Szakembereink - szűcseink és technikusaink - hasznosítva több tíz év tapasztalatát, a legnagyobb odafigyeléssel bármilyen szőrme és bőr kikészítését és feldolgozását lebonyolítják. Fő elvünk a kiváló minőség biztosítása a lehető legrövidebb határidővel. Egészen az őskorig nyúlik vissza a szőrmekikészítés története. A leginkább vadászó, gyűjtögető életmódot folytató ősember a szőrmét a hideg ellen ruházatnak, vadászatkor álcázásnak használta, de hasznos volt a barlang bélésére, illetve sátorépítéshez is.
Eleinte az állatokról lehúzott bőrt alkalmazták, de hamar felfedezték, hogy a bőr rövid határidőn belül tönkremegy. A szőrmekikészítés története egészen az őskorig nyúlik vissza. A vándorló, főleg vadászattal, gyűjtögetéssel foglalkozó ősember a szőrmét a hideg ellen ruházatnak, vadászatkor álcázásnak, illetve barlangi anyag bélésére használta, később pedig sátrat épített belőle. Kezdetben az állatokról lehúzott bőrt terítették magukra, a bőr azonban hamar tönkrement. Később a bőröket vízben kimosták, kövekkel lekapargatták, őrölt magvakat, lisztet és állati zsiradékot dörzsöltek bele. Volt ahol megrágták a bőröket, és a nyálban lévő enzimmel oldották ki a romlandó anyagokat.

Európában a magyar törzsek használták először a timsót. Őseink valószínűleg az őshazából hozták, és tőlünk terjedt el Európában. Az évszázadok során egyre tartósabb bőröket tudtak készíteni. A szőrme viselés végig kísérte az emberiség történetét. Különböző korokban a szőrme viselése a társadalomban elfoglalt helyet határozta meg. Szigorúan szabályozták ki milyen szőrmét viselhet. A főnemesség (királyok) hermelin, coboy, párduc, oroszlánprémet hordtak. A parasztság (jobbágyok) fő viselete a bárány volt, ebből mellényeket (bekecseket) subákat, ködmönöket készítettek. Eleinte a kidolgozást és a feldolgozást is egy ember végezte, később a két szakma különvált. Külön volt szőrmekikészítés, illetve a feldolgozást a szűcsök végezték. A szőrmekikészítés a fénykora a 18. Ez az időszak egészen a 20.század 70-es. Napjainkban a szőrme egyre inkább a lakáskultúra része lesz (ágytakarók, szőnyegek).
A Debreceni Egyetemen több mint tíz évvel ezelőtt a gyapjú árának drasztikus zuhanása és a szélsőséges időjárási viszonyok észlelése miatt kezdett dr. Jávor András, dr. Kovács András és dr. Oláh János a „magyar szőrös juh” kitenyésztésével foglalkozni. A gyapjú akkoriban vagy eladhatatlan volt, vagy többletköltséget jelentett a birkanyírás, az időjárás módosulása pedig már jó ideje megfigyelhető volt hazánkban. A tél egyre enyhébb, a nyarak szárazabbak, ez indokolta a gyengébb termőhelyi körülményekhez jobban alkalmazkodott juhfajták behozatalát és keresztezését, a magyar viszonyoknak megfelelő adaptálását.

A magyar szőrös juh és a keresztezés lehetőségei
Három trópusi fajta keresztezéséből kezdték kialakítani a magyar fajtát. A szomáli juh szőrét tavasszal szálanként vedli le. A barbadoszi juhok télen gyapjassá válnak, de nyár elején levedlenek. A szomáli x dorset keresztezésből létrehozott dorper juh őshazájában vedlőgyapjas, de Európában többségük nem vagy csak későn és tökéletlenül vedlik, ezért nyírásra szorul. A fehér dorper előnye a gyorsabb növekedés, a fiatalabb állat a kész húsformákkal még jobb minőséget képvisel, így jobb áron lehet értékesíteni. Kiváló legelőkészségű, amíg a merinó juhok nyáron kilenckor beállnak a fa alá, addig a dorper 11-ig legel. Hosszabb ideig van a legelőn, nagyobb a gyomortérfogata, több takarmányt képes felvenni, és kiváló a fajlagos takarmányfelhasználása. A dorperek versenyképességét kiválóan szemlélteti, hogy jelenleg Ausztráliában is több mint 250 000 példány van belőlük, pedig Ausztrália a gyapjútermelésben piacvezető. A „magyar szőrös juh”-nak kisebb a növekedési erélye, de jobb az ellenálló és a szárazságtűrő képessége. Dél-Afrikából ered, így aszályos időszakban is képes elleni és a bárányt felnevelni.
Aszezonális ivarzású a dorper és a keresztezett juh is, ami azért fontos, mert a bárányok értékesítési ideje nagyban meghatározza a haszon mértékét. Jelenleg többnyire Olaszország a felvevő piac, a vallási ünnepek idején kedvezőbb a felvásárlási ár. A gazdák egy része idegenkedik ezektől a fajtáktól, mivel máshogy néznek ki, mint az eddig hazánkban tenyésztett juhok. Alkalmazás tekintetében meg kell különböztetni a dorpert és a szőrös keresztezett juhokat. Az előbbi esetében többnyire tenyészkosokat vesznek a Debreceni Egyetemtől, és akik vásároltak már korábban, azok másodjára és harmadjára is visszatérnek, mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon jól kombinálódnak a vegyes merinó anyaállománnyal. Javul az utódok húsformája, jobb a növekedési erő, kompakt tömör bárányok születnek.
Ha az ilyen jerkéket meghagyják továbbtenyésztésre, akkor rendkívül életre való bárányok születnek, így kevés a bárányelhullás. A szőrös keresztezett esetében általában jerke bárányokat vesznek, főleg a dél-alföldi részre, ahol melegebb van, és gyengébbek a termőhelyi adottságok. Hagyományos fajtáink: az őshonos, hagyományos juhaink, a cigája, cikta, gyimesi racka, hortobágyi racka esetében érdemes lenne fajtánként egy minimális létszámot meghatározni, ami védelem alatt áll. Ezen fajták tenyésztése másfajta programot igényel, mint a kultúrfajtáké. Esetükben a sokféleség kiemelt jelentőségű. Fontos lenne tenyészetenként több vonalat is kialakítani ahhoz, hogy a beltenyésztést elkerüljék. Az őshonos juhfajták esetében pedig közvetlen haszonállat-előállító keresztezésben a húsformákat javítva, kiváló minőségű vágóbárányok előállítására nyílik lehetőség, ugyanazon a költségen, mint az őshonos juhok esetében - emeli ki dr. Oláh János.

