A házi kecske (Capra aegagrus hircus) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó vadkecske (Capra aegagrus) egyik alfaja. Az ókori görögök szent állatnak tartották, mivel tőlük „tanulták el” a szőlő metszését.
A kecske az egyik legfontosabb mezőgazdasági állat a világon, amelyet több szempontból is hasznosítanak. A kecskék tejtermelése és húsának fogyasztása mellett gyapjújukat, bőrüket és szőrüket is felhasználják. A világ legnagyobb kecske tartói közé tartozik India, Kína, Pakisztán, Nigéria és Banglades. Ezek az országok a 2021-es állományuk alapján az első öt helyen álltak.
A kecskét - mint a többi Európában hagyományosan tartott háziállatot - a termékeny félhold területén, vagy attól nem messze háziasították már a történelem előtti időkben. Felteszik, hogy a háziasítással együtt járt a testméret csökkenése, a csontváz is megváltozott, különösen a szarvak környékén. Ganj Dareh, Irak, Kr. e. 9000-7500: A korösszetétel és a testméret alapján. Ali Kosch, Irak, Kr. e. A neolit forradalom terjedésével haszonállatként vittek kecskéket Európába. Ennek jelei megtalálhatók például Krétán és Cipruson.
Közép-Európában először a Körös-kultúra (6200-5600) tartott kecskét, amit csontleletek mellett edényekbe karcolt kecskefejek is megerősítenek. A mai német nyelvterületen a szalagdíszes kerámia kultúrájában is jellemző volt a juh- és kecsketartás. Az ókori rómaiaknál fontos háziállat volt. Kecskét Amerikába először a spanyolok vittek a 16. században.
A kecsketartás története és szabályozása
A Balkánon és Afrikában nem volt szabályozva a kecsketartás. Ez vezetett oda, hogy a túllegeltetés következtében nagy terület elkarsztosodott, illetve elsivatagosodott. A szabályozatlanság és ez a tartásmód ma is jellemző a primitív népekre.
Nyugat-Európában szabályozták a kecsketartást. Például az erdőtelepítésekben és fiatal erdőkben tilos volt a legeltetés, míg a lábas erdőben nem, ugyanakkor az erdőszegélyeket tervszerűen tisztogatták kecskékkel. Államilag segítették a nemesítést, aminek eredménye sok kultúrfajta születése.
Magyarországon a kecsketartás a tiltások történetéből és a tiltások szabályozásából állt. A tiltások kezdete a 13. századra nyúlik vissza, amikor Nyugat-Európát megelőzve erdőtelepítéseket rendeltek el, ahonnan kitiltották a kecskéket. Később a kecskéket még a lábas erdőkből is kitiltották. Így lett háborúság 1570 körül az egri kecskés gazdák és Balassi Bálint között. Kőszegen 1649-ben, amikor a kecskék nagyon elszaporodtak "...a város elrendeli, hogy csak azoknak szabad kecskét tartani, akik egészségi szempontból rá vannak szorulva." 1654-ben Thökölyt is beperelték Késmárkon, mert kecskéi bitangba jártak. E néhány idézetből is megállapítható, hogy a Thökölyt követő időben a vagyonosokat eltiltották a kecsketartástól. Így lett a kecsketartás társa a szegénységnek. Ebből többen azt a következtetést vonták le, hogy ha akadályozzák a kecsketartást, akkor egyúttal csökken a szegénység és megindul a vagyonosodás. Ezzel kapcsolatban Károlyi Rezső 1910-ben a következőket írta: "Némelyek annyira mentek a kecskével szemben, hogy a kecskeállomány csökkenését a vagyonosodás jelének hitték. Ha azonban így lenne, akkor hazánkat igen gazdag országnak kellene vélni, mert a kecskék száma már ugyancsak nem nagy, az utolsó években 250 000 darabra rúgott. Németország pedig szegény volna, mert kecskeállománya 3 500 000 darabot is meghaladja, ami még akkor is tekintélyes szám, ha tekintetbe vesszük, hogy Németország területe kétszer akkora, mint hazánk.
Nyugat-Európában ma a kecskefogat szerepet játszik a falusi turizmusban, a gyermekek szórakoztatásában. Ennek hagyománya van Angliában. A kertes házzal rendelkező családoknál mind jobban terjed a kutyatartást felváltó kecsketartás.
