I. Péter cár, vagy ahogy az utókor elnevezte, Nagy Péter Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója volt. A 17-18. század fordulóján több mint negyven éven át vezette a birodalmat, és egy sor, hatalmas horderejű változás és reform fűződik a nevéhez. Modernizálta a hadsereget, teljesen átszervezte a közigazgatást, fejlesztette az ipart a mezőgazdaság kárára, megváltoztatta a naptárat. Ő alapította Szentpétervár városát, amit ugyan hivatalosan a bibliai Szent Péterről nevezett el, de nem is zavarta nagyon, hogy az ő nevét is megörökíti egyben. Háborúzott a törökökkel, a svédekkel, és a Baltikumban mindenkivel, aki csak arra járt.
Pjotr Alekszejevics Romanov volt az első orosz uralkodó, aki követendő mintává nyilvánította Nyugat-Európa civilizációját. Rengeteg fiatalt küldött ki nyugati országokba tanulmányutakra. Ő adatta ki az első újságot (1703), ő létesítette az első moszkvai színházat, múzeumot és közkórházat, ő modernizáltatta a cirill betűs ábécét, rengeteg tankönyvet adatott ki, és fordításokat rendelt meg. 1700-tól 1725-ig százszor annyi nyomtatott mű látott napvilágot, mint az egész XVII. század folyamán.
Rengeteg szakiskolát alapított: gárdaiskolát, tengerészetit, tüzérségit, mérnökiskolát, katonaorvosi és bányászati iskolát, a régi és modern nyelvek iskoláját, egyházi iskolákat, és megalapította a Tudományos Akadémiát (1724) is.
Uralkodása idején Oroszország kijutott a Balti-tengerhez, elérte a Szibériát és Alaszkát elválasztó földszorost, közben eredményesen háborúzott Perzsiával a Kaszpi-tenger nyugati partvidékéért. Arra a kérdésre, mondhatjuk-e azt, hogy ő csinált nagyhatalmat Oroszországból, a főigazgató röviden így válaszolt: igen, mondhatjuk. Hozzátette: a nagy északi háború (1700-1721) első évében még szégyenletes vereséget szenvedett el XII. Károly svéd királytól Narvánál, ahol tízezer svéd győzött le negyvenezer oroszt, s ez rendkívüli erőfeszítésekre ösztönözte.
Létrehozta az állandó hadsereget, amelynek a két cári gárda, a gyermekkori követőiből felállított s a szomszédos falvakról elnevezett Szemjonovszkij és Preobrazsenszkij ezred volt a magva. A semmiből teremtette meg az orosz hajógyártást és a hadiflottát, amelyben uralkodása végén nyolcszáz gálya és negyvennyolc sorhajó harcolhatott. Ő indíttatta meg az orosz fegyvergyártást s a szentpétervári hajógyártást.
I. Péter állama felzárkózott a vezető nagyhatalmak sorába, és a Baltikum legerősebb tengeri nagyhatalma lett. Külpolitikai tevékenységét úgy foglalhatjuk össze, folytatta a történész, hogy a Baltikumban sikereket ért el, de a török ellen végső soron kudarcot vallott, és Perzsia elleni háborúja (1722-1723) is eredménytelennek bizonyult.
Arra a közbevetésünkre, hogy az általa alapított Szentpétervárt hivatalosan ugyan a bibliai Szent Péterről nevezte el, de egyáltalán nem zavarta, hogy az ő nevét is megörökíti egyben, interjúalanyunk kifejtette: Moszkvához rettenetes gyermekkori emlékei fűződtek, mivelhogy a lázadók a szeme láttára mészárolták le rokonait. Amit viszont a legjobban imádott - a hadsereg és a nyugati technikai újítások mellett -, az a hajózás volt. Ifjú korától arról álmodott, hogy lesz egy kikötővárosa.
Ingria elfoglalása után 1703-ban kezdődött el Szentpétervár építése a Néva partján, mocsaras területen, Amszterdam mintájára. A város 1712-13-ra már Oroszország fővárosa lett.
Az előkelőségeket arra kötelezte, hogy költözzenek át Moszkvából, és nagy nehezen ide irányította át Arhangelszk kereskedelmét is. Minden hódításáról hajlandó lett volna lemondani, ha XII. Károly meghagyja a kezén a várost, amelyet már új fővárosának tekintett.
