A hennaplus hajszínező használata összetett folyamat, amely a természetes hennából és különböző növényi kivonatokból származó hatóanyagokat egyesíti a hajat ápoló összetevőkkel.
A henna a ’Lawsonia Inermis’ növény perzsa neve, amely Pakisztánban, Indiában, valamint Észak-Afrikában terem.
A hajszínező por a növény őrölt leveléből és szárából készül, melyet évente kétszer - tavasszal és ősszel - aratnak.
Csak az ősszel leszedett levelek tartalmazzák haj- valamint a bőrszínező anyagot.
Csak ezeket, az ősszel leszedett leveleket használják HennaPlus hajszínező por gyártásához.
A leveleket nem keverik fémsókkal és 100%-osan természetes összetételűek.
Emiatt minden gond nélkül lehet a hennával színezett hajat dauerolni, illetve kémiai anyagokkal és más cég által forgalmazott termékkel színezni.
De vigyázat!
A hajfestő porral kezelt hajat tilos szőkíteni, illetve a szőkített hajat tilos hajfestő porral kezelni.
Egészen másról van szó a ’márkanélküli’ hajszínező porok esetében.
Ezeket gyakran keverik fémszármazékokkal, hogy a sötét barna valamint fekete hajon jobb színhatást érjenek el.
A szárított hajszínező por kétféleképp színezi a hajat.
Először átjárja a hajszál belsejét, ahol a por a hajmolekulákhoz tapad és megszínezi, valamint kondicionálja a hajat.
Másodszor védőréteget képez minden egyes hajszálon, ezáltal fényessé teszi a hajat, valamint megvédi a káros külső hatásoktól.
Mivel a hajszínező por természetes növényi eredetű anyag, nem irritálja a fejbőrt.
Akiknek finom és vékony szálú hajuk van, gyakran használják a hajszínező port, hogy dúsabbá tegyék a hajukat, ezáltal hajuk dúsabbá és erősebbé válik.
A tavasz során betakarított henna teljesen színmentes.
Ezáltal az ebben az évszakban leszedett növény különösképpen alkalmas hajbalzsam alapanyagnak.
A körülbelül tíz éves korú henna növényt hajápoló tulajdonságai miatt használják, noha az ilyen növényekből származó festékanyag túlságosan gyenge, hajápoló tulajdonságait megőrzi.
Festék és hajápoló egyben. Növényi kivonatokat tartalmaz - hennát, martilaput, fagyöngyöt, mályvát és búzacsírát - melyek színezik és egyben ápolják is a hajat.
A napraforgómag-kivonat védi a haj szerkezetét és színét a hajmosások okozta fakulástól.
A hatóanyagokban gazdag hajfesték használatával a haj lágy esésű és egészséges lesz.
Színtartósság: 2-3 hónap - Hosszantartó szín.
Természetes színt és egészséges fényt ad a hajnak a híres henna csillogással.
100 %-ban befedi az ősz hajszálakat - Óvja a hajat, megelőzi a hajszín fakulását.
Természetes színű, színezett, ősz és hennával kezelt hajra is használható.
Hosszú hajnál 2 doboz festék használata ajánlott.
A doboz tartalma: 1 hajfesték krém (Hair colour) 40 ml, 1 színelőhívó krém felvivő flakonban (Activator) 40 ml, 1 színfixáló kondícionáló (Colour-fix) 20 ml, 1 pár kesztyű.
Használati utasítás
Figyelmeztetések: Ammóniát és hidrogén-peroxidot tartalmaz!
• A hajfestékek/hajszínezők súlyos allergiás reakciót válthatnak ki. Használat előtt, kérjük, olvassa el és kövesse a használati utasítást!
• Alkalmazása 16 éven aluliaknak nem ajánlott.
• Az ideiglenes "fekete henna" tetoválás növelheti az allergia kialakulásának veszélyét.
• Fenilén-diaminokat (toulén-diamint), resorcinolt, α-naphtolt tartalmazhat, melyek irritálhatják a bőrt. Használat előtt végezze el az allergiapróbát.
• Ne használja szempilla vagy szemöldök festésére.
• Szembe jutás esetén azonnal kiöblítendő.
• A festéshez használjon kesztyűt.
• Ne használjon hajfestéket/hajszínezőt, ha: arcán kiütés van, vagy fejbőre érzékeny, irritált és sérült; hajfestés után bármikor, bármilyen reakciót észlelt; korábban, ideiglenes "fekete henna" tetoválás során valamilyen reakciót észlelt.
• Gyermekek elől elzárva tartandó!
Felhasználható: Lásd a dobozon feltüntetett időpontot!
Kizárólagos importáló és forgalmazó: MediLine Kft.