A kecskék biológiai jellemzői és viselkedése
A kecskék több szempontból is csoportosíthatók. Gazdasági megfontolások szerint vannak tej-, szőr-, valamint vegyes hasznosítású (tej és hústermelő) fajták. A tenyésztők gyakran tartanak kiállításokat. A bírálatnak sok szempontja van, többek között küllem (testfelépítés, alkat, szín, szőrzet, testrészek formája), valamint teljesítmény, a fajtától függően: tejhasznú fajtáknál tejhozam, húshasznúaknál izomzat, gyapjútermelőknél a gyapjú mennyisége és minősége. A kiállításon szereplő állatokat regisztrálni kell. Ha pozitívan bírálják el őket, akkor a kecskék és utódjaik értéke megemelkedik, a díjnyerteseké csillagászati értéket érhet el, de a vásárló biztos lehet abban, hogy mit vásárolt.
A kecskék könnyen visszavadulnak, ha lehetőségük van rá. Olyan gyorsan térnek vissza a vadon élésbe, mint a macskák. A hajósok tették ki őket, hogy ha visszatérnek, akkor legyen számukra tej és hús. Visszavadult kecskék sok helyen jelen vannak, mint Ausztrália, Új-Zéland, Egyesült Királyság, és Galapagos. Ahol nincsenek nagy termetű ragadozók, és elegendő víz is rendelkezésre áll, ott a vadkecskék invazív fajként kárt okoznak a helyi élővilágnak. Konkurenciát jelentenek a helyi növényevőknek, és növényfajokat is eltüntethetnek a területről.
A kecskék megjelenése, köztük mérete, színe, és más jellemzői fajtára jellemzők. Törpe fajtáknál, mint a Boer, a nőstények testsúlya 20-27 kg, a nagytestű fajtáknál a bakok akár a 140 kg-ot is elérhetik. A fajtákon belül leszármazási ágakra is jellemzőek a méretek. Az afrikai pigmeus törpekecske vállmagassága 41-58 cm. Felnőttkori testméretét a fajta mellett az elérhető tápanyag mennyisége is befolyásolja. A legtöbb egyed szarvalt, egy pár szarvuk formája és mérete fajtajelleg. Néhány egyednek több szarva van, akár nyolc is. Ez örökletes. Szemben a szarvasmarhával, kecskéből nem tudtak kitenyészteni szarvatlan fajtát, mivel az örökletes szarvatlanság (domináns allél) erősen kapcsolódik egy nemet meghatározó génhez (recesszív allél okozza a gondot). Két genetikailag szarvatlan egyedtől nagyobb valószínűséggel lesznek a nőstény utódokból terméketlen hermafroditák, mint egyébként.
A kecskék kérődzők, gyomruk négyüregű, ami áll a bendőből, a reticulumból, az omasumból és az abomasumból. Ahogy a többi kérődző, páros ujjú patások. Néhány kecske- és juhfajta erősen hasonlít egymásra. Általában a kecskék farka rövid és felfelé áll, a juhoké hosszú és lelóg.
A kecskék kíváncsiak. Ügyesen másznak fel mindenre, amit találnak; egyensúlyérzékük kiváló. Az egyetlen kérődző faj, ami képes fára mászni. Tesztelik a kerítést és a zárakat, a megtalált gyengeségeket kihasználják és megszöknek. Ha egyszer sikerült kijutniuk, akkor máskor is kimennek, egészen addig, amíg nem változtatják meg az elzárás módját. Nyájösztönük gyengébb, mint a juhoké, és nem csoportosulnak úgy, mint azok. Ha háborítatlanul legelnek, akkor eltávolodnak egymástól, még a kiskecskék is különhúzódnak.
A Queen Mary Egyetem cikke szerint a kecskék a lovakhoz és a kutyákhoz hasonlóan kommunikálnak az emberrel. A kecskét több mint 10 ezer évvel ezelőtt háziasították. Kísérletekkel megmutatták, hogy a kecske az általa ismert embertől vár segítséget, ha egy feladatot nem tud megoldani. Például egy doboz, aminek a tetejét el kell húzni, de ha elfordítják, akkor már nem lehet kinyitni. A kecske elindul az ember felé, és ránéz, mielőtt visszanézett volna a dobozra. A kutatók szerint az ember-kecske interakció jobb megértése hozzájárul az állatok életkörülményeinek javításához. 2015-ben egy japán kutató oxitocint fecskendezett egy kutyába, és azt találta, hogy a kísérletben részt vevő gazdájának megemelkedett az oxitocinszintje. Ez hasonló a fenti londoni kísérletsorozathoz: a kecskék is képesek kapcsolatot teremteni, összetett módon kommunikálni, és megvan a maguk intelligenciája. Annak ellenére, hogy nem fogadnak szót úgy, mint egy kutya, több ember választ magának kecskét társállatnak.
