Nem mindenkinek nő egyenletesen a szakálla, és a dús arcszőrzet nem minden férfi számára természetes adottság. Sok férfi küzd ritkás területekkel, főleg az orcákon vagy az áll alatti részen. Ez a jelenség nagyon gyakori - és nem jelenti azt, hogy „a szakáll nem neked való”.
A szakállnövekedés okai és tényezői
Genetikai hajlam
Az elsődleges és legmeghatározóbb tényezője annak, hogy milyen a szakállad. Lesz-e, vagy sem. A leggyakoribb ok az öröklött hajlam. Egyes férfiaknál kevesebb szőrtüsző található az orca vagy az áll alatti részen, ezért a szakáll foltosnak tűnhet. A gének nagy szerepet játszanak a szakállad sűrűségében. A férfiak genetikai tényezők alapján máshogy reagálnak a tesztoszteronra.
Életkor és fejlődés
A szakáll „érik” az évek során - a legintenzívebb fejlődés 18 és 30 év között történik. A fiatalabb férfiak (pl. 18 év alattiak) esetében ez még nem a csúcson van. Sok férfi, aki azt hitte, „nincs szakálla”, néhány évvel később sűrű, dús szakállt növesztett. Az életkorod segíthet meghatározni, hogy a szakállad milyen ütemben képes növekedni. A fiúk esetében 13 éves kor körül kezd kialakulni az arcszőr növekedése, azonban a legnagyobb mértékű és gyorsaságú szakállnövekedés általában 25 és 35 év között jelentkezik. Ez a növekedési ütem az életkor előrehaladtával lassulni kezd.
Hormonális tényezők
A szakállnövekedés szorosan összefügg a tesztoszteron és annak származéka, a DHT szintjével. A tesztoszteron egy férfi nemi hormon, ami dihidrotesztoszteronná (DHT) alakulva stimulálja a szőrnövekedést, azaz erősebb, gyorsabb működésre készteti a szőrtüszőket. Nem mindenkinek nő dús szakálla, és ennek bizony többnyire hormonális okai vannak. Vannak, akik hiába akarnának dús szakállt növeszteni, nem sikerül nekik. Ennek oka a dihidrotesztoszteron, amely a férfi nemi hormon egyik változata, amely a szőr növekedéséért is felel. Egy módosított formája a tesztoszteronnak, amely erősebb hatásokat képes kiváltani. Magas tesztoszteron szint esetén ez fokozott lehet, alacsony tesztoszteron szint esetén pedig gyakori a „szőrtelen” arc és test. A gyenge szakállnövekedés összefügghet alacsony tesztoszteronszinttel vagy hormonális egyensúlyzavarral.
Stressz és életmód
A krónikus stressz emeli a kortizolszintet, amely csökkenti a tesztoszteront és lassítja a sejtek regenerációját a szőrtüszőkben. A hormonális változások mellett a stressz, a depresszió és az érvelmi feszültség is lehet a ritka arcszőrzet oka, de az egészségtelen életmód is hozzájárulhat az arcszőrzet megritkulásához. A vitaminhiány, a hormonális egyensúlyzavar és az egészségestelen életmód gyenge szőrnövekedéshez vezethetnek.
A testmozgás - kifejezetten a súlyzós edzésforma - természetes úton segít a tesztoszteronszint növelésében. Leghatékonyabbnak erre a célra a nagyobb erőfeszítést igénylő, összetett mozgásformák bizonyultak, amelyek egyszerre több izomcsoportot dolgoztatnak. (pl. fekvőtámasz, felhúzások, guggolás, mellnyomás). Több edzés és túlsúly leadása is segíthet. Kevesebb alkohol fogyasztása is javasolt.
A fehérjékben, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrend segít az egészséges szakáll fenntartásában, miközben maximalizálja a növekedés lehetséges gyorsaságát. A haj (szőr) fehérjéből áll, ezért a megfelelő mennyiségű fehérje bevitele elengedhetetlen az egészséges hajkoronához és arcszőrzethez. A protein hiánya miatt a szőrszál...
Egészségesebb táplálkozással is támogathatja szakálla megfelelő növekedését. Ide tartozik például az elegendő vízfogyasztás, a megfelelő vitaminbevitel, valamint a dohányzás és az alkoholfogyasztás korlátozása vagy abbahagyása.