HennaPlus 3 sötétbarna hajfesték összetevők: Aqua (Water), Cocamide MEA, Ceteareth-6, Polysorbate 80, Toluene-2,5-Diamine Sulfate, Ammonium Hydroxide, Cetearyl Alcohol, Parfum (Fragrance), Sodium Sulfite, Resorcinol, Glycerin, 2-methylresorcinol, Propylene Glycol, Trisodium HEDTA, Dimethyl-PABAmidopropyl Laurdimonium Tosylate, M-aminophenol, 2-amino-hydroxytolulene, Helianthus Annuus (Sunflower) Seed Extract*, Chamomilla Recutita (Matricaria Flower) Extract*, Camellia Sinensis (Leaf) Extract*, Melissa Officinalis (Leaf) Extract*, Humulus Lupulus (Hops) Extract*, Aspalathus Linearis Leaf Extract*, Panax Ginseng (Root) Extract*, Cassia Angustifolia (Leaf) Extract*, Rosmarinus Officinalis (Rosemary Leaf) Extract*.
Hosszantartó szín aktivátor összetevők: Aqua (Water), Hydrogen-peroxide, Ceteth-2, Steareth-20, Ceteareth-6, Cetearyl alcohol, Lauryl pyrrolidone, Tetrasodium etidronate, Salicylic acid, Phosphoric acid, EDTA.
Colour fix kondicionáló összetevők: Aqua (water), Cetearyl-alcohol, Paraffinum liquidum (mineral oil), Cetrimonium chloride, Glycerin, Sodium benzoate, Lactic acid, Parfum (fragrance), Polyquaternium-4, Oleyl erucate, Panthenol, Dimethylpabamidopropyl laurdimonium tosylate, Polysorbate 20, Linoleic acid, Hydroxypropyltrimonium corn/wheat/soy amino acids, Melissa officinalis (leaf) extract*, Rosmarinus officinalis (rosemary leaf) extract*, Panax ginseng (root) extract*, Aspalathus linearis leaf extract*, Humulus lupulus (hops flower) extract*, Camellia sinensis (leaf) extract*, Cassia angustifolia (leaf) extract*, Chamomilla recutita (matricaria flower) extract*, Phenoxyethanol.
A Hennaplus Hajfesték 5.4 Indian Summer tartós hajfesték, amely intenzív, meleg tónusú árnyalatot biztosít a haj számára, miközben kíméletes formulájával segít megőrizni a haj természetes fényét és ápolt megjelenését.
Felhasználás:A használati útmutató szerint alkalmazandó. Figyelmeztetés:Használat előtt bőrpróba elvégzése javasolt. Hajfesték használata allergiás reakciót válthat ki. Szembe ne kerüljön.
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.
Az extra tápláló formula számos minősített organikus és kondícionáló összetevővel gazdagított (például napraforgómag-kivonat, Rooibos, zöld tea, ginzeng, komló, kamilla és rozmaring) az egészséges, fényes és selymesen puha hajért.
A legkorszerűbb technológia segítségével a Hennaplus képes a piacon lévő legalacsonyabb ammóniatartalmú krémhajfesték előállítására, miközben biztosítja az optimális színeredményt.
Finom, természetet idéző illata allergiát okozó illatanyagok, ftalátok, vagy pézsmavegyületek nélkül lett megalkotva.
A Henna Plus hosszantartó, intenzív színélményt nyújt és a haj mély, csodálatos színeket kap.
A Henna Plus hosszantartó, intenzív színélményt nyújt és a haj mély, csodálatos színeket kap.
A napraforgómag-kivonatának köszönhetően optimálisan védi a hajszerkezetet és a színt az UV-sugárzástól.
A tartós hajszínezés során a színmolekulák behatolnak a kéregfelületbe, azaz a haj legbelsőbb rétegébe, ami által tartós színt kap a haj.
A Hennaplus tartós hajszínező legfontosabb alapanyagai a következők: biztonságos színezék, napraforgó-kivonat a színvédelem miatt, henna hajszín és hajszerkezet védő és védelmet fejlesztő.
Valamennyinek viszonylag kicsi a molekuláris szerkezete, így könnyen behatol a hajba.
Mielőtt a terméket használjuk, figyelmesen olvassuk el a használati útmutatót.
Helyezzük bele a krémet a kis oldószeres üvegbe.
Zárjuk le a kis üveget, és ezt követően a tökéletes oldódás érdekében jól rázzuk fel.
Ezt az oldatot azonnal használjuk fel, tilos visszazárni, valamint tárolni és később felhasználni.
A Long Lasting Colour-t mosatlan, száraz hajon használjuk.
Kizárólag akkor ajánlott használat előtt megmosni a hajat, amennyiben a hajat korábban hajfixálóval kezeltük.
A termék 30 perc alatt fejti ki hatását, hacsak másképp nincs feltüntetve a használati utasításban.
A halántéknál megjelenő ősz hajszálakat legjobban úgy tudjuk elrejteni, ha először kis mennyiségű színező krémet (oldószer hozzáadása nélkül) felviszünk erre a területre.
Útmutatás a hajtövek festéséhez: vigyük fel a festéket a hajtőre, és 20-25 percig hagyjuk hatni.
A maradék festékanyagot tegyük félre, azonban az üveget ne zárjuk vissza.
Amennyiben ugyanezt a hajtőkezelést hajtjuk végre szőke (élénk) színárnyalat esetében, először vigyük fel a kikevert oldatot a hajtőre.
