Németh Dóra fodrász: tehetség, tanulás és versenyeredmények az aranyérmes úton

Remek hetei voltak Nagypál Dórának, a Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum diákjának. A tegnapi napon ugyanis beszámoltunk már arról, hogy első helyezést ért el a Gáspár Pomádé versenyen, miután ő készítette el a menyasszonyi kontyot. A XXXIV. Regionális Fodrász és Kozmetikus Tanulóversenyt a Hesz János és Dudás Ági emlékversennyel együtt Pécsen rendezték meg december 3-án. A Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikumból Nagypál Dóra tanuló nevezett a megmérettetésre az 5/13.B osztályból, aki két héttel korábban Kecskeméten a Gáspár Pomádé Versenyen kiváló munkájával első helyezést ért el. Dórának egy hét alatt kellett felkészülnie élete második nagy versenyére Meszlényi Tamásné mesterfodrász oktató és Vámos István segítségével a Kálvin téri tanműhelyben, ahol gőzerővel és aprólékos odafigyeléssel gyakoroltak az alkalmi konty elkészítésére. Magyarország legrangosabb szakmai zsűritagjai értékelték a versenyzőket, ők fognak a Magyar Bajnokságon is eredményt hirdetni. Az alkalmi kontyra 40 perc állt rendelkezésre. Nagypál Dóra ezt a versenyt is az első helyen zárta, aranyéremmel és különdíjjal tértek haza Pécsről. A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: Rendelet), továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) szerint az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat, továbbá az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és jogorvoslati lehetőségeiről. A. I. II. III. Azon személyes adatok esetén, amelyek kezelése nem feltétlenül szükséges a szerződés teljesítéséhez, az adatkezeléshez az érintett hozzájárulása szükséges. A Társaság által nyújtott szolgáltatás magasabb színvonalon történő nyújtásához szükség lehet az érintett bizonyos személyes adatainak kezelésére, amely személyes adatok az I. Fejezet II. A Társaság az érintett hozzájárulását adatai kezeléséhez külön adatkérő lapon kéri. A munkaszerződés teljesítéséhez szükség van az érintett bizonyos személyes adatainak kezelésére, amely személyes adatok az I. Fejezet II. cikk (3) bekezdése szerinti különleges kategóriába esőnek minősülnek, így az adatkezeléshez az érintett kifejezett hozzájárulása szükséges. A Társaság a szerződésekkel összefüggésben kezeli a vele bármilyen minőségben szerződött egyéni vállalkozó, egyéni cég, őstermelő, jogi személy képviselőjeként eljáró természetes személy adatait. Az adatkezeléshez az érintett hozzájárulása szükséges, a Társaság az érintett hozzájárulását adatai kezeléséhez külön adatkérő lapon kéri. Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás megadása előtt az érintettet erről tájékoztatni kell. IV. A munkavállalótól csak olyan adat közlése kérhető, amely személyiségi jogát nem sérti, és a munkaviszony létesítése, teljesítése vagy megszűnése szempontjából lényeges. A Társaság köteles a munkavállalót tájékoztatni személyes adatainak kezeléséről. A Társaság a munkavállalóra vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben vagy a munkavállaló hozzájárulásával közölhet. A munkaviszonyból származó kötelezettségek teljesítése céljából a Társaság a munkavállaló személyes adatait - az adatszolgáltatás céljának megjelölésével, törvényben meghatározottak szerint - adatfeldolgozó számára átadhatja. A Társaság a munkavállalót csak a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében ellenőrizheti. Az ellenőrzés és az annak során alkalmazott eszközök, módszerek nem járhatnak az emberi méltóság megsértésével. A munkavállaló magánélete nem ellenőrizhető. V. A Társaság a szerződésekkel összefüggésben, a szerződés teljesítése céljából kezeli a vele bármilyen minőségben szerződött természetes személy adatait. VI. A cookie-k - magyar nevükön sütik - kisméretű adatfájlok, melyeket a böngészés során a webhely az oldalaira látogató számítógépén, illetve mobilkészülékén helyez el. A cookie nem tartalmaz személyes információkat, és önmagában nem képes a felhasználó azonosítására, kizárólag a böngészésre használt eszköz felismerésére alkalmas. A sütik segítségével a honlap bizonyos ideig megjegyzi a felhasználó egyes műveleteit és beállításait, ezzel megkönnyíti a honlap használatát és statisztikai jellegű információkat gyűjt a látogatóinkról. Az Európai Bizottság irányelvei alapján, amennyiben azok az adott szolgáltatás használatához nem elengedhetetlenül szükségesek, cookie-kat csak a felhasználó kifejezett engedélyével lehet elhelyezni. A honlap használ ideiglenes cookie-t, amely a honlap bezárása után megszűnik, illetve állandó cookie-t, amely a felhasználó általi törlésig a számítógépen marad. A honlap használatához elengedhetetlenül szükséges cookie-k lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát, ezek hiányában számos funkció nem elérhető. Ezen cookie-k esetében az adatkezelés kizárólag a böngészés ideje alatt történik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a cookie-k törlődnek. A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k célja alapvetően a szolgáltatás hatékonyságának növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele, emellett a teljesítmény javítására szolgálnak. Az ilyen típusú cookie-k használatához szükséges az adatkezelést megelőzően a felhasználó kifejezett hozzájárulása, ez a hozzájárulás kizárólag aktív magatartással adható meg, az erre vonatkozó négyzet bejelölésével. A Társaság a cookie-k használatával összefüggésben kizárólag a felhasználó egyes műveleteire és beállításaira vonatkozó adatokat kezel, nem kezeli a felhasználók személyes adatait. Az adatkezelés jogalapja a honlap használatához elengedhetetlenül szükséges cookie-k esetében az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. VII. A honlapon a felhasználóknak lehetősége van feliratkozni a Társaság hírlevelére. VIII. IX. X. XI. XII. A webáruházban történő vásárlással összefüggésben, a szerződés teljesítése céljából kezeli a vele szerződött természetes személy adatait. A webáruházban történő vásárlással összefüggésben történő adatkezelés megfelel az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény és a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. XIII. A Társaság ajándéksorsolást