A gízai Nagy Szfinx az ókori Egyiptom egyik legrejtélyesebb és legismertebb műemléke. Mészkőből faragták, 20 méter magas és 73 méter hosszú. A világ egyik legismertebb látványossága, amely a piramisokkal együtt ma is a turisták millióit vonzza. A Szfinx arca emberi, de máig vita tárgya, hogy kiről mintázták. A fáraók azért emeltettek hatalmas emlékműveket, hogy megmutassák hatalmukat, és hogy emlékük örökké fennmaradjon. A részlegesen feltárt kőszobor körülbelül 1883-ban került elő, és az évszázadok során többször betemette a homok, ami súlyos károkat okozott rajta. Nemcsak az orra hiányzik, hanem a szakálla is, a fejdísz egyes részei pedig megsérültek. A sivatagi homok és az idő is megviselte a szobrot, amelynek testén ma is láthatók a rétegek, a rétegek a kőzetek lerakódásának nyomai.
A szfinx eredete és építésének időpontja sok elmélet tárgya. A legelterjedtebb nézet szerint Hafré fáraó (i.e. Kr. e. 26. század) előtt vagy alatt állítták, és a Szfinx megörökíthette az uralkodó hatalmát. Vannak azonban más vélemények is: szerint Kheopsz vagy Dzsedefré fáraó is felmerülhet érintettként, sőt olyan elmélet is, amely szerint nem az uralkodó, hanem egy másik utód építtette. Egyes feltevések szerint a Szfinxet már korábban is létezett, és később csak átformálták vagy átalakították, például a Völgytemplom építéséhez szorosan kapcsolódóan. A feje aránytalanul kis a testéhez képest, ami a feltevések szerint különféle korokból származó hozzáépítések nyomát is vetítheti előre.
A legendák és mítoszok között gyakran felmerül Napóleon neve a Szfinx történetében. Egyik legelterjedtebb mítosz szerint Napóleon katonái használták a Szfinx orrát céltáblaként, majd meglőtték. Ugyanakkor sok tudós szerint ez a vád megalapozatlan, hiszen az orr már a 15. században is hiányzott rajzok szerint, és a napóleoni időszak előtti időkre is visszavezethető a torzulás. A Napóleon-kor mítosza csak a 19. század elején kezdett népszerűvé válni, és sokan vitatják, hogy egyáltalán értelemben megsemmisítették-e az orrot, vagy csak a későbbi keleti és nyugati legendák társítják hozzá a történetet. A Napóleon és a Szfinx kapcsolatáról szóló hipotézisek közül a legtöbb történet megkísérli tisztázni, hogy miért kötődik ilyen erősen a két jelenség egymáshoz a köznép tudatában.
A 18-19. században a homok eltávolítása és a szobor kiszabadítása jelentős mérföldkő volt a kutatásokban. Auguste Mariette kezdetben részbeni feltárásokat végzett, míg a 1930-as évek végén Szelim Haszan vezetésével a szobor teljesen kiszabadításához értek. A Smithsonianben 1981-ben megjelent Farouk El-Baz írása pedig alternatív elméletet vetett fel: a Szfinx nagy része a természetes felszíni formából alakult, a geológiai folyamatok és az erózió összefüggéseiben vizsgálták az agyag és a kőzetek viselkedését. Kísérleteikben az erózió mechanizmusait tanulmányozták, például hogy a víz és a szél hogyan alakítja a felszín képződményeit, és hogyan különbözik ezektől a szél által okozott kopás.
Hagyományosan a Szfinx afeletti poszterek és leírások ezt a mítoszt erősítik, hogy a szobor a Nap az istenek oldalán álló jelképként funkcionált, amely a napközeli égboltot figyelte meg. A szfinx megjelenése és a környező körülmények összetett történetében a kopás, a homok és az idő közös hatása játszott szerepet. A fejrész és a nyak feltárása során kiderült, hogy a szobor a későbbi időszakokban többször módosult, a fej különböző korokból származó rétegeket hordozhat. A legenda szerint IV. Thotmesz kapta meg a megvalósítható álmot, amely a szfinx körüli homokot letakarítva a feladatot adta, de a valószínűsíthető korok és a hiedelmek között ez a történet csak legendás keretként ismert.
Az építés rendeltetése is vita tárgya. Egyes kutatók szerint a szfinxnek spirituális feladata volt: külső nézőpontból egy olyan időmérő lehet, amely a világvégét jelzi, mivel az égboltot és csillagképeket megfigyelve az ókori egyiptomiak úgy vélték, hogy a Nap és az ég benső rugalmas kapcsolatokkal összekapcsolódtak. Más részek szerint a szfinxet a falakon keresztül megjelenő különböző elemi nyomok a templomok és a környező építmények anyagának felhasználására utalhatnak, és a fedett területek eredettörténetében a völgytemplom építésének költségeire is utalhatnak. A szfinx körüli területek feltárása és a kőzetek rétegeinek vizsgálata szerint a mélyebb nyitott részek kiszabadítása során számos üreget és járatot tártak fel, amelyeket korábbi kutatók a kőzetben védelmeztek és ezek a a szobor körüli környékén húzódó üregek maradványai.
A Szfinx élethosszig tartó rejtélye, hogy miért és hogyan készült. A legtöbb kutató egyetért abban, hogy a szfinxet egy óriási mészkőtömbből faragták ki, és a testén ma is láthatók az az idő nyomai. A leghíresebb elméletek szerint Kefrén vagy Kheopsz fáraó lehetett az építtető, és annak idején a piramisát és a templomát is a szfinx környékén hozták létre, de a különböző időpontok és a történelmi kontextusok alapján mások szerint az építés ideje és az építtető személye eltérő lehet. Sokan úgy vélik, hogy a Szfinx szakálla is az idők során esett le, és a különböző részeknél eltérő történetek kapcsolódnak a szakáll eredetéhez; egyes feltételezések szerint a szakáll már az Újbirodalom korában (i.e. XVI-XI. század) készült el, mások szerint egyidejűleg a szoborral készült, vagy utólag került rá. A legtöbb szakértő véleménye szerint a szakáll a korok során magától esett le, és a mai állapotban a szakáll részletei csak későbbi maradványként kerültek elő a környező területek feltárásakor.