Szaporodás és tejtermelés
A kecske három-tizenöt hónapos korában válik ivaréretté, fajtától és tápláltságtól függően. A nőstényt gyakran nem vonják tenyésztésbe, amíg testsúlya el nem éri a fajtától elvárt testtömeg legalább 70%-át. Az üzekedés kezdetét a nappalok rövidülése jelzi, így rendszerint szeptember-november hónapokra esik és néha májusban is jelentkezik. Előfordul, hogy a szezonnyitó ivarzás már augusztusban jelentkezik. Trópusi területeken az ivarzás nem szezonális, az év során bármelyik hónapban fogamzóképes a nőstény. A ciklus 21 napos, és egy-két napig tart. Az ivarzás gyakori mekegésükön és farkcsóválásukon észlelhető. Ha van a közelben bak, akkor a közelében tartózkodik. Étvágya és tejtermelése visszaeshet. A bak az év minden idejében nemzőképes és a legjobb korban - amely 2-8 év között van - egy bak 100 nőstényre elegendő. Mérsékelt égövben a nőstények üzekedésével párhuzamosan a szarvasbőgéshez hasonló állapotba kerülnek, amit nagyobb harciasság, az étvágy csökkenése és a nőstények iránti fokozott érdeklődés jellemez. A bak felhúzott ajakkal szimatol, és levizeli mellső lábait és fejét. A bak szagához hozzájárulnak a szarvtői mirigyek váladéka.
A vemhesség ideje 143-157 nap. Az anyakecske a párzás utáni 21-22. héten 1, 2, vagy 3 és csak kivételesen 4, vagy 5 gidát ellik. Leggyakoribb az ikerszülés, de egy vagy három utód sem ritka. Közvetlenül szülés előtt az anya horpasza beesik. Az anya nyugtalanná válik, és gazdája közelségét keresi. Születésük után néhány perccel felállnak a kis gidák és keresik az anyjuk tőgyét. A következő napokon már szaladgálnak és 4-5 nap múlva az anyjukat mindenhová követik.
A tejtermelés függ az anya fajtájától, genetikájától, korától, étkezéstől, az elfogyasztott vízmennyiségtől. Tejelő fajták össztermelése 680-1810 kg egy 305 napos tejelési szakasz alatt. Egy jól termelő anya napi 3 liter tejet termel a tejelési szezonban. Előhasi anyák kevesebbet adnak, kivételesen jó anyák akár napi 7 liter tejet is termelnek. A laktáció végén az anyát szárazra állítják, vagy magától áll szárazra, tipikusan újabb párzás után.
A kecske mint gazdasági állat és az erdővédelem
A házi tyúkon kívül jóformán egyetlen gazdasági állatfaj sem termel olyan sokféle terméket viszonylag kis és szerény befektetéssel, mint a kecske. Olyan területeket (meredek kopárok, ugarok, beszántás előtti területek) is képes hasznosítani, melyet más haszonállat nem. Emiatt fejlődő országokban segélyszervezetek kecskéket osztogatnak a szegényeknek. A kecske a testtömeghez viszonyított tejtermelésben az élen áll (8-10x). Húsa megfelel a korszerű konyha követelményeinek. Szőre illetve bőre ipari nyersanyag. Trágyája sem elhanyagolható. Bőréből az ókorban és a középkorban pergament készítettek. Kecskebélből készültek húrok hangszerekhez és sebészeti cérna is.
A kecskét célszerű legeltetni. Így biztosítható a gazdaságos és egészséges tartás. A közhiedelemmel ellentétben a kecske válogatós, az egyféle takarmányt hamar megunja, egy-egy helyen keveset legel, hamar odébbáll. Nagy területet bejár, mozgásigénye is nagy. Számos fajtának a nyájtartó képessége kicsi, ezért érdemes juhokkal együtt tartani. Más szempontból, a juhnyájakban is gyakran láthatunk kecskéket. Külön kecskecsorda azonban csak elvétve akadt egy-egy községben (pl. Csíkszentdomokos, Szentgál).
