Törökvész villái között egy körülbelül hektárnyi erdőterület várja a rövid testmozgásra vágyó látogatókat. Mégpedig több szempontból is. Ha felkapaszkodunk a kuruc brigadéros emlékére elnevezett sziklára, megkapó kilátásban lesz részünk a János-hegy és a Nagy-Hárs-hegy felé. De nem csak a kilátás miatt különleges a szikla és környéke - 1975-ben helyi jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították. Ez alapvetően geológiai értékei miatt történt, hiszen szép, hévizek által rózsaszínre színezett dolomittömbök és azokat körülvevő márga fogadja a látogatókat. A környező területekkel ellentétben valószínűleg ezért nem volt alkalmas a beépítésre. Mivel a beépítést elkerülte, a szikla környéke egy kis betekintést enged abba, hogyan nézhetett ki egykor a Rózsadomb egésze, így élővilágának megőrzése miatt is fokozott figyelmet igényel.
Jellemző fái a virágos kőris és a molyhos tölgy, a cserjék közül kiemelendő a cserszömörce és az élénkpiros termésű szirti madárbirs, de a dolomitos alapkőzeten gyakran kialakuló sziklagyepek növényfajaival is találkozhatunk. A terület ökológiai szempontból izolálódott, nem köti össze zöldfolyosó más élőhelyekkel, emellett különösen kitett bizonyos káros folyamatoknak: például a zaj- és porterhelésnek, de leginkább a taposás hatásai jelentenek rá veszélyt. Ennek fő felelősei az emberek és a kutyák, hiszen - kedvelt kirándulóhely lévén - sokan járnak errefelé. Utóbbi mögött nyílik a Csatárka-barlang bejárata, amelyet 2016-ban tártak fel teljeskörűen. Ennek során egy mesterséges eredetű hasadék kitisztítása után 6,5 m mélységig és 8,4 m hosszig jutottak el a kutatók.
Jellemzően puha, végig jól futható talajviszonyok mentén, belátható terepen vezető terepfutó kör. Sokszínű körtúra a főváros határai között, a budai hegyek két nagy tömbjét elválasztó völgy körül. Balogh Ádám az egyik legbátrabb kuruc tisztként vált ismertté, az ő nevét viseli a II. kerületben található sziklaképződmény és a körülötte lévő zöld oázis. Remek célpont, ha nincs időnk egy hosszabb túrához, de mégis egy kicsit szusszanni szeretnénk a természetben. A terület meglehetősen kicsi, viszont természetvédelmi szempontból annál fontosabb, hiszen olyan ritka fajok nőnek erre, mint a piros madárbirs, a magyar repcsény, a budai imola, a fehér madársisak és a budai berkenye. A zöld háromszöggel jelzett útvonal az Endrődi Sándor utca és a Balogh Ádám utca kereszteződésénél kezdődik, a szikla tetejére két irányból, kb. 30 méternyi lépcsőt megmászva juthatunk fel.
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek - úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost. Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek?
Az erdő főfafaja a molyhos tölgy, mely nevét a rügyeit fedő szőrökről kapta - a „molyhos” ugyanis pelyhes, puhán szőrös növényt jelent. Mivel melegkedvelő és vízigénye sem túl magas, várhatóan képes lesz hazánkban alkalmazkodni a változó klímához. Jó alkalmazkodóképessége révén sekély talajokon is megél, száraz, mészköves-dolomitos kopárokon is otthont teremt magának - ahogy itt, a Balogh Ádám-sziklán is tette. Érdekessége, hogy 10-12 éves koráig kényelmesen elücsörög, utána indul igazán növekedésnek.
A molyhos tölgy mellett virágos kőrisek és korai juharok gazdagítják az erdő biodiverzitását. A dolomit-márga sziklán az erdős területek mellett sajmeggyes karsztbokorerdőt és kisebb dolomit-sziklagyep foltokat is találunk. Ahol a csupasz dolomit bukkan a felszínre, ott a kőzet hévízzel érintkezve sárgás és vöröses színeket ölt. A növényzet nyílt és zárt területeinek váltakozása védett állat- és növényfajoknak ad otthont. Itt él a fali gyík (Podarcis muralis), a barátposzáta (Sylvia atricapilla) és a csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita). Tavasszal kis egyedszámban virágzik a piros madárbirs (Cotoneaster integerrimus), a magyar repcsény (Erysimum odoratum) és a budai imola (Centaurea sadleriana). A nagy ezerjófű (Dictamnus albus) a sziklák repedéseiben és az erdők árnyékosabb részein bukkan fel. A városi terhelés és kis kiterjedése következtében a terület enyhén degradált állapotban van, elszigeteltsége miatt pedig sok jellemző faj hiányzik.