A szakállnövekedés folyamata és ápolása
A szakállnövesztés áldásos folyamata nem szuperműveletek eredménye, viszont van pár dolog, amivel elősegítheted a folyamatot. Alapvetően sokban függ a genetikádtól, de azért mi mégis mutatunk pár könnyen alkalmazható tippet, amivel gyorsíthatod, vagy éppen elősegítheted a folyamatot.
Szakállnövesztés - Hogyan kezdjem?
Tűzz ki célul egy elérni kívánt hosszúságot, és vegyél magadhoz egy jó adag türelmet! Csökkentsd a viszketés lehetőségét szakállolaj és szakállbalzsam rendszeres használatával! 30 nap! Ennyi idő legalább, amíg a szakállad kiadja természetes formáját. 30 napig ne nyúlj hozzá! Rendszeres testmozgással, hatékony alvással és egészséges életmóddal nagyban hozzá járulhatsz a gyorsabb, egészségesebb szőrszálnövekedéshez. 30 nap elteltével végeztess trimmelést! Használj 100% -os vaddisznósörtéből készült szakállkefét a szőrszálak alatti elhalt hámsejtek eltüntetésére. Ez nagyban serkenti a szőrszálak növekedését. Az eltérő hosszúságú, kóbor szőrszálakat vágd le!
Szuper! mivel már idáig eljutottál a cikkben, a szakállnövekedés első és legfontosabb lépése már megvan: az elkötelezettség. Na de, lássuk mik várnak rád a türelmen túl.
1. HÉT: AZ UTAZÁS KEZDETE
Szóval, úgy döntöttél, hogy belevágsz, és megteszel mindent, amit meg kell tenned a legjobb eredményért. Az első heted egy türelemjáték lesz. Hagyd, hogy a szakállad nőjön, és ne nyúlj hozzá. Mármint, fogdoshatod, ha jól esik, de borotvával, vagy ollóval ne ijesztgesd. Izgatottan állsz majd a tükör előtt, hogy valami fazont kreálj neki, de tényleg ne tedd! Amit még jó ha tudsz, és ez amolyan apró betűs rész, hogy sajnos ebben az időszakban nagy erővel fogják ingerlni a szőrszálak a bőröd, ami miatt meglehetősen viszketni fog az arcod. Természetesen, ezen segíthetsz, de erről egy kicsit később…
Fontos, hogy megértsük, és megismerjük a kapcsolatot az arcbőr, és a szakáll között. Az egészséges szakáll elengedhetetlen társa az egészséges arcbőr. Fontos a megfelelő, rendszeres ápolás. Használj természetes összetevőkből készült szakállolajat, ami puhítja a szőrszálakat, és hidratálja az arcbőrt. Segít az irritációk, a benőtt szőrszálak és a korpa ellen. Na meg persze segít a viszketés enyhítésében. Szóval, az első beruházásod legyen egy jó szakáll olaj!
2. HÉT: A VÁLTOZÁS SUGARA
A változás szemmel látható, és leginkább amit látni fogsz az a kitartásod, na meg azt, hogy helyesen, hagytad megpihenni a fűnyírót. Tökéletesen haladsz! Az olaj használatát továbbra is folytasd kitörő lelkesedéssel, így a viszketés kevésbé fogja keseríteni a mindennapjaid. A szakállad fényes, élettel teli, és alig várja hogy hosszabb legyen. Eljött az idő, hogy beszerezd a második legfontosabb kelléket, a szakállsampont, ugyanis heti 2x a szakálladat is mosnod kell. Mielőtt még megszólalnának a hangok a fejedben, hogy ó, van a polcon legalább kétféle sampon, akkor gyorsan hesegesd is el, még csak a gondolatot is.
Fontos: szakállmosásnál kifejezetten szakállmosáshoz kifejlesztett sampont használj! Kevesen tudják, de az arcbőr a legérzékenyebb bőr „rész” az emberi testen. A legtöbb sampon és kondicionáló olyan vegyi anyagokat tartalmaz, mint a parabének és szulfátok, amik erős szárító hatással bírnak. Mivel a fejbőrön található bőr vastag és kemény, ezért az itt található bőrön csak kis mértékben fejti ki szárító hatását. Ne légy a saját ellenséged, mindig használj szakállápolásra fejlesztett sampont!