a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény alapján szervez, amelyben a részvétel önkéntes, ennek során az érintett hozzájárulása alapján kezelheti az érintett természetes személy személyes adatait. XIV. A Társaság direkt marketinget (közvetlen megkeresés) kizárólag a reklám címzettjének előzetes, egyértelmű és kifejezett hozzájárulásával alkalmaz, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény rendelkezéseinek betartásával. XV. A Társaság törvényben előírt adó és számviteli kötelezettségek teljesítése céljából kezeli a vele üzleti kapcsolatba lépő természetes személyek törvényben meghatározott adatait. XVI. Személyes adat akkor is kezelhető, ha azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli. XVII. A Társaság megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak biztosítására, hogy alapértelmezés szerint kizárólag olyan személyes adatok kezelésére kerüljön sor, amelyek az adott konkrét adatkezelési cél szempontjából szükségesek. Ez a kötelezettség vonatkozik a gyűjtött személyes adatok mennyiségére, kezelésük mértékére, tárolásuk időtartamára és hozzáférhetőségükre. B. I. A Társaság vállalja, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó valamennyi információt és tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtja, különösen a gyermekeknek címzett bármely információ esetében. A Társaság elősegíti az érintett jogainak a gyakorlását. Az 1. Fejezet II/5. A Társaság indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbíthat. A határidő meghosszabbításáról a Társaság a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. A Társaság az információkat, illetve a tájékoztatást és intézkedést díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy - különösen ismétlődő jellege miatt - túlzó, a Társaság, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre észszerű összegű díjat számíthat fel, vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést. Az érintett részére a következő szakasz alapján nyújtandó információkat szabványosított ikonokkal is ki lehet egészíteni annak érdekében, hogy a tervezett adatkezelésről az érintett jól látható, könnyen érthető és jól olvasható formában kapjon általános tájékoztatást. II. Ha az érintettre vonatkozó személyes adatokat az érintettől gyűjtik, a Társaság a személyes adatok megszerzésének időpontjában az érintett rendelkezésére bocsátja a következő információk mindegyikét, ill. Ha a Társaság a személyes adatokon a gyűjtésük céljától eltérő célból további adatkezelést kíván végezni, a további adatkezelést megelőzően tájékoztatnia kell az érintettet erről az eltérő célról és az 1. Ha a Társaság a személyes adatokon a megszerzésük céljától eltérő célból további adatkezelést kíván végezni, a további adatkezelést megelőzően tájékoztatnia kell az érintettet erről az eltérő célról és a 2. a szóban forgó információk rendelkezésre bocsátása lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényelne, különösen a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból végzett adatkezelés esetében, vagy amennyiben az e bekezdésben említett kötelezettség valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezen adatkezelés céljainak elérését. III. A Társaság az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. IV. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére a Társaság indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. V. az érintett a 3. Fejezet IX. cikk (1) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a 3. Fejezet IX. a személyes adatok gyűjtésére az 1. Fejezet II. VI. az érintett a 3. Fejezet IX. VII. A Társaság minden olyan címzettet tájékoztat a fentiek szerinti valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. VIII. Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha az adatkezelés az 1. fejezet II. cikk (2) bekezdés a) pontja vagy az 1. fejezet II. cikk (4) bekezdése szerinti hozzájáruláson, vagy az 1. fejezet II. Az (1) bekezdésben említett jog gyakorlása nem sértheti a törléshez való jogot szabályozó rendelkezéseket. IX. X. A Társaság minden olyan címzettet tájékoztat a fentiek szerinti valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. XI. XII. Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. XIII. XIV. Az adatkezelésben érintett valamennyi adatkezelő felelősséggel tartozik minden olyan kárért, amelyet az e rendeletet sértő adatkezelés okozott. A kártérítéshez való jog érvényesítését célzó bírósági eljárást az előtt a bíróság előtt kell megindítani, amely a XI. RészletekKik vagyunk?Kovács N. Dóra vagyok, fodrász. A szakiskola elvégzése után 2000-ben kezdtem ezt a kihívásokkal teli, kreatív szakmát. A kezdetektől fogva fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődést és így rendszeresen részt veszek szemináriumokon, workshopokon. 2006-ban felvételt nyertem Győr első prémium kategóriájú fodrászatába, a Zsidró hajszalonba. Az ott töltött idő során megismerkedtem ZsidróTamás mesterfodrász rendkívül magas szakmaiságot képviselő munkájával, elvárásaival. A L’oréal Akadémia professzionális szemináriumai sokat segítettek tudásom elmélyítésében és ha lehet még jobban megszerettették velem ezt a csodálatos szakmát. Hálával tölt el, hogy számtalan alkalommal van lehetőségem magyar és külföldi fodrászoktól egyaránt tanulni, aminek köszönhetően kimagasló színvonalon tudom kiszolgálni vendégeimet.2014 júniusában megnyitottam első saját szalonomat. A nyitással egyidejűleg elkezdtem használni a Revlon termékeit amikkel maradéktalanul elégedett vagyok. Rendszeresen részt veszek továbbképzéseken, hogy elsajátítsam az új technikákat és mindig naprakész legyek a divat alakulásában. Fontos számomra, hogy a termékek amiket használok elősegítsék kreativitásom kibontakozását illetve gyönyörű, egészséges hajú, elégedett vendégek térjenek vissza időről- időre szalonomba.2023 év elején bővült szalonom. Hatalmas megtisztetetés ért, mert a Revlon márka segítségével megnyitottuk az ország első regionális oktató akadémiáját, hogy még közelebb kerülhessünk azokhoz az elhivatott fodrász kollégákhoz akik számára szintén elengedhetetlen a rendszeres fejlődés és minőségi alapanyagok használata.Az alap szalonmunkán túl hamarosan oktatófodrászként is megkezdődik szakmai karrierem.

