A kalács, a magyar konyha egyik legtisztább és legelterjedtebb ünnepi süteménye, mélyen gyökerezik a múltban, ám frissessége és sokoldalúsága révén a mai napig népszerű. Nem csupán egy egyszerű pékáru, hanem egy olyan gasztronómiai hagyomány, amely generációkon át öröklődik, és amelynek elkészítése egyszerre igényel szakértelmet és szeretetet. A „fuszer es lelek kalacs fonas recept” kifejezés maga is arra utal, hogy a kalács készítése sokkal több, mint csupán alapanyagok összekeverése; ez egy lelki utazás, amelyhez a fűszerek adják az ízvilágot és a lélek az ihletet.
A kalács történelmi gyökerei és jelentése
A kalács szó eredete a szláv nyelvekre vezethető vissza, ahol „kerék alakú kerek tárgyat” jelentett. Ez a jelentés mára már csak halványan emlékeztet a mai, gyakran fonott formákra, de a „jobb minőségű sütemény” fogalma szervesen beépült a magyar nyelvbe. A 14. századi források már említik a kalácsot, mint jobbágyiszolgáltatást, ami arra utal, hogy már akkor is értékesnek számított. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a kalács „finomlisztből tejjel (vajjal, tojással) készitett tepsiben sütött kelt tészta”. A fonott kalács pedig „rúd alakban sült, ilyenféle ízesített”. A kalács, a kenyér különleges változataként már hat évszázada a magyar parasztkonyha legrangsúlyosabb, jellegzetes ünnepi tésztaétele.
Az ipari, sajtolt élesztő megjelenése a 19. század végén jelentősen megkönnyítette a kalács készítését. Ezzel egyidőben születtek meg az apróbb töltelékes kelt tészták, mint a bélesek, bukták, mákos vagy diós rudak, amelyek tovább gazdagították a kelt tészták palettáját. A mai tipikus fonott kalács forma azonban még a századfordulón sem volt gyakori, története rendkívül változatos és nehezen meghatározható. Magyarország különböző tájegységein eltérő alapanyagokból készült, volt, ahol csak a formájában különbözött a kenyértől, máshol gazdagabb tésztából (tejjel, vajjal) készítették, és volt, ahol a cipó formájú kalácsokat ugyanúgy a kemence fenekén sütötték, mint a kenyeret.
A Ros Hasana hagyománya és az édes ízek
A zsidó újév, Ros Hasana, amely őszre esik, különleges alkalmat teremt az édes, mézes, kerek és apró szemű ételek fogyasztására. Az ezen a napon elfogyasztott ételek szimbolizálják a kerek és édes újesztendőt. Ezzel a hagyománnyal összhangban, egy fahéjas, mézes kalács tökéletes választás lehet, nem csak reggelire mézes teával, de ebédre vagy vacsorára is. Az ilyenkor elfogyasztott édességek, mint a datolya és a mazsola, tovább erősítik az újévi kívánságokat, hogy az év minden napja kerek és édes legyen.
A kalács alapanyagai és elkészítése
A kalács készítésének alapja a jó minőségű liszt, élesztő, folyadék (tej vagy víz), zsiradék, édesítő és tojás. A zsiradék kettős szerepe: tartalmasabbá és ízesebbé teszi a kalácsot, másrészt segít abban, hogy napokig friss maradjon. Fontos azonban a mértékletesség, mert a túlzott zsiradék gátolhatja az élesztő munkáját. A liszt mennyiségének maximum 30%-a lehet zsiradék. A zsiradékok terén számos lehetőségünk van: habtejszín, olaj, vaj vagy akár zsír is használható. A vajjal készült kalácsok általában gazdagabb ízvilágúak, míg az olajos változatok könnyebbek lehetnek, és a vaj megolvasztásával sem kell bíbelődni. A dédszülők és nagyszülők gyakran használtak zsírt, ami szintén különleges ízt kölcsönözhet a tésztának. Érdemes kísérletezni mind a négy variációval, hogy megtaláljuk a számunkra legkedvesebbet.
Alaprecept (például a Fűszeres Eszter receptje alapján):
- 50 dkg sima liszt
- 1 csomag instant élesztő
- Csipet só
- 2 kis tojás
- 2-2,5 dl langyos víz (vagy tej)
- 4 ek méz (a tésztába)
- 3 dkg vaj (a tésztába)
- 2 ek őrölt fahéj (vagy más fűszer)
- Tojás a tetejére
A töltelék elkészítése (például fahéjas-mézes):
- A maradék vajat megmelegítjük, majd hozzáadjuk a maradék mézet és az őrölt fahéjat.