Érdemes lesz továbbá beszerezni egy szakállkefét is. 100% vaddisznósörtéből készült szakáll kefét ajánlunk. Használatával eltávolítod az arcbőrön termelődött, elhalt hámsejteket, ezzel serkented a bőr felületét, ami fokozza a szőrszálak növekedését. Sőt, még egy jó hír, így a korpásodástól is megkíméled magad.
1. HÓNAP: A SZAKÁLLAD MEGÉRKEZETT
És íme, már majdnem a rögös út végére értél. A szakállasok közösségének becses tagja lettél. És hidd el, ez egy közösség. Türelmes voltál és ez ki is fizetődött. Szép, élettel teli, dús arckoronád van, és jöhet az egyik legjobb rész. Ez az a pont amikor te és az arcszőrzeted készen álltok, hogy beüljetek fazonnyírásra, és átérezzétek az A76 borbély csajainak profizmusát. Ne kísérletezz otthon a pengével és a jobbnál jobbnak hirdetett szakállnyírókkal. Bízd inkább profi kezekre, hiszen tudod, hogy hosszú út vezetett ide, ahhoz, amit most látsz. Biztosan nem örülnél, ha nem úgy sikerülne, ahogyan azt elképzelted, és 10 perc múlva csupasz lenne az arcod, és kezdhetnél mindent előröl. Inkább térj be hozzánk, és a profi kezek hidd el hogy felülmúlják majd az elképzelésedet.
A szakállnyírás után kérhetsz tippeket és tanácsokat, hogy hogyan ápold a választott szakáll fazont, milyen időközönként térj vissza, és mit ajánlanak a lányok, amit mindenképp tenned kell. Egy valami azonban továbbra is biztos. Heti 2x mosd meg a szakállad szakállmosó samponnal, használj 100% vaddisznósörtéből készült kefét, és végezd el a rendszeres és megfelelő ápolást, hogy a szakállad a továbbiakban is ápolt és egészséges legyen.

Szakállápolási termékek és kiegészítők
Vannak olyan termékek és eszközök, amik nélkül, ha szakállad van, vagy lesz, egyszerűen nem létezhetsz. Kelleni fognak a zuhany alatt, a tükör előtt, reggel, este… igazából bárhol, bármikor. Rendszeres használatukkal sok nyavalyától kímélheted meg magad, és nagyban megkönnyítik majd az életed. Nézzük mikről is van szó.
Szakáll olaj - a mindenkori elengedhetetlen
Ultimate. Minden szakálltulajdonos polcán ott kell ácsorognia, arra várva, hogy gazdája használatba vegye. Olyan ez, mint kenyérnek a vaj, vagy mint embernek a víz. Vagy inkább a levegő. A szakállolaj különböző mennyiségű természetes olajok keveréke (pl. mandulaolaj, szőlőmag olaj, kókuszolaj, jojoba olaj, tiszta E-vitamin és még sokan mások), amik számos előnyös hatásukat váltják ki a bőr és szőrápolásban.
A naturális olaj jótékony hatásai:
- Táplálja és hidratálja az arcbőrt és a szőrszálakat.
- Lágyítja, puhítja a szőrszálakat.
- Jó antibakteriális tulajdonsággal rendelkezik.
- Hatékonyan lép fel az ekcéma, a pikkelysömör ellen.
- Jó gyulladáscsökkentő így segít a szőrtüszők gyulladása megelőzésében és kezelésében.
Tipp: Ha őszül, vagy teljesen ősz a szakállad, akkor kerüld az argánolajból készült szakállolajat, mert ez enyhén sárgás árnyalatot ad a szőrszálaknak.
Hogyan használjam? Tegyél pár csepp olajat a tenyeredbe, és melegítsd fel. Használd az olajat közvetlenül a szakáll alatti bőrön és a szakállon egyaránt. Egyenletesen oszlasd el az olajat, és jól dörzsöld be. A szakállkefe segítségedre lehet az egyenletes eloszlatásban és a formázásban.
Mennyi szakállolajat kell használnom?
- 1. hónap: 2-3 csepp naponta.
- 1-3 hónap: 3-6 csepp naponta.
- 3-12 hónap: 6-10 csepp naponta.
- 12 hónap felett: 10 + csepp naponta.
