Az ókori világ 7 csodái közül az utolsó fennmaradt emlék, a gízai piramisok egyike a világ legfelismerhetőbb épületeinek.
A piramisokat 4000 éve a hatalmas fáraók síremlékeként építették, amelyeket a hatalmas Szfinx őriz.
Az egyiptomi főváros közvetlen közelében lévő Gízai-fennsíkon található Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz óbirodalmi fáraók piramisai, amelyeket Kr. e. 2560 körül építettek monumentális temetkezési helyként az óbirodalmi Hufu vagy Kheopsz fáraó uralkodása idején.
A teljes piramismező a három nagy piramison kívül magában foglalja a hozzájuk tartozó halotti templomokat, kisebb piramisokat - köztük I. Hotepheresz, I.
Az 2. bekezdés folytatása, a részletek szerint a Nagy Piramis belső tereinek összetettsége évszázadokon át megosztó vita tárgya maradt.
Az utóbbi évtizedek feltárásai alapján azonban egyre több bizonyíték érkezik a közhiedelemmel szemben, miszerint a piramisokat nem rabszolgák, hanem parasztok építették.
Az építkezések során kiváló étkeztetési és orvosi szolgálatok is rendelkezésre álltak.
A piramisok tökéletessége, milliméter pontossága és belsejük szépsége a bizonyítékok ellenére is sok embert kétkedésre bír.
Árak: a belépéshez egy jegy kell, amely a nagy piramisokba való bemenetel kivételével jó mindenhová.
Az egyiptomi tevegelés sok nyaraló számára az egyik legfontosabb program.
Az egyiptomi idegenforgalmi minisztérium azonban azt tervezi, hogy betiltja a turistáknak a tevegelését a gízai piramisoknál és a régészeti helyszíneken.
A tervek nem újak, az intézkedéseket már 2020 októberében bejelentették.
A haszonállatok bántalmazása az országban sérti az egyiptomi alkotmányt.
A 45. cikkely kimondja: "Biztosítani kell az állatokkal való humánus bánásmódot".
A Peta Asia még 2019-ben végzett ott vizsgálatot egy nagyobb kutatás részeként, amely az egyiptomi turisztikai iparban az állatokkal való visszaélésekről szólt.
Mit tehetnek a nyaralók?
Az évi több millió látogatót vonzó UNESCO világörökségi helyszín régóta a kritikák kereszttüzében van a kaotikus irányítás, túlturizmus, a tolakodó árusok és állatkínzásról szóló beszámolók miatt.
Az utóbbi években több jelentés is súlyos állatkínzásra hívta fel a figyelmet: ezek bántalmazott tevékről és lovakról szóltak, valamint elhagyott, pusztulásra ítélt állatokat dokumentáltak a környéken.
Reading Time: 16 minutes
A piramis építészet nyomaira a világ különböző részein rábukkanhatunk.
Vannak olyan régi piramisok, melyeket már bekebelezett az élővilág és a felületén megtelepedtek a növények és a fák, de tökéletes piramis alakja ma is jól kivehető.
Sőt ha megbontjuk a rajta lévő talajt, akkor jól látszódnak a kövek melyekből ez a piramis készült.
A piramis belsejében pedig járatok vannak, akárcsak az egyiptomi piramisok belsejében, de inkább bányajáratokra hasonlítanak alátámasztva, hogy ez a piramis bizony kb.
Találhatóak még piramisok a világ többi részein, mint például Kínában, Bolíviában vagy Mexikóban.
De a legjobb állapotban és a legnagyobb számban megmaradt piramisok Egyiptom területén találhatóak.
Jelenleg a tudomány 118 darab egyiptomi piramist ismer.
Ezek nagy része Kairó környékén található.
A legismertebb és legtöbbet fotózott piramisok a gízai fennsíkon találhatók.
A heregező kérdésre elfogadható és bizonyítható válasz nem létezik a tudomány számára.
Az biztos, hogy az ókori Egyiptom népe egészen másként értelmezte az anyag és energiai átjárhatóságát.
