A Dél-afrikai Köztársaság Afrika kontinensének déli csücskében helyezkedik el, és az afrikai kontinens egyik legfejlettebb állama. Az ország területén belül található egy önálló királyság, Lesotho. Dél-Afrika egy rendkívül sokszínű társadalom, amely kultúrák, nyelvek és vallások gazdag skáláját öleli fel. Érdekesség, hogy Afrika azon kevés országai közé tartozik, ahol soha nem volt államcsíny, bár a fekete lakosság túlnyomó többsége csak 1994-ben kapott választójogot. Az ország a BRICS-országok tagja, és az egyetlen afrikai nemzet, amely a G20 gazdasági hatalmai között szerepel. Emellett Johannesburgban található az Afrikai Unió parlamentjének egyik székhelye.
Az ország partvonala közel 3000 km hosszú és rendkívül szabályos. Csak a déli szakasza tagolt, ahol az Agulhas-fok, a kontinens legdélibb pontja található, nem messze a Jóreménység fokától. A belső felföld csapadékvizeit nyugat felé az Orange, kelet felé pedig a Limpopo folyó vezeti el. Ez a felföld északnak és nyugatnak a Kalahári-medencét fogja körbe, és fokozatosan ereszkedik lefelé. A felföld déli részén húzódik a Felső-Karroo-plató, amely a karroo (karru-) formáció névadó területe. Ezt az 1000-1500 méter magas fennsíkot dél felé tartó mély völgyek szabdalják fel.
A felföld keleti részén található a Highveld (Búr-magasföld), amely a Drakensberg magas csúcsaitól nyugatra, a Kalaháritól délkeletre, 1200 méternél magasabban fekvő terület. Éghajlata az Indiai-óceán felől érkező nedves passzátszelek hatására monszun jellegű, nyári csapadékkal. Az éves átlagos csapadékmennyiség 600-800 mm. A felföld északkeleti részén helyezkedik el az Alacsonyföld (Lowveld). A belső fennsíkot, a felföldet és a magasföldeket félkörívben a Rodgers- vagy Nagy-lépcsőnek nevezett hegyvonulat övezi. Ez az óceán felé meredek, szinte függőleges fallal szakad le. Ennek a legmonumentálisabb része a Drakensberg, amelynek több csúcsa meghaladja a 3000 métert. Itt található az ország legmagasabb pontja is, a 3446 méteres Injasuti.
Délnyugatra innen, Fokföld tartomány déli részén két medencét kereteznek a hegyek: a Nagy-lépcső és annak fokföldi előhegyei, vagyis a Fok-hegység (Swartberg, Langeberg stb.). Ezek között terül el a Little Karroo, illetve ezektől északra a Great Karroo, más néven a Felső-Karroo-plató.
Folyók és vízesések
Az ország leghosszabb folyója az Orange (vagy Oranje). Teljes hossza 2092 km, vízgyűjtő területe 1 020 000 km². A Drakensberg-hegységben, a Mont aux Sour csúcs környékén ered, majd Lesotho területén áthaladva folyik nyugati irányban. Namíbia és a Dél-afrikai Köztársaság között határfolyót képez, és az Alexander-öbölnél éri el az Atlanti-óceánt. Legjelentősebb jobb oldali mellékfolyója a Vaal, míg a bal oldaliak közül a Brak érdemel említést.
Az állam másik nagy folyója a Limpopo, amely Crocodil folyó néven a Witwatersrand-hegységben ered. Bal oldali mellékfolyójával, a Maricóval történő egyesülése után változik a folyó neve Limpopóra. 460 km hosszan a Dél-afrikai Köztársaság és Botswana, illetve Zimbabwe határfolyója. Az Indiai-óceánt Mozambikon keresztül éri el. A Limpopo jobb oldali mellékfolyói a torkolat felé haladva a Mogol, a Palala, a Mogalakwena és a Sand. Az ország egyéb folyói közül az Atlanti-óceánba ömlik a Buffels és az Olifants.
Itt található a világ második legmagasabb vízesése, a 948 méter magas Tugela-vízesés.
