Horváth Jánosné fodrász Sárváron: női történetek a város múltjában

Tavasszal két alkalommal is megemlékezünk a hölgyekről, márciusban a nőnapon, valamint május elején, az anyák napján.

A rózsa és a bonbon mellé most egy különleges visszapillantást is csokorba kötöttünk.

A múzeum honlapján és a Sárvár Anno oldalunkon közzétettük néhány kiemelkedő sárvári hölgy életrajzát.

Jelen írásunkban röviden összefoglaljuk városunk nőtörténelmét.

A múlt század első feléig a nők mindennapjait többnyire a család, a lakás és a vallás hármasa határozta meg.

A legtöbb asszonynak nem volt önálló keresete, a jogok tekintetében pedig erősen korlátozott helyzetben voltak.

Bár a munka világa soha nem volt elzárva előttük, a magasabb végzettséget igénylő pályák a férfiak uralta területek voltak.

A XIX-XX. század azonban átértékelte a női szerepeket.

A XIX. század előtt elsősorban a nemesasszonyok és uralkodónők kerülhettek társadalmi közösségeket alakító helyzetbe.

Megszülettek, férjhez adták őket, gyermekeket szültek, elesetteket gyámolítottak, vendégeket fogadtak, de a források keveset árulnak el arról, hogy milyen emberek is voltak.

Mély érzések fűzték Kanizsai Dorottyát első férjéhez, Geréb Péter nádorhoz, akit második házasságában sem feledett.

A mohácsi csata elesettjeinek eltemettetésével örökre beírta nevét a magyar nagyasszonyok közé.

Az előre elrendezett házasságok szerencsés esetben szerelemmel is végződhettek.

Kanizsai Orsolya dédunokája, Nádasdy III. Szerelmi házasságot kötöttek a bajor hercegnék, Mária Terézia Dorottya és menye, Izabella von Croy is.

A vár úrnőjeként ők is sokat tettek a város polgárainak jólétéért, vállaltak karitatív tevékenységet, védnöki szerepet.

Irgalmas nővér (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény, ltsz.: VII.85.54.1)

Mindezek a pozitív példák ellenére az erőteljesebb női személyiségeket a társadalom alapvetően visszautasítással fogadta.

Erre leginkább Báthory Erzsébet példáját lehetne felhozni, aki kemény, határozott asszony lévén igyekezett saját irányítása alatt tartani az uradalmakat, amely sértette a férfialkalmazottak hatáskörét.

Az ellene indított eljárás erre a tényezőre is visszavezethető.

A XIX. század változásai a nők sorsát is érintették.

Ahhoz azonban, hogy a hagyományos szerepekből kitörhessenek, előbb képessé kellett válniuk a rájuk váró új feladatok elvégzésére.

A XVI-XVII. századtól kezdve a nemesi, majd a polgárlányok írni-olvasni tudása is elvárttá vált.

A felvilágosodás nyomán hazánkban is előtérbe került a nőnevelés fontossága.

Városunkban a leányok rendszeres iskoláztatását a Páli Szent Vince Rend apácái kezdték meg 1865-ben.

Az igényt mutatja, hogy iskolájukba már ekkor 334 gyermek iratkozott be.

Ez a szám később még magasabbra emelkedett.

1892-ben Trotz Lőrincné adományából nyílhatott meg az első óvoda, amelyet szintén a Szent Vince-rendi nővérek vezettek.

A századfordulótól kezdve a város szorgalmazta a polgári iskola létesítését, a törekvés először a fiú- (1907), majd a leánypolgári (1913) felállításával ért célt.

Már a nyitáskor 77 leány ült be az iskolapadba, két osztályt is indítani kellett.

Barabás János 1913. Tengerészruhás hölgy (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: 2020.5.136)

A tudományok elsajátítása mellett a hagyományos női feladatok elvégzésére is felkészítették a lányokat.

Az iskolai oktatásban az 1970-es évekig zajlott elkülönülten a fiúk és a lányok nevelése.