Talán pont ezért nem igazából értjük az akkori társadalom működését.
A piramisok építésével kapcsolatban, ma egyre inkább az a nézet kezd elterjedni, hogy a köveket valamilyen elfeledett technológia segítségével a helyszínen öntötték, így nem kellett sok tonnás köveket mozgatni, hanem „csak” a hozzájuk szükséges alapanyagot, mely nagyság rendekkel könnyebb.
Van egy másik nézet is elterjedőben, melynek a lényege, hogy valamiféleképpen a gravitációra tudtak hatni, így legyőzve a sok tonnás kövek mozgatásának a nehézségi erőt.
Temetkezési helynek, azaz síremléknek épültek.
Valamiféle spirituális célzattal épültek, pl. Mindkét teória mellett szólnak érvek és ellenérvek is.
Az is lehet, hogy mindkét teória igaz és nem zárják ki egymást.
De inkább haladjunk kronológiai sorrendben és nézzük meg, hogy honnan ered az egyiptomi piramis építészet, hiszen látni fogjuk, hogy az első piramis inkább a temetkezési helynek épült, azaz a síremlék elméletet látszik igazolni.
A piramisok kialakulása
A temetkezéshez eleinte veremsírokat használtak, azaz egy gödörbe eltemették a halottakat, melyek esetében többféle testtartást is használtak, volt, hogy simán hanyatt fekve helyezték őket a sírba, de gyakori volt a magzatpóz használata is.
A veremsírok átalakultak aknasírokká, melynek lényege, hogy nem temették vissza a kiásott földet, hanem a kiásott mély gödröt kibélelték valamivel, majd lezárásként egy hatalmas kőlapot használtak.
Ez a sírtípus automatikusan alakult át halomsírrá, mivel a kiásott földkupacot visszahelyezték az aknasír tetejére, minél jelentősebb volt az elhunyt személy, annál nagyobb több földet hordtak rá a sírra.
A halomsírok tumulus sírokká fejlődtek, hiszen a földhalom szétoszlásának a megakadályozása érdekében különféle kövekkel rakták körbe a földhalmot.
Idővel különféle alakzatok alakultak ki. Már ekkoriban is fontos szerepet játszott az egyediség.
A következő mérföldkövet a masztabák építései jelentették.
Eredetileg nem királyisírként készültek, hanem a nemesek használták.
Elterjedése már az I. dinasztia idejében elindult.
A masztaba szó jelentése pad, ami az építmény alakjára utal, melyek ugyan sokfélék voltak, de mindig téglalap alakúak.
Az építéséhez téglát használtak, melyet később a masztabák földfelszín alatti részénél is alkalmaztak.
A masztabák folyamatosan fejlődtek, egyre nagyobbak lettek, egyre több helyiségből álltak, egyre több díszítést használtak benne.
Imhotep, aki Dzsószer Fáraó főépítésze volt, megalkotta Egyiptom első piramisát a Dzsószer piramist vagy lépcsős piramist.
A Dzsószer piramis a szakkari nekropolisz leglátványosabb eleme volt és az még ma is.
Tudósok szerint a Dzsószer piramis már egy meglévő masztabából alakult ki, melynek építéséhez Imhotep nem téglát, hanem a sokkal tartósabb és nagyobb teherbírású követ használta.
Kezdetben egy 63*63 méteres alapterületű és 9 méter magas masztabából indult az építkezés.
Következő lépésben 71*71 méteresre bővítették (M2), majd következő lépésként keleti irányba még 10 méterrel bővítették (M3).
A következő építési szakasz hozta a legnagyobb változást, ekkor minden oldalát 3 méterrel megnövelték és három masztaba felépítményt húztak fel rá.
Az így kialakult 4 lépcsős piramis az adott kor legmagasabb építménye volt, a maga kb.
A következő részben az északi és a nyugati oldalt bővítették az arányok megtartása érdekében és további szinteket húztak rá.
