A gyors, pillanatok alatt elkészíthető konty nem feltétlenül kusza vagy unalmas, a megfelelő technikával elegáns frizura készülhet a hosszú hajból.
Akár tíz másodperc is elegendő a frizurakészítésre, hogy sikkes legyen a megjelenés.
Habár az általános vélekedés az, hogy egy sikkes, elegáns frizurához órákig kell üldögélni a fodrászszékben, ez bizony hatalmas tévhit.
A stílusos és nőies frizura nem feltétlenül készül sokáig, a csinos összkép nem az időben, hanem a technikában rejlik.
A szimpla konty szuper megoldás, hiszen letisztultságával passzol a mindennapi megjelenéshez, ugyanakkor formális, elegáns események alkalmával szintén jó választásnak bizonyul.
Noha a konty esetében a klasszikus verzió a legismertebb, számtalan változata létezik, ráadásul a különlegesebb eredményhez sem kell órákig pepecselni a tükör előtt.
Ennek a retró fazonnak az elkészítése például egyetlen percet vesz igénybe.
Egy perc nagyon kevésnek tűnik, pedig rengeteg dologra elég.
A gyors eredmény sokszor kuszaságot vonz magával, ám ez nem feltétlenül probléma.
A laza kontyok egyébként is elképesztően divatosak, tehát érdemes velük kísérletezni.
Az efféle fazonok esetében talán könnyebb belecsúszni abba a hibába, hogy a nap végére totálisan szétcsúsznak a tincsek, ám ha ezeket a lépéseket követed, nem lesz ilyen problémád.
Ha eddig azt gondoltad volna, hogy az egy perc is édeskevés egy csinos konty elkészítéséhez, most meglepünk azzal, hogy bizony kevesebb idő alatt sem lehetetlen megvalósítani a hajkészítést.
Fél perc alatt ugyanolyan menő és stílusos frizurát dobhatsz össze magadnak.
Na persze csak akkor, ha nem most kísérletezel először a tükör előtt.
Ha tényleg nagyon rohannod kell, és még fél perced sincs arra, hogy valamilyen formát adj a kusza tincseidnek, ez a tíz másodperces konty a tökéletes választás számodra.
Csak egy hajgumi kell hozzá, na meg némi gyakorlat.
Fontos megjegyezni, hogy frissen mosott hajból nehezebb tartós, elegáns kontyot készíteni, ugyanis a szálak könnyedén szétcsúszhatnak, amitől tovább tart a procedúra.
Ha könnyítenél a helyzeteden, használj valamilyen hajformázó spray-t vagy krémet, így garantáltan arra mozdulnak majd a tincsek, amerre te szeretnéd.
Mindannyian imádjuk a hosszú hajban, hogy könnyen variálható így rengeteg féle frizura közül válogathatsz.
Egy szép konty egyrészt remek kiegészítője lehet csinos outfitednek egy elegánsabb rendezvényen, másrészt a legjobb barátod azokon a reggeleken is amikor úgy érzed sehogy nem áll a hajad.
Hosszú hajból rengetegféle kontyot el lehet készíteni.
A hétköznapokra simán nekiállhatsz te magad is egy egyszerűbb és gyorsan elkészíthető fazonnak.
A „kócos” konty a lehető legegyszerűbb variáció, amit bárki el tud készíteni.
Egyszerűen csak össze kell fogni a hajat a fejtetőn vagy hátul a tarkó felett, majd kilazítani a szálakat.
A végeredmény egy bohókás, kissé rendezetlen konty, de emiatt szeretjük igazán.
FrizuratippekHa több időd van vagy profira bízod a konty elkészítését, akkor akár elmehetsz elegánsabb irányba is.
Nem a legegyszerűbben elkészíthetők közé tartozik, viszont annál látványosabb a fonott konty.
Csavart kontyból is számos variáció létezik.
Ha vagány és játékos megjelenésre vágysz, akkor az „űrkontyot” neked találták ki.
Gyönyörű a hosszú haj, de iszonyatosan be tudunk izzadni alatta, ha meleg van.
Olyan, mintha egy személyre szabott radiátor ülne a vállunkon, ami pont akkor kapcsol nagyobbra, mikor a legjobban tűz a nap.
Ilyenkor jönnek jól a kontyok, mint villámgyors megmentők, amiket csak felkanyarítunk a fejünkre és máris minden sokkal jobb.
A konty is olyan azonban, mint a copf.
Mindenkinek meg van a jól bejáratott fazonja, amitől már csak megszokásból sem tágítunk.
Elsőként is itt vannak a tarkókontyok, vagyis azok, amiknél a hajat egészen lent, a tarkónál rögzítjük.
Egy scrunchie-val könnyen kontyba köthetjük úgy a hajunkat, hogy abból ne szökjenek ki a tincsecskék.
Ha kellően hosszú a hajad, a klasszikus briós forma helyett próbáld ki a nyújtott változatot, mikor nem szabályos formára tekered fel a hajadat, hanem hagyod azt picit lenyúlni.
A konty méretével is érdemes variálni, ha elég hosszú hozzá a hajad.
Ha tovább lazázzuk a dolgot, elég lehet, ha csak beletúrunk a hajunkba és ahogy sikerül, feltekerjük egy tarkókontyba.
