A történelem leghírhedtebb kalóza egyértelműen Edward Teach volt, aki az Atlanti-óceán brit felségvizein kalózkodott 1716-1718 között, a „kalózkodás aranykorának” vége felé. Teach valójában a becenevének köszönhette hírnevét, hiszen úgy hívták: Feketeszakáll. Abban a korban a férfidivat a borotvált arcot favorizálta, ám ő ehelyett hosszú sörénnyé növesztette fekete haját, és szakállát a mellkasa közepéig hagyta burjánozni. Látványos halála volt azonban az, ami végleg beírta a nevét a történelmi emlékezetbe.
1718. november 22-én az amerikai Észak-Karolinában lévő Ocracoke-szigetnél szorította sarokba hajóját Robert Maynard, a brit haditengerészet hadnagya. Ádáz harc tört ki a legénységek között, és maga a kalózkapitány is párbajba keveredett. A rettegett kalóz utolsó csatáját évtizedeken át emlegették, hamar összetett mitológia nőtt alakja köré. Koponyáját egyesek szerint ezüstbe foglalva ivóedényként használták, mások szerint 14 feleséget és egy csomó elrejtett kincset őrzött.
1718. november 22-én vesztette életét Edward Teach, ismertebb nevén Feketeszakáll, a hírhedt kalóz, miután Robert Maynard, a brit flotta hadnagya megtámadta hajóit az Ocracoke-sziget közelében. Annak ellenére, hogy önálló kapitányi „pályafutása” mindösszesen alig egy évig tartott, a későbbi kalandregények - és filmek, színdarabok - szerzői alapvetően Teachről mintázták meg a vérszomjas, kegyetlen és zsákmányra éhes kalóz sztereotip figuráját. Feketeszakáll neve ily módon ma is elevenen él a közemlékezetben, a mítoszok azonban elhomályosították valóságos alakját.
A kalózkodás hátteréről
A kalózokat - sok tekintetben a magyar betyárokra emlékeztető módon - egy olyan törvényen kívüli közösség tagjaiként festi le, mely teljesen kiszakadt a társadalomból, holott tevékenységük a kora újkorban az Amerikát gyarmatosító nagyhatalmak harcászati stratégiájának fontos eleme volt. Ékesen demonstrálja ezt a Földet körülhajózó Sir Francis Drake és Sir Walter Raleigh pályafutása I. Erzsébet korából, az említett kapitányok ugyanis a spanyol kereskedelmi flották kifosztásából származó kincstári haszon miatt legalább akkora elismerésben részesültek, mint felfedezéseikért, vagy a kolonizáció során végzett munkájukért.
Háborús időkben az uralkodók szerződést kötöttek a kalózvezérekkel, melyben megbízást adtak az ellenséges hajók kirablására és elpusztítására; ez azt eredményezte, hogy a világtengerek a nagyhatalmi vetélkedés állandó mellékhadszínterévé váltak. A kolóniákat igazgató kormányzók többsége a közép-amerikai térségre nézve nem tekintette hatályosnak az Európában megkötött békeszerződéseket, ezért a „szerződtetett” tengeri rablók évtizedeken át szabadon fosztogathattak. A kalóztársadalmat tehát idővel nem csupán törvénytelen remete-gyülekezetként írták le, hanem a történelem egyik sarkalatos hadtörténeti elemeként ismerhettük meg.
A császárvárosi kezdetek és Teach felemelkedése
Edward Teach 1680 körül születhetett Bristol környékén. A 17. század végén a karibi hajóforgalom erőteljes bővülése miatt New Providence szigete válhatott a kalózok egyik kiindulópontrjává. Teach 1716 körül csatlakozott Benjamin Hornigoldhoz, aki a Bahamákon alapított „köztársaság” szolgálatában állt. Hornigold később Teach-t a saját szlúpjának parancsnokságára bízta, sőt együtt támogatták portyáikban a spanyol és francia hajókat. Később Stede Bonnettel találkozott, és Bonnet Revenge nevű hajójának irányítását felajánlotta Teach számára, így a kalózflotta három hajóval bővült.
1717 végére a kalózflotta egyre nagyobb és félelmetesebb erővé vált: Teach felvette a Feketeszakáll gúnynevet, és a flag jelölésével, amely egy csontvázat ábrázol egy szívre átszúrt csontvárvánnyal, rémisztgette az ellenségeket. A parancsnoksága alatt Teach a Bay of Belize-től Martinique-ig terjedő területen fosztogatott, és minden útjába kerülő hajót lefoglalt vagy kifosztott.
A faképnél hagyott kereskedőket általában feltétel nélkül elengedték, csak követeléseket teljesíttetett meg velük. A Charleston kikötőjét 1718 tavaszán blokád alá vette, és egy időre szárazföldi gyógyszer-szállítmányt követelt tőlük. Teach kegyességteljesen, de ravasz módon alkalmazkodott a helyzethez, hiszen kegyelmet ajánlottak számára, amelyet bizonyos források szerint el is fogadott. Ekkor azonban a hajókat a szárazföld felé mozdította, és a végső összecsapás az Ocracoke-szigeten érte a kalózt, ahol Maynard hadnagy fogta meg és kivégeztette.
A vég és a mítosz
Teach halála után az események gyors lendületben folytatódtak: a karibi kalózállam gyengült, és a brit hadihajók gyorsan felszámolták azt. A modern történészek szerint a kalózvilág aranykora a 1720-as évekre végképp véget ért, amikor a kereskedelmi hajókat védelmi kísérettel látták el, és a kalózok túléléséhez szükséges körülményeket megszüntették. Teach figurája azonban a mai napig él a kultúrtörténetben és a néphagyományban, gyakran romantizált és mítoszokkal terhelt képeket teremtve.
The Charleston Dance 1925 [4K Colorized] 1920s Footage w/Sound
Függelék: Főbb adatok és dátumok
- Születés: 1680 körül, Bristol környéke (feltételezett).
- Halál: 1718. november 22., Ocracoke-sziget közelében, Virginia felé tartó út során.
- Zászló: Anna királynő bosszúja (Queen Anne's Revenge), 40 ágyúval.
- Állomáshelyek: New Providence, Bath Town, Ocracoke-sziget, Charleston.
- Halált követő hatás: a kalózkodás aranykora fokozatos vége a 1720-as években.
Elemzések és történeti értelmezések
Feketeszakáll alakja a mítosz és a valóság határát mozgatja: miközben legendás megjelenése és a járványos ijesztő tettek adták hírnevének alapját, a modern kutatások rámutatnak, hogy Teach valójában nem volt annyira kegyetlen, mint a későbbi irodalmi alakok. A hajóhad és a legénység vezérlése részben a közvetlen környezete hatására alakult ki: a harcok és a politikai játszmák összefonódtak a kalózok életmódjával, amely a korszak nagyhatalmú vetélkedésének terméke volt.
Az 1717-es és 1718-as események jól illusztrálják az akkori tengeri hadviselés dinamikáját: az ellenség hajóinak letörése és a hadikapcsolatok kihasználása mindennapos eszköz volt. Teach személye tehát egyszerre volt a hadtörténelem része és a populáris kultúra ikonjává váló legenda tárgya, amely az évszázadok során sokszor túlzóan hangzik el.