Az utolsó fázisban jó minőségű mészkővel burkolták, így elérve a végső méretét, mely 125*115*61 méteres volt, az alaprajza pedig téglalapalakú.
A Dzsószer piramis Egyiptom talán leghosszabb alépítményével rendelkező piramisa.
A folyosók és járatok összetett hossza majdnem eléri a 600 métert.
A piramis fontos része a halotti komplexumnak, mely az ókorban az egyik legjelentősebb volt.
A területet magas fallal vették körbe és számos ünnepséget tartottak itt.
II. Dahsur, Sznofru tört piramisa
Sznofrú Dahsúri déli piramisa különleges formája miatt a törtfalú piramis vagy a kettős lejtésű piramis nevet kapta.
Ez az első olyan piramis, amiről teljesen biztosan tudjuk, hogy saját nevet kapott: Déli (fel) ragyogó.
Ez a piramis a dahsúri piramismező első építménye, ahol Sznofru egy másik piramisa (vörös piramis), a Középbirodalom két piramisa (II. és III. Amenemhat), valamint két másik XII. dinasztia korabeli piramis áll.
Az építtető maga Sznofru fáraó volt, a IV. dinasztia első uralkodója.
Tört falú piramisát valójában sosem használták temetkezésre, kultuszhelyként viszont később többször is funkcionált.
Sznofru személyére vonatkozóan két vörös tintával írt feljegyzés is található a piramisban minden kétséget kizáróan a piramis építtetése az ő nevéhez fűződik.
Ezen kívül itt is két sztélé került felállításra hasonló módon a mejdúmi piramis halotti kápolnájához, amelyből az egyik a kairói Egyiptomi Múzeumban ma is megtekinthető.
A piramis egyedülálló építészeti alkotás. Falai meredeken emelkednek, majd 45 méteres magasságban éles törés után egy jóval enyhébb emelkedéssel folytatódnak.
Az eredeti emelkedési szöggel a piramis magassága 125 méter lett volna, így azonban pontosan 100 méteres lett.
Ennek okait az egyiptológusok csak találgatják.
Valószínű feltételezések szerint tekintettel arra, hogy a piramison több repedés is megfigyelhető, elképzelhető, hogy a repedések már az építéskor megjelenhettek, és a statikai bizonytalanságtól megijedve az építtetők menet közben módosították az emelkedés szögét.
Más vélemények szerint a repedések később, talán egy földrengés alkalmával jelentek meg, és a tervmódosítás lehetséges oka a sietős befejezés volt.
A legvalószínűbb megoldás az lehet, hogy a mejdúmi piramis befejezése megelőzte a tört falú piramis felépítését, és nem sokkal ezután már le is dőltek a meredek burkolórétegek.
A piramis alépítménye három nagy helyiséget tartalmaz (felső kamra, középső kamra és az utóbbihoz csatlakozó előcsarnok), ahogy az a IV. dinasztia piramisainak legtöbbjében is van, de egyedülálló abban, hogy két elkülönülő struktúrát alkot.
A hagyományos északi oldali bejáratról egy 74 méter hosszú, a mejdúmi piramishoz hasonló lejtős akna vezet egy álboltozatos előcsarnokba, ahonnan a - szintén a mejdúmi piramishoz hasonló felső elhelyezésű - kamrába létrán lehet feljutni.
A piramis felépítménye ma is az egyik legjobb állapotú az egyiptomi piramisok között, még burkolatának nagy része is stabilan tartja magát.
A tört falú piramis felépítménye az építés technológiáját tekintve a lépcsős piramisokra hasonlít.
A magra támaszkodó külső rétegek közel függőlegesen kerültek beépítésre.
Az eredeti tervek alapján mégis az első piramis lett volna, amelyik sima falú négyzetes gúla alakú.
Egyedülálló jellegzetessége az óbirodalmi piramisok közül, hogy két bejárata van, egy a hagyományos északi oldalon, amely az alépítménybe vezet, egy pedig a nyugati oldalon, amely a felső sírkamrához vezet.