Az első külföldi útja, a „nagy követjárás” (1697-1698) már önmagában is óriási újítás volt: az utolsó orosz uralkodó, aki előtte elhagyta országát, Olga kijevi fejedelemasszony volt a X. században. Péter egyrészt a törökellenes szövetséget kívánta megerősíteni, másrészt személyes kíváncsiságát akarta kielégíteni. Hollandiában a hajóépítést tanulmányozta (és átvette a zászló színeit), Londonban tárgyalt III. Vilmossal, Bécsben I. Lipóttal, Galíciában pedig II. (Erős) Ágost lengyel királlyal. Több száz európai szakembert hívott meg Oroszországba, s meggyőződött róla, hogy fel kell lépnie hazája elmaradottsága ellen.
A másik teendője az volt hazatérése után, hogy megtorolja a sztreleceknek (e sajátos, muskétás rendfenntartó egységnek) a cár távollétében kirobbant s azóta már levert lázadását. Bár már korábban kivégeztek közülük százharmincat, ő még mintegy ezerkétszázat lefejeztetett. Egyes történészek szerint személyesen is részt vett a kivégzésekben, mások szerint ezt csak ellenfelei fogták rá.
Arra a megjegyzésünkre, hogy I. Péter nevéhez fűződött a szakálladó bevezetése is, mondván, a szakáll az orosz elmaradottság legfőbb szimbóluma, míg a borotvált arc a modern európaiság jelképe, a főigazgató így reagált: ha csak szakálladó lett volna...
A nagyhatalmi politikának rettenetes ára volt. Mivel a háború már 1701-ben felemésztette az állam kiadásainak több mint háromnegyedét, 1710-re pedig legalább nyolcvan százalékát, I. Péter fő feladata a társadalom engedelmességre kényszerítése és a háború anyagi fedezetének a megteremtése volt. Még „jövedelemkitaláló” hivatalt is létrehozott.
A legsúlyosabb terhek a parasztságra nehezedtek. A fejadó bevezetésével (1718) sikerült ötszörösére növelni a parasztság adóját. Ezután nem a háztartások, hanem a felnőtt férfiak képezték az adó alapját. Húszévenként mérték fel az adóalanyok létszámát, tehát aki a következő felmérés előtt meghalt, annak az adóját a többieknek kellett kifizetniük.
Megnőtt a közvetett adózás is. Rengeteg árucikket csak az állam forgalmazhatott, jókora fogyasztási adóval megterhelve. Ilyen állami monopólium volt a vodka, a szőrme, az irha, a kender, a dohány, a szurok, az olaj, a kréta, a kártya, a sakkfigurák, sőt még a tölgyfakoporsó is. A legjövedelmezőbbnek azonban a sóadó bizonyult.
Fizetni kellett a moszkvai házak, a szakáll és a bajusz viselete, valamint a méhkasok után is. Mindezek következtében természetesen tovább növekedett a földesurak hatalma, mert ők voltak felelősek a jobbágyok által fizetendő adóért.
1698. szeptember 5-én Nagy Péter orosz cár szakálladót vetett ki, aminek nemcsak az adóbevételek növelése volt az elsődleges célja, hanem a nyugati országok stílusához való közeledés elősegítése is. A cár a Nyugat-Európában divatossá vált sima arcot akarta elterjeszteni birodalmában is.
Az akkori orosz férfiaktól teljesen idegen borotválkozás miatt a nép körében széles körben elterjedt az a nézet, hogy Péter maga az Antikrisztus. A szőrtelen nyak és arc volt a divat már akkor is a nyugati világban, ezért a cár kezdetben elrendelte, hogy minden alattvalója, a papság és a parasztok kivételével, vágassa le a szakállát.
Péter annyira elhivatott volt ügyének, hogy utasította a rendőrségi tisztviselőket, hogy személyesen borotválják le azokat, akik láthatóan nem hajlandók megfelelni a parancsnak. Az orosz nép természetesen nem örült az újításnak, sőt felháborodtak rajta, mivel egy olyan országban, ahol ortodoxok élnek, alapvető vallási ügy a szakáll viselése.
Az orosz ortodox egyház tagjai különösen kritikusak voltak a rendelethez, és valóságos istenkáromlásnak tartották, sőt egyesek szerint: „A szakáll borotválása bűn, amit az összes mártír vére sem moshat le. Ez azt jelentené, hogy elrontjuk azt az emberi képét, amit Isten megteremtett.” Az ortodox egyházban nagyon régi hagyománya volt a szakállnak, elő is írták minden hívő férfinak a szakáll viseletét, voltak olyan egyházi nézetek is, hogy a szakáll megvéd a homoszexualitástól is.