Éghajlat és élővilág
Az ország a mérsékelten meleg szubtrópusi övezetben fekszik. A nyugati part előtt a hideg Benguela-áramlat, a déli, valamint a keleti partok előtt a meleg Agulhas-, illetve Mozambiki-áramlat azonban jelentős hatással van a hőmérsékletre és a csapadék mennyiségére. Ennek következtében Fokvárosban 12 °C, Durbanban 18 °C, a tengerparttól távolabbi Johannesburgban pedig 10 °C az átlagos téli, júniusi hőmérséklet. A nyári (januári) átlaghőmérséklet nyugaton 21 °C, a keleti tengerparton és a felföldön 25 °C. A felföldön jelentős a napi és az éves hőmérséklet-ingadozás (a fagyos napok száma elérheti az évi 150-et).
A csapadék nyáron hullik, kivétel a Fokföld, melynek éghajlata mediterrán jellegű. Az éves csapadék mennyisége keletről nyugatra csökken: a délkeleti peremhegységben több mint 2000 mm, míg Bushmanlanden alig 50 mm; a felföld keleti részén 500-800 mm, a nyugati aszályos vidékeken és a két esőárnyékos Karroo-medencében 100-250 mm.
Állatvilága rendkívül gazdag. Jellegzetes afrikai faunájában sok a bennszülött faj, illetve alfaj. A nagy testű állatokat az oroszlán, fehér és fekete orrszarvú, elefánt, kafferbivaly, leopárd, zebra, a barna, a foltos és a cibet-hiéna, valamint a víziló képviseli. Ezekkel az állatokkal többnyire csak a nemzeti parkokban találkozhatunk. Megtalálható még a sivatagi hiúz, a szervál, a jávorantilop és a nagykudu. Elterjedtek az emlősök közül a bennszülött mohos fülesmaki és óriás fülesmaki. Nagyon változatos a madárvilág is.
Sok helyen előfordulnak mérges kígyók (puffogó vipera, zöld- és fekete mamba) és skorpiók. A természetes ellenségeik visszaszorulása miatt újra elszaporodtak a vándorsáskák, melyek óriási károkat okoznak a növényzetben.
Az ország flórája szintén változatos, bár az égetéses erdőirtás és a túlzott legeltetés jelentősen megváltoztatta az eredeti növényzetet. Összefüggő örökzöld erdők ma már csak délen, a tengerparti övezetben, és keleten, a peremhegység legcsapadékosabb keleti lejtőin fordulnak elő. Mindössze az ország területének 3%-át borítja erdő. A felföldön leginkább legelők találhatók, észak felé haladva egyre több az ernyős akácia és a majomkenyérfa. Az északkeleti tengerpartot pálmák és mangrove szegélyezik.
Fokföld különleges, fajokban gazdag növényzetében méter magas hangafélék, tölgyek, eukaliptuszok és berkenyefélék, például proteák találhatók. A passzátszelek öntözte délkeleti partvidéken esőerdő-öv húzódik pálmafákkal, aloéval és vadbanánnal. A déli tengerparton és a partközeli hegységben fokföldi típusú mediterrán növényzet él. Különleges az úgynevezett Knysna-erdő, de a legtöbb helyen már csak a keménylevelű, örökzöld növényekből álló másodlagos bokros növényzet található. A nemzeti parkok közül a közel 20 000 km²-es, transvaali Kruger Nemzeti Park a legnagyobb.
Történelem
Az első európai (holland) gyarmatosítók 1652-ben érkeztek Fokföldre. A talált leletek alapján a Dél-afrikai Köztársaság területén kb. 20-40 000 évvel ezelőtt khoikhoi és szan törzsek éltek kis csoportokban, amelyek tagjai kezdetleges szerszámokat használva vadásztak és halásztak. 1652-ben a hollandok alapították Fokvárost kereskedőtelepként, amelyet 1814-ben Anglia vásárolt meg.