A két járatot meredek folyosóval kötötték össze.
A dahsúri piramiskörzet részben még feltáratlan. A piramiskörzetet kerítésfal veszi körül.
III. Dahsúr, Vörös piramis
A dahsúri Vörös piramis Sznofru egyiptomi uralkodó második piramisa, de valójában a harmadik volt, amelyneképítésében részt vett.
Sznofru egymaga képviseli a lépcsős piramisoktól a valódi piramisok felé vezető átmenet.
A Vörös piramis Egyiptom első gúla alakú, teljesen kőből épített síremléke.
Valódi feltárások Rainer Stadelmann nevéhez fűződnek, aki 1982-től több mint egy évtizeden át kutatta e piramist és környékét.
Neki sikerült először rekonstruálni a halotti templom alaprajzát.
Stadelmann a feliratos burkolatmaradványokat és a pyramidon darabjait is megtalálta.
A vörös piramis építtetője szintén Sznofru fáraó volt.
A piramis alépítménye 220 méteres elelő hosszú volt, de magassága a falak kis dőlésszöge miatt alig 104 méteres.
Ma is majdnem eléri a 100 métert.
A mejdúmi piramis eredetileg lépcsősnek épült, azonban nagy magassága miatt az utólagos burkolat lecsúszott az oldalairól.
A tört falú piramisnál befelé dőlő kőrétegekkel dolgoztak, de ez az építmény instabillá vált.
A Vörös piramisban befelé dőlő vízszintes kőrétegeket alkalmaztak, ami kis oldal-dőlésszöggell együtt a stabillá tette az épületet.
Az oldalak dőlése megegyezik a tört falú piramis felső részének dőlésével.
A piramis folyosójának bejárata közel 30 méteres magasságban helyezkedik el az északi oldal közepén.
Ennél a piramisnál alépítményről tulajdonképpen nem lehet beszélni, a sziklaalapzatot nem bolygatták meg, föld alatti rész nincs, legalább is eddig nem került elő.
A sírkamrában emberi maradványokat találtak, amely egyes feltételezések szerint Sznofru teteme.
Erre azonban bizonyíték nincs.
A piramiskörzet a halotti templom a keleti oldalához csatlakozva épült fel, de valószínűleg nem állt készen Sznofru halála idején.
IV. A Kheopsz piramis
A gízai nagy piramis (más néven Hufu-piramis vagy Kheopsz-piramis) az egyiptomi óbirodalmi uralkodó Hufu (Kr.e. 2551 - 2528) görögül Kheopsz fáraóról elnevezett piramis.
Kheopsz (Hufu) fáraó egyiptom uralkodója elhatározta, hogy elődei hagyományát követve csodálatos sírboltot épített magának.
Apja, Snofru fáraó halálát követően, az ifjú Kheopsz azonnal utasítást adott a piramis építésére.
Kívánsága az volt, hogy az ő síremléke az összes addigi piramisnál nagyobb és szebb legyen.
Kéopsz piramisa a mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében, a ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll, és a Föld egyik legismertebb turistalátványossága.
Piramisának magassága 146,6 méter, mai szemmel mérve ez akkora, mint egy ötvenemeletes felhőkarcoló.
Korábban azt hitték, hogy a keleti 3 kisebb piramis az építés közben módosuló terv 1:5 léptékű makettjei, azonban ezek a királynők sírjai.
A piramis megközelítőleg kétmillió mészkőtömbből áll.
Tekintettel arra, hogy a kész piramis súlya meghaladja a 6 400 000 tonnát, elengedhetetlen feltétel volt, hogy kemény sziklatalajt válasszanak alapzatnak, amely képes megtartani ezt a gigantikus építményt.
A megfelelő helyszínre egy Gíza nevű falucskától két km-re találtak rá.
Az építkezést gondos előkészítő munka előzte meg: először felrajzolták a piramis alaprajzát, majd vízmentesen záródó tégla- és vályogfallal vették körbe az egészet.