Szakállbalzsam
Sokféle szakállbalzsam létezik, vannak például a hidratáló balzsamok és szakállvajak, amik fő tulajdonsága a hidratálás. Kapható olyan szakáll balzsam, ami azon túl hogy tökéletesen hidratál, további előnye, hogy alakító hatása is van. Ezek természetes olajokból készült balzsamok, amik méhviaszt tartalmaznak. A sárga méhviasz általában közepes erősségű tartással rendelkezik, amik lehetővé teszik a szakállad formázását.
Tipp: Próbálj shea vajjal összeállított balzsamot vásárolni, mivel ez az egyik legjobb hidratáló összetevő!
Hogyan használjam? Vegyél ki egy kis balzsamot a tégelyből a hüvelykujjad körömvonalával, mert a balzsam textúrája kissé kemény. Ezután tedd az egészet a tenyeredbe, dörzsöld össze, hogy hő keletkezzen, ami megolvasztja a balzsamot. Ezután vidd fel az arcbőrre és a szakálladra.
Szakáll wax
Íme egy formula, ami megszelídíti azt a szakállat. Természetes olajokból (általában jojoba olaj és lanolin) és fehér méhviaszból készül, erős tartást biztosít. Használatával a szakáll könnyen formázható, erős tartás biztosít, ugyan akkor nem keményíti meg a szakállat.
Hogyan használjam? Vegyél ki egy kevés waxot, és dörzsöld el az ujjaidon, addig, amíg egy kicsit felmelegszik. Ezután egyenletesen kend a szakálladra, a szőrszálak tövétől egészen a végéig, és formázd kedvedre a szakállad.
Szakállsampon
Az egyik legfontosabb termék. Mint korábban említettük, elengedhetetlen, hogy olyan szakállsampont vásárolj, ami kifejezetten szakállmosáshoz alkalmas. Így elkerülheted, hogy kiszáradjon a bőröd, és emiatt bőrproblémáid legyenek. Legjobb, ha természetes összetevőkből készült terméket használsz, ez még finomabb és kíméletesebb lesz az arcbőrödhöz. Ezenkívül ideális lenne ha a sampon valamiféle növényi alkoholt tartalmazna, ami nem káros sem a bőr, sem a szőrszálak számára.
Tipp: kaphatóak 3in1 (három az egyben) természetes szakállsamponok, amikkel egyszerre moshatod a tested, a hajad, és a szakállad. Van, akiknek ez könnyedség, így jó, ha van róla tudomásod.
Hogyan használjam? Egyszerűen, mintha megmosnád a hajad. Nyomj egy kis sampont a kezedbe, mosd át alaposan a szakállad, majd alaposan öblítsd ki. Heti 2x alkalmazd, ennél többször nem ajánljuk, mert száríthatja a bőrt.
Szakállkefe
Van egy sörte, ami ural minden szakálltulajdonost. Olyan ez, mint az a bizonyos Egy Gyűrű mind fölött. Ez pedig nem más, mint a vaddisznósörte. A vaddisznó sörtéjéből készült szakállkefe kiváló hámlasztó tulajdonsággal rendelkezik. Tökéletesen eltávolítja az elhalt hámsejteket a bőr felszínéről. Alkalmazása masszázsszerű érzést nyújt, így kifejezetten kellemes érzés a használata. Használata során növeli a véráramlást, ami serkenti a szőrtüszőket, a szőrszálak növekedését. Kiválóan használható formáz balzsammal.
Azoknak, akiknek hosszabb a szakálluk, létezik egy nagyobb szakállkefe, ami hosszabb szintetikus sörtékkel készül, alsó részén pedig vaddisznósörte található. Ez a kefe mélyen benyúl a hosszú szőrszálakba, és szintén kifejti hámlasztó hatását. Könnyen fésülhető vele a szakáll.

Minden amit a szakállnövekedésről tudni érdemes
Egy férfi arcán átlagosan körülbelül 30.000 szőrszál található, és ez a 30.000 aranyos szálacska más-más módon viselkedik. Van, amelyik gyorsabban, van, amelyik lassabban nő, van, amelyik kunkorodik, és van, amelyik csak simán fura. Na meg persze máshogy viselkedik attól függően is, hogy az arc mely területén helyezkedik el. Az arcszőrzet 5 különböző területen nő:
- Bajusz: szőrzet a felső ajkak felett.
- Pajesz: szőrzet az állkapocs felett.
- Áll: szőrzet közvetlenül az alsó ajkak alatt.
- Arc: szőrzet ami az arcig terjeszkedik.
- Nyak: szőrzet, ami az állkapocs alatt nő.
