Leírás és áttekintés a lepcsozetes szobrokról Magyarországon

Az emlékművek, már csak nevükből adódóan is arra hivatottak, hogy köztéren, nagy nyilvánosság előtt emléket állítsanak a nemzet egy-egy kiváló személyiségének, vagy a nemzet sorsát befolyásoló jelentős eseményeknek. Éppen e szerepük alapján ezek az eredendően történelmi alkotások az állandóság jegyében, maradandó alkotásként, ennek megfelelő anyagokból (márvány, bronz stb.) készülnek. A politikai változások után - éppen a politika természetéből adódóan - azonban pont ez az állandóság bicsaklik ki időről időre és esnek ezek az alkotások a szoborrombolás áldozatául. Az elmúlt száz évben többször volt erre példa akár a történelmi Magyarországra, akár csonka kis hazánkra gondolunk.

A politikát ugyanis nehéz elválasztani a történelemtől (vagy fordítva). (építmények, emlékművek, emléktáblák, szobrok, domborművek, képek, stb.) elpusztítását értjük, abból a célból, hogy a hozzájuk köthető múltat minél hamarabb feledtetni, új eszmeiség jelképeivel helyettesíteni lehessen, mert a hagyományok megszüntetését és átalakítását, az új történelemszemlélet kialakítását hátráltatják a közelmúlt tárgyi emlékei. A trianoni utódállamok néhány év alatt a hozzájuk kapcsolt területeken a magyar képzőművészeti alkotások jelentős részét rombolták le vagy formálták át eredeti jelentésük ellenkezőjére. A magyar forradalom nyomán megszületett polgári átalakítást célzó, ún. „áprilisi törvények" (jobbágyfölszabadítás, közteherviselés, stb.) ugyanis nemzeti egyenjogúságot adtak a betelepült nemzetiségeknek, akiknek történeti felfogása éppen ennek ellenkezőjén, az állandó és folyamatos magyar elnyomáson alapult. A békediktátum ráadásul ebben a tekintetben is szigorú ítéletet alkotott, nem adott semmilyen megoldást a kifogásolt művekkel kapcsolatban.

Magyarország hiába tiltakozott a szoborrombolások ellen a Nemzetek Szövetségénél, de még a kérdéses művek kiváltását, megvásárlását, hazaszállítását sem engedték meg Magyarországnak. Egyedül Köllő Miklós (1861-1900) segesvári Petőfi-szobrát sikerült Kiskunfélegyházára szállítani. Az új hatalom pedig kíméletlenül pusztította az elődökre utaló emlékműveket. Ebben a pusztításban Murádin Jenő művészettörténész - a 20. század második felében és napjainkban is a romániai magyar képzőművészet legavatottabb ismerője - meglátása szerint két fő motívum játszott döntő szerepet. Az egyik tényező az emlékművek mágikus tulajdonságokkal való felruházása volt. Esetünkben ez a mágikus tulajdonság az ezeréves magyar államiság. Az új urak logikája egész egyszerűen működött: ha elpusztítom, már nincs is. Úgy gondolták, a magyar emlékek megszüntetésével megszűnik a magyar államiság is.

Még egy fontos tényezőt szoktak megemlíteni az emlékműpusztítás, a szoborrombolás fő mozgatórugójaként. Ez pedig egy sajátos lelkiállapot, az új gazdákban szinte elkerülhetetlenül felmerülő kisebbrendűségi érzés, hogy amikor körülnéznek, úgy látják, minden elüt az ő megszokott világuktól, hogy semmi sem az övék. Minden, ami körülöttük ott van szellemiségében és tárgyiasult valójában az egy más kultúra, egy más világ része, amivel ő nem is igazán tud mit kezdeni. Úgy vélem ez az érzés lehet leginkább magyarázat a szimbólumok ledöntésére, és nemcsak a Trianon utáni időkben.

Az első világháború után a Muravidéken, ahogy a többi elcsatolt területen sem lehetett a hősi halottakról közösségileg megemlékezni. Erre lehetőség csak a térség Magyarországhoz történt visszacsatolását követően nyílt. A magyar és magyar érzelmű lakosság egyaránt megünnepelte az anyaországhoz visszakerülését. Ennek keretei között a legnagyobb muravidéki vend községben, Belatincon 1942. Az emlékművet Belatinc, Murasziget, Murabaráti, Hársliget, Lendvarózsavölgy, Murahely, Adorjánfalva és Muramelence községek állították. A szobor a Szent László király tiszteletére szentelt plébániatemplom mellett állt. Tetejéről turulmadár tekintett az ünneplőkre.