A területet sakktáblaszerűen csatornákkal hálózták be.
Az előkészítő munka több éven át tartott. Ezekben a munkákban közel 4000 egyiptomi dolgozott, kőfaragók, építészek, művészek, és egyéb kézművesek dolgoztak a halhatatlan uralkodó dicsőségéért.
Hérodotosz leírása szerint a munkálatok megközelítőleg 20 évig tartottak, ami alatt a hatalmas síremléken nem kevesebb, mint 100.000 munkás dolgozott évente 3 hónapot.
A Keopsz piramis belsejében egy rejtélyes, szerteágazó folyosórendszer húzódik.
Az építmény közepén megbúvó, 10,50 méter széles és 5,80 méter magas termet, a Fáraó Kamráját egy 47 méter hosszú folyosón, a Nagy Galérián keresztül lehet elérni.
A termet drága márványborítás fedi, ám a kövek felületét nem díszítik faragások.
A Fáraó Kamrájának közepén egy hatalmas, nyitott márvány szarkofág áll, ez az uralkodó sírhelye.
A fáraó halála után a nagy gonddal bebalzsamozott holttestét a piramis sírkamrájában helyezték el.
Fáraó belső szerveit légmentesen záródó edényekbe, az ún. kanopuszokba tették, majd ezeket a szarkofág közelébe helyezték el.
Ennek ellenére, tudósok egy része úgy véli, hogy Kheopsz fáraó sohasem temették el a híres, nagy piramisban.
1. A halotti kamra dísztelensége, mely tökéletesen ellentmond az akkori szokásoknak.
2. Keopsz fáraó szarkofágja csak félig készült el, a teteje pedig teljesen hiányzik.
3. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a halotti teremből két szűk szellőzőcsatorna vezet a piramis felszínére.
A halottaknak azonban nincs szükségük levegőre!
A tudósok ezen tények alapján arra a következtetésre jutottak, hogy Kheopsz fáraó sohasem nyugodott ezen a helyen.
A Keopsz Piramis belsejét 3500 éven keresztül senki sem háborgatta.
A fosztogatókat és a sírrablókat valószínűleg a rettentő félelem tartotta vissza a fosztogatástól.
A világ egyik legismertebb és leglátogatottabb turisztikai helyszíne a gízai fennsík, ahol az egyiptomi Nagy Piramis is található.
Más néven Gízai Nagy Piramis, vagy Hufu piramisa, illetve talán a legismertebb neve a Kheopsz Piramis.
Kheopsz (Hufu) fáraó a IV. dinasztiai uralkodója, a Nagy Piramis építtetője.
Uralkodási ideje kb. i. e. 2589 - i. e. 2566.
Kheopsz (Hufu) Sznofru fáraó és I. Hotepheresz királyné közös gyermeke.
Az apja Sznofru fáraó több piramist is épített, köztük az ókori Egyiptom 3. és 4. legnagyobb piramisát a Vörös és a Tört piramist Dahsúrban.
Kheopsz (Hufu) fáraó fia - Kefrén (Hafré) fáraó - építette az ókori Egyiptom 2.
Építésének ideje: kb. i.e.
Kövek száma: kb.
Súlya: kb.
Magassága: kb. 147 méter magas volt eredetileg, a mai magassága kb.
Alapjainak élhossza: kb.
Jómagam, amikor először láttam a gízai fennsík piramisait nem ejtett ámulatba a látvány.
Pedig, ha belegondolunk, egy átlagos méretű tízemeletes panelház körülbelül 30 méter magas.
Viszont, amikor először csodálhattam meg a Nagy Piramis belsejét, akkor elállt a szavam…
Nem tudtam megfogalmazni szavakkal, hogy mit éreztem.
Az egyik legnagyobb rejtély az volt a számomra, hogy hol lehetett a valódi bejárata, hiszen a mostani „bejárat”, a piramis keletkezéséhez képest, sokkal később keletkezett.