A középkori peres iratokból láthatjuk, hogy a nők évszázadokkal ezelőtt is kezeltek pénzt, vezettek boltot, kocsmát, vagy folytatták férjük iparát.

Az 1645-ben elhunyt Szíjjártó Jánosnénak ½ jobbágytelke és 4 kaszás rétje volt.

A XIX. század második felétől viszont mind több nő, hol kényszerből, hol önként vállalt módon állt munkába.

Egy 1908-as összeírás szerint a sárvári önálló iparos nők kávéházat, szabóságot, divatáru- és méteráru-kereskedést üzemeltettek.

Stern Regina bazárárudát üzemeltetett, női szabóként 17 asszony kereste a kenyerét, két hölgy cselédközvetítéssel foglalkozott, de még cipész (özv. Szabó Jánosné) és malomtulajdonos (özv.

Az ekkoriban feltűnt női fodrász szakmát Sárváron két hölgy képviselte, Günsberger Irén és ifj. Takács Imréné.

Gépírónők, titkárnők megjelentek a hivatalokban is.

Nők csoportja az 1930-as években (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: 2014.1.13)

Míg az értelmiségi pályákon az orvosi, ügyvédi, hivatalnoki területek jó ideig zárva maradtak, a tanítónők, tanárnők is iskola jelenlétét hamar elfogadta a társadalom.

1911-ben a sári iskolában Wágner Saroltát alkalmazták.

A leánypolgári létrejöttekor pedig Fábián Gyuláné Biczó Ilona (később neves festő) a rajz, Makayné Horváth Katalin a mennyiségtan és természettudomány, Mihály Irén pedig a magyar nyelv és történelem tanára volt.

Az első világháború évei alatt a frontra vonuló férfiak helyett, valamint az egyre romló életkörülmények miatt mind több nőnek kellett átvennie az addig hagyományos férfifeladatokat.

A gyárakban (Műselyemgyár, téglagyárak, Cukorgyár) a kezdetektől jelen voltak a női alkalmazottak, de ezt követően más területeket is meg kellett nyitni számukra.

Megjelent az önálló női vállalkozó is, Antonovics Jozefa, a téglagyári intéző, Németh József özvegye 1934-ben felvásárolta és prosperáló céggé fejlesztette a csődbe jutott Pótkávégyárat.

Az asszony a város ismert, elismert alakja lett, vagyonából kertvárosi kápolna alapítására is futotta.

A munka világa lassan teljesen kinyílt a nők előtt is, egyre több szakmában jelentek meg, sőt, a szocialista korszakban a nehéziparban is igényt tartottak a munkájukra.

A hölgyek karitatív kezdeményezésekben való szerepe viszonylag korán elfogadottá vált, mert ez a hagyományos női gondoskodással függött össze.

A hiányzó szociális ellátórendszer igényelte a polgári társadalmakban a szegénység helyzetének javítását.

Más települések példáját követve alakultak meg az 1880-as években a nőegyletek (Sárvári Jótékony Nőegylet, Sárvári Izraelita Nőegylet).

Az előbbi vallási, nemi különbség nélkül segített mindenkin, az izraeliták szervezete jobbára a nehéz sorsú zsidó nők pártfogolását vállalta.

Ezekben a szervezetekben a városi elit női tagjai szinte kivétel nélkül jelen voltak.

Hatvany báróné ápolói öltözékben (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: 2016.3.1)

Az egylet mulatságokat, kabarét rendezett, amelyeknek a bevételét rendszerint valamilyen karitatív célra fordította.

Munkájukra különösen nagy szükség mutatkozott az első világháború éveiben.

Manzer Lujzát 1916 márciusában a Vöröskereszt érdemrendjével jutalmazták a háború alatti jótékonykodásáért.

Az osztrák származású Hatvany Béláné Taussig Klára karitatív egyletek védnökeként, valamint a sárvári Gyermekkórház alapítójaként (1912) érdemelte ki a helybeliek elismerését.

A háború után vallási alapon szervezett nő- és leányegyletek működtek (Evangélikus Nő- és Leányegylet, Katolikus Nőegylet, Izraelita Nő- és Leányegylet).