Laza tarkókonty, némi hullámcsattal.
Egyszerű és nagyszerű módon tudunk egy szimpla balerina kontyot feldobni, nem kell más hozzá, mint egy szép kendő, amit fejpántként rögzítünk és egy színben hozzá passzoló hajgumi.
Kendővel kombinált konty.
Olyannyira nem szükséges tökéletes kontyba tekerni a hajunkat, hogy az is jól mutathat, ha kicsi ívbe formázzuk a copfot és úgy rögzítjük néhány hajcsattal, hajgumival.
Ívesen feltekert laza konty.
Mutatunk néhány ötletet arra is, miként lehet a fejtetőre tekert zuhanykontyot felturbózni, elsőként is ilyen, ha először copfot, majd fonatot készítünk a fejtetőn, végül azt tekerjük fel lazán.
Konty fonatból, a fejtetőn elkészítve.
A fejbúbra rendezett kontyok annál látványosabbak, minél magasabbra tudjuk púpozni őket, lőjjük be jól az elhelyezésüket.
Íme, a zuhanykonty optikailag tuningolt változata.
Még tovább mehetsz, ha egyenesen a homlokodhoz, teljesen előre fésülöd kontyba a hajadat, ekkor már olyan lesz, mint egy hetyke kis kalap.
Hogy szépen mutasson, alapos fésüld át, rendezd simára a hajtömeget, tegyél rá hajhabot vagy más hajrögzítőt is és próbáld meg magát a kontyot is jólfésültté tenni.
Elöl, a homloknál elkészített konty.
Ha túl sok az itt-ott kilógó rövid hajszálad, akkor sincs veszve semmi.
Valószínűleg ebből az indíttatásból született az a frizuradivat is, mely ahelyett, hogy a hullámcsatok diszkrét elrejtésével foglalkozna, látványos hajcsatokkal orvosolja a problémát.
Csatokkal gazdagon díszített konty.
Magát a kontyot is díszítheted némi csillogó hajékszerrel.
Lánchálóval dísített konty - ha szereted az extremitásokat.
Nem találtál kedvedre valót? A hosszabb hajból fantasztikus frizurákat lehet készíteni otthon, ha már unod azt, hogy mindig ugyanúgy fogod össze a hajad.
Sokan vannak, akik minden nap ugyanúgy fésülik a hajukat, ugyanúgy fogják össze, megszokásból, vagy mert ez gyors és kényelmes megoldás a rohanó hétköznapokban.
Azonban a hajunkkal való kísérletezés, az új frizurák kipróbálása nemcsak feldobhatja a megjelenésünket, de önbizalmat is adhat.
Az egyik legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy változtassunk a megszokott megjelenésünkön, ha megtanulunk néhány új hajfonási technikát.
Ha a hajfonás megy, akkor egy egyszerű fonatot például fel lehet tekerni és meg lehet tűzni úgy a tarkód felett, hogy szemet gyönyörtető elegáns konty legyen a végeredménye.
A különböző fonási technikák, mint például a francia, a holland vagy a halszálka fonat, számtalan lehetőséget kínálnak.
A kontyok elkészítése is rendkívül sokoldalú.
A lazán összefogott, kócos kontytól kezdve az egészen elegáns, sima felületűig rengeteg variáció létezik.
Egyenesre vasalt hajjal is lehet játszani, például néhány tincset befonva vagy hullámokat készítve.
A göndörítés pedig különösen alkalmas a romantikus, lágyabb megjelenés elérésére.
Frizurák elkészítésének lépései (példa: elegáns konty fonatból)
Fésüld át alaposan a hajadat, hogy csomómentes legyen.
Készíts egy egyszerű, háromágú vagy francia fonatot a tarkód magasságában.
A fonat végénél fogd össze a hajadat egy hajgumival.
Óvatosan lazítsd meg a fonat tincseit, hogy dúsabbnak tűnjön.
Tekerd fel a lazított fonatot a hajgumi köré, és rögzítsd hullámcsatokkal.
Igazítsd el a végeredményt, és ha szükséges, használj hajlakkot a tartósság érdekében.
Fontos megjegyezni, hogy a frizurák elkészítése közben a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.
A legfontosabb kapcsolat, ami életünkben elkísér, az önmagunkkal való kapcsolat.
Mégis, sokszor éppen magunkkal bánunk a legszigorúbban.
Folyton méricskéljük, elvárásokkal és bírálattal figyeljük minden egyes lépésünket, miközben belül mindannyian arra vágyunk, hogy elfogadjanak - hogy mi is elfogadjuk saját magunkat.
Előfordul, hogy a reggel nem pont a tervek szerint alakul, ilyenkor pedig egy anyának minden trükköt be kell vetnie annak érdekében, hogy minél inkább leegyszerűsítse a feladatokat.
Erre egyébként az egyik legjobb megoldás a szárazsampon.
A következő gyors frizura pedig igazi sláger lehet a rohanós reggelekre.
Ahogyan ebben a videóban is látod, kösd össze lófarokba a hajadat, lehetőleg minél magasabban.
A copf legyen szoros, de arra ügyelj, hogy utolsó alkalommal nem kell áthúzni a teljes copfot a hajgumin.
Forgasd úgy a hajadat, hogy a kilógó része a homlokod irányába essen, és gumizd össze a végét.