A valódi bejáratot az építők nagyon jól elrejtették, így a sírrablók egy saját maguk által vájt folyosón keresztül érték el a piramis eredeti járatait.
A „rabló-bejárat” elkészítésével kapcsolatban számos állítás kering és a tudósok sem tudják eldönteni, hogy melyik a helyes.
A valódi bejáratot is ennek a rabló alagútnak a használatával fedezték fel, hiszen egy nagyon hosszú járat húzódik a Befejezetlen sírkamrától - mely a piramis alapjához képest 30 méter mélyen található - egészen a piramis oldaláig.
Ez a folyosó elég szűk, hiszen hozzávetőlegesen 1 méter széles és 1,2 méter magas és kb. 105 méter hosszú.
A folyosó meredeksége pedig kicsivel több, mint 26 fokos.
A Király Kamráját a Rabló-bejáraton keresztül kell megközelíteni.
Az első néhány méter kényelmesen megtehető, hiszen a jelenlegi bejárati rész egy barlangra hasonlít, a legmagasabbak is felegyenesedve tudnak ezen a szakaszon közlekedni, melynek a talaja vízszintes.
Ezután már jönnek a keményebb szakaszok.
Néhány lépcsőfokon keresztül éri el a kb. 40 méter hosszú nagyon szűk járatot, mely meredeksége szintén meghaladja a 26 fokot.
Hosszúsága majdnem 50 méter, meredeksége ugyanolyan, mint az odavezető folyosóé megközelítőleg 26 fok.
A nagy galéria magassága több, mint 8 méter, az alapjainál a szélessége meghaladja a 2 métert, a tetejénél pedig kb.
Ez a legmagasabban elhelyezkedő kamra, és ezúttal ez az egyetlen kamrája a Nagy Piramisnak, ahova bárki bemehet, természetesen egy különjegy ellenében.
A többi rész csak speciális engedélyekkel járható be.
Ennek a kamrának az építészeti megoldása több, mint figyelemre méltó.
Ez azt jelenti, hogy az 5,2 méteres szélesség átfedéséhez kb. olyan 7 méteres gránit gerendákat kellett alkalmazniuk, melyeknek el kell bírnia a rájuk nehezedő hatalmas tömegű piramist.
Ennek érdekében 5 emeleten ismételték meg az áthidalást, melynek a legfelső szintjére egy sátortető formájú teherviselő szerkezetet is építettek.
A fáraó vörösgránitból készült szarkofágja már elég viseltes állapotban van, azonban az érdekessége, hogy 5 centiméterrel szélesebb, mint a bevezető folyosó nagysága.
Bármelyik választ fogadjuk el helyesnek - de az is lehet, hogy általunk ismeretlen válasz a helyes - jelen pillanatig még senkinek sem sikerült, minden kételyt kizárólag bebizonyítani, hogy kik és hogyan építették fel a Nagy Piramist.
Mindazonáltal a legelfogadottabb válasz lehetőség, hogy emberek építették fel ezt az egyedülálló építményt.
Jelenleg a tudomány ismer egy nagyobb piramist, mégpedig a „Bosznai” piramist.
Ez a piramis olyan régi, hogy a természet már teljes mértékben birtokába vette az építményt, melynek falait már a növények vastagon borítják, de eltávolítva ezt a növény és földtakarót előbújnak a piramis kőből készült oldalai.
Méreteit tekintve lényegesen nagyobb, mert kb.
De van egy alapvetően nagy különbség, ami miatt az egyiptomi Nagy Piramis megérdemli az egyedülálló jelzőt, ez pedig a korábban - a szerkezeti részben - említett belső kiépítés.
Térjünk vissza az eredeti témánkra a gízai nagy piramisra, azaz Kheopsz piramisára.
Ha egy kicsit elgondolkodunk, miért építenének a földnkívüliek egy ilyen piramist az ókori egyiptomi népnek, illetve a Fáraónak.