A zuluk és a búrok között folyamatosak voltak a háborúskodások. A búrok 1838-ban alapították első köztársaságukat Natalia néven, amely 1842-ben angol gyarmat lett. Ekkor a búrok visszavonultak, de a zuluk támadták az angolokat. 1899-ben kitört a második angol-búr háború. A csaták során 14 000 afrikai bennszülött vált áldozattá, míg az angol koncentrációs táborokban 28 000 búr vesztette életét.
1910-ben Fokföld, Transvaal, Oranje és Natal brit koronagyarmatok egyesítésével - domíniumként - megalapították a Dél-afrikai Uniót. Ennek államfője az aktuális brit uralkodó volt, akit az országban főkormányzó (Governor-General of South Africa) képviselt, első miniszterelnöke pedig Louis Botha tábornok lett. 1914-ben búr felkelők létrehoztak egy átmeneti dél-afrikai búr köztársaságot, de ezt a britek és helyi támogatóik néhány hónapon belül szétverték.
A Dél-afrikai Unió minden érméjén az aktuális brit uralkodó portréja szerepelt V. Györgytől II. Erzsébetig. Az utolsó dél-afrikai uralkodó II. Erzsébet volt.
1961-ben egy népszavazás után, melyen csekély többséggel (52,29% köztársaság, 47,71% monarchia) kikiáltották az ország függetlenségét, kiléptek a Brit Nemzetközösségből, és II. Erzsébet királynő helyét az államfői poszton egy választott elnök vette át.
Apartheid és az új Dél-Afrika
Az országban az élet minden területén - gazdaságban, politikában, kultúrában - az apartheid, azaz a faji megkülönböztetés érvényesült. Minden terület a fehérek kezében összpontosult. Új törvényeket hoztak a 40-es évektől kezdve, amelyek a feketéket háttérbe szorították. Ez a rendszer azonban az 1990-es évek elején összeomlott, több száz törvényt helyeztek hatályon kívül, és 1994-ben már a fekete lakosság is részt vehetett a választásokon.
1994-ben az ANC (African National Congress) került hatalomra. Az apartheid utáni Dél-Afrikában az emberek milliói, többnyire feketék, továbbra is szegénységben élnek. Korábban ritka volt a szegény fehér ember, mára azonban számuk jelentősen megnőtt. Az AIDS-betegség járványszerű méreteket öltött.
Az 1994-ben életbe lépett alkotmány szerint az államformája kétkamarás törvényhozással rendelkező többpártrendszerű parlamentáris köztársaság. A kétkamarás parlament a négyszáz fős nemzetgyűlésből és a kilencven tagú szenátusból áll. A nemzetgyűlést az országos pártlistákról, másik felét pedig a tartományi pártlistákról választják. A szenátust a négy régi tartomány (Fokföld, Natal, Oranje, Transvaal) és a tíz Bantusztánból kialakított kilenc új tartomány tíz-tíz küldötte alkotja. Az államfőt, aki egyben a kabinet elnöke és a végrehajtó hatalom legfőbb irányítója, a nemzetgyűlés választja meg. A törvényhozás központja Fokváros.
Az 1989-es év hozott elsőként a Dél-afrikai Köztársaság történetében jelentős változást, amikor F. W. de Klerk elnök elkezdte lebontani az apartheid rendszerét. 1994-ben Nelson Mandela lett az ország első fekete elnöke.
A gyilkosságoknak leginkább kitett csoport a világon, bőrszíntől függetlenül, a dél-afrikai farmerek, akiket gyakran több órás kínzások után mészárolnak le. Az ország az alkotmány értelmében kilenc, önálló törvényhozással és kormányzattal rendelkező tartományra oszlik.
Gazdaság
A Föld ásványkincsekben leggazdagabb országai közé tartozik. A gyémántnak mindkét fajtáját bányásszák, az ipari és az ékszergyémántot is. Kőolajban és földgázban szegény ország, ezért behozatalra szorul. Gazdasága ipari agrárország. A kereső lakosság 13%-a a mezőgazdaságban, 30%-a a kitermelő- és a feldolgozóiparban, 57%-a a tercier szektorban dolgozik. Magas az idénymunkákban és a bányászatban a környező országokból származó vendégmunkások száma.
Meghatározó az angol, amerikai és francia tőkéscsoportok szerepe, melyek a gyémántbányászat csaknem egészét, az aranybányászat kétharmadát, a bányászat egyharmadát, s a feldolgozóipar 50%-át tartják a kezükben. A világon a leggyorsabban ebben az országban térülnek meg a külföldi tőkebefektetések.
A szélsőséges csapadékeloszlás kiszámíthatatlanná teszi a termést, az öntözés, bár szükséges lenne, nehezen megoldható, és a talajpusztulás szintén jelentős probléma. A birtokmegoszlás nagyon egyoldalú, a művelt területek 4/5-e a fehér farmerek tulajdonában van. Ezeken a több ezer hektár területű, mintegy 1 millió bantu részesbérlőt, illetve parasztot foglalkoztató, jól felszerelt farmokon legeltető gazdálkodás jellemző: juh- és szarvasmarha-tenyésztés, kukorica-, búza-, cukornád- és gyümölcstermesztés folyik.
Amíg a fehérek nagyüzemei fejlett technikát alkalmaznak és piacra termelnek, addig az egykori bantusztánokban az önellátó kisparaszti gazdálkodás a jellemző, ahol túlnyomórészt kukoricát, burgonyát és zöldségféléket termelnek. Az országban 13 millió szarvasmarha, 30 millió juh, 6 millió kecske, 1,5 millió sertés van. A juhállomány 60%-át a kiváló gyapjat adó merinó, tizedét a karakül juhok teszik ki. A világ moher szükségletének felét fedezi az egymillió darabos angórakecske-állomány. Tejtermékekből, húsból és gyapjúból számottevő az export.
Az ország területének 12%-a szántóföld, 2/3-a legelő, melyek minősége változó. Gyümölcs- és szőlőtermesztéssel Fokföld mediterrán éghajlatú tengerparti sávjában foglalkoznak. A narancstermés évi 580-690 ezer tonna, a szőlőtermesztésből évente 9-10 millió hektoliter bort állítanak elő, cukornádból évi átlagban 1,8-2 millió tonna finomított cukrot gyártanak, az ananásztermés évi átlaga 200-260 ezer tonna, a banáné 170-180 ezer tonna. A keleti területeken jelentős még a rizs- és a földimogyoró-termesztés.
Számottevő a parti és a mélyvízi halászat, főleg a nyugati parton, ahol a hideg Benguela-áramlás planktonban gazdag vize nagy mennyiségű szardíniát, makrélát és barrakudát tart el. A zsákmány 2/3-a exportra kerül.
Az ország energiatermelésének alapja a kőszénbányászat, mivel szénhidrogén szükségletének szinte egészét importból fedezi. A Dél-Transvaalban és Natal területén található szénvagyont 11 milliárd tonnára becsülik, a feketekőszén bányászatában a világ ötödik legnagyobb termelője. Energiaszükségletének 3/4-ét szénből, 1/5-ét kőolajból fedezi. A villamos energia 80%-a származik széntüzelésű hőerőművekből, 10-10%-át pedig a vízerőművek (Orange, Vaal, Sabie) és az atomerőművek (Duynefontein, Koeberg) adják. Az afrikai kontinens energiatermelésében részaránya 50% feletti, és a takarékossági programoknak köszönhetően az előállított energia jelentős részét exportálni is képes. Energiahálózatához több szomszédos ország is kapcsolódik.
Aranybányái Witwatersrand, Welcom és Virginia környékén találhatók. A legnagyobb gyémántbányák Kimberleynél, Jagersfonteinnél és Pretoriánál vannak. A Dél-afrikai Köztársaság adja a platinafémekből (ozmium, irídium, ródium, palládium) a világtermelés 55%-át, krómércből 37%-át. Az aranyon, a krómon és a platinafémeken kívül első helyen áll a vanádium, az ékszergyémánt, a vermikulit, az andaluzit termelésben. A feldolgozóiparban a gazdag ásványkincs vagyonra települt nehézipar dominál. Az ipari termelés értékének 20%-át teszi ki a vas-, acél- és színesfémkohászat.