Géni megőrzés és gazdasági szempontok
A Magyar Rackajuh-tenyésztő Egyesület együttműködésével fehér és fekete dorper kosokkal fedeztették a hortobágyi racka juhok egy részét. Hetente vizsgálták az utódok súlygyarapodását és húsformáját, s az első bárányokat már értékesítették is. A racka vágóbárányt mindig olcsóbban veszik meg, mivel gyengébb minőségű a rá jellemző húsforma és rosszabbak a vágási tulajdonságai is. Míg a racka bárányok ára kilogrammonként 100 Ft-tal olcsóbb volt, és csak 15-16 kg a súlyuk, addig a dorper keresztezett bárányok 18-24 kilogrammosak voltak, és drágábban is tudták őket értékesíteni.
Fontos lenne tehát a génmegőrzés feletti állományt hústípusú fajtákkal keresztezni, hogy időben, kedvezőbb áron tudják eladni a bárányokat. Az őshonos fajták tenyésztésében elviekben ez nem okozhat gondot, mivel ellenállóak és hosszú életűek, így évente a bárányok 10-15%-át elég utánpótlás céljára meghagyni, a többi pedig amúgy is vágóhídra kerülne. Jelenleg lejár az őshonos támogatás, és új nem lett meghirdetve, ami nyilvánvalóan bizonytalansági tényező a gazdák számára, akik minden rendelkezésükre álló eszközzel keresik ebből a kiutat.
Legelőhöz kötve és a múlt megőrzése
Az elmúlt 60 évben Magyarországon több mint 70 juhfajta fordult meg, de csak 23 maradt a köztenyésztésben. Az őshonosokat leszámítva 4-5 fajta az, ami létszámát tekintve meghatározó. A világon több mint 600 juhfajta létezik. E magas szám oka, hogy a juh a termelési környezetéhez, a legelőhöz kötött. Más haszonállatokkal ellentétben még mindig ki van téve a környezeti hatásoknak. Ezenkívül a juh a legrosszabb honosodó állat, így mindegyik a saját kinemesítési környezetében adja a legjobb hozamot. Az új fajta kialakításával tehát a cél az éghajlati adottságokhoz és piaci viszonyokhoz leginkább illeszkedő állomány kinemesítése.

Élő példák a gyakorlatból: háziasítás és készségek
Azért fontos megemlíteni, hogy a bőrök kikészítése nagyon nehéz feladat. Megismertem egy fiatal szakembert, Albert Krisztiánt, aki amatőr csontpreparátor és a magyar őshonos háziállatok preparálása a fő érdeklődési területe. Krisztián a birkabőr kikészítéséről így nyilatkozott: házi körülmények között nagyon nehéz, inkább megbízható tímárhoz vagy szűcsöt érdemes fordulni. A timárműhelyről és a szűcsök munkájáról szóló videók bemutatják a főbb folyamatokat és különbségeket a szakmák között.
A timár és a szűcs mesterségek a modern korban összemosódtak, és hiány-mesterségek miatt egyre több szakembernek kell mindent értenie. Ha szőrös bőrt szeretnénk kikészíttetni, inkább a szűcsöket keressük fel, ha pedig a kikészített nyers bőr a cél, akkor a timárt érdemes megkeresni. A beszámoló szerint a nyúlbőr házi kikészítése részben hasznosítható, de komplex folyamatokat igényel, és sokszor jobb profikra bízni.
Összefoglalóan: a balansz a gyakorlatban az, hogy a feldolgozás szükségességéről és költségeiről megfontolt döntést hozzunk. Az őshonos és keresztezett juhok tenyésztése értékes alternatívát kínál a jövőre nézve, a génmegőrzés és a húsformák javítása érdekében. A nyúljuh- és birk bőrök tartósítása pedig hagyományőrző és gazdasági szempontból egyaránt fontos lehetőség marad.
tags: #juh #szor #kikeszitok