A harmadik magyarázat egy picivel elgondolkodtatóbb, mint a második, ebben sokan hajlamosak hinni, mégpedig, hogy a technológia származik a földönkívüliektől.
Ezt a kérdést sokkal nehezebb megválaszolni, mint az előzőt, bár az építők személyében szinte biztosak lehetünk, hogy emberek voltak, csupán a technológiát nem tudjuk, ami származhat „bárhonnan”.
A Nagy Piramis melletti területen a kutatók olyan nyomokra bukkantak, melyek azt támasztják alá, hogy az ókori emberek építették a piramist.
Megtalálták a lakóhelyeik alapjainak a nyomait, edények maradványait.
Számtalan elmélet létezik, a kövek faragásáról, szállításáról, illetve kalkuláció, hogy mennyi ember milyen hosszú idő alatt tudta felépíteni a piramist.
Az ókori egyiptomi nép nagymértékben grafomán volt, azaz az életük szinte minden pillanatát megörökítették „írott formában”.
De a gigantikus építkezéseikről semmilyen feljegyzést sem készítettek.
Nem voltak megfelelő műszereik.
A piramis megépítéséhez szükséges alapok megrajzolása már nagy nehézségbe ütközött.
A másik módszer sokkal nehezebb. Létrehoztak egy tökéletes köralakú, alacsony falú építményt, ami ugye nem bonyolult, de a tökéletes vízszintezése már az.
A közepére leült egy megfigyelő, aki egész éjjel egy adott csillagot bámult.
A csillag mozgása két helyen keresztezte az építmény falát, amit megjelöltek.
Az így lekeletkezett két pontot összekötötték, amivel megkapták a körépítményt húrját.
Nem voltak megfelelő gépeik, illetve eszközeik.
A vas teljes felfedezését pontosan nem tudjuk, mert ez nagyon függ az adott térségtől, így azt sem tudjuk megmondani, hogy ez milyen szerepet játszhatott az építkezésnél, de az biztos, hogy a vas olyan mértékű alkalmazása mely valódi segítséget tudott volna nyújtani, csak az időszámítás előtti 14. illetve 12. század környékén indult el, de az igazi jó minőségű vas előállítása az i.sz. után kezdődött el.
A gízai piramisok a korai bronzkorban (i.e. Mielőtt tovább lépnénk az építési teóriákban, végezzünk el egy kis számítást.
Úgy tudjuk, hogy kb. 20 év alatt építették fel a Nagy Piramist (plusz 10 évig tartottak az előkészületek), ami összesen 10 512 000 perc (20 év*365 nap*24 óra*60 perc).
Ha ezt elosztjuk 2 500 000-val, akkor azt kapjuk, hogy kicsivel több, mint 4 perc jut egy kőnek a helyére illesztésére.
Ez egy hihetetlenül kis adat, az előbbi tények ismeretében.
A helyzetet még tovább árnyalja, hogy vannak olyan feltételezések, amik szerint nem is tudtak az év teljesen folyamán dolgozni, mert a Nílus áradása gátolta a kövek szállítását.
Az elméletek szerint a kőtömbök vízszintes mozgatására görgőket használtak, ami első hallásra elég kétségesnek tűnik, hiszen a kövek hatalmas tömege óriási erővel préselte volna a görgőket a talajba.
Mások szerint szántalp segítségével mozgatták a köveket oly módon, hogy fából utat építettek a szánkók számára.
Ezt a fajta útvonalat viszont felfoghatjuk úgy is, hogy a homokszálak és a csúszós anyag együtt segítette a haladást.
Persze a kisördög ebben az esetben is sugall egy kérdést: A homok - amit a szél mindenhova elhordott - nem tapadt bele ebbe a csúszós anyagba?
A másik elmélet szerint a köveket nem faragták, hanem öntötték.
Itt nem okoz problémát a nehéz kövek faragása és mozgatása, hiszen a kőzúzalékot szállítani sokkal egyszerűbb.
A kőöntés egy régelfeledett technológiára épül, melyet ma már nem használnak.