Az arcszőrzet mind az 5 növekedési területen eltérő módon, és eltérő gyorsaságban növekszik. Ez különösen igaz a növesztési szakasz első 2-6 hetében, amikor előtte még nem volt szakállad. Teljesen természetes, ha az elején még néhol foltos, egyenetlen az arcszőrzet.
A szakállnövekedési minták egyénenként eltérőek, életkortól és genetikai adottságoktól függően. Ezenkívül, területenként van egy egyedi véghossz, ami szintén egyénenként változik. Ez az oka annak, hogy egyes férfiak képesek hosszú bajuszt növeszteni, míg másoknak bajszuk sem nő, vagy ezért vannak olyan férfiak, akiknek teljes arcszőrzetük van, míg másoknak nem.
A szakáll mennyiségének és alakjának legnagyobb részét a nyakból kinövő szőrzet adja, ugyanis jellemzően a nyakszőrzet képes elérni a leghosszabb véghosszt az öt terület közül, és hajlamos egy kicsit gyorsabban növekedni, mint a szakáll többi részén.
A szőrnövekedés 3 fázisa
Mint ahogy az összes szőr, a szakáll szőrzet is három fázison megy keresztül: anagén, katagén és telogén fázison.
A Növekedési (anagén) fázis
Az szőr növekedési ciklusának anagén fázisa a növekedési stádiumot jelenti. A szőrszál növekedése az irhában található szőrtüszőben történik. A szőrtüszők gyökerében lévő sejtek gyors ütemben osztódnak, és osztódásukkal a szőrszál folyamatosan növekszik. (Naponta kb. 0,35 mm-t, ami havi kb. 1cm). A pigmentsejtek ebben a fázisban termelik a szőrszál festékanyagát, a melanint, ennek eredményeképp alakul ki a szőrzet színe. Az anagén fázis hosszát a DNS határozza meg.
Az átmeneti (katagén) fázis
A katagén fázis a három fázis közül a legrövidebb, és a növekedési ciklus átmeneti részét jelenti. A szőr növekedése a katagén fázisban lassulni kezd, majd leáll. A szőrszál veszít volumenéből és a bőr felszíne felé húzódik. Ez általában 2-3 hétig tart.
Az elhalási (telogén) fázis
A telogén fázisban a szőr már elhalt, de egészen addig, amíg a hajgyökérből nem nő egy új, erős szőrszál, ami képes helyettesíteni, nem hullik ki. Ennek ideje nagyjából 2-3 hónap. Miután az elhalt szőrszál kihullik, a szőrtüsző visszatér az anagén fázisba, hogy újra kezdje a növekedési ciklust.

Mit tehetünk a hiányos szakáll ellen?
Ha kétségeid támadnak, vagy igazításra lenne szükséged itt fordulj hozzánk bátran! Ha legalább némi szakállnövekedést azért tapasztalsz, akkor van néhány trükk, amit a javadra fordíthatsz. A szakállolaj arra szolgál, hogy a szőrszálak egymáshoz tapadjanak, alatta a bőr pedig hidratált maradjon. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem változtathatsz a genetikádon. Vannak, akik őrült dolgokat képesek megtenni azért, hogy legyen szakálluk. Ilyen például egy húszmilliós szakállimplantátum vagy a különféle tesztoszteroninjekciók. Ápold természetes alapanyagú olajokkal, a felesleges hámsejtek, száraz bőr eltávolítására pedig használj szakállszappant, vagy Beard Wash-t!
Fókuszálj a belső táplálásra - Fogyassz olyan étrend-kiegészítőket, amelyek B7-vitamint, cinket, D-vitamint és kollagént tartalmaznak.
Még ha a szakállad egyenetlen is, megfelelő kontúrvágással optikailag javíthatod a megjelenését - igazítsd vissza a sűrűbb részeket, és hagyd a ritkábbakat nőni.
Ha néhány hónap elteltével sem a termékek, sem az életmódváltás nem segít, érdemes megfontolni, hogy bőrgyógyászhoz forduljon. Lehet, hogy hormonális egyensúlyhiányról vagy más egészségügyi problémáról van szó.
Szakértői tanácsok
- Hormonvizsgálat - A gyenge szakállnövekedés összefügghet alacsony tesztoszteronszinttel vagy hormonális egyensúlyzavarral.