Long Lasting Colour termékek egy időben egymással együtt is használhatóak.
Amennyiben hajunk több mint 50%-ban ősz, ugyanakkor divatos színárnyalatot szeretnénk használni, tanácsos azt természetes színárnyalattal keverni.
A (100%-osan) ősz haj esetében keverjük a természetes, valamint az arany színárnyalatokat.
Kedvező 4.590 Ft-os ár! Rendelje meg HENNAPLUS Hajfesték 6.67 Bíbor álom termékünket!
LeírásIntenzív hajfesték és hajápoló egyben, az ősz szálakat is befedi!
A Henna Plus hajfesték hosszan tartó, gyönyörű színt biztosít a haj számára, miközben természetes növényi hatóanyagokkal táplálja azt.
A napraforgómag kivonat védi a hajszínt az UV-sugárzástól, így még tovább élvezhető a kívánt hajszín.
A gyógynövénykivonatok ápolják és óvják a hajat festés közben, miközben a színtelen henna kivonat gondoskodik az ápolt, egészségtől ragyogó frizuráról.
Tulajdonságai:- 2-3 hónapig tart- 100%-ban befedi az ősz hajszálakat
A Hennaplus tartós hajszínező legfontosabb összetevői: biztonságos színezék, napraforgó-kivonat a színvédelem miatt, henna
A termékben használt színező alapanyagok megfelelnek a SCCNEP (az Európai Unió általános kozmetikumokkal foglalkozó bizottsága) biztonsági előírásainak.
Mielőtt a terméket használjuk, figyelmesen olvassuk el a használati útmutatót.
Ne használjunk hamu árnyalatokat, ha hajunk több mint 20%-a ősz.
Long Lasting Colour termékek egyidőben egymással együtt is használhatóak.
Amennyiben hajunk több mint 50%-ban ősz, ugyanakkor divatos színárnyalatot szeretnénk használni, tanácsos azt természetes színárnyalattal keverni.
A teljesen ősz haj esetében érdemes keverni a természetes és az arany színárnyalatokat.
Amennyiben vörösesebb színt kívánunk elérni, egy természetes színárnyalatot keverjünk valamely divatos színárnyalattal.
Kiszerelés: 100 ml
INCI: Long Lasting Colour Hazelnut 6.35 Aqua (Water), Cocamide MEA, Polysorbate 80, Ceteareth-6, Ammonium Hydroxide, Cetearyl Alcohol, Parfum (Fragrance), Sodium SULFITE, Toluene-2,5-Diamine Sulfate, Glycerin, Ascorbic Acid, Propylene Glycol, Trisodium HEDTA, Resorcinol, DimethylPABAmidopropyl Laurdimonium Tosylate, 2-Methylresorcinol, 2-Amino-6-Chloro-4-Nitrophenol, 4-Amino-m-Cresol, 4-Amino-2-Hydroxytoluene, 1-Naphtol, m-Aminophenol, Helianthus Annuus (Sunflower) Seed Extract*, Chamomilla Recutita (Matricaria Flower) Extract*, Camellia Sinensis (Leaf) Extract*, Melissa Officinalis (Leaf) Extract*, Humulus Lupulus (Hops Flower) Extract*, Aspalathus Linearis Leaf Extract*, Panax Ginseng (Root) Extract*, Cassia Angustifolia (Leaf) Extract*, Rosmarinus Officinalis (Rosemary Leaf) Extract*.
Long Lasting Colour Activator Aqua (Water), Hydrogen Peroxide, Ceteth-2, Steareth-20, Ceteareth-6, Cetearyl Alcohol, Lauryl Pyrrolidone, Tetrasodium Etidronate, Salicylic Acid, Phosphoric Acid, EDTA.
Colour Fix Conditioner Aqua (Water), Cetearyl Alcohol, Paraffinum Liquidum (Mineral Oil), Cetrimonium Chloride, Glycerin, Sodium Benzoate, Lactic Acid, Parfum (Fragrance), Polyquaternium-4, Oleyl Erucate, Panthenol, Polysorbate 20, Linoleic Acid, Hydroxypropyltrimonium Corn/Wheat/Soy Amino Acids, Melissa Officinalis (Leaf) Extract*, Rosmarinus Officinalis (Rosemary Leaf) Extract*, Panax Ginseng (Root) Extract*, Aspalathus Linearis (Leaf) Extract*, Humulus Lupulus (Hops Flower) Extract*, Camellia Sinensis (Leaf) Extract*, Cassia Angustifolia (Leaf) Extract*, Chamomilla Recutita (Matricaria Flower) Extract*, Phenoxyethanol.

Információ a termékhasználatról és figyelmeztetésekről segít a biztonságos alkalmazásban.
| Termék | Szín | Színlefutás | Ajánlott idő |
|---|---|---|---|
| Hennaplus Hajfesték 6.67 Bíbor álom | 6.67 Bíbor | 2-3 hónap | 30 perc |
Hennaplus tartós hajszínező a természetes összetevők kiosztásával biztosít hosszú tartósságot és ápolást egyben.
tags: #hennaplus #hajszinezo #hasznalat