Péter azonban nem hátrált meg. Nézete szerint a szakáll az orosz elmaradottság legfőbb szimbóluma, amíg a borotvált arc a modern európaiság jelképének számít, és ezt kell követniük az oroszoknak is, akár tetszik ez nekik, akár nem. Nagy Péter parancsba adta, hogy ha szakállas férfit lát a rendőrjárőr az utcán, azt helyben borotválják meg, akár fizikai erőszak árán is.
Feljegyezték, hogy a cár elöl járt az ilyen akciókban, egy díszes fogadáson például saját kezűleg vágta le a hadsereg tábornokainak szakállát.
Népe felháborodását látva a cár kompromisszumos megoldással jött elő, ehhez természetesen hozzájárult az is, hogy az államkassza üres volt, így Péter azt szorgalmazta, hogy vezessék be az úgynevezett szakálladót. Ezzel az adóval ki lehetett váltani a kötelező borotválkozást, aki azt befizette egy rézből vagy ezüstből vert érmét kapott, amivel igazolhatta, hogy az adott évben legálisan viselhet szakállt.
Az összeg átlagosan 50 rubel volt, de mértéke változó volt, attól függött, hogy a kérelmező vagyonos volt-e vagy sem. A gazdag kereskedők 100 rubelt, amíg a cári udvarban, hadseregben vagy más állami szervezeteknél dolgozók számára 60, közembereknek 30 rubel, a jobbágyoknak pedig napi egy kopejka volt, de azt is csak addig kellett fizetniük, amíg egy város falain belül tartózkodtak.
Bár ez sem volt túl népszerű az oroszok körében, ennek ellenére a szakálladót csak 1772-ben, vagyis Nagy Péter halála után 47 évvel szüntette be az Orosz Birodalom.
Kitálalt a szemtanú: friss részletek Magyar Péter bulijáról és a közismert hálószobáról
A cár nemcsak a szakáll eltörlését szorgalmazta, hanem megszabta a hivatalnokok és a polgárok öltözködését is, határozatot hozott arról, hogy a hagyományos hosszú oroszos kabátot váltsák fel a rövidebb francia, vagy magyar fazonúra. A források szerint Moszkva több forgalmas helyén új ruhába öltöztetett be embereket, akik az oroszoknak bemutatták az új divatot, amit illendő volt követni.
Nagy Péter cár kormányzata idején mindössze egyetlen olyan év volt, amelyben Oroszország nem viselt hadat, ezért az állami jövedelmet hatalmas mértékben meg kellett emelni. 1680-ban 1,5 millió rubel volt az állam bevétele, 1701-ben pedig már 3,6 millió rubel, ehhez jelentősen hozzájárult a szakálladóból befolyt összeg is.
Az állami bevételek növelését a közvetett adók megsokszorozásával biztosították. Állami monopólium volt a szurok, az olaj, a kréta, a sakkfigura, a kártya, a szőrme, az irha, a kender és a dohány árusítása, de még ezekből is kifizetődőbb volt az állam számára a vodka és a só árusítása. A cár a bevételek fokozása érdekében továbblépett, a tölgyfából készült koporsókat is átvette az állam, majd négyszeres áron árusította azokat, továbbá új adóhivatalokat hozott létre, amelyek elsődleges feladata az új adónemek kitalálása és azok behajtása volt. Ezeknek köszönhetően az állam adókat szedhetett be a születés, házasságkötés, temetés és végrendelet-készítés esetén.
Új adónak bizonyult a lovak, a lóbőr és a hám után kivetett járulék is, itt nemcsak az fizetett, akinek volt lova, hanem az is, akinek elpusztult, valamint az is, akinek csak a hám maradt meg. Fizetni kellett a bőrcsizma, a kalap, a méhkasok, de a moszkvai házak után is (itt a cár azt szerette volna, hogy a nemesség költözzön át az új fővárosba, Szentpétervárra), de adóztak a már említett szakáll, majd bajuszviselés esetén, valamint a szekéren szállítás díjának 10 százaléka is az orosz államot illette meg. Ezenfelül volt még ágyadó, fürdőadó, kocsmaadó, kéményadó, tűzifaadó, dióadó, dinnyeadó, uborkaadó, sőt ivóvízadó is. Az adólistákon 1698 címszó szerepelt, amelyekre hivatkozva adót lehetett behajtani.
I. Péter cár 1725. január 28-án halt meg, miután veseköveit eltávolító műtét utáni seb elfertőződött.