és irodalmi példák segítségével képes megvilágítani. A történeti költői példák és Szent Ágoston vallomásai összegzik azt a látásmódot, amely szerint az idő nem csak mérhető mennyiség, hanem tapasztalható és átélhető minőség is.

Отношения власти и общества в России в 2026 году / Путин и Ленин / Власть и люди
Az időfolyam továbbra is sürgetően halad: megállítani a múlékony pillanatot csak részben lehet, de a belső életerő és a lelki gazdagodás révén teljessé és mélyebbé válhat az emberi létezés. A filózofikus-lírai párbeszéd a jelen, a múlt és a jövő egymásba fonódó viszonyát világítja meg, amikor a költészet és a vallás (Szent Ágoston) együtt mutatják meg az időtlenségre való törekvést mint emberi célkitűzést. A művekben megjelenő időösszefüggések és a relatív idő felvetése segít megérteni, hogyan éli át az ember saját létének és lényegi céljainak értelmét a végtelenül lassan hömpölygő idő folyamata.
Az írók és a szentek példái tehát egyaránt azt sugallják, hogy a jelen megélése mellett fontos az idő belső gazdagítása és a múltnak szellemi értéket adó befogadása. Így válhat az idő nem csupán külső tényezővé, hanem belső utazássá, amely által az egyén teljessé és nyitottá válhat a teremtés során kapott adományokra.
- A jelen és a múlt összeszövődése a lírai és vallási szövegekben.
- Az idő múlásának és telődésének kettős megnevezése: múlik és telik.
- A halandóság elleni küzdelem irodalmi példái: Babits, Tóth Árpád, Petőfi.
- Az időtlenség elérése példaképek és vallási tanítások útján.