Szeretnénk megérteni, hogyan lehet a juh- és birkabőrt tartósítani úgy, hogy az otthon is megvalósítható legyen vagy épp a timárok munkájától függetlenül profi hatást érjünk el. A beszámoló alapján a birkabőr kikészítése házi körülmények között rendkívül nehéz feladat, ezért érdemes megfontolni a szakemberek igénybevételét, vagy legalább az alapelvek megértését, hogy legyen kéznél egy jó terv, ha otthon készültekből szeretnénk díszítő bőröket vagy szőnyegeket készíteni.
A kikészítés első lépése a bőr faragása, amelyet régen faragófa- és kétnyelű kés segítségével oldottak meg. A belső oldalról a faggyút és húst fokozatosan letolták úgy, hogy a gyapjú szőrtüszői megmaradjanak. Ezután következett a csávázás, a gyapjú kimosása, cserzés, nyújtás, szárítás, betörés és puhítás. Ezek a lépések összefüggnek a bőr vékonyságával, a gyapjú jelenlétével és a végső páratlan, puha felület elérésével.
Érdekes megfigyelés, hogy a hagyományos módszerek házi körülmények között gyakran túl nagy munkát jelentenek, ezért felmerül a modern gépek jelentősége: faragógép az egyenletes faragáshoz, cserzőkádak a mosáshoz és a kész bőr kimunkálásához. A gépek megléte megkönnyíti a munka elvégzését és lehetővé teszi a szennyeződések hatékony eltávolítását.
A beszámoló alapján fontos megkülönböztetni a preparálást és a tímárkodást: a preparátor főként a csontokkal foglalkozik, míg a nyers bőrt, illetve a kész bőrt szakemberhez küldi vagy postázza. A timár feladata a bőrök kikészítése és a végső feldolgozás, amely kifejezetten kényes és szakértelmet igénylő tevékenység.
Az irha és a kordován timsós finombőrök középkori felosztása szerint a timsós kikészítés volt a gyakoribb módszer. A timsós eljárást gyakran a csiszolás előzi meg, amikor a bőr felületét a szőr gyökereinek megtartásával dolgozzák ki, így a felület gazdag és sűrű marad. A timsós eljárás a középkorban különösen elterjedt volt, és a magyar bőr hagyományos előállításának egyik jellegzetes vonása maradt.
A szövegek szerint a magyar bőröket timsóval és konyhasóval kenték be, és ezt követően taposták meg. A magyar módra készült bőrök felületében a szőrszál gyökerei megőrződnek, így a bőr sűrűbb és erősebb, ugyanakkor vízben oldható marad, ha ki vannak mosva. A későbbi időszakokban a timsós bőröket gyakran tovább cserélték vagy pácolták.
Az irha és a kordován a középkorban különböző készítmények voltak: egyik részük timsós, a másik növényi cserzésű vagy kombinált eljárásokkal készült. A magyar praktikák egyik sajátossága, hogy a timsós bőröket a hódoltság előtti időkben is készítették, és ezek közé tartozott a sötétebb tónusú irha vagy a világosabb kordován is. A timsós bőröket vékonyabb és vastagabb darabokra osztották, az anyag vastagságától függően más-más célokra használták: vékonyabb bőrt a felső részekhez, vastagabbat a talp részekhez.
Gondolatindító megállapítás, hogy a korszakok és területek szerint a timsós bőröket idővel mégis felváltotta a növényi cserzés és a szömörce használata, amely az oszmán-török hódoltság korában terjedt el különösen a tobakosok körében. A tobakosok feladata a bőrök feldolgozása volt, és ők kezdték bőrtípusok szerint a különböző termékeket készíteni, például szattyánt vagy kordovánt. A timsós bőrök tehát a középkori és kora újkori időszakban többnyire a timárokhoz kötődő készítmények maradtak, míg a tobakosok a későbbiekben a különböző bőrtípusokat dolgozták ki.
Az alapanyaggyűjtés rendkívül fontos: a jó minőségű bőr eléréséhez érdemes olyan állatokat választani, amelyeknél a vágás után a bőr nem ereszt és nem romlik meg. Emellett fontos a megfelelő előkészítés, például a nyújtás és a sózás folyamata: a bőr nyúzás után vastagon besózzuk, majd felakasztva száraz helyre ki tud száradni. A sózás a nedvesség eltávolításában segít, és hosszabb időre elállóvá teszi az alapanyagot. A sózást naponta vagy kétnaponta érdemes megismételni, amíg a bőr teljesen meg nem szárad.
A kívánt végeredmény függ a felhasznált anyagtól és a végzett munkától: ha a cél nyersbőr vagy csak kiásott felület, akkor a tímár felé érdemes fordulni; ha azonban a kívánt termék már feldolgozott és puha, akkor a megfelelő technika és a pácolás elengedhetetlen. A pácolás és a későbbi puhítás után a bőrt ismét fel lehet dolgozni és felhasználni különböző lakásdíszekhez, például szőnyegekhez vagy padlószőrtként is.
Végül a korszerűbb lehetőségek és a hagyományos tudás ötvözése segíthet abban, hogy a régi mesterségek életben maradjanak: egyre kevesebb a timár és a szűcs, ezért érdemes megfontolni a közös alapanyaggyűjtést, a bőrök gyűjtését és a helyi mesterremekek támogatását. Szőnyegekhez, takarókhoz és irhákból készült díszítő elemekhez a felhasználási lehetőségek szélesek, és a hozzájuk tartozó előkészítési eljárások, például a sózás és a pácolás fontos részei a tartósításnak.
A cikkben megfogalmazott javaslat szerint tehát: ha a házi körülmények között a bőrök előkészítése túl nagy feladatnak tűnik, érdemes megbízható tímár vagy szűcs szolgáltatásait igénybe venni, mert így biztosítható a tartósság és a vizuálisan esztétikus megjelenés. Ugyanakkor egyes készítményekhez kiválóan alkalmazható a házi módszertan is - például a birkabőr relikviákká, padlószőnyeggé vagy irha takaróvá alakítása a fent ismertetett sózási és pácolási lépések után.
Az összegzés alapján tehát a timsós bőrkikészítés hagyományos technikája és a modern eszközök kombinálása segíthet megőrizni a házi állatok bőréből származó értékeket, miközben tisztázódik a különbség a timár és a szűcs feladatai között.
tags: #kikeszitett #bivaly #szor