A 2. világháború befejezéskor Magyarország a vesztes államok között volt. Az újabb fordulat következtében a turulmadaras emlékmű sem lehetett hosszú életű. Bihar megye például több helyen avattak országzászlót, József királyi herceg jelenlétében Szent László téren, és 1940. december 8-án ünnepi szentmise után avatták fel az országzászlót a főtéren.

Az országzászló talapzata egy 7 méter magas faragott kő, rajta Nagy-Magyarország domborművével, amely alatt a felirat: „Így volt, így lesz”. A zászló feliratos oldalán még Szent László és Nagyvárad címere is látható. Az ellenkező oldalon pedig Magyarország nagy címerére volt kihímezve. A másodzászlót a budapesti Krolupper vasúti fémárugyár munkásai adományozták. Az Erdélyi Induló hangjai után az avató beszédek alatt a két zászlót az árboc csúcsáig felvonták.

Ezt követően a háborúk időszakában sok helyen ledöntötték vagy megrongálták a szobrokat. A nyugati példák mellett Magyarországon is voltak hasonló viták, amelyeket a modern demokráciában igyekeztek tárgyilagosan rendezni. Az 1992-ben megnyílt Memento Park Európában elsőként tette lehetővé a vita során megkérdőjelezett történelmi alakok emlékműveinek visszakerülését a nyilvánosság elé olyan formában, amely a múlt elénk tárását a jövő generációinak is szembesítésként értelmezi. Az emlékhely és a köztemetés mögötti szándék sokat elárul a demokrácia tanításáról: a diktatúrák célja a múlt eltörlése, míg ez a rendszer szembenéz az előzményekkel. A park például nem ellenséges, hanem kritikus párbeszéd teret kínál.

A Lánchíd budai oldalán, a Clark Ádám téren található az ovális 0 kilométerkő. Innen indul az összes nagy főút: az 1-es, a 2-es, a 3-as, a 4-es, az 5-ös, a 6-os és a 7-es út. Egy kivétel van, a 8-as főút, ez Székesfehérvárnál kezdődik. A budavári Sikló és a 0 kilométerkő by Misibacsi. A Kiskirálylány a Dunakorzón, a Vörösmarty tér közelében ül egy korláton. A szobrot a szobrász, Marton László lánya ihlette. A kislány 6 éves volt, amikor egyszer királylánynak öltözött és kiment játszani a kertbe. A szobor ezt a pillanatot mutatja be. A Kiskirálylány szobra a budapesti Duna-parton by Misibacsi.

A Duna-parton, a Parlament közelében található 60 pár cipő egy holokauszt-emlékmű. A kalifornaiai Architectural Digest magazin szerint ez a Shoes on the Danube Promenade - Holocaust Memorial. Ezt a szobrot is a Dunakorzón találjuk, a Vigadó téren. A lány az egyik lámpa alatt ül és a kutyájával játszik. Raffay Dávid: Kutyás lány by Pásztörperc. A kompozícióban két sakkozó férfit látunk; a játék közben két bábu leesett, ezek a földön vannak, az asztal mellett. A szobor a Graphisoft Parkban található, Óbuda, a Duna-parton. Sakkozók by Ády.

Az egyik legújabb szobor a városban a Szent István körút és a Falk Miksa utca sarkán lévő alkotás. Peter Falk Columboként áll az utca elején, ballonkabátban és szivarral a kezében, előtte ül a kutyája. Sokáig úgy gondolták, hogy a színész dédnagyapja Falk Miksa magyar író és politikus volt, de ma már tudjuk, hogy ez csak városi legenda. Columbo hadnagy kutyájával by Göröntsér Vera.

Az összegző gondolatok a jelenkor és a múlt találkozásáról szólnak: a közterek szobrokkal teli világa ma is élő viták és identitásfogalom része marad. A városi emlékhelyek és szobrok története folyamatosan alakul, miközben a társadalomnak meg kell találnia a megfelelő egyensúlyt a múlt tisztelete és a demokrácia igényei között.

tags: #lepcsozetes #szobrok #magyarorszagon