Makón született, de Szegedre, majd 1974-ben Szentendrére költöztek. Így lehetősége nyílt, hogy a budapesti Török Pál Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola alkalmazott grafikai szakára iratkozhasson, ahol nemcsak a grafikai technikákkal, de a művészetfilozófiai szemléletekkel is megismerkedett. 1980-ban Hódmezővásárhelyen töltött kötelező katonai szolgálatát - bár ez a laktanya dekorációs műhelyének falai között telt - egyfajta száműzetésnek tekintette. 1981-től 1986-ig a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán tanult.
Főiskolai tanulmányai után Derkovits-ösztöndíjas (1989-1992), majd római ösztöndíjas (1994). Megismerte a szentendrei művészvilágot, amelyet az Európai Iskola, az avantgárd képzőművészet magyar követőinek szelleme hatott át. Céljuk a bartóki program alapján a nyugati és keleti művészek számos eredményének integrálásával egy új közép-kelet-európai művészet megteremtése. Ezt a Szentendréhez kötődő programot konstruktív szürrealista sematikának nevezték.
Az 1990-es évek elejére alkotó módszere átalakult, a hosszas technikai előkészítést igénylő visszakaparós eljárás után kevésbé időigényes technikákat választ, a képek hátterének készítéséhez szórópisztolyt használ, a homogénre festett fölületet megszórva festékszemcsés hátteret alkalmaz. Ugyanakkor rátalál saját emblematikus motívumrendszerére. Ez egyrészt a magyar népművészetből származtatható: láda, szuszék, oszlop, másrészt a távoli, egzotikus és ősi misztikus kultúrák iránti vonzalmából adódóan keleti szőnyegminták, a dél-amerikai indián textíliák ábrái, a sziklarajzok, nazcka-vonalak stb. Kályhatakaróin és a kör alakú pajzstakaróin (Molnárpajzs, Vaspajzs) az egységes színmezőkön megjelennek a heraldikus emblémák, az arany, fekete jelek. Homogén, egységes hátterre helyezi eklektikus jeleit. Archaikus, szakrális jelképrendszerét dekoratív stilizációval és drámai színvilággal alkalmazta.
Az egyedi motívumrendszer, amelyet a művész felépített, összetett: lefelé és felé mozgó kompozíciók, arany és fekete elemek, valamint archaikus szakrális jelképek jelennek meg a kályhatakarókon és pajzstakaróin. Ezek a jelképek és motívumok összekapcsolják a magyar népművészet hagyományait a távoli kultúrák szimbólumaival, ezáltal létrejön egy sajátos kelet-nyugati átmenetet hangsúlyozó vizuális nyelv.
Homogén hátterre helyezett, egységes elemi színmezőkön játszanak az emblémák, amelyeket drámai színvilág és stilizált grafikai formák egészítenek ki. A munka tehát nemcsak technikai innovációkról szól, hanem egyfajta kulturális és filozófiai párbeszédbe ágyazott alkotói gyakorlatról is, amely a szentendrei környezetet és a keleti-misztikus hatásokat egyesíti.
- Makói gyökerek és szegedi indulás
- Szentendrei hatások és az európai iskola kapcsolata
- A 1990-es évek módszertani fordulatai
- Motívumrendszer és szimbólumok: népművészet és egzotikus kultúrák összjáték