A karitatív tevékenység mellett hitbuzgalmi tevékenységet is folytattak, de a művelődésben (pl. színielőadások) is szerepet játszottak.

1933-ban Lukács Ilona Margit zárdafőnöknő (1930-1944) vezetése alatt megalakult az Anyák Egyesülete, amely az anyák és a csecsemők védelmét tűzte zászlajára.

Míg az egyleti szerepkörrel, az iskolai képzéssel hamar megbarátkoztak a nők szerepköre kiterjesztésének ellenzői is, a politikai jogkiterjesztés kérdése óriási hullámokat vert.

1909. április 4-én A nőkre váró hivatás című vezércikk írója azzal nyitott, hogy bár nem kíván pro és kontra állást foglalni, gróf Vay Gábornénak egyik, a tradicionális női szerepeket hangsúlyozó beszédének idézése egyértelmű véleményformálásnak hat.

1913. június 29-én Molnár Jákó törvényszéki bíró Feminismus című vezércikke - az épp véget ért nőkongresszus apropóján - ugyancsak rendkívül konzervatív hangnemben íródott.

A női jogkiterjesztést azokkal az érvekkel támadja, amelyekkel az ellenzők évtizedek óta gyakran éltek: a nők „sem physiologiai, sem psychologiai, sem physikai tekintetben” nem egyenlők a férfiakkal.

A jogkiterjesztés felborítaná a házasság intézményét, elvenné a férfiak elől a munkalehetőségeket és bevinné az otthonokba a politikai küzdelmek viharait.

Viseletbe öltözött nő (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: 2020.5.111)

Prohászka Ottokár püspök gondolatait is olvashatjuk.

„Az asszony több értelmiséggel, emáncipált lelkülettel, finomabb kedéllyel vindikálhassa magának azt a régi kultuszt, melyet szinte öntudatlanul, mondhatnám ösztönszerűen adott neki a régi világ.

Viseletbe öltözött nő fotó

1913. Az év decemberében Szombathelyen tartottak országos nőkongresszust. Ezen megjelentek a nőmozgalom akkori hazai élharcosai is: Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilona, Rosenberg Auguszta, Apponyi Albertné, Glücklich Vilma, stb. A rendezvényen a sárvári hölgyek is képviseltették magukat.

A háború alatt a nők tömeges munkavállalása következtében még inkább felerősödtek a politikai jogokat követő hangok.

1918. március 10-én a nőtisztviselők a polgári iskolában tartottak összejövetelt, ahol Greisinger Ottóné szónokolt.

Végül az 1918. évi I. néptörvény minden 24. életévét betöltött, legalább hat éves magyar állampolgársággal rendelkező, írni-olvasni tudó nő számára megadta a választójogot.

Gyerekeket kísérő óvónő (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: VII.85.65.1)

A háborút követően a nőjogi mozgalmak elhaltak.

A politika a nők magyarságnevelésben játszott szerepét hangsúlyozta, de a lakás falai közé már nem tudta, de nem is akarta visszaszorítani a nőket.

A rögös út azonban tovább haladt.

Ostffy Róza, Manzer Lujza, Taussig Klára, Farkas Margit, Antonovics Jozefa és társaik taposták ki azt az utat, amely utódjaikat a férfi egyenrangú társává emelhette.

Asszonytársaikkal együtt mindenezek mellett gyermeket szültek, háztartást vezettek, kertet műveltek, kiszolgáltak a boltban, imádkoztak, féltették hozzátartozóikat, szerettek, szeretve voltak.

Ismerten vagy ismeretlenül is elismerésre méltó tetteket hajtottak végre.

Söptei István (szerk.): Sárvár története. Varga Mária: A szeretet leányai. Katona Attila: „Tanácskozásunk több mint az asszonyok parlamentje.” Az 1913-as szombathelyi nőkongresszusról és a helyi nőszervezetekről. In.: Partes populorum minores alienigenae 7.

Oszd meg másokkal is!

Infografika a sárvári női munka megnyílásáról

tags: #horvath #janosne #fodrasz #sarvaron