Infografika a Gáspár Pomádé versenyről és az első helyezésekről

Részletek Dóra fodrász karrierjéről és versenyeredményeiről

Nagy hangsúlyt fektetek a folyamatos szakmai fejlődésre és a szemináriumokon, workshopokon való részvételre.

Az alap szalonmunkán túl hamarosan oktatófodrászként is megkezdődik szakmai karrierem.

Szakképzés és inspiráció

  • A Zsidró hajszalonban szerzett tapasztalatok magas színvonalú munkát tettek lehetővé.
  • A L’oréal Akadémia professzionális szemináriumai segítették elmélyíteni tudásomat.
  • A hazai és külföldi fodrászoktól való tanulásnak köszönhetően vendégeimet kimagasló színvonalon szolgálhatom ki.

Nyitott szalon és oktatóút

2014 júniusában megnyitottam első saját szalonomat, és a nyitással egyidejűleg elkezdtem használni a Revlon termékeit, amikkel maradéktalanul elégedett vagyok.

2023 év elején bővült szalonom, és a Revlon segítségével megnyitottuk az ország első regionális oktató akadémiáját, hogy még közelebb kerülhessünk az elhivatott fodrász kollégákhoz.

Adatvédelmi és jogi háttér rövid összegzése

A szöveg fontos jogi passzusokat is tartalmaz az adatkezelésről és a személyes adatok védelméről.

A rendeletek és törvények részletezik az érintettek jogait, az adatkezelés célját, jogalapját és az adatkezeléssel kapcsolatos kötelezettségeket.

Értelmezett témaRészletek
Szakmai pályaFodrász, oktatófodrászútra készül
VersenyeredményekElső hely a Gáspár Pomádé versenyen; első hely az alkalmi konty versenyen
SzemléletFolyamatos fejlődés, nemzetközi tapasztalatok

tags: #nemeth #dora #fodrasz