- Trichológus felkeresése (haj- és szőrspecialista) - A trichológus a hajjal, a fejbőrrel (vagy az arcbőrrel) és azok növekedési problémáival foglalkozik. Felméri a szőrtüszők állapotát, megfelelő kezelést javasol, és akár helyi terápiát is ajánlhat (pl. minoxidil).
- Bőrgyógyász - Ha a bőr a szakáll alatt irritált, száraz, zsíros vagy pattanásos, az akadályozhatja a szőrnövekedést. Az egészséges bőr az egészséges szakáll alapja. A bőrgyógyász segít diagnosztizálni az esetleges bőrbetegségeket (pl. alopecia areata).
Ne szégyelljen szakemberhez fordulni.
Különféle egészségügyi problémák
Különféle egészségügyi problémák (akár a test más részén meglévő gyulladásos folyamatok) is negatívan befolyásolhatják az arcszőrzet növekedését. Az arcszőrzet foltos hiánya ritkább esetben egy szakáll alopecia nevű autoimmun betegségre is utalhat. Ha bizonytalan az okokban, a legjobb, ha tanácsot kér orvosától annak érdekében, hogy megbizonyosodjon az arcszőrzet ritkulásának okáról.

Megfelelő szakállfazonok foltos arcszőrzet esetén
Még, ha vannak is ritka foltok a szakállában, akkor sem kell nélkülöznie azt a férfias megjelenést, amelyet a szakáll kölcsönöz viselőjének! Léteznek ugyanis módszerek és eszközök a szakállban lévő foltos területek elkerülésére vagy elrejtésére. Megpróbálhatja elősegíteni a szakálla növekedését bizonyos hajnövesztést és a hajszálak megerősödését serkentő készítményekkel, ezek a módszerek azonban hosszú távon költségesek és időigényesek lehetnek. Javasoljuk, hogy próbáljon ki inkább egy olyan szakállformát, amely lehetővé teszi, hogy az arcszőrzetében lévő foltokat elkerülő, kisebb területű szakállt formázzon magának, vagy amelyek a ritka szakáll esetében is jól mutatnak!
- A háromnapos szakáll A háromnapos szakáll jó választás lehet Önnek, mert ez a megjelenés egyébként is egy rövidebb szakállforma, és összességében véve kevésbé észrevehetők benne a ritkásabb szőrrel borított területek.
- A bajusz A szabálytalan szőrnövekedés ritkábban fordul elő a bajusz területén. Ez a stílus tehát jó választás lehet azon férfiak részére, akiknek hiányos az arcszőrzete, emellett pedig egy igazi modern klasszikus.
- Állszakáll vagy kecskeszakáll A kecskeszakáll vagy az állszakáll kiváló alternatívát jelent az arcszőrzetben jelentkező foltos területek ellen. Az áll területére helyezi a hangsúlyt, így elvonja a figyelmet az arcszőrzet hiányosságairól. Az állszakáll hosszát és formáját illetően is nagy mozgásteret enged az egyéni elképzeléseknek.
- A Henri quatre szakáll A kecskeszakállal ellentétben, a történelmi megjelenést kölcsönző Henri quatre szakáll egy kicsit hosszabb szakállnövekedést tesz lehetővé. Ez a szakállforma némileg több odafigyelést igényel a kontúrok kialakítása tekintetében, de a Philips OneBlade segítségével mindezt Ön is könnyedén megteheti.
- A teljes szakáll Első pillantásra teljesen abszurd ötletnek tűnhet a teljes szakáll viselését javasolni egy foltos arcszőrzettel rendelkező férfinak. A szőrrel ritkán borított területeket azonban egy terjedelmesebb szakállal könnyen elrejtheti, így a ritka szakáll növesztése, és teljes szakállá fejlesztése nagyszerű választás lehet! Csupán annyi a dolga, hogy a szakáll megfelelő teltségének eléréséig türelmes legyen, valamint a szakáll kontúrjait ügyesen alakítsa ki.
Láthatja, számtalan módszer áll rendelkezésére, ha foltos, szabálytalan növekedésű arcszőrzet mellett szeretne szakállat növeszteni. Hacsak nem bizonyítottan egészségügyi okai vannak a foltos arcszőrzetnek (mely esetben javasoljuk, hogy kérjen orvosától tanácsot), akkor többféle lehetőség is rendelkezésére áll, ha ritka arcszőrzet mellett is szakállat szeretne növeszteni.