Európában és Észak-Amerikában más fajtákat tartanak tejtermelésre és hústermelésre; habár a tejtermelésre tartott fajtáknál is hasznosítják a beteg, sérült egyedeket, a fölösleges gidákat, a fejlődési rendellenességgel születetteket (például fölösleges csecsbimbók) és a hermafroditákat. Az egyévesnél idősebb bakok húsát jellegzetes bakszaga miatt általában nem tekintik emberi fogyasztásra alkalmasnak.
Tartásmódja régiótól és kultúrától függ. A tejtermelésre tartott kecskéket nyáron legeltetik, illetve amikor nem fejik őket. Fejési időben istállózzák őket, hogy közel legyenek a fejőálláshoz. Az istállózás lehet a lovakhoz hasonló, vagy a fedett részhez csatlakozhat karám. Kétféle rendszer van. Ázsia nagy részében, például Indiában, Pakisztánban és Nepálban a kecskéket házhoz közel tartják, vagy hagyják szabadon kóborolni, hogy saját maga gondoskodjon az élelméről. Ezek a kecskék tejhasznúak. Afrikában és a Közel-Keleten a kecskéket juhokkal együtt tartják. Ez javítja a legelő kihasználását, mivel a két faj különböző növényeket kedvel. Etiópiában négy rendszerben tartják a kecskéket, attól függően, hogy az ország melyik részén vannak. Száraz vidékeken nomád pásztorkodás, máshol szarvasmarhával együtt, mindig legelőn vagy az év egy részében otthon. Latin-Amerika nagy részén a kecskéket nem legeltetik szabadon, hanem begyűjtik a táplálékukat és a gazda eteti őket.
A házi kecske szinte mindent megeszik, köztük fém és karton dobozokat. Állítólagos megfigyelések szerint a kecske nálunk 576 fajta növényből 499-félét eszik meg. A legelésnél tűnik ki legjobban fáradhatatlansága és szeszélyessége. Mindig új élvezet után futva, mindenütt csak keveset tép, megpróbál és belekóstol ebbe is, abba is, de a legjobbnál sem időzik sokáig. Különösen a falevelekre vágyik és éppen ezért jelentékeny kárt tesz a védett erdőrészekben. Ha tud válogatni, akkor 60%-ban fák és bokrok leveleit, 20%-ban különféle lágyszárúakat és 20%-ban füvet eszik. Közismert erdőpusztító. Nagy fokú elszaporodása miatt Dél-Európában az elpusztított erdő azért nem jön ismét rendbe, mert éppen a fiatal fák rügyező hegyeit harapdálja le.
Csodálatosképpen baj nélkül eszi azokat a növényeket is, amelyek más állatokra nézve veszedelmesek, úgymint: a kutyatej, godirc, boroszlán, körfény, az erős-szegfű, a szattyú, citromfű, zsálya, foltos bürök, mérges ádáz, és más ilyen nemű növény; örül a dohánynak, szivarvégnek és más hasonló dolgoknak. A kutyatej élvezetétől rendesen hasmenést kap; a tiszafa és a gyűszűvirág, leander számára is méreg. A legszívesebben veszi a hüvelyes növények fiatal gyenge leveleit, a komlót, a káposzta és répaféléket és a legtöbb falevelet. Szereti a kúszónövényeket (a kudzuhoz hasonlóan) és a bokrokat. A legtöbb hasznát látja a száraz, napos, termékeny magaslatokon található növényeknek. Szabadon legelő kecskék csak vizet kapnak inni, istállóban tartottak pedig rozskorpából és sós vízből álló keveréket. Előszeretettel tartják hegyvidéken, különösen ott, ahová a szarvasmarha nem jut el. Mivel majdnem minden növényt megeszik, egész tájakat képes elsivatagosítani. Rétek, melyek szeméttel vagy valamelyes rossz szagú anyaggal vannak bemocskolva, nem használhatók kecskelegelőnek, ugyanis még ott is undorodnak, ahol valamikor régen trágyázva volt. Erjesztett szénaféleségek, mint szilázs csak frissen bontva adhatók, mivel a kecske gyomra érzékeny a Listeria baktériumokra, amelyek ezekben tenyésznek. A lucernaszéna alkalmas fehérjeforrás, és a kecske szívesen fogadja. A csenkeszszéna tápértéke csekély, és nem is szereti.