A hajvágás és a hajvégek puhításának művészete

Egy frizura esetében nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat vele a mindennapok során, de legalább ilyen lényeges az is, hogy a hajviselet természetes hatást keltsen. Persze vannak olyan esetek, amikor valaki kifejezetten extrém formát vagy színt szeretne, de ez ritkán fordul elő.

Ennek oka a legtöbb esetben az, hogy a hajvágás után nincs rendesen összedolgozva a forma, így a hajvégek tömbszerűen összeállnak, ami a természetesen növekvő haj esetében elképzelhetetlen. Ilyen esetben nem csak a hajvágással van probléma, hanem a befejezetlen munkával is. Sok fodrász egyszerűen lustaságból, vagy hozzá nem értésből nem végzi el megfelelően a puhítást, ami tulajdonképpen hajvég ritkítást jelent.

A fodrász ollóval dolgozik a hajvégeken

Fodrászként gyakran találkozom ezzel a mondattal: „a hosszából ne vágjunk, csak legyen valami formája”. Ehhez először meg kell értenünk a hajkorona mivoltát. A hajunkat a fejbőrünkből kinövő hajszálak összessége adja, ezek a hajszálak pedig 99%-ban „fejjel” lefelé helyezkednek el, tehát lógnak. Hogy ezt miképpen is teszik, azt a haj növési iránya határozza meg.

Ez azt jelenti, hogy a fejbőrünkön a hajhagymák nem egyenletes irányban és arányban nőnek ki. Mindegyiknek meghatározott iránya van, ami mindenkinél más és más. Amikor ez az irány körvonalasan rendeződik, azt forgónak nevezzük. A haj növési iránya a fejünk különböző részein változhat.

A haj növekedési irányai és a forgók

Itt kell említenem a „ritkítás” és „puhítás” kifejezéseket. A hajat nem lehet ritkábbá tenni, csak bizonyos szálakat rövidebbre vágni, ez adja végül a tincsek elvékonyodását. Tehát lényegtelen, hogy sima vagy ritkító ollót, pengét vagy egyebet használunk, akinek sok haja van, annak sok is marad, akinek kevés, annak sem lesz kevesebb.

Összegezve, ha marad a hossz, az azt fogja jelenteni, hogy az alsóbb rétegekből nem vágunk, de a felsőbbekből igen, így átmenetet képzünk. Ettől lesz az, hogy ránézésre a hossz marad, ám mégis vannak benne rövidebb tincsek, amik egy új sziluettet, formát adnak.

Ha például leborotváljuk a fejünket kopaszra, és hagyjuk nőni a hátunk közepéig, minden hajszál nagyjából egyforma hosszúságú lesz, ezért egy uniform, fejforma típusú formát kapunk, ami működik, de nem annyira esztétikus, mintha egy kicsit az arcunkhoz és sajátosságainkhoz igazítanánk a tincsek hosszát. Ezek között igazából annyi a különbség, hogy mennyire körültekintően és finoman dolgozik valaki. Ez a technika már újabb keletű, mint akár a ’60-as évek környékén általánossá vált Vidal Sassoon-féle hajvágás.

Alapvető fodrász technikák: A "B" választék | Close Fodrász Akadémia

Ha szeretne végre egy igazán Önhöz illő frizurát, akkor jelentkezzen be online 10% kedvezménnyel! Szalonjaink szigorú biztonsági feltételek mellett állnak rendelkezésre.

tags: #mesterfodrasz #